Csillagösvényen Árpád és Rákóczi népének földjére


Tágasabban nézve Tündérkert (ősi, Kárpátok koszorúzta hazánk) rózsakertjébe mentünk a minap, Csillagösvényen, Csillagösvénnyel, vagyis a Posch Dániel alapította-vezette, a Kárpát-medencei magyarlakta tájakra irányuló zöld, falusi turizmust zászlajára tűző utazási irodával.

Ezúttal a hajdani Felső-Magyarország, Felföld (Felvidék) észak-keleti, magyarok és bojkó ruszinok, huculok lakta sarka volt a saját hazajáró célja. A Duna World Televízió Magyar Örökség-díjas Hazajáró c. sorozatának  egyik kalauza az e tájékon született, avatott túravezetőnk, Bíró András vezetett bennünket. Nekünk is nagyszerű tálalásban, humorral is fűszerezve nyújtotta át szakszerű, pontos turisztikai, társadalmi, történelmi és kulturális, konyhaművészeti ismereteit. (Iszákjában nemigen szárad dogmává szikkadt, hamis, elavult, közhelyes turisztikai, történelmi, társadalmi „tócsni”. Hamuban sült pogácsái valódiak. Felfedező kedvvel, jó hangulatban követtük.

Hová is? Az Árpád népe nyomában elnevezésű program nyomán Kárpátalja túlnyomórészt magyar és ruszin nevezetességeihez, méghozzá olyan okosan tervezett útvonalon, amely szinte minden kárpátaljai jellegzetességet megmutat. Apropos, Kárpátalja! Amint Burgenland, úgy ez a név is Trianon műve. Azelőtt a hon-visszafoglalás, a Visszatérés idején Borsova, majd Bereg, Máramaros, Ugocsa, Ung vármegye névre, magyar szóra hallgatott itt fű, fa, virág, szikla, szakadék, szoros, hegy és völgy, s persze az itt lakó. Azután mongol (nem tatár!) nyila zúgott felette, majd oszmán (nem török!), habsburgista hódító sanyargatta-pusztította, minek következtében egyre több telepest hívtak-engedtek be a hágókon túlnan. S egyre népesebb csoporttá sűrűsödött a ruszin (rutén), kivel békességben, munkamegosztásban élt a magyar. Nemkülönben a szásszal, lengyellel, zsidóval is. 1918-ig a szabadelvű konzervativizmus, 1920 után pedig a közös nyomorúság okán, „ahol a krumpli is csak félve terem”. Trianon, majd az itteni „felszabadúlás” eredményeként 12,8 ezer km2 területet szabtak szovjet járási mintára. Ma csaknem száz különböző nemzet tagjaiként 1,258 ezren (10-12 %-ban magyarok) lakják a sokféleség kavalkádjában.

Sokkalta többet, jobbat érdemelne ez a kedves térség. Ahogy mondani szoktuk, a jókedvében teremtette a Mindenható, mert itt is, Európai földrajzi középpontjában, Kelet és Nyugat kapujában megtalálható minden, mi az emberi boldoguláshoz szükséges természeti, történelmi, kulturális, kulináris feltétel, érték: különleges természeti adottságokban gazdag, varázslatos tájak, magyar és közös történelmi emlékek, nemzetiségi, kulturális és vallási sokszínűség, hagyományos vendégszeretet… Minden hegyhez, hágóhoz, várhoz, kőhöz, vízhez egy-egy ígézetes legenda társul. Ezt ötvözve korszerű intelligencia- és érzelmi IQ-val igazán emberséges arculatot varázsolhatnánk vissza ide - közös erővel. A hit e tájékon még életet jelent…

„A mi hazánk a fenyőfák hazája, Akik itt élnek – erősebben hisznek, Akik itt élnek – gyakrabban könnyeznek…”                                                                                                                                            (Csobolya József)

 

  „A víz szalad – de a kő marad…” Lássuk először  a vizet! A számunkra legkedvesebbet: a Kárpátok magaslataiban eredő, Fehér- és Fekete-ága Rahó felett egyesülő Tiszát! A „legmagyarabb folyón” áthajtva lépünk be a mai Kárpátaljára. A Fekete-Tisza forrását magyarok által 1889-ben jelölő emlékművet sem kerülték el történelmi-politikai változások… Ma többnyelvű felirat, rendezett környezet van itt – közelítve a kor követelményeihez (pécsi és szegedi hazaiaknak köszönhetően). Ide terepjáró-tehergépkocsikkal kalandtúrázunk fel. A Fehér–Tisza forrása feletti Asztag-hegy 1920 után csehszlovák-lengyel-román határ 1939-ben, Kárpátalja anyaországhoz történt visszatérése után magyar - lengyel-román, majd magyar-szovjet-román hármas határ.

 

És most a kő – Erdélyt, Felvidéket leszámítva sehol ennyi egy nm-re jutó ódon rom, vár, kastély, (erőd)templom, történelmi, természeti, kulturális magyar emlék, mint Kárpátalján! Az utolérhetetlen stílusú, missziójú Sepa János 4250 darabból álló, páratlan gyűjteményt, Beregvidéki Múzeumot hozott létre a hajdanvolt Bethlen-Rákóczi-kastélyban (a helyiek Grófudvarnak is nevezik). Kárpátalja-teljességű, tömény történelmi, néprajzi, kulturális esszencia. Kuruckori képek, 48-as, Monarchia-béli emlékek; Fedák Sári, Milton Friedmann világ-közgazdász Beregszászról kivándorolt szülei, a (Munkácshoz, Huszthoz hasonló) jelentős izraelita közösségről, illetve az 1938-39-es Magyarországhoz való visszacsatolásról…

 

  A beregi tömbmagyarság székhelyén, Beregszászon számtalan magyar vonatkozású épület őrzi a „boldog békeidőket”: az eklektikus stílusban épült II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola, az egykori Úri kaszinó (ma Arany Páva Étterem), kopottas polgárházak stb. Nem messze áll innen az idén húszéves Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház. Nemrég emlékeztek meg a 400 esztendeje fejdelemmé választott, ma is követendő Bethlen Gáborról, kinek idején Erdélyhez tartozott a térség a Felföld jónéhány vármegyéjével és szabadság, létbiztonság honolt.

 

Legendás, szent hely Munkács. Anonymus szerint itt pihentek meg a hazatérők, hon-visszafoglalók Verecke után. Várát a csodálatos asszony, Zrínyi Ilona 3 évig védte hősiesen a habsburgistákkal szemben. A vár mára kigyógyult szovjet sebeiből, nyitott, látogatható. A városra óriási turulmadár terjeszti ki védőszárnyait az innen származó Pákh család adományozása által. Hirdetvén, hogy a gazdagság akkor az igazi, ha hazafiassággal, erkölcsösséggel párosul. Jó megtudni. Munkács szülötte két klasszikus színművészünk: Csortos Gyula és Uray Tivadar.

 

  Szolyva: a helyi holokauszt emlékhelye. A hazug, kegyetlen, kommunista „málenkij robot” gyűjtőtábora, ahol a sztálini terror több mint 40 ezer életerős, nemzőképes, javarészt magyar férfi aljas elpusztítása a magyarság kiirtásának kezdetét jelentette 1944 novemberében. (van egy hasonló Dercenben is!)

 

  Vereckei-hágó (841 m): szakrális hely! Méltóság uralja. Ahogyan Árpád nagyfejedelem s magasan a kor szintje fölött ragyogó népe a majd’ egy évtizedig szervezett, tervszerű hon-visszafoglalást, visszatérést végrehajtotta.

 

A Tatár-hágón még ma is ott áll a magyar, illetve a lengyel határőrház. Leereszkedvén Kőrösmezőn finom ruszin vacsora és élőzenés est emlékezetes élménye zárta a napot. Alap: sajt, gomba, káposzta, krumpli, (áfonya)pálinka (úgyis becézik: „koporsó”). Ízletes, laktatós a borscs leves, a pelmenyi (hússal töltött derelyeféle), a töltött-sült krumpli, lekváros-diós gombóc. Igazi csemege a kilóra kapható sokolád (csoki). Az alkohol olcsó és sokféle.

 

Ugyanitt egyedülálló látnivaló a Sztruviszka fatemplom. Sőt a magyar nemzetire festett Ilonka bolt is. Itt nem zavar senkit. Amint mondják, a zaklatást, az emlékmű-rongálást nem kárpátaljaiak, hanem a hágókon túlról érkező szélsőségesek követik el

 

  Alsókalocsa: kicsiny falu tíz múzeummal, gazdag, érdekes skanzennel. Itt Monarchia-beli magyar csendőr, hivatalnok, zsidó korcsmáros fogad korabeli vendégcsalogatós jelenettel, majd kínál finom ruszin pálinkát, sajtot stb. Felelevenítik az 1800-as évek végén küzdő (1901-ben meggyilkolt) Egán Ede emlékét is, ki kormánybiztosként kezdeményezte a „hegyvidéki akciót”, azaz a kereskedők, kocsmárosok által alkesszé züllesztett, eladósított ruszin kisgazdálkodók talpra állítását, megmentését kölcsönnel, hitelbe adott terménnyel, jószággal, szövetkezettel.

 

  Terebesfejérpatak (a hucul főváros, Rahó után): a Monarchia által kijelölt hét fő tájékozódási pont egyike, Európa földrajzi közepe – alig ötméternyire a közelmúltban a kárpátaljai Kovács Sándor tanár által is kiszámított középponttól.

 

A Hunyadi- és a Szent László- után következett az 1939-től a Keleti-Kárpátok gerincén kiépített Árpád-vonal. A Királyi Magyar Honvédség – a románok átállásáig – áttörhetetlen védművonalat létesítettek, amelyet vitézül védelmeztek – mindhalálig. A bunkereket ma turisztikai céllal hasznosítják. De a térségben számtalan helyen találhatunk be nem épített, út mentén, patakban heverő harckocsiakasztókat, beton tankcsapdákat.

Vadregényes függő-kötélhidakon átkelhetünk – ez elsősorban a hölgyek próbatétele. Ugyanis ha nem rázzák le őket és sikeresen átkelnek, akkor a hiszékenység vagy a feledékenység fátylát borítják csalfaságára.Festett fakazettás református templomok őrzik a hitet. A hit itt az életet jelenti. Ilyen ősrégi - szokás szerint malomkerekekre helyezett - harangláb és imahely áll pl. Csetfalván. Amely (mint egy gyermekturista vélte) nem a „fészbúk” fővárosa.

 

Emlékzetes pontunk volt a szinevéri természetvédelmi területen csöndesen hullámzó tengerszem-tó látványa. Legendája is sokakat vonz.

 

Huszt „bús düledékein” felidézhetjük a poeta moralis Kölcsey Ferenc emelkedett emlékét (Különben a nem túl messzi, Felső-Tisza-vidékhez tartozó Szatmárcsekén született s nagynénje élt itt).

 

Vendégvárás, vendégjárás, vagyis turizmus - ma

A XIX. és XX. század fordulóján e csodálatos térség a turisztikai fellendülés korát élte – gyalogosan, járművel, vasúttal. Trianonnal épp a vasút végett vágtak szét szervesen összetartozó térségeket, településeket. Manapság megint fontos szerep hárul a vasútra. 2010-ben hatvanhat év után járhatott ismét magyar személyszállító vonat Kárpátalján. Ez a (Székelygyors mellett) Kárpátalja Express. Ez évtől 4 országot érint, a nosztalgiaszerelvényeket és az étkezőkocsit a MÁV Zrt. tulajdonában lévő, magyar címerrel díszített 017-es számú NOHAB dízelmozdony vontatja. Nemzetpolitikai és vasúttörténeti jelentősége van a Kárpátalja Expressz közlekedésének, hiszen összeköti az ott élő és az anyaországi magyarokat, és találkozási lehetőséget teremt a helyi magyar közösségekkel. A MÁV Zrt. támogatja a történelmi szempontból egyedülálló kezdeményezést, bizonyítva ezzel, hogy a vasút képes összekötni az itt élő nemzeteket. Beregszászon emléktáblát avattak G. Szűcs László tiszteletére, aki a Kárpátalja Expressz indítását küldetésének tekintette.

Amúgy a térségbeli turizmus „mozgolódásának” számos jelét láthatjuk (intézmények, beruházások, építkezések, szolgáltatások stb.) Persze szakmaiság, nyelvtudás, bürokráciacsökkentés, közlekedés, közvilágítás fejlesztése nélkül nehezen megy.

Egy helyi közelkép

A Borzsa és a Tisza összefolyásának szögletében szabálytalan alaprajzú földtöltés magaslik a valaha vízfolyásokkal és holtágakkal szabdalt mező fölé. Ennyi maradt mára az Anonymus által is említett Borsova várából, mely a magyar államszervezés korai szakaszában egyházi és közigazgatási központja volt a róla elnevezett Borsova vármegyének.

A vár körül, a Borzsa folyó két partján szorgalmas, otthonteremtő emberek telepedtek meg, s a falut Várinak nevezték el. Ez ma Mezővári. Négy fiatornyos masszív kőtornyú református temploma mellett kiváló, káprázatos saját műkedvelő versmondó, gitározó, éneklő és táncos csoportjai, előadói tanúsítják: a tévén s a neten kívül is van élet! De nem Elemér gazda s neje finom főztje és bora nélkül! Szondy Pista útirtásunk a tanú reá.

A kollektív emlékezet őrzi a tájhoz is kötődő nagyjaink nevét, így II. Rákóczi Ferenc „Nagyságos Vezérlő Fejedelemét”, kinek zászlaját Esze Tamás1703. május 21-én a helyi lázadó lakosokkal bontotta ki. De díszpolgárrá fogadták Kossuth Lajost is, mint ahogy örök időkre szívükbe zárták a szabadságharcok szolgálatában vérükkel áldozó névtelen őseiket, a két világháború áldozatait s azt a 191 ártatlan magyart, akik a sztálini önkénynek estek áldozatul.

Vidékükre újra jellemző a szőlőtermesztés kultúrája, mivel földrajzi fekvése ezt lehetővé teszi. A finom, zamatos borok nagy népszerűségnek örvendenek nemcsak itthon, hanem határainkon túl is. A benei, nagymuzsalyi hegyek és a Borzsa árterületének lankái jó alapanyagot szolgáltatnak hozzá. Több nemzedékre visszatekintő hagyománya van Mezőváriban és környékén is a szüreti mulatságnak, amit minden évben megrendeznek iskolájukban.

Szép látvány a sok népviseletbe öltözött lány s fiú -- csőszök és csőszlányok. Élmény a négyórányi lovas kocsis körút, majd a bál a népszerű Bózsár zenekarral. Az est fénypontja a csősztánc. A jelenlévők az est folyamán megpróbálják lopni a szőlőt. A csőszöknek el kell fogni a tolvajt. Ha ez sikerül, a tolvajnak fizetnie kell, valamilyen feladatot kell teljesítenie; például felsorolni, felismerni néhány szőlőfajtát, elénekelni egy helyi népdalt, idézni egy őszi versből, felsorolni a szüreti munkaeszközöket. Egy szüreti koszorú is elárvereznek. A koszorút diákok készítik szőlővesszőből és szőlőből, díszítésként csokoládé is kerül rá. Aki az igazi legény, az nem sajnálja a pénzt a koszorúért, amit kedvesének ad.

Számos saját együüttese van a telepüülésnek, e kedves gyermekek, fitalok olyan műsort rittyentettek magyar csoportunknak, hogy ihaj!

És most vegyük górcső alá, hol is élnek a mi szeretett kárpátaljai nemzettestvéreink, Németh László írónk szavával élve: tejtestvéreink!

Tárgyilagos történelmi tények – tisztázandó múlt, láthatóbb jövő

Ez kévántatik korkövetelményeink szerént - rákócziasan -, ám effélékkel sajnos a mai ukrajnai vezetés nem vet számot – ezáltal lenézi, kisemmizi saját polgárait, gondot, sőt veszélylehetőséget teremt. Holott figyelmezhetne a Mocsáry Lajos-i, Németh László-i, Illyés Gyula-i vagy Mikó Imre-i gondolatmagvakra, bölcselményekre - amúgy közép-európaiasan. korszerűen. Minek veleje: politikai, vezetői nagykorúsággal, valódi tudással, tárgyilagos szemlélettel, széleskörű demokráciával, autonómiával felülemelkedhetne ilyetén térségbeli gondjain, mintegy példát mutatva a régiónak, sőt Európának, ahová tartozott s tartozni akar. A tartós történeti közelség megköveteli a józanságot, az érték-mérték tartását, követését, a per- helyetti párbeszédet.

A közép-európai, Kárpát-medencei térség tele van kibeszéletlen, megoldatlan régi-új problémákkal, konfliktusokkal. Ukrajna, Kárpátalja sem mentes ettől. Ennek kezdete 1919. szeptember 10., Saint Germain, amikor is a békediktátum az akkor frissiben alakuló, s ezért (területszerzésért) mindenre kapható Benes és Masaryk történelmi-földrajzi-néprajzi-politikai hazugságai, magyarokra mocskolódásai, hamisításai s no persze az antant zsákmányszerző éhsége nyomán Csehszlovákiának juttatta Felső-Magyarország javarészét, így az akkor Ruszinszkónak nevezett, a ma Kárpátaljának hívott, javarészt immár ruszinok, 30 %-ban magyarok lakta területet. A leginkább hírhedt csehszlovák demokrácia nem sok jót hozott a régiónak, annál több cseh bürokratát és profitéhes, kizsákmányoló tőkést. Ahogy később a szovjet, majd az ukrán hatalom, úgy a cseh is ígért fűt-fát, önrendelkezést – papíron. Ami pedig alanyi jogon jár itt mindenkinek! A csehek adtak volna valamit – 1938-ban, vagyis későn. Mert az I. bécsi (belvederi) döntés visszacsatolta a beregi részt, majd a magyar hadsereg 1939-ban újra birtokba vették az ősi magyar északkeleti országrészüket. Ekkor valóban született autonómia, elismerés a ruszinoknak. Bródy András, Kozma Miklós neve ma is a magyar empátiát és toleranciát fémjelzi. A ruszin-magyar egymásra utaltság és összefogás eredményeket szült, ha pár évre is.

Az 1944 őszétől bekövetkezett szovjet megszállás, majd bekebelezés (annektálás), a fizikai-szellemi megsemmisítéstől, az „egyiptomi fogságtól” kezdve mindent magában foglaló sztálini bolsevik-kommunista, az azutáni ún. szocialista terror szörnyű pusztításokat végzett a kárpátaljaiak között, kivétel nélkül mindenkire lesújtott. A totális deformáció voltaképpen az 1980-as évek végéig tartott. S bizonyos mértékben, szelídített formákban tart ma is.

Mit jelent ez? Ukrajna történelmi entitásként cca. 1500 éves, mint önálló politikum pedig lényegében 19991. december 1-je óta létezik. Kárpátalja viszont ősidők óta szerves fejlődés nyomán a kimmer-szkíta-hun-avar-magyar folytonosság területe, ennek minden előnyével, értékével. A Kárpátaljának nevezett területet több mint ezer esztendeig a történelmi Magyarország szerves része volt, szintúgy előnyökkel, értékekkel. Ezt nagyjából ma is őrzi, meglehet, 17 hatalmi váltás, egymással ellentétes, tehát nem szervesen összefüggő politikai formáció színterévé kényszerítették.

Mindezért Kárpátalja fő ütközőhelye a magyar-ukrán kapcsolatoknak. A sok évszázad után végre – először! – nemzetállami státust szerzett ukránság jelenlegi attitűdje, gondolkodása, motivációi, cselekvései némileg, kisebbrészt érthetőek az orosz, szovjet béklyóból történt szabadulás okán, ám legkevésbé sem elfogadhatóak ambíciói miatt (mai modern kor, korszerűség, európaiság etc.) A nemzetlétet, az országhatárokat hitelesítendő nem a gyűlölet- és előítélet-mentesítő revízió jellemzi, hanem az államiságát, identitását erősítő „nagynemzeti”, patrióta történetírás, történelemtanítás szándéka. Ily módon – mint minden fiatal entitás, így a szlovák, de a román, a szerb is – beleesik a mítoszgyártás, a „nemzetelv(h)ű” tudatformálás, tanítás hibáiba. Ez elsősorban a mindenre kiterjedő szovjetesítés, oroszosítás utáni ukránosítást „termeli ki”. A ferdített, hiányos, hibás történetírási terminológia, fogalomzavar, ténykavarodás (pl. az Ukrajna, Kárpátalja fogalom használata, őskorba, régmúltba való visszavetítése), történeti hangsúlyok elvétése a történeti művek, ezek kvintesszenciáját jelentő tankönyvek az érzékelhető váltások dacára is helytelen folyamatokat, reagálásokat, eredményeket hoznak felszínre. Történészek és áltörténészek új – a szovjethez hasonlító, azt felváltó - erőszakolt, művi koncepciói, narratívái igazodhatnak ugyan új ukrán politikai status quo-hoz, ám nem felelnek meg a korszerűség követelményeihez. Anakronizmusok, ferdítések, elhallgatások, fals kiemelések, fikciók bemaszatolják a magyar-ukrán viszonylatok képét, a magyarságképet. Ugyanígy deformál a propagandisztikus pánszlávizmus, pravoszlávizmus, ellenségképgyártás, örökös áldozatszerep és ősi-hősi elhivatottságtudat. Mindez gyengíti a képlékeny államiság, nemzetiség kondícióit, látszólag s időlegesen, csekélyesen erősíti az új állami integritást és új ukrán nemzeti történelmi narratívát. Az ún. nemzeti látószögek kialakítása önmagában is problematikus, még ha Ranke vagy John Lukacs értelmezési keretébe tesszük is. De hát erről szó sincs, sajnos. Hiszen e látószögekbe politikai aspektusok zavarnak be… Tehát ennyire nem lehet minden mássági iskola (skola insuvannya). Jócskán át- és felül kellene írni az olyan szerzőket, műveket, mint pl. Jurij Mudra, az 1993-as Nariszi isztoriji Zakarpattya… i tak dalse…

Súlyos hiba a már említett 1919. szeptember 10-i kárpátaljai kezdetet korábbra helyezni, ráadásul az eddigi „ősi szlávizmust ősi ukránizmussal” felváltani, a fehér horvát-rutén-ukrán kontinuitáselmélet erőltetni, de ilyen durva és kemény következményeket kiváltó a Kijevi Ruszhoz való tartozás előhozása, majd eltűnése, Laborc herceg legendája, a „vozjednannya (ukrán egyesülés egy állami kereten belül) is. A tudomány ui. a XIII-XIV. szd.-i megjelenítést igazolja a Kárpátok déli lejtőin. Pl. lásd: az 1241-42-es mongol invázió után IV. Béla hozat ide szászokat, ruszinokat; 1365-ben I. (Nagy) Lajos magyar király megbízásából Korjatovics Tódor litván herceg kormányzásával ortodox ruszinok letelepítése. Ezen eseményekkel egyidőben, majd az oszmán hódoltság után hasonló a Felföld és Erdély, az Alföld idegenajkú népességgel történt gyarapítása. A jóindulatú és hasznos szaporítás nem támaszt alá semmilyen magyar megszállást. A magyarság sosem nyomult erőszakosan senki földjére, nem gyarmatosított, nem gyalázott senkit. Nem mellesleg: a ruszin, "Rákóczi leghűségesebb népe" sem!

Az 1939-44. közötti időszak fals ismerete, torz elemzése-értékelése, kiváltképp valótlan és idejétmúlt szovjet-jelzősítése (soviniszta, imperialista, fasiszta, megszálló, elnyomó stb.) még inkább az irrealitások, a perbeszédi kontextusba taszítja a kapcsolatokat. Nem inkább Váradi-Steinberg János, Hodinka Antal vagy Petrov Elek nyomdokaiba kéne lépni végre?

A kárpátaljai, valamint a magyar-ukrán jószomszédsági viszony, a tudományosság egészen más magyarságképet kellene hogy sugalljon ukrán részről. S e téren nem pusztán a komplexusok kiiktatása, a tiszta önkép, a történelmi tények tisztánlátása alapvető, hanem fontos a humanizmus, a tolerancia, a nyelvtörvény, az esélyegyenlőség emberjogi szinten való mély ismerete, alapos elsajátítása, következetes alkalmazása, a harmincféle kisebbség, nemzetiség elismerése, rangjára emelése. Mindezáltal válhat nagykorúvá,komollyá az ukrán politika, országvezetés.

S persze nem ártana észbe kapnia a KMKSZ-nek és az UMDSZ-nek is!... Ha fennmaradás, fejlődés szerepel jövőképükben. Máskülönben belátható időn belül sem képük, sem jövőjük nem lesz. Pedig a korkívánalom teljesítése nyomán sokkalta szélesebbre tárul(ná)nak a helyi lehetőségek és az idelátogató magyar nemzettestvérek köre.

A megoldásra váró önrendelkezés (autonómia) – szolidaritás székelyekkel

Október 27-én az egységes és autonóm Székelyföld megteremtéséért a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) szervezésében lezajlott székelyek 55 kilométeres nagy meneteléséhez, valamint Budapesten, számos magyarországi városban, illetve a világ több más pontján történtek szimpátiatüntetésekhez csatlakoztak a kárpátaljai magyarok is. Annál is inkább, mivel számukra szintén rég áhított vágy az autonómia.

A sokakat megmozgató eseményre Beregszászon, egy nappal a „nagy menetelést” megelőzően kerítettek sort a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) aktivistáinak szervezésében. A város központi eseményen részt vettek - többek között - a KMKSZ beregszászi, ungvári, csapi, tiszasalamoni, gálocsi, tiszakeresztúri, benei és nagymuzsalyi tagjai. Bár a rendezvényt a kulturális szövetség szervezte, ahhoz bárki csatlakozhatott. A résztvevők magyar és székely zászlókat lobogtatva az Illyés Gyula nevét viselő magyar színház épülete elől a Beregszászi Művelődési Házhoz, majd innen a magyar főiskolához vonultak. Itt Dobsa István, a Karácsfalvai Sztojka Sándor Görögkatolikus Líceum pedagógusa, KMKSZ-aktivista röviden összefoglalta a másnap kezdődő nagy menetelés lényegét, reményét fejezve ki, hogy a székelyek célkitűzése – melyet ezzel a parányi békés szolidaritási megmozdulással igyekeztek támogatni – sikerre vezet.

A napjainkban is követendő okos Bethlen Gábor-i politika

Ottjártunkkor belengte a tájat emléke Bethlen Gábornak, akit épp négyszáz évvel ezelőtt választották fejedelemmé, s kinek ma is követendő politikai-diplomáciai rátermettsége révén jócskán megerősítette az Erdélyi fejedelemséget, kitolta határait. Ily módon a husztiak és a máramarosiak is emlékezhetnek Bethlen Gáborra, a szabadság, a vallásszabadság, a türelem, egyben Erdély, vagyis a korabeli önállóság, katonai, gazdasági és kulturális erő aranykorára.

Ekkor létbiztonságban éltek a huszti határvidéken. Majd messzebb is, hiszen a fejedelem a magyar egység megteremtésért indított irányában tett felső-magyarországi (felföldi/felvidéki) hadjárataival visszaszerezte Ugocsa, Bereg és további öt vármegye területét.

Mi, mai magyarok példát vehetünk Bethlen Gábortól, aki erős magyar, református hittel nagybirodalmak között találta meg a megmaradás, felemelkedés útját, amelyek megannyiszor kíméletlenek voltak a magyarsággal szemben. Hál’ Istennek, ma is van ereje a Felső-Tisza-vidéki magyarságnak. Köszönet illeti ezért a térségben óvodákat működtető római katolikus és református egyházat, a Teleki Alapítványt, hogy az örökségvédelmi összefogás során megújult a csodálatos huszti református templom. Misszót teljesít a kárpátaljai pedaggusok szövetsége is és megannyi más civil szerveződés.

Mindezek fényében úgy hisszük: Kárpát-medence magyar közösségeinek is jövője: sok-sok magyar gyermek, mindennél erősebb magyar szolidaritás, összefogás, hagyományőrzés, kultúrateremtés!