A magyar katonai hírszerzés és kémelhárítás ismeretlen fejezeteiből


„2 vkf. osztály”: Szakály Sándor, az ismert történészprofesszor legújabb könyvbemutatója január 27-én a Józsefvárosi Galériában.

A nyomjárók, nyelvfogók, titkos levelezők, téglák történetei mindig hálás témának tűnnek; színes, fordulatos, színes sztorikat lehet kerekíteni belőlük, de szakmunkáknak sem kevésbé izgalmasak. Ám ez a rendkívül szerteágazó és differenciált terület korántsem könnyű műfaj, amint arra a magyar kémvilágot is feldolgozó Takáts Sándor gondolata rávilágít: „a csatának, csapatnak a lelke a jó nyelv, gyámja a kémség s szerencséje a kalauzság”, hogy kitűnjön: ezek nélkül gondolni sem lehet konkrét seregmozgatásra, hadműveletre. Ezt eleink is pontosan tudták, ezért írhatta róluk Bölcs Leó bizánci császár, hogy alapos fürkészés után ügyesen kilesik a kedvező alkalmakat, ám akkor szívesen vetnek lest. Az első névről is ismert kémünkről, Bekecs vitéztől kezdve Trombitás Jánoson, Hieronimus Laskin, Muthnoky Mihályon át napjainkig hosszan sorolhatnók kitűnő kémelhárítóink, hírszerzőink nevét.

Mindezt három vaskos kötetben összefoglalta Pilch Jenő, kiváló történészünk a két világháború között, s 1945 után is született néhány munka. Fontos forrás Haraszti György Vallomások a holtak házából című műve, amely a 2 vkf. osztály és az Államvédelmi Központ egykori vezetőjének emlékiratait rendezte sajtó alá. De említhetjük Ujszászy István és Kádár Gyula kéziratait is. Legutóbb pedig tavaly októberében hallhattunk néhány érdekfeszítő előadást Szegeden. A helyi információtörténeti műhely, a Magyar Történelmi Társulat Információtörténeti Szakosztály és a DOSZ Történelem- és Politikatudományi Osztály által szervezett műhelykonferencia az első világháború információtörténetének néhány fejezetét dolgozta fel, így például az információ-és hadtörténelem metszéspontjait, a jelentőkutyák és postagalambok szerepét.

A részinformációkat, egyszersmind az információs robbanásokat hallván-látván, még inkább fontosnak tűnik egy a Magyar Napló és a VERITAS Történetkutató Intézet kiadásában a minap megjelent munka. Címe A 2. vkf. osztály, alcíme Tanulmányok a magyar katonai hírszerzés és kémelhárítás történetéből 1918–1945. Szerzője Szakály Sándor történészprofesszor, az MTA doktora, a VERITAS Intézet főigazgatója. Mivel elsősorban a hadtörténetet mondhatjuk szakterületének, ennek megfelelően a különböző időkben született tanulmányok s főként mostani újra-, illetve összehangolásuk olyan egységet hozott létre, amely új megvilágításba helyezte a témát, ugyanakkor fehér foltokat tüntetett el. Tudniillik az 1918-ban önállósul(hatot)t „2. vkf. osztály”, vagyis a magyar katonai hírszerzés és kémelhárítás története alig van feltárva. S nem csupán a jogos titkosság miatt, hanem azért, mert roppant szűkös a forrásbázis. Mint Szakály Sándor is írja az előszóban: Napjainkig mindössze néhány – a szervezet életében fontos szerepet játszott – személy emlékezése, egy-egy jelentősebb tanulmány, valamint kisebb ismeretterjesztő cikkek segítségével nyerhet bepillantást az érdeklődő a 2. vkf. osztály történetébe, annak működésébe.”

Mivel a hosszú évszázadok óta – a Monarchia összeomlása után – végre önállóvá vált önálló magyar haderő 1918 őszétől szinte a semmiből jött létre hozta létre a maga hírszerző és kémelhárító szolgálatát, amely azután teljesítménye alapján csakhamar egyenrangúvá vált a két világháború közötti időszak többi európai állam hasonló szervezeteivel, valóban több figyelmet érdemel a kutató történészek részéről, akik „megszállhatják – többek között – a levéltárakat, a 2. vkf. iratait, az egykori „vkf-s” szolgálatot teljesítőket, a katonai attasékat, a magyar katonai emigráció tagjait.

E tekintetben Szakály Sándor – a már említett szerzőket és forrásokat is felhasználó – tanulmánykötete jelentős előrelépés: tény- és adatgazdag anyaga, világosan áttekinthető szerkezete iránymutató s egyben további kutatásokra ösztökél.

A három nagylélegzetű tanulmány elsőként az önálló magyar katonai hírszerzés és kémelhárítás létrehozását, a szervezet és annak két világháború közötti működését mutatja be az első lépésektől a feltételek megteremtésén át a fegyverkezési egyenjogúság visszanyerés utáni időszakig. A szerző külön fejezetet szentel a katonai attaséknak és azoknak, akik a magyar katonai hírszerzést és kémelhárítás 1919–1945 között irányították. A második részben képet kaphatunk a magyar katonai attasé szolgálat, attaséi beosztást betöltött személyek, illetve szakelőadók személyi összetételéről és állomáshelyeiről.

A míves kivitelű, vaskos kötetet források, szakirodalmi feldolgozások, emlékezések, naplók, adattárak, sajtóanyagok bőséges ismrtetetése teszi teljessé.

Szakály Sándor legújabb könyvét január 27-én, kedden 18 órától mutatják be a Magyar Napló könyvesboltjában (József krt. 70., Józsefvárosi Galéria).