Női, történészi, amerikai szemmel: hazánk és a II. világháború


Legott fölriadunk kánikulai nyomottságunkból, ha hirtelenjében vihar támad, ami egyre gyakoribb a klímaváltozás miatt. Ám másféle vihar is támadhat – egy könyv által. Ami történelmi viharokat idéz. Ez is. Most róla szólunk. Válasszák Deborah S. Corneliust és a Rubicon Kiadót! Azért is idő, mert a min. négy változatból mi tudtunk tutit! No, vajh, miért?...

Mi jut eszünkbe a kutyaszorító szó hallatán? No ezt villantottuk az elején... Segítünk (azért vagyunk - kilato-hidegkut.hu) ) szorult helyzet, kényszerpálya, csapdából való kiútkeresés… (Vigyázat, a módfelett ingatag világhelyzet miatt ma is táncolunk, mint malac a jégen! – a Szerk.) Azután Duray Miklós Kutyaszorító című, az 1983-ban New Yorkban székelő Püski Kiadó jóvoltából megjelent könyve, amit nem szépíró, nem is gyakorlott tollforgató írt, hanem maga az elviselhetetlen sors, és számos vonatkozása köthető ahhoz a korszakhoz, amelyről épp a minap látott napvilágot egy szerteágazó, átfogó, alapos történeti munka: Deborah S. Cornelius egyesült államokbeli történész (képünkön) Kutyaszorítóban. Magyarország és a II. világháború című műve. Valóságismeretre, szembesülésre, állásfoglalásra kényszerít. Ez figyelemreméltó, fölüdítő (Akadémikus porosságot leporoló, úgymond fölüdítő - vö. korszellem!).  A szellemi kalandozás még kánikula, strandidő dacára is a Rubicon Kiadó és a Magyar Nemzeti Múzeum által közösen rendezett könyvbemutatóra csalta az érdeklődőket a minap, hogy Csorba László múzeumi főigazgató kedves köszöntő bevezetője után gondolatokat cseréljenek. Mert egy könyvbemutató egyszersmind eszmecsere, szellemi találkozó is. Csorba László emlékeztetett: személyesen ugyan nem élte át a háborút, mégis úgy hiszi.

Az 50-es években számtalan helyen ott éktelenkedtek a háború ütötte sebek az épületeken, diákként régészkedést játszottak, felfedező kalandokat kerestek – s találtak egy vízivárosi pincében, egy háborús áldozat csontmaradványai által, amelyeket „régészkedésük” tárgyává tettek. Csakhogy egy másik banda felségterületére hatoltak be, ami kiadós verekedéssel zárult, így a tudomány áldozatának, egyszersmind a háború átélőjének is hihette magát. A fölfedezés, a tudásvágy azóta is kísérője, s ezt a múzeum is küldetésének tekinti. Csorba László - mint a reformkort, Széchenyit, 1848-at is kutató történész - nyomatékosította: a korszerű történelmi tudás minél modernebb, minél szabadabb átadását, "mi által közelebb lehet hozni a letűnt korokat az emberekhez", hiszen a történészek "nemcsak az eszünkhöz, hanem a szívünkhöz is szólnak". A könyvbemutatón megjelenteket, köztük Szakály Sándor történész professzort, a VERITAS Történetkutató Intézet főigazgatóját és Pók Attilát, az MTA BTK Történeti Intézetének igazgatóhelyettesét Rácz Árpád, a Rubicon történelmi magazin főszerkesztője köszöntötte. Köszönetét fejezte ki mindazoknak is, akik a tekintélyes mű létrehozásában közreműködtek, így Bánki Vera műfordítónak, aki párját ritkító beleérző képességgel adta tovább a szerzői szándékot. De hasonlóképp dicséret illeti az arculatot, a kép- és illusztrációválogatást, közelebbről a Nemzeti Múzeum Képtárát, amely 160 képből 103-at bocsátott rendelkezésre.

Deborah S. Cornelius a bécsi egyetemen folytatott tanulmányai során, 56-os menekült diákok ("Rokonszenvesek voltak, nagyon naviak")  révén került kapcsolatba hazánkkal s annak történelmével, diplomamunkáját az 1956-os forradalomról és szabadságharcról írta; Glatz Ferencnek, Tóth Pál Péternek köszönhetően jutott el hazánkba - idézte föl a Deborah S. Cornelius pályaívének részleteit Rácz Árpád. A történészasszony Fulbright-ösztöndíjasként elképesztő energiával vetette bele magát a magyar nyelv és a történelem megismerésébe. Tízévi kemény kutatás-elemzés-összegzés után született meg hazánk és a II. világháború története: eredetileg angol nyelven, angol nyelvűeknek szánva (Hungary in World War II. Caught in the Cauldron), 2011, Fordham University Press, New York). Ám mivel az amerikai közönség a magyar történelemről amúgy sem tud semmit vagy csak keveset, netán azt is hiányosan, tévesen, csakis átfogó, szerteágazó, elmélyült, ám olvasmányos, könnyen fogyasztható mű születhetett. S ennek Deborah tökéletesen eleget tett. Mint mondotta: a miértek megértése érdekében fontos írni az I. világháborúról, Trianonról, a tanácsköztársaságról. ("Pokoli tűz lidérce űz vesztem felé" - Karády Katalin dala a Holdvilág Kamaraszínház előadásában). A szerző szerint (is) a Horthy-kor sok rétegből állt, és sokféle reformot kellett végrehajtani, vissza kellett állítani az államot.

Ezt a mostani könyvbemutatón is hangsúlyozta két méltatója, az hazai megjelenésének a Rubiconon kívüli elősegítője, Pók Attila, illetve Szakály Sándor, a kötet egyik lektora (a másik lektor Szabó Péter, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum főmunkatársa volt). Pók Attila kifejtette, hogy a történelem ma „nagy és szabad terület” a történészi céhen belüliek és kívüliek számára egyaránt, egy-egy történeti témának számtalan – társadalmi, katonai, jogi stb. – vonatkozása van, vagyis az értelmezések is sokfélék lehetnek. A szóban forgó időszak két fő kérdése a trianoni diktátumok felülvizsgálata, orvoslása, illetve a szétdarabolt ország, nemzet újjászervezése/építése.

A könyv kapcsán Pók Attila felidézte, hogy hazánk Trianon-sokkja után először, az 1920-as években a kulturális és gazdasági építkezés útját választotta, amit Klebelsberg Kuno kiemelkedő kultuszminiszteri tevékenysége és a népszövetségi kölcsönökön alapuló fejlesztések mutatnak.

A nagy gazdasági világválság után azonban elindul egy olyan folyamat, amely a társadalom egyes csoportjai - például a zsidóság - rovására próbálta megteremteni a rendszer stabilitását. Ez a társadalomszervezési technika pedig az 1949-es kommunista hatalomátvétel után más célcsoportok kárára tovább folytatódott. Ezen alapkérdések mellett a szerző részletesen és elfogulatlanul vizsgálja például, hogy volt-e alternatívája a náci Németországgal való szövetségnek, volt-e reális lehetőség a semlegesség megőrzésére, avagy, hogy a magyarországi antiszemitizmus külső kényszer eredménye volt vagy belső okok idézték elő. Debora S. Cornelius a másodlagos források, már megjelent munkák mellett saját kútfőire is támaszkodva (kutatások, oral history: a makrotörténeti áttekintést ritmikusan megszakító mikrotörténeti epizódok, szemtanúk, személyes interjúk etc.). Ez utóbbiak esetleges veszélyeit elkerüli, megőrzi a történészi-tudósi távolságtartást. Személyesség a stílusban kap hangsúlyt; kitűnően, hiszen nagy beleérzéssel, jól megírt, feltétlen elolvasásra kedvet gerjesztően olvasmányos, szemléletes kötetet vehetünk kezünkbe. A hazai történetíráshoz megkerülhetetlen művet ad, ámbár óhatatlanul szakmai kritikák is várhatóak. Debora S. Cornelius jól érvel, nem tompít, de nem élez, az 1919/20-ban erőszakosan a megsemmisítés szakadékának szélére szorított, 1944. március 19-e után megszállt, kiszolgáltatottá tett hazánkat (helyesen)  szigetként láttatja, bár a könyvcím is tükrözi, hogy roppant korlátozott keretek között, kutyaszorítóban kínlódó-vergődő országsorsot tár elénk. Nem idézi ugyan, de érezhető a Ránki György-i fogalom jelenléte: mozgástér vagy kényszerpálya? Melyik határozta meg hazánk e kötetbe foglalt, 1918–1948 közötti időszakát? 3A szerző inkább ez utóbbi felé hajlik. Mélyrehatóan ismeri s járja körül az 1920-as „békecsinálás” körülményeit, céljait, tévedéseit, máig ható következményeit. Használja a szerző John Flournoy Montgomery amerikai üzletember és diplomata, 1933–1941 között budapesti nagykövet kifejezését, a „vonakodó csatlóst” (the unwilling satellite), amellyel pontosan utal a magyar politikai és katonai vezetés akkori dilemmáira, orientációira, s jól érzékelteti a feszültségforrásokat. Ezen belül az antiszemitizmusra hajlók és ellenzők, visszafogók, az újonnan támadt hatalmakkal kollaborálók és/vagy azzal szembenállók, a valódi értékeket képviselők közegét. A Kállay Miklósról, Imrédy Béláról készült jellemzése kifinomult. A mű egésze részletes és elfogulatlan vizsgálódás. A korszakkal itthon foglalkozókhoz viszonyítva nagy teret szentel a náci- és kommunista/szovjetellenes politikai elitnek, Horthy Miklós személyének, szerepének, valamint Koszorús Ferenc vezérkari ezredes 1944. július 7-i "csendőrpuccs"-meghiúsító, egyben a deportálásokat hónapokra elodázó, vagyis zsidómentő katonai akciójának. Ehhez kapcsolódva Pók Attila kitért arra, hogy a Hitler által uralt Európában Magyarország, mint menedék, „sziget” szerepének mérlegelésekor nem szabad figyelmen kívül hagyni a Kamenyec-Podolszkba hurcoltakat és kivégzetteket, a több tízezernyi munkaszolgálatost, vagy éppen az újvidéki „hideg napok” több mint ezer áldozatát.

 

 

Amolyan utószónak szánt gondolatai sorában Szakály Sándor kifejtette: „Magyarország a második világháborúban. Sokszor leírták/leírtuk ezt a mondatot, és számos könyv, tanulmány jelent meg ezen a címen. A tartalmuk azonban számos esetben eltért, elvégre minden történész a maga ismeretei, megközelítése alapján igyekszik bemutatni azt- a többnyire 1938 és 1945 közötti – időszakot, amely a XX. századi Magyarország történelmének meghatározó időszaka volt, és amelynek hatása napjainkig érezhető” Szakály Sándor, hozzátette, hogy „ilyen terjedelemben és ilyen alapossággal még nem készült az angolul olvasó nagyközönség számára Magyarország második világháborús történetét bemutató kötet”. (Hasonló szerző a hazánk históriáját ugyancsak mélyrehatóan ismerő, arról több ízben publikáló angol professzor, Sir Brian Cartledge, aki Debora művének előszavát is írta – a Szerk.) Szakály Sándor aláhúzta: ha a magyar vagy magyarul (is) olvasók csak annyi ismerettel rendelkeznénk múltunk e néhány esztendejéről, mint a magyar történelemmel három évtizede foglalkozó Deborah S. Cornelius, akkor már elégedettek lehetnénk, és ha a múltunk iránt érdeklődő külföldiek ilyen alapossággal megírt emlékezéseket, tanulmányokat, könyveket, újságcikkeket felhasználó munkákat olvashatnának a XX. századi magyar történelemről, avagy múltunk egyéb időszakáról, akkor igazán elégedettek lehetnénk. A VERITAS főigazgatója visszatekintett azokra az évtizedekre (amikor egyáltalán nem, vagy csakis kommunista-szocialista szempontok, követelmények érvényesülhettek a történetírásban), majd a 1980-as évekre, amikor már „vitázó, kétkedő felvetések” is Klió asztalára kerülhettek. Szakály Sándor helyesnek ítélte meg a mű kiindulási pontját, vagyis a „Nagy Háború” után a vesztesek oldalára került Osztrák–Magyar Monarchia, illetve annak társországa, Magyarország addigi helyzetének, lehetőségeinek, sorsának gyökeres megváltozását. Mi lett mi lehetett a következménye annak, hogy megcsonkításával hazánkat a győztes nagyhatalmak és szintúgy zsákmányéhes utódállamok egy európai nagyhatalom részéből – gazdasági értelemben – szinte életképtelennek bizonyult országok sorába kényszerítették?

Szakály Sándor is föltette a minduntalan fölvetődő, Debora S. Cornelius művét is meghatározó kérdéseket: miként lehet egy ilyen háborút, hazánk helyzetét, sorsát látni/láttatni? Miért, hogyan lépett be hazánk a háborúba? Lehet-e érveket, ellenvéleményeket felhozni a az egykori döntéshozók mellett, illetve ellenére? Voltak-e alternatívák, s képesek voltak-e a korabeli politikai és katonai vezetők olyan döntéseket hozni, amelyekkel az utókor is elégedett lehet? Magyarország az 1944. március 19-i német megszállásig mennyiben tekinthető a nácik által megszállt Európában egy menedéknek, többek között a zsidóság számára? Mennyiben módosulhat a kialakult/kialakított kép egy ország XX. századi történelmének meghatározó időszakáról, és milyen képet kaphat Magyarországról a külföldi olvasó?

 

 

 

 

 

 

Voltak-e más megoldások? „Alternatíva természetesen mindig volt s van ma is – mutatott rá Szakály Sándor – hozzátéve: A kérdés inkább az, hogy képesek vagyunk-e akkor és ott azt választani, amivel az utókor is elégedett lehet. Ezt előre nem lehet látni, ahogy nem láthatta előre a magyar politikai és katonai vezetés sem 1941-ben”. A válaszok természetesen szorosan összefüggenek az adott időszak politikai, társadalmi viszonyaival, a választ kereső” helyzetével, ismereteivel, felkészültségével és a rendelkezésre álló források milyenségével – utalt a történész mindenkori felelősségére Szakály Sándor. A történészprofesszor e tekintetben Deborah S. Cornelius személyét kiemelkedőnek, az említett kérdésekre keresett valódi válaszokat a „harag és elfogultság nélkül” elvét követő, valódi válaszokat kereső szerzőnek nevezte. Értékelésében kiemelte, hogy ezen könyv által a legfrissebb kutatási eredményeket is fölhasználva rendkívüli alapossággal, mély beleérzéssel, megértéssel, de kritikus megközelítéssel készített, sokak előtt ismeretlen Magyarország-képet kapunk. A korszakokon átívelő mű kiindulópontja/alapja a második világháború előzményeit jelentő 1918–1919-es eseménysor, az első világháború elvesztésével, valamint a trianoni döntéssel merőben új, további sorsunkat meghatározó helyzetbe került Magyarország status quo-ja, amelyet szerteágazóan, körültekintően, egyéni vallomásokat, visszaemlékezéseket bevonva bont ki, hogy eljusson 1948/49-ig, az újabb fordulópontig. Szakály Sándor kevéssé ismert/hangoztatott tényekkel világította meg egynémely döntés hátterét, például azt, hogy az akkori, mára méltatlanul háttérbe szorult szociáldemokraták Trianonhoz, honvédségi fejlesztéshez való nemzeti felfogásban viszonyultak. A hallgatóság elé tárta azt is, hogy a korabeli szövetségek kényszerből, Trianonból fakadóan köttettek, és hogy a német megszállás után behívott 50 ezer munkaszolgálatos a Magyar Királyi Honvédség kötelékébe tartozott, ily módon szóba sem jöhetett, mint deportált. Végezetül az esetleg elfogultsággal vagy túlzó bírálattal fellépő műelemzőkkel, kritikusokkal („viharokkal”) szemben, már csak a magyar fordítás okán is fontos és hasznos munkának minősítette a történészi hivatása iránt elkötelezett, felületességtől és előítéletektől mentes, ténytisztelő szerző érdekes és tanulságos, számos kérdést új megvilágításba helyező, jól hasznosítható művét. Amelyről elmondhatjuk: új magyar nyelvű szintézis született. A hadtörténet inkább "csak" háttér, a szerző inkább a belpolitikai és társadalomtörténeti folyamatokra helyezi a hangsúlyt. S egyet kell értenünk vele: hazánk valóban szigetként létezett az akkori viharban.

A hazánk és a második világháború történetét megörökítő történeti mű bemutatóját a Holdvilág Kamaraszínház tette átélhetőbbé, hangulatossá korabeli, így Karády katalin-dalokkal.

Oszlánszki Tamás Tibor