Szent Márton-nap: kisfarsangi ludasságok, vígasságok


Az advent előtti nagy evés-ivás, mulatozás ideje volt régen Szent Márton napja. Ám Márton madara egyben Mars isten madara (védelem), no meg a magyar elnyomotti önérzeté is; gondoljunk csak a sok (lúd)evéstől dagi Döbrögire és vele szemben az igazságáért síkra szálló Lúdas Matyira… De ma sem feledkezzünk meg a finom libuciról és a vele páros újborról sem!

Először is lássuk magát a névadót! Márton eredetileg dunántúli szkíta-kelta szabad polgárnak született 317-ben. Apja kívánságára a római légió katonája lett. Katonatisztként szolgált az akkori Római Birodalom Pannónia tartományának Szombathely (anno: Savaria) városában, majd a franciaországi Amiens városában. 18 éves volt, mikor egy hideg estén lováról leszállva odaadta palástját egy didergő koldusnak. Aznap éjszaka álmában megjelent Jézus a koldus alakjában. Ekkor fordulat állt be Márton életében: Égi Ura szolgálatába állt, megkeresztelkedett, otthagyta a sereget és misszionárius lett. Jóságáról már élete során is legendák keringtek, s az alázatos misszionáriust püspökké akarták szentelni.

A monda szerint, mikor ennek hírét vette, az érte jövő küldöttek elől Márton a ludak óljában bújt el. A szárnyasok azonban gágogásukkal, szárnyuk verdesésével óriási zajt csaptak, így elárulták Márton rejtekhelyét, így “kénytelen volt” a püspökséget elvállalni (371-ben). Úgy tudni, meggyőző, hiteles, jótékony püspök volt. Fontos hittérítő munkát végzett, a pogány falvak nagy részét megtérítette. Életét csodák, gyógyulások kísérték. Munkáját haláláig kitartóan végezte, segítette a rászorulókat. Időszámításunk után 397-ben hunyt e Tours-ban. Halála után igen népszerűvé vált; ő az első keresztény szent, aki nem mártírként emelkedett az oltárokra,

Milyen volt hajdan eme jeles nap? A Márton-napi liba-lakomáról szóló első írásos beszámoló 1171-ből származik. A régi időkben Szent Márton napja jelentette a paraszti év végét, ilyenkor zárták le az éves gazdasági munkákat és ilyenkor vette kezdetét a téli pihenő időszaka. A cselédek ilyenkor kapták meg évi bérüket és hozzá ráadásként egy libát, mert a szárnyasok nyáron felduzzadt hadát a tél beállta előtt meg kellett tizedelni.

Szent Márton napja az őszi szokáskörhöz, azon belül is a kisfarsanghoz kötődik, amely Szent Mihály napjától (szeptember 29.) Katalin napjáig (november 25.) tart. A Márton nap a 40 napos adventi böjtöt megelőző utolsó nap, amikor a jóízű és gazdag falatozás, vigasság megengedett. Ezen a napon rendszeresek voltak a lakomák, bálok, vásárok. Ma is sok helyen táncos mulatságot csapnak, ahol az asztalról nem hiányozhat egy libafogás és az újbor. Ezen időszak legfőbb jellegzetessége, hogy ilyenkor szabad volt mulatni, nagyokat enni, mert volt miből és mikor. Ennivaló volt bőven, hiszen, hogy ne kelljen feleslegesen a begyűjtött takarmányt megetetni az állatokkal, levágták azokat a jószágokat, amelyek elérték a vágósúlyt. Idő is volt bőven, befejezték ugyanis a kinti munkákat, a pásztorok ilyenkor behajtották az állatokat, munkájukért megkapták a fizetségüket, így volt miből mulatozni.

Bizony, annak idején a hideg, hosszú téli esték még a közösség terei voltak! A jóakaratú elődeink összejöttek, kukoricát fosztottak, diót törtek, fontak. Igazi közösségi alkalmak voltak ezek, a mesék, játékok, dalok ideje. Régen gazdasági, kulturális szempontból zömmel önellátás jellemezte az együtt élő közösségeket. A kisfarsang időszaka az utolsó nagy „dőzsölés”, mulatozás időszaka az adventi böjt előtt. Nagy figyelmet fordítottak ilyenkor a tűzifa-előkészítésre, a ház tatarozására és épületjavításra, hogy a közelgő nagy ünnepre (advent, karácsony) „megtisztuljanak”.

November 11-e a téli évnegyed kezdő napja (napforduló). Másfelől: régi római étkezési szokásról van szó. A pogány ünnepre való keresztény rárétegződés itt is tetten érhető: az ókorig nyúlik vissza a november 11-éhez kötődő lúdölés, rituális evés. E napon a Capitolium lúdjainak gágogása ébresztette föl a fáradt őrséget, amikor az éjszaka leple alatt a gallusok el akarták foglalni a várost. Innen ered a Róma-mentő lúd avis Martis neve. A november 11-i ét úgy ünnepelték, hogy november 11-ét, megdöbbentő módon ilyenkor ludat vágtak. A köztiszteletben tartott Avis Martisból (Mars isten madara) később Szent Márton madara lett a keresztény naptárban.

És most lássuk a libát! A hiedelem szerint ludat illik enni ezen a napon, mert, aki Márton-napján nem eszik libát, az majd egész évben éhezik. Tipikus ételek ezen a napon a libaleves és libasült párolt káposztával és zsemle- vagy burgonyagombóccal. „A bornak Márton a bírója“- tartja a hiedelem, azaz ezen a napon a bort mindenképpen meg kell kóstolni. A Márton-napi lúdpecsenyés vacsora végén már kiforrott újborral szokás koccintani, ezt hívják Márton poharának. A must ilyenkor változott borrá, az egész évi fáradozás gyümölcse ekkor mutatkozott meg, az eredménnyel pedig szívesen el is dicsekedtek a boros gazdák. Úgy hitték, minél többet isznak, annál egészségesebbek lesznek. Márton a nagyobb borvidékeken az újbor védőszentjeként is ismert.

Aki jót cselekedett s akivel ezt tették, az jókedvében, örömében a bor fölhajtása után maga mögé utasította az üres poharat. (S kapott újat). Akivel pedig rosszat tettek, az meg azért hajította el az ivóalkalmatosságot. Valójában az elhunytak tiszteletére, emlékére, az elnyomottság, szegénység elleni lázadás kifejezésére történt az aktus. A rossz, a gonosz elutasítása, legyőzése érdekében, jegyében született meg Fazekas Mihály Lúdas Matyija is. A mű halhatatlanná vált, ám nem a Lúdas Matyik, hanem a döbrögik szaporodtak el…

 A hagyomány szerint a fiatal libát megtisztítják, kibelezik, besózzák és meghintik friss majorannával, kívül-belül. Befűtik a kemencét, és lehetőleg nagy cserép- vagy öntöttvas tepsiben szép pirosra, ropogósra sütik. Ha elkészült, feldarabolják. A mellcsontjáról óvatosan lefejtik a húst (úgy át kell sülnie, hogy ez könnyen elvégezhető legyen), és szemügyre veszik a csontot, hogy megjósolják belőle, milyen lesz a tél. Ha barna volt, esős, ha fehér, akkor havas telet vártak.

Egyéb időjárással kapcsolatos jóslások is kötődnek ehhez a naphoz: ha Márton napján havazik, gyakran elhangzott: „Eljött Márton szürke lovon. Ha Márton fehér lovon jön, enyhe tél, ha barnán, kemény tél várható.” Sokfelé azt tartják, hogy a Márton-napi idő a márciusi időt mutatja. Egyes területeken úgy hiszik a Márton-napi jeges eső korai tavaszt jelent. A néphit szerint a Márton-napi eső nem jelent jót, mert utána rendszerint fagy, majd szárazság következik.

Néhol tartják a szokást, miszerint Márton hetében sem mosni, sem szárogatni nem szabad, mert különben marhavész lesz. A liba húsából szokás volt küldeni a papnak is, mégpedig az állat hátsó részéből. Innen ered „püspökfalat” szavunk is. Magyar hiedelem, hogy aki Márton éjszakáján álmodik, boldog lesz. Viszont aki spicces lesz a bortól Márton-napján, az a következő évben megmenekül a gyomorfájástól és a fejfájástól. A pásztorok ilyenkor egy csomó vesszőt adtak ajándékba azoknak a gazdáknak, akiknek a barmai kijárnak a legelőre, a csordába. Ez a nyaláb vessző volt a Szent Márton vesszeje. Többágú volt, s úgy tartották, ahány ága van, annyit malacozik a disznó. A Márton napján szedett vesszőt, amit az állatok terelésére használtak, az istálló ajtaja fölé helyezték, megvédte az állományt a betegségektől. Tavasszal pedig ezzel a vesszővel hajtották ki az állatokat.

Márton-nap más országokban

Német területen már a XII. században „szüreti vagy préslibának” is nevezték a Márton-ludat. Manapság német nyelvterületeken (Hollandia egyes részei, Németország, és Ausztria) fáklyás felvonulásokat szerveznek és Márton-tüzeket gyújtanak ilyenkor. A lampionos felvonulásokat csak a XIX. század elején vezették be egyházi rendeletre, hogy a fény, mely a jó cselekedetet jelképezi, mindenkihez eljusson. Manapság ebben elsősorban a gyerekek vesznek részt, sötétedéskor a maguk készítette lampionjaikkal járják az utcákat, miközben régi Márton napi dalokat énekelnek. A menet élén általában egy Szent Mártonnak öltözött lovas áll. Általában műsorral is készülnek, mely leggyakrabban a köpönyegét megosztó Márton történetét mutatja be. Lezárásként meggyújtják a Márton-tüzet, és megajándékozzák a gyerekeket valamiféle finomsággal. Az egyik legjellegzetesebb Márton napi ajándék a “Weckmann”, ami egy édes tésztából készült ember alakú figura.

Portugáliában ezt a napot országszerte ünneplik. A családok és barátok gyűlnek ilyenkor össze, sültgeszetnyét esznek és bort, “jeropiga”-t (must és pálinka keveréke) és “aguapé”-t (gyenge,vizezett bor) isznak. Itt úgy tartják, hogy Szent Márton miután a köpönyege felét odadta egy koldusnak, folytatta útját és a másik felét is elajándékozta egy szegény embernek. A hideg időben hosszú útnak nézett elébe, de csodák csodájára a nap olyan erősen kezdett sütni, hogy a fagy felengedett. Mivel ez novemberben igen furcsa, isteni közbenjárásnak vették. Azóta is Szent Márton nyaraként emlegetik, ha ezen a napon a hideg időjárást megtöri egy-egy napsugár.

Lengyeloszágban, Poznan városában felvonulással és ünnepséggel emlékeznek meg a Szent Mártonról. Poznan városában egyébként a fő utca is róla kapta nevét. Ilyenkor egy különleges vajas kiflit sütnek, ez a “rogal świętomarciński”. A közeli Szlovénia területén szokás volt, hogy a szőlősgazdák a hegyekben különböző helyekre borospalackokat rejtettek el, amelyeket a legényeknek kellett megkeresniük. Eközben a lányok asszonyok sokféle finomságot főztek, sütöttek, amit aztán a szőlőhegyben nagy vígasság közepette közösen fogyasztottak el.