Megnyílt Makó első 4 csillagos szállodája, a Hotel Glorius


A szálló a település legismertebb turista célpontja, a Hagymatikum fürdőkomplexum szomszédságában található. Az 1920-as években az Arad-Csanád megyei takarékpénztárnak helyet adó épület átépítésére, bővítésére és felújítására a Nemzetgazdálkodási Minisztérium által kiírt üzleti célú szálláshelyek fejlesztésére szóló pályázat teremtette meg a lehetőséget.

Bő egy évvel ezelőtt vett fordulatot Makó egyik legszebb belvárosi épületének az élete, amikor is a beruházók hozzáfogtak nagyszabású tervük kivitelezéséhez, és a Hotel Gloriusban közel 2000 m²-en kávéházat, éttermet, szállodát és wellness részleget alakítottak ki. A szálláshely egyik különlegessége belsőépítészeti megoldásaiban rejlik, amely a 20-as, 30-as évek art deco stílusának nagyvilági pompáját idézi. Az arany, fekete és ezüst színek, a különleges gonddal kiválasztott tapéták, bútorok, kelmék mind-mind azt a cél szolgálják, hogy a hotelbe betérő szállóvendégek „A nagy Gatsby” világában érezhessék magukat. A különleges vizuális élmény mellett nem fogunk csalódni, ha a szálloda éttermét is próbára tesszük, ahol egy katalán konyhafőnök gondoskodik a különleges ételkínálatról.

A Glorius Hotel megépítése, belső kialakítása során tudatosan törekedtünk arra, hogy megidézzük a huszadik század húszas-harmincas éveinek építészeti, belsőépítészeti, iparművészeti stílusát, az art deco-t. Ennek érdekében Magyarország és a világ közeli és távoli részeiben kutattuk fel azokat az anyagokat, felszereléseket, berendezéseket, amelyek elképzeléseinknek megfeleltek. Az építő- és szálloda iparban ma ezek a termékek a csúcstechnológiát képviselik. Szállodánkban 37 kétágyas szoba kap helyet, többek között nászutas és elnöki lakosztályokkal, wellness és fitnesz részleggel. Az épület 50 fő befogadására alkalmas konferencia teremmel és igényes tárgyalóval is rendelkezik − mondta el Bodrogi Ferenc, a kivitelező Bodrogi Bau Kft. és a szálloda tulajdonosi jogát gyakorló SK Kft. vezetője a hotel megnyitóján.

Dr. Juhász Tünde, Csongrád megyei kormánymegbízott a megnyitón elhangzott beszédében kiemelte, hogy a csaknem 1 milliárd forintból megvalósuló beruházás mérföldkő a város életében, hiszen ezzel a hotellel szebb és gazdagabb lett Makó. A Glorius egyszerre képviseli az értékőrzést és az értékteremtést.

– Úgy vélem, hogy a végeredmény magának Makovecz Imrének is tetszene – zárta szavait Juhász.

A megnyitón beszédet mondott Búzás Péter, Makó polgármestere is, aki várostörténeti pillanatnak nevezte a hotel megnyitóját, egyben örömét fejezte ki, hogy a Hagymatikum mellett immár egy hasonlóan színvonalas hotelt is fel tud mutatni a település. 

– Városunkban az elmúlt két évben 200-ról 600-ra nőt a vendégéjszakák száma. Ez is bizonyítja, hogy fejlődésünk egyik pillére éppen a turizmus tud lenni, amely most a szolgáltatások területén − a hotel megnyitásával − egy minőségi ugrást tett.

A megnyitó a beszédeken kívül több érdekességet is tartogatott az egybegyűlt ünneplő tömegnek. A 20-as évek hangulatát megidézendő a megjelentek megtekinthettek egy eredeti, működőképes Ford T-modellt, amely a makói múzeum tulajdonát képezi, illetve korabeli kabaréjeleneteket is élvezhettek a Szegedi Nemzeti Színház színművészeinek az előadásában.

A szálloda már fogadja a Dél-Alföld szépségei iránt érdeklődőket. Makón és környezetében számos látványosság várja az utazót, többek között a Maros-parti lombkorona sétány és kalandpark, a Hagymaház Kulturális Központ, valamint az Ópusztaszeri Történelmi Emlékpark és a Csillagösvény Öko Élménypark.