A LEVITAL matrac sikerének titka

A matrac család a második világháború óta az első olyan magyar fejlesztés és technológiai újítás, amely szabadalmi védettséget kapott az Amerikai Egyesült Államokban és az Európai Unió területén ebben a szegmensben.A2014 augusztusában beadott kérelemre 3 évig tartó vizsgálat után kaptuk meg az uniós szabadalmat, míg ez a folyamat az USA-ban rendhagyóan gyorsan, mindössze 2 év alatt zajlott le.

Ismét díjat nyert a Terrán

Idén tizenkettedik alkalommal ítélte oda a Superbrands Magyarország Szakértői Bizottsága a Business Superbrands díjakat. A díjat a Terrán Tetőcserép Gyártó Kft. is átvehette, így a vállalat ebben az évben már ötödik alkalommal részesült független zsűri által odaítélt, a márkát, a céget és termékeit pozitívan elismerő kitüntetésben.

Élménydús esték a Budapesti Nyári Fesztivál programkínálatában

Június 1-jén kezdetét veszi a régió legszínesebb és leghosszabb összművészeti fesztiválja 

Újra vár a Gyermeknap a Kultúrkúriában!

A tavaszbúcsúztató-nyárköszöntő, népszerű Gyermeknap és Zöldág Fesztivál programok mellett betekinthetünk a kerületünkről készített legszebb májusi fotókba is.

A Nap nem játék, de az árnyék igen – a dm pályázatával a fődíjas óvoda megnyerheti játszótere felújítását

A dm idén kilencedik alkalommal hirdeti meg a Nap gyermekei pályázatot óvodásoknak, céljuk, hogy szakemberek segítségével, edukációs jelleggel hívják fel a nyilvánosság, főleg a szülők és a pedagógusok figyelmét a napvédelem fontosságára. Idén a gyerekeket arra kéri a dm, hogy játsszanak az árnyékukkal, és készítsenek kreatív árnyékrajzokat. A fődíjas óvoda játszóterét 1 millió forint értékben felújítják.

DÍJESŐ A TÁNC VILÁGNAPJÁN – Gálaműsorral ünnepel a táncszakma

37. alkalommal hajtjuk meg fejünket a tánc és a táncosok előtt április 29-én, a “balett Shakespearejének” tartott Jean-Georges Noverre születésnapján. A fiatal pályakezdők, az érett táncosok, a táncpedagógusok, az alkotók és a legendák elismeréséül szolgáló szakmai díjak átadásával egybekötött nagyszabású gálaműsorral ünnepli a Magyar Táncművészek Szövetsége és a Nemzeti Táncszínház a Tánc Világnapját.

Kreativitás, játék, digitális tudatosság: Logiscool nyári táborok

Idén hatodik alkalommal indulnak el a Logiscool tematikus nyári táborai, ahol az elmúlt években több mint 20.000 gyerek szerzett életre szóló élményt országszerte. A külföldön is elismert, saját módszerrel dolgozó programozó iskola táboraiban a kreativitásé, a játéké és a digitális tudatosságé a főszerep.

Lebegés éjjel és nappal között a 39. Budapesti Tavaszi Fesztiválon

Variációk bukásra, zsonglőrködés vízszintesen, súlytalanságot előidéző gép, tánc a lépcsőn - egyetlen estén. Ez a Yoann Bourgeois: Minuit (Éjféltájt) a Budapesti Tavaszi Fesztiválon.

Akire Michael Jackson, Stevie Wonder és Prince is felfigyelt

Judith Hill a 39. Budapesti Tavaszi Fesztiválon április 18-án a Müpában ad koncertet.

Ez Budapest legtitokzatosabb szobája

Hollywoodi producerek és Budapesten forgató amerikai színészek is megfordultak már a Neverland élménycsomópont VIP-szobájában, ahol még a hangszigetelés is úgy lett kiépítve, hogy semmilyen hang és zaj ne tudjon be- és kiszűrődni. A belépés csak VIP-kártyával engedélyezett, amihez egy szigorú titoktartási szerződést is alá kell írni.

Fuss a csúcsra, előzd meg a Fogaskerekűt!

Kihívásra fel! A Hegyvidéki Szabadidősport Nonprofit Kft. a Hegyvidéki Önkormányzattal közös szervezésben immáron XVI. alkalommal rendezi meg az “Előzd meg a Fogaskerekűt!” elnevezésű futó-kerékpáros-túrázó sporteseményét.

Budai kárpitos – Hivatásunk a kárpitozás!

Szeretünk alkotni, a semmiből valamit készíteni, ráadásul mindennapi használati tárgyat, ami az emberek kényelmét szolgálja, vagy éppen a régi elhasznált, menthetetlennek tűnő, rozoga bútorból újat varázsolni!

Könnyítsd meg gyermeked számára a nyugodt alvást egy Doodoo babaaltató játékkal!

A babák életének első hónapjaiban a legfontosabb tevékenység az alvás, mert az agy fejlődése még sokáig aktívan történik. A megfelelő körülmények biztosítása tehát elengedhetetlen. Ugyanakkor a szülők pihentető éjszakái is nagyon fontosak. A Babiage Doodoo pont erre a két problémára nyújt megoldást!

Építés alkohol nélkül - országosan, immár 23 éve!

Országosan vállalunk családi ház, öko ház, vályogház, téglaház generál kivitelezését, szakszerű építését, felújítását, valamint generálkivitelezést.

HerbaTherapy - Természetes terápia szakértőktől!

Készen állsz a természet erejét alkalmazni? Add meg magadnak, ami Neked is jár: ami természetes! Harmonizáld tested és lelked a fiolába zárt növényi esszenciával, herbaterápiával!

Szolárium stúdió nyílt a Hüvi házban!

Megnyílt Budapest legújabb automata szolárium stúdiója! A Hüvi Szolgáltatóházban várják minden kedves barnulni vágyó vendégüket!

Karnyújtásnyira lesz az univerzum a Kultúrkúriában

Újra ellátogat hozzánk a Kaláka és egyéb húsvétváró családi programok a Kultúrkúriában!

Familypark – Ausztria legnagyobb szabadidőparkja Szezonkezdés: 2019. március 30.

A burgenlandi St. Margarethenben található Familypark, Ausztria legnagyobb családi szabadidőparkja. Az összesen 14 hektáron elterülő parkban pörgő-forgó attrakciók és hullámvasutak, mászókák és élményrészlegek, valamint egy különleges meseerdő és állatsimogató is várja a családokat.

Csupa csoki és minden, ami különleges!

Új üzlet nyílt a Széphalom Bevásárlóközpontban!

Bemutatták az Ország Tojását, mely világszinten is egyedülálló

Az Ország Tojása történelmünket; hazánk múltját és jelenét közvetíti felénk, összesen 79 gondolatban. Az Európa legjobb tojáskészítőjeként számon tartott Zsigóné Kati egy éven át dolgozott Az Ország Tojásának alapját adó különleges strucctojáson. Az alkotás elkészítése során 11 különböző technikát alkalmazott, amely világszinten is egyedülálló. Mások mellett aranypatkók, faragások és miniatűr pontok is láthatóak rajta. Az Ország Tojásán látható motívumok, képek és jelek őseink útján haladva mesélik el a magyarság történelmét, így szeretné gazdagítani Magyarország kincseit, művészi értékeit.

Újabb koncertek – ezúttal a Városmajori Szabadtéri Színpadon

Egész nyáron át gazdag, az egész családnak élményeket nyújtó programkínálattal, szombat esténkét pedig igazi zenei csemegének ígérkező koncertek sorával várja közönségét a Budapesti Nyári Fesztivál a Városmajorban, melyekre már kaphatók a jegyek a Szabad Tér Színház oldalán és jegyirodájában.

Vajdasági napot tartanak a Hagyományok Házában

A Hagyományok Háza a tavalyi év végén a Muravidék bemutatkozásával indította útjára Tematikus napok című rendezvénysorozatát. Ennek folytatásaként március 9-én a felújított Budai Vigadóban rendezik meg a Vajdasági napot, ahol a Délvidék gazdag kulturális értékeit, nyelvi, etnikai sokszínűségét ismerheti majd meg a nagyközönség.  

Rekordszámú nevezés a XVIII. Országos Syngenta Borversenyen

Minden eddiginél több, összesen 559 nevezés érkezett a XVIII. Országos Syngenta Borversenyre. A siófoki díjátadón a legjobbaknak járó SynVino-díjakat ebben az évben a Bárdos és Fia Pincészet, a Béres Szőlőbirtok, a Koch Csaba Vin Art Pincészet és a badacsonyi NAIK Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet kapta.

Óriások támadnak a Természettudományi Múzeumban

Óriások támadása címmel Európa legnagyobb, Lego-kockákból épített utazó kiállítása nyílt meg csütörtökön a Magyar Természettudományi Múzeumban, ahol egészen június 16-ig várja a látogatókat.

Különleges mesterkurzusok és új, kedvezményes jegyárak a Badacsony New Yorkban exkluzív kóstolón március 9-én

Idén a tavalyinál is több kiállító fogadja a látogatókat a hagyományos borvidéki bemutatkozáson: ezúttal 38 borászat több mint 160 féle bora mellett 13 turisztikai szolgáltató kínálata várja a látogatókat a New York Palota Róma termében.

REKORD SZÁMÚ FILMET NEVEZTEK AZ 5. MAGYAR FILMHÉTRE

A Magyar Filmakadémia Egyesület az NMHH Médiatanácsa és a Magyar Nemzeti Filmalap támogatásával idén 2019. április 22-27. között rendezi meg az 5. Magyar Filmhetet a Corvin moziban. Rekord számú nevezés érkezett: hét kategóriában összesen 200 filmet regisztráltak a filmelőállítók és filmalkotók az idei Filmhétre.

Fogkefék titkos élete – 1 milliót érő küldetés

Mit csinálnak a fogkefék, amikor nem fogaink tisztításán munkálkodnak? A dm idén a fogkefék titkos életét állította pályázata középpontjába, a drogéria és szakmai partnere idén is 10 000 gyermek fogápolását támogatja a Mosolygó fogacskák program keretében, a fődíjas csapat osztálytermét pedig 1 millió forint értékben felújítják.

AVATAR: Fedezd fel Pandorát! – világszenzáció Budapesten

Európában először Budapesten debütál James Cameron sikerfilmje alapján készült új, interaktív kiállítás február 2-án, az Andrássy Élményközpontban.

Kezdje az Utazás kiállításon nyaralása tervezését!

Az Utazás kiállítás, hazánk legnagyobb turisztikai seregszemléje, egy valódi színes forgatag, mely 2019 február 21-24. között eseménydús, aktív hétvégével várja a látogatókat a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontban.

Tavaszi zsongás a soproni Lövérekben

Valljuk csak be, az első tavaszi virágok és rügyek megjelenésével minden porcikánk a természetbe vágyik. Hogy belélegezzük azt a bizonyos tavaszillatú levegőt, hallgassuk a madarak eleven csiripelését, és örüljünk, hogy vége a télnek. 


15. Európai Dísznövény és Kertművészeti Napok

2019. május 31. - június 2. fehérvárcsurgói Károlyi Kastélypark

Közösségi virágültetés környezettudatos családi-nap a Margitszigeten

A FŐKERT Nonprofit Zrt. megrendezi a „Közösségi virágültetés” elnevezésű környezettudatos családi napját 2019. május 25-én, szombaton, délelőtt 10 órától este 18 óráig, a Margitszigeten.

Műtárgyak közelebbről – május 30-án több mint 100 programmal rajtol a harmadik Műtárgyak Éjszakája fesztivál

Idén harmadszorra rendezi meg a műtárgy.com népszerű, nyárindító művészeti programsorozatát, a Műtárgyak Éjszakáját. A rendezvény a tavalyihoz hasonlóan háromnapos lesz, május 30-tól június 1-ig 50 fővárosi helyszínen, több mint 100 program várja az érdeklődőket. Valamennyi program egy jeggyel látogatható. A programsorozat célja, hogy bemutassa a műtárgyak sokszínűségét, és közelebb hozza a műtárgyak, valamint a műkereskedelem világát a nagyközönséghez, bepillantást engedve a kulisszák mögé is.

Chris Botti concert a MOM Sportban

2019. június 5-én a MoM Sportban ad koncertet Chris Botti, a Grammy-díjas trombita művész és zeneszerző, a fiatal trombitás generáció talán legnagyobb alakja. Nevét a hazai jazz közönség jól ismeri, és most újra visszatér Magyarországra.

Budapest Főváros Önkormányzata idén is bemutatja a Kávéházak Éjszakáját!

Harminc helyszín és közel száz kulturális program várja a kávéházak szerelmeseit május 17-én Budapesten. A kávékultúrával való ismerkedés mellett, irodalmi estek és jazz koncertek teszik különlegessé majd az éjszakát.

Séták a Budai Vár-barlangban

Természetismereti és történelmi utazás a Vár alatt

A legjobb játékfilmnek járó Magyar Filmdíjat a Rossz versek nyerte.

A Magyar Filmakadémia Egyesület tagjai a szemlén bemutatott 21 nagyjátékfilm és 3 egészestés animációs film közül választották ki a Magyar Filmdíj jelöltjeit, majd a győzteseket. A moziforgalmazású alkotások díjátadó gáláján összesen 19 kategóriában osztottak ki elismeréseket vasárnap este a Vígszínházban.

Megújult az adyligeti park Családi nappal egybekötött parkátadó ünnepség

Április 13-án, szombaton, 9 és 13 óra között ingyenes programokkal várják a családokat a megújult adyligeti parkban

Az év gyógyszerésze és a Kedvenc Patikám

A Magángyógyszerészek Országos Szövetsége koordinálásával a Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság és a Magyar Gyógyszerészi Kamara - a Roche Magyarország Kft. támogatásával - célkitűzéseiknek megfelelően immár kilencedik alkalommal pályázati felhívást tettek közzé az „Év Gyógyszerésze” és a „Kedvenc Patikám” cím elnyerésére.

Ismét MagyarBrands díjas a Terrán

Újabb országos elismeréssel jutalmazták a Terránt. A tetőcserép gyártó idén, sorozatban immár 5. alkalommal nyerte el a MagyarBrands díjat kiváló üzleti márka kategóriában. 

Jégszobor készül a Bazilikáról

Jégből készíti el a budapesti Szent István Bazilika kicsinyített mását M. Tóth Zsolt jégszobrász. Az alkotást bárki megcsodálhatja április 6-án este a Platz étterem teraszán, ahol a tavaszt ünnepelve Veréb Tamás koncertje és gasztronómiai különlegességek is várják majd az érdeklődőket.

Oriental Doctor - a hidrogél tapaszcsalád

Jótékony orvoslás, láz-és fájdalomcsillapítás ismert gyógynövények és a víz hűsítő erejét kombináló praktikus tapaszokkal. Természetesen, hatékonyan, okosan - egyedülálló hidrogél tapaszokkal!

A vendég, én és a nyugalom!

Lakos Andrea Mesterkozmetikus vagyok! Szeretettel várom Önt szépülni üzletembe, ahol a szaktudás és a minőség találkozik a vendég igényeivel! Pihentető környezet, privát parkolás a helyszínen.

Magzatgyermek világnapja: A várandósság alatti diabétesz növelheti a fejlődési rendellenességek kialakulását

Becslések szerint minden második kismama túlsúlyos vagy elhízott a várandósság korai szakaszában1, amely jelentősen növeli a terhességi magas vérnyomás és a terhességi cukorbetegség kialakulásának kockázatát. A terhességi cukorbetegségnek általában nincsenek tünetei, ám komoly veszélyt jelent mind a mama, mind a baba egészségére nézve. Az átmeneti diabétesz magas születési súlyt és a baba belső szerveinek megnagyobbodását okozhatja, a 12. hét után pedig koraszüléshez vagy vetéléshez is vezethet. Az élet csodájáról, a várandósságról és a magzatgyermekről 1993 óta emlékezünk meg, ez alkalomból az Első 1000 Nap program szakértői a terhességi cukorbetegség veszélyeire és a szűrővizsgálat fontosságára hívják fel a figyelmet. 

Mansfeld Péter halálának 60. évfordulójára emlékeztek a II. kerületben

Az 1956-os forradalom és szabadságharcot követő megtorlás legfiatalabb mártírja, Mansfeld Péter halálának 60. évfordulójára emlékezett a II. Kerületi Önkormányzat és a Csik Ferenc Általános Iskola és Gimnázium március 21-én.

Hotel Visegrád **** - Wellness élmény a Dunakanyarban!

Töltsön el néhány napot, vagy akár csak egy estét a Dunakanyar szívében s válassza a Hotel Visegrádot, az élmények visegrádi origópontját!

Érték és Minőség Nagydíj

Újra célpontban a minőség a Kárpát-régióban. 39 főkategóriában lehet nemzetközi szintű elismerésre pályázni.

Tavaszhozó programok a Kultúrkúriában

Kovács Kati újból ellátogat hozzánk és a hazai természetfotózás legjobb alkotásait is megtekinthetjük áprilisban a Kultúrkúriában.

Dallal, versben, bábbal tavasszal is a Kultúrkúriában

Tavasszal is várja a színház világa a gyermekeket a Kultúrkúriában!

XXIII. alkalommal rendezik meg a Kamarazenei Fesztivált a hidegkúti zeneiskolásoknak

Tavaszváró programok a Kultúrkúriában!

Beszélő Tojást készített 2019 húsvétjára Zsigóné Kati

348 őseink által használt jelet és több mint 13 000 darab pontot tett fel viasztechnikával mintaelválasztóként egy óriási strucctojásra Zsigóné Kati népi iparművész, „A Tojásdíszítés Királynője”. A különleges alkotás a "Beszélő Tojás" nevet kapta, mivel a jelek őseink gondolatait mondják el nekünk. A felbecsülhetetlen értékű hímestojás Kecskeméten, Zsigóné Kati kiállításán tekinthető meg.
 

Így látják a magyarokat a világban - dr. Kiss Róbert Richárd könyve

Jópofa sztorik, izgalmas kalandok egy kötetben. Sztereotípiák, eredeti meglátások. Arról, hogy milyennek látnak bennünket más országok fiai és lányai.

Innovatív kezelésekkel vár az ArtMed esztétikai központ

Mit szólnál, ha azt mondanánk, hogy létezik egy hely, ahol a szépségápolás, alakformálás legújabb eszközeit bármikor megismerheted? És ha azt mondanánk, hogy ez egy olyan hely, ahol Csomor Csilla művésznő kedvenc kezeléseit is kipróbálhatod?

Magyarországon két helyszínre érkezik a világ legjobb ABBA emlékkoncertje:THE SHOW: A TRIBUTE TO ABBA

Közel 700 koncerttel 40 országban, több mint 2 millió eladott belépővel ‘THE SHOW’ az ABBA zenéjének újabb sikert hozott – most pedig a ‘THE SHOW’ az ABBA “People Need Love” című első kislemez kiadásának 45. évfordulóját ünneplik. Győrben március 25.-én, majd egy nappal később, március 26.-án Budapesten lépnek fel.

Nyiss ajtót a kertedre!

Március 22-24. között vár mindenkit a GardenExpo, Magyarország egyetlen kerti életmód kiállítása, ahol a szakma hazai képviselői bemutatják legfrissebb kerti bútoraikat, gépeiket és eszközeiket a nagyközönség számára. Ha építkezel, felújítasz vagy csupán szenvedélyes kertimádóként izgalmas megoldások után kutatsz, a Budapest Arénában a helyed!

Hozd ki a maximumot a konyhádból!-Konyhakiállítás 2019

Sütés olaj nélkül, forró levegővel, betonmosogató és munkapult alá rejtett indukciós főzőlap, távolról vezérelhető intelligens konyhai nagygépek és beépített húsérlelő hűtőszekrény? A jubileumi 10. Konyhakiállításon olyan világszínvonalú újdonságokkal, ötletekkel, termékekkel és megoldásokkal találkozhatsz, melyekkel korábban még soha!

Szabó Gabi: Egy Kávé Micivel – Szóviviők címmel interjúkötete

A szóvivő nemcsak viszi a szót, hanem az arcát, személyiségét adja. Miközben képvisel egy szervezetet, „el is adja” azt. Munkája legnehezebb része, hogy egyszerre kell önmagát adni, de egyúttal kívül is maradni. 

19. Frankofón Hónap 9. Frankofón Filmnapok 2019. február 27. – 2019. április 1.

Minden év március 20-a, azaz a Nemzetközi Frankofón Nap környékén számos ország rendez különféle eseményeket a francia nyelv tiszteletére. Magyarországon immáron 19 éve ünnepeljük a francia nyelvet egy hónapon keresztül.

Megnyílt a Nemzeti Táncszínház új épülete a Millenáris Parkban

A legmodernebb színháztechnikával felszerelt, különleges építészeti megoldásokat felvonultató épületben két színházterem és kamaraterem várja a tánc szerelmeseit, emellett próbatermek segítik a professzionális táncosok felkészülését. Az épület előcsarnoka a park látogatói számára is nyitott közösségi tér lesz, lehetőséget adva arra, hogy a Millenáris még inkább bekerüljön a fővárosi vérkeringésbe. A megnyitó egyben a tavaszt megelőző legfontosabb kulturális esemény is: a Budapest Táncfesztivál megnyitója is volt.  

SEGÍTSÉG A RÁKELLENES KÜZDELEM VILÁGNAPJÁN

Február 4-én, a Rákellenes Küzdelem Világnapján a Béres Alapítvány 35 millió forintot meghaladó értékű Béres Cseppet adományozott a daganatos betegek gyógyulásának támogatására. Az adományt Béres Klára, a Béres Alapítvány elnöke, prof. dr. Polgár Csabának, az Országos Onkológiai Intézet főigazgató főorvosának, valamint az ország legjelentősebb daganatos betegeket tömörítő szervezetek vezetőinek adta át az Országos Onkológiai Intézetben megrendezett találkozón.