Petőfi-szobrot avattak a Vajdaságban


Az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc emlékére a bánsági Magyarcsernyén pénteken felavatták Petőfi Sándor mellszobrát a róla elnevezett általános iskola udvarában.

Az ünnepélyes szoboravatón Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke emlékeztetett arra az útra, amelyet a magyarság a szabadságharc óta eltelt 166 évben bejárt. Az 1848-as eseményekre való emlékezés mindig közelebb hozza egymáshoz a magyarságot – hangsúlyozta Pásztor, hozzátéve: nemcsak Petőfire, a márciusi ifjakra vagy az áldozatokra kell emlékezni, hanem arra az eszmére is, amelyet a 12 pont fogalmazott meg.

Ez az eszme képezte az alapját az 1867-es kiegyezésnek, az első világháborúig terjedő fellendülésnek és annak a kitartásnak is, amely a trianoni békeszerződés után 90 évvel a vajdasági magyarságot még mindig a szülőföldjén tartja – magyarázta Pásztor. Elmondta azt is, hogy a most átadott emlékmű eredetileg az 1970-es években készült szabadkai megrendelésre, de végül nem állították fel, így a készítők azt most a bánsági településnek ajándékozták.

A magyarcsernyei emlékmű az ötödik Petőfi-szobor a Vajdaságban. Bácskertesen, Muzslyán, Kanizsamonostoron és Óbecsén is állítottak már hasonlót a magyar költő és szabadságharcos tiszteletére.