Hazakerültek az 1600 éves Seuso-kincsek!


Az év híre! Ha nem az évszázadé. Rendkívüli sajtótájékoztatón jelentette be Orbán Viktor, hogy a hétvégén hazakerült az általa a „magyarok családi ezüstjének” nevezett Seuso-kincs nevű római-kori ezüst leletegyüttes.

Magyarország "családi ezüstjét" sikerült visszaszerezni, amiről Orbán Viktor azt mondta, hogy "ha a mienk (márpedig a miénk!) , jobb, ha nálunk van, mintha másnál. Ezért is döntöttünk a hazahozataláról", amely a múlt hét végén történt meg. Orbán Viktor. szerint ha egy országnak van ereje és tekintélye, akkor képes visszaszerezni azt, ami az övé. (Haj, de sok mindenről mondhatná még ugyanezt - a Bécsben őrzött nagyszentmiklósi szkíta kincsünktől kezdve az évszázadok során, majd Trianon és a II. világháború révén elorozott nemzeti javaink irdataln sokaságáid, nem beszélve a magánvagyonokról Gondoljunk csak a "kedves jó" román/oláh hónapokig tartó országrablásáról, amelyben lóállománytól kezdve a magánlakásból elrabolt varrógépig, esernyőig tucatjával dugig pakolt tehervagonok zörgölődtek a Regátba. A Nemzeti Múzeum kirablását az áldott emlékű Baldholtz tábornokadályozta meg, kinek szobra ott áll az amerikai követség előtt!)

A miniszterelnök által "több mint regényesnek" nevezte a Seuso-sztorit, majd azt villantotta fel, hogy a "Rejtő Jenő-i kalandokat meghazudtoló történetet" szívesen elmesélik az érintettek, akik közül Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, a  Városliget mellé-köré megálmodott Múzeumi Negyed előkészítését irányító miniszteri biztos "történelmi pillanatnak" nevezte a Seuso-hazatérést. Mint mondotta, hazánkban a késői római császárkorból 1800 ásatási helyen találtak leletet, ezek közül a Seuso a legértékesebb az ötvösművészeti tárgyakat illetően.

Rejtői! Valóban, ha belegondolok, hogy anno (1980 decemberében) kezdőkoromban írtam egy öngyilkosságnak beállított gyilkosságról, amelynek áldozata Sümegh József (24) volt. Az előzményekről szólva: a polgárdi fiatalember lelkes, tehetséges amatőr régész volt. Már húszévesen (1976-ban) komoly leletre talált rá a helyi kőbányában, ahol segédmunkásként dolgozott. Sümegh egykori ismerősei szerint a lelet 40 darabból állt, de ma csak 15-16-ról lehet biztosan tudni, hogy valaha a kincs része volt. A fiatalember feltehetően már katonának való bevonulása előtt is adhatott el a tárgyakból, ami (előző sikerevel) fölkeltette mások figyelmét... Nyilván megkeresték, tárgyaltak vele, s rábírták, hogy jobban jár, ha velük üzletel, minthogy az államnak jelentse a lelelet, amiért csekély jutalmat remélhet. A csábító ajánlat (s talán a karácsony közelsége) megszédítette Sümeghet: belement az ügyletbe, megmutatta az elásott kincs helyét is. Vesztére.

A Székesfehérvár után, Szabadbattyán-Polgárdi között, a régi 7-es főút mentén félúton, a polgárdi szőlőhegyen, a kőszárhegyi Borbély-pincéhez tartozó, földbe vájt, romos házikóban holtan találták Sümegh Józsefet. 1980. december 14-én, sorkatonai leszerelése előtt négy nappal. Két összefűzött katonai övön lógott felakasztva, pedig már abban az időben is az volt a katonaságnál a szabály, hogy a sorkatonáknak egyetlen övük lehet csupán. A holttestet megtaláló személy a nyomozóknak is elmondta, amit azok nem vettek be a jegyzőkönyvbe, hogy a látható lábnyomok alapján hárman gyalogoltak a pince felé, vissza azonban már csak ketten mentek. A Katonai Ügyészség öngyilkosságnak nyilvánította és lezárta az ügyet. 2000-ben az Országos Rendőr-főkapitányság újra vizsgálódni kezdett a haláleset és a Seuso-kincs közötti esetleges összefüggés kapcsán, két év múlva megerősítvén: a huszonnégy éves Sümegh József gyilkosság áldozata lett, és halála közvetlenül összefüggésbe hozható a Seuso-kincsek néven ismert római kori leletegyüttes eltűnésével, írta 2002. március 12-én az egyik napilap. Konkrétumokat azonban nem közölt. Később a  Nemzeti Nyomozó Iroda a napokban újraindította a nyomozást Sümegh József halála ügyében: nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt, ismeretlen tettes ellen.

Tehát Sümegh hivatalos bejelentést nem tett. Ha nem orgazdák kerítik be, ma is élne. A kőszárhegyi pincét és a környező szőlősdombot ától cettig feltúrták, ám nem találtak semmit. Amúgy elég sok amatőr régész ügyködött a környéken... Mint említettem, a  gyilkosságot - lévén kiskatonáról szó - először a katonai ügyészség vizsgálta, és az  1980. december 14-én a nyereségvágyból elkövetett emberölést öngyilkosságnak állították be. Cikkemet anno letiltották. Így kezdtem. Így kezdődött az a rejtélyes ügy, amelyről újra akkor írtam, amikor egy csempészés kapcsán kerültek terítékre a kincsek, majd a 90-es módszerváltást követően újfent előbukkant az ügy, ismét – sajnos azóta elhunyt – Mazula Károly nyomozó barátom, valamint kollégái jóvoltából. Később a végeláthatatlan pereskedések kapcsán vetettem papírra újra meg újra a múlt évszázad legnagyobb nemzeti ügyét. Egészen tekintélyes gyűjteményt rejtenek dobozaim "Pelso - Seuso" felirattal.

Most ez a hír az év, az évszázad híre! Ha másért nem, hát ezért is közbizalmat kell kapnia kormányunknak, hiszen egyik legnagyobb tettét hajtotta végre, már ami a páratlan, nemzeti vagyonunkat és tudatunkat gyarapító közkincs visszaszerzését, hazahozatalát illeti. A miniszterelnök által "több mint regényesnek" nevezett tranzakció 15 millió euróba került. Az angoltulajdonos testvérpárral folytatott tárgyalásoknak és a kincs Magyarországra kerülésének részleteiről hamarosan további tájékoztatást nyújt majd Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója és Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár. Baán László a tájékoztatón közölte: a kincseket szárazföldi úton, a Terrorelhárítási Központ közreműködésével szállították Londonból hazánkba; a szállítást rendkívüli biztonsági intézkedések kísérték. A sikeres akcióért a miniszterelnök és a főigazgató külön köszönetét fejezte ki Hajdu Jánosnak, a TEK vezetőjének.

Baán László három hónapig tartó ingyenes közmegtekintés után e kincseink a Múzeum Negyed "ékkövei lesznek". Hozzátette, a tizennégy darabos dísztárgyegyüttesnek a fele került most haza, egyébiránt idő kérdése, hogy a Seuso-kincs többi ismert darabja is visszakerüljön hazánkba. A főigazgató arra is lát esélyt, hogy akár az időközben elkallódott vagy valamilyen módon nyilvánosságra került kincsekkel egészüljön ki a páratlan lelet. Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke kijelentette: a magyar tudomány számára óriási jelentősége van a kincs hazakerülésének, hiszen így kutathatóvá válik, a tudományos élet pedig mindent meg is tesz majd e kutatások elvégzéséért.

Mondjuk el, a gyilkosság után, mivel katonai, nemzetbiztonsági ügyről volt szó, a tettesek elrejtették a kicset s meglapultak. Évek múltán, apránként adogatták el a lelet darabjait, bizonyos, illegális értékesítésben - azaz csempészetben, valamint a "zöldhatáron" való ki-bejárkálásban - járatos, láthatatlanul létező, hazai hálózatok révén, magyar-szerb-horvát határmenti lehetőségeket kiaknázva. Ezáltal került közvetítők útján a lelet a nyugat-európai műkincspiacra, a 80-as évek során. Az első ismert helyszín (a "jugo vonal" után) Bécs volt, a Hotel Hiltonban működő antikvitás, amelyet Halim Korban és Anton Tkalec kétes hírű műkereskedők vezettek. Hogy hazánkból hozzájuk hogyan kerültek ki a kincsek, senki sem tudja, vagy ha mégis, hallgat róla. A törvényes módon felmérhetetlen illegális műkincspiac persze tisztában volt a lelet mivoltával, értékével; hamarosan felizzottak a szálak...

A kollekcióra - befektetési céllal - vetett szemet  a Lord Northampton vezette angol befektetési társaság.    Az általa 1982-ben megbízott angol ügyvédi iroda tizennégy ismert darabot vásárolt meg, libanoni származási iratokat is mellékelt a műkincsekhez. Ám e papírokról hamar kiderült, hogy hamisak - ily módon először a Getty Múzeumnak szánt adásvétel futott zátonyra, majd a lord által meghirdetett   40 millió font értékű árverés meghiúsult. A későbbiek folyamán sem akadt aukciósház, amelyik vállalta volna a kincs adásvételét, a kincs a legális műkincspiacon eladhatatlanná vált; a lord birtokában vesztegelt tovább 1990 februárjáig.

Ekkor a Sotheby's New York-i irodájában tartott sajtótájékoztatón Seuso-kincsként mutatták be a nyilvánosságnak a 14 ezüsttárgyat és a rézüstöt. A Magyar Köztársaság 1991-ben bejelentette igényét a leletegyüttesre, és perbe szállt értük Northampton ellen, ahogy Libanon és Jugoszlávia (később Horvátország) is. 1993 novemberében meghozott ítéletben Beatrice Shainswit bírónő arra jutott, hogy "a kincs eredete nem bizonyosabb most, mint a pereskedés kezdetén volt", így egyik ország igényeit sem tartotta jogosnak.magyar kormány 1991-ben bejelentette igényét a kincsre, miként Libanon és Horvátország is. Libanon (a már említett hamis okmányok okán) a tárgyalás kezdete előtt elállt követelésétől, Magyarország és Horvátország pedig elvesztette a pert: az 1993-ban New Yorkban hozott ítélet szerint egyik ország sem tudta hitelt érdemlően bizonyítani, hogy területén találták meg a leleteket.

Magyarország esetében az egyetlen közvetlen bizonyítékot, a talajminta-vizsgálatok eredményeit nem vette figyelembe, pedig a Meleagros-tálról 1993. május 15-én vett minta megegyezett a Borbély-pincéhez tartozó kunyhóban - ahol Sümegh József holttestét megtalálták, és egy ideig a tárgyakat rejtegették - származó mintával. A BME Nukleáris Technikai Intézetének tudományos munkatársa megállapította, hogy a tálról származó földmintában talált mikroszkopikus méretű ősmaradványok és kovamoszatok vázmaradványai a Balaton környéki állóvizekben élő algatársulásokban ma is megtalálhatók. Ennek ellenére New York Állam Fellebbviteli Bíróságának 1994. szeptember 22-i döntése alapján a Seuso-kincs a lord birtokában maradt.

Hazánk képviselői finoman szólva is balfácánok voltak Londonban, majd Amerikában is! Holott az egyezést, eredetet - tudományosan is - bizonyító talaj-, ill. agyagminták csak nekünk voltak meg. A másik perdöntő bizonyíték:, hogy magyar szakértők szerint a Magyar Nemzeti Múzeumban őrzött, 1878-ban szintén Polgárdi mellett előkerült késő római kori ezüstállvány, a quadripus (négylábú) összehasonlító anyagvizsgálata.Nyomós érv továbbá: egy 1878-ban Polgárdi területén előkerült, a Magyar Nemzeti Múzeumban őrzött ezüst négylábú állványnak (quadripus) és a Seuso-kincs egyik darabjának mintája, mérete olyan fokú egyezést mutat, hogy feltehető: azonos mester készítette őket, a két lelet összetartozik, és együtt rejtették el őket. És: a kincset rejtő fémüst is olyan technikával készült, amelyet akkoriban csak Pannóniában, főként a Balaton térségében alkalmaztak.

Mint mondtuk, az ezüstkincsek Lord  Northhamptonnál maradtak, holott négy pert is indított ellene a magyar állam. Meglehet, a kétes főurat hamar rádöbbentették szakavatott régészek, hogy "lopott jószágra nem lehet tulajdonjogot formálni" - a római jog szerint sem. Emiatt "normális" vevő nem akad rá. Kiállítani sem lehet, mert annak is vannak jogi vonzatai. Ahhoz pedig túl közismert és nagy értékű  kincs, mintsem otthon, a vitrinben őrizgesse. A lord 2006-ban újfent bejelentette, hogy eladná a kincseket. A tranzakció azonban az akkori magyar Oktatási és Kulturális Minisztérium tiltakozó levele nyomán hiúsult meg, mivel abban rözítették: a magyar jogszabályok értelmében a kincsek a magyar állam tulajdonát képezik, a magyar állam tulajdoni igényét továbbra is fenntartja és ezzel kapcsolatban minden lehetséges jogi lépést megtesz.

A lépések azonban meglehetősen kuszák. Ugyanis Pannónia egyik legjobban megmaradt római kori épületének feltárását 1998-tól az első Fidesz-kormány, a Kulturális Minisztérium támogatta, de 2006-ban a kormányzat elzárta a pénzcsapot, így az ásatás abbamaradt. Ugyanekkor szüntették meg a Hajdú Éva miniszteri biztos által 1997 óta vezetett Seuso-titkárságot is. 2008-ban Hajdú Éva így fogalmazott a Magyar Múzeumok szakfolyóiratban: "Jelenleg az tűnik a legvalószínűbbnek, hogy a Szabadbattyán környékén feltárt, hatalmas római villagazdaság tulajdonosa lehetett az az ember, akihez a kincsek is tartozhattak."

Ama bizonyos érem angol  oldala sem szebb: a kilencvenes évek vége óta a tárgyakat a Christie's aukciósháznál őrizték, majd 2006 októberében Londonban a Bohnhams aukciósház - csak a potenciális vásárlók és muzeológusok részére nyilvános - kiállításon bemutatta a leletegyüttest, mivel Lord Northampton túl szeretett volna adni a problémás származású leleteken, de nemhogy vevő nem akadt, de még a nagy tekintélyű cambridge-i régész, Colin Renfrew is elítélte a tárgyak újbóli bemutatását, mivel szerinte "bármelyik brit múzeum, amely kiállítja a kincseket, vét a Múzeumi Szövetség etikai szabályai ellen. A műkincskereskedő cselekedete nyilvánvalóan vét a köztisztesség ellen - még akkor is, ha sok régész, köztük én is, kihasználja a lehetőséget a kincsek megtekintésére."

A legfontosabb részletek:

  • A Seuso-kincs mintegy 65,5 kg, szokatlanul nagy tisztaságú ezüstből készült étkészlet, konyhai eszközök (tálak, poharak, evőeszközök etc.) alkotta leletegyüttes, ami a kutatók szerint az időszámításunk szerinti IV. század második feléből származik. A 15, rendkívül mívesen megmunkált, zömében aranyozott díszítésű ezüstedény együttese az egyik legjelentősebb késő-ókori műkincsnek számít. Ma már azt is tudjuk, hogy nemcsak egy korábban ismert 14 vagy 15 darabos gyűjteményről van szó: egy Halim Korban nevű (kétes hírű) műtárgykereskedő leveléből tudni, hogy 187 ezüstkanálról, 37 ivócsészéről és 5 tálról is szó van, illetve 16 olyan további tárgyról, amelyek közül az egyiken Nagy Konstantin portréja található. A különböző források összesítése alapján legalább 248 darabból állhat a Seuso-kincs, de már az eddig ismert, illetve a most hazakerült kollekció is egyedülálló gyűjtemény.
  • Az eredeti tulajdonosa egy gazdag, előkelő római birodalmi arisztokrata (helytartó, hadúr?) , Seuso (Sevso) volt. Róla nevezték el a kincsegyüttest, mivel az ő nevét örökítette meg a csaknem 9 kilogrammos, 70 centiméter átmérőjű tál szélére köriratban felvésett vers.
  • Seuso akkor a még nagyobb kiterjedésű, partjain ingoványos Lacus Pelso (Balaton) mentén élt a mai Polgárdi szőlőhegyén. Székhelyére a már említett tálon egy korabeli palotát és a kertjében lakmározó társaságot ábrázoló relief, illetve vadász-halász életkép utal: a Balatonra emlékeztető alakú tó vizében ficánkoló hal fölött a Pelso (azaz Balaton) felirat olvasható. A császártól kaphatta a tárgyakat nászajándékba. A nevét a legbecsesebb műtárgy, a kilenc kilogrammos Seuso-tál állatos jeleneteket tartalmazó medalionjának köriratában is feltüntették. Ugyanitt látható egy, a Balatonra emlékeztető formájú minta is, rajta a tó latin nevével: Pelso.
  • 374-ben kvád és szarmata harcosok árasztották el Pannóniát, feldúlták a falvakat és a városokat. A barbárok támadása éppen aratás idején érte a tartományt, ezt Ammianus Marcellinus római történetíró is leírja. A Szabadbattyán melletti római kori villagazdaság valószínűleg ebben a támadásban pusztult el. Ezt bizonyítják a villa padlószintjén talált pénzérmék és a villához tartozó raktárépületben (horreum) talált megpörkölődött magvak.

  • Seuso palotája feltehetően ugyanaz az épület, amelynek romjait 1993-ban feltárták Szabadbattyán határában, s ahol a régészek egy, a Seuso-kincshez illeszkedő, négylábú állványt (quadripus) találtak.
  • A 1975-ben vagy 1976-ban egy Sümegh József nevű férfiről azt beszélték Polgárdiban, hogy hatalmas színezüst kancsókat, tálakat talált. Sümegh holttestét 1980-ban Borbély pince gádorában találták meg felakasztva, közel a Nemzetiben őrzött állvány lelőhelyéhez. A nyomozás szerint öngyilkos lett. Ez már csak azért sem igaz, mert a leszerelés előtt álló fiatalembert két (!) katonaszíjjal akasztották fel, holott az akkori szabályzat szerint is egy katonának egy szolgálati derékszíja lehetett.
  • A tetthelyen egy jókora gödröt is felfedtek. Valószínűleg ide áshatta Sümegh a megtalált kincset. Nyomszakértők nyomozati anyaga, vagyis a nyomrögzítés szerint is az épülethez vezető úton fölfelé három személy haladt, lefelé viszont csupán két személy lábnyomait rögzítették a helyszínelők! (Feltehetően Sümegh értékesíteni akarta - nyilván orgazdáknak - a leletet, akik aztán meggyilkolták. Bizonyára ezzel a szándékkal érkeztek).
  • A kincset utolsó ismert tulajdonosai többször is megpróbálták értékesíteni, de a bizonytalan jogi helyzet miatt ez a nyílt műtárgypiacon nem volt lehetséges.

***

A Seuso-kincs

1. Seuso-tál: 8873 g, átmérő: 70,5 cm

2. Meleagros-tál: 8606 g, átmérő: 69, 4 cm

3. Achilles-tál: 11786 g, átmérő: 72 cm

4. geometrikus díszítésű tál: 7150 g, átmérő: 72 cm

5. Amfora (ezüstből készült dugóval): 2506 g, magasság 38,5 cm

6. bacchikus díszítésű korsó: 3000 g, magasság: 43,5 cm

7. cirkuszi jelenetes korsó (állatjelenetes fedeles kancsó): 3983 g, magasság: 51 cm

Hyppolitus készlet:

8.  Hyppolitus-vödör: 4435 g, magasság: 39 cm

9.  Hyppolitus-vödör: 4078 g, magasság: 39 cm

10. Hyppolitus-korsó: 4051 g, magasság: 57, 3 cm

Geometrikus díszű kézmosó készlet:

11. geometrikus díszítésű korsó (A): 2804 g, magasság: 52, 8 cm

12. geometrikus díszítésű korsó (B): 2671 g, magasság: 55 cm

13. kézmosó medence: 2118 g, magasság: 10-12 cm, átmérő: 45-46 cm

14. illatszertartó doboz: 1051 g, magasság: 32 cm, átmérő: 20,7 cm

Összsúly: 67 512 g

rézüst: magasság: 325 mm, átmérő: 830-835 mm

+ 1. Hadrianus-tál: egy Hadrianus-portréval díszített, több mint 8 kilogrammos ezüsttál (?)

***

Újabb fordulat 2003-ban következett be: a Pápán raboskodó Lelkes József azt nyilatkozta egy bulvárlapnak, hogy a kincseket Sümeghgel együtt ő ásta ki a Polgárdi melletti bányában, a két nagy üstbe rejtett negyvendarabos leletet eladogatták. Lelkes állítása szerint három barátja is, aki ismerte a titkot, furcsa körülmények között halt meg. Ismét forogni kezdtek a kérdések, fölvetések a kincs körül...

A Seuso-kincsről 2012 augusztusában újra hallani lehetett, amikor egy volt - balkörökhöz közeli diplomata, múzeumtulajdonos bejelentette, hogy előrehaladott tárgyalásokat folytat a műkincsek hazahozataláról. Ebből L. Simon László kulturális államtitkár éberségének köszönhetően semmi nem lett. Ugyanakkor erre hál' istennek, több művészettörténész is ráersített, mondván: óriási hiba lenne a lelet tulajdonjogáról lemondania a magyar államnak.

Idén februárban aztán a Magyar Régész Szövetség javasolta a Magyar Nemzeti Banknak a meghirdetett műkincs-visszavásárlási program keretében a Seuso-kincsek visszaszerzését. Mint írták, a magyar állam megfelelő peren kívüli megállapodással rendezhetné a műkincsek státusát, és fenntartva álláspontját a lelet magyarországi eredetéről visszaszerezhetné. Ezzel felkutathatóvá válna a kincslelet többi, ismeretlen helyeken rejtőző darabja, és ismételten el lehetne végezni azokat a vizsgálatokat, amelyekkel immár publikálható módon lehetne bizonyítani a tárgyak eredetét. Az MNB közölte, hogy nem szándékozik visszavásárolni a Seuso-kincset a műkincsvásárlási programja keretében.

Mindezek dacára a jelek szerint mégis folytak tárgyalások a háttérben...

A minapi sajtótájékoztató sajtóanyaga szerint a kincsek visszaszerzését célzó tárgyalások több mint egy éve kezdődtek, ezeken magyar részről Lázár János és Baán László vett részt. Páratlan közkincsünket három hónapon keresztül tekinthetjük meg a Parlamentben (ingyen), először március 29-én, szombaton. A kincs 2018-tól az új múzeumi negyed értékeit gyarapítja