A nagyszebeni hős. Arz Arthur k. u. k. vezérezredes pályája


A VI. Székelyföld Napok keretében 2015. október 10-én tudományos konferenciára került sor Gyergyóremetén. A tudományos eszmecserén, amely az „Istenem, erősíts meg a nehéz órákban!” címet viselte, a VERITAS Történetkutató Intézet tudományos munkatársa, Ligeti Dávid Ádám Az erdélyi hadjárat Arz Arthur, egy erdélyi szász tábornok szemével (1916-1917) címmel tartott előadást.

Ligeti bemutatta Arz pályáját, majd ismertette az erdélyi hadjárat legfontosabb eseményeit rámutatva arra, hogy a kezdeti nehézségek ellenére a Monarchia német segítséggel elhárította az antant oldalán hadba lépett Románia támadását. Intézetünk munkatársa felidézte Arz gondolatait a hadjáratról, kiemelt fontossággal pedig a román támadás által kiváltott erdélyi menekülthullámról.

Báró straussenburgi Arz Arthur erdélyi szász származású (nagyszebeni születésű) császári és királyi vezérezredes, 1917–18 között az Osztrák–Magyar Monarchia összes fegyveres erőinek vezérkari főnöke volt. Arz – a trianoni békeszerződés utáni rövid intermezzót leszámítva – végig magyar állampolgár volt, sőt 1903-ban magyar nemesi család leányát, thomkaházi és falkusfalvi Thomka Stefániát vette feleségül. A tábornok az első világháború egyik legsikeresebb osztrák–magyar hadvezetője volt, aki másodikként kapta meg a Monarchia hadseregéből a Pour le Mérite porosz kitüntetést. Számunkra legemlékezetesebb szerepvállalása mégis 1916-ra esik, amikor Arz Arthur irányította az Erdély védelmét a k. u. k. 1. hadsereg élén. Arzot több erdélyi város díszpolgárává fogadta, sőt Nagyszebenben utcát is elneveztek róla.

Arz katonai pályája 1876-ban kezdődött. Erdélyben kilenc évig teljesített csapatszolgálatot a k. u. k. 23. tábori vadászzászlóaljnál. 1885-ben felvételt nyert a bécsi Hadiiskolába, ahol a vezérkari tiszteket képezték. Pályája egyik csúcsát 1903 jelentette, amikor a k. u. k. haderő személyügyi osztályának lett a vezetője, 1912-ben pedig a Hadügyminisztérium logisztikai főosztályát irányította.

A világháború kitörésekor Arz altábornagy azonnal jelentkezett frontszolgálatra. 1914. szeptember 5-én átvette (az Isonzó-hadsereg legendás parancsnokaként is ismert) Svetozar Borojević gyalogsági tábornoktól a kassai VI. hadtest parancsnokságát, amelyet 1916-ig irányított. E hadtest sikeres harcokat vívott a keleti fronton. A limanowai csatában Arz – a 4. hadsereg jobbszárnyának irányítójaként – határozott beavatkozása révén az orosz hadsereg szárnytámadását sikeresen visszaverték.

Ezt követően Arz csapatai állásháborút folytattak Gorlice vidékén. 1915. május 2-án döntő szerepet játszottak a gorlicei áttörésben. Az ezt követő galíciai és lengyelországi hadjárat során csapatai több mint 500 kilométert nyomultak előre keletre. Sikerei nyomán 1915 szeptemberében gyalogsági tábornokká léptették elő.

Mackensen, Conrad Hindenburg, osztrák–magyar vezérkari főnök, és Svetozar Borojević mind–mind elismerően szóltak Arz teljesítményéről és jelleméről.

Az 1916–17-es esztendők szintén jeles eseményeket eredményeztek Arz számára. Miután Románia sikerrel zárta alkudozásait az antanttal a háború után neki juttatandó magyar területekről, küszöbön állt a román hadsereg hadba lépése a központi hatalmak ellen. Arzot kinevezték az 1. hadsereg parancsnokává, de rendelkezésére mindössze 34 ezer katona és 76 ágyú állt.

Ekkor azonban Berlin is ráébredt, hogy segítség nélkül összeomlik a Monarchia, így gyorsan csapatokat csoportosítottak át nyugatról. Ezeket, valamint a Monarchia által biztosított további erőket a német 9. hadseregbe tömörítették, amelynek parancsnoka Erich von Falkenhayn tábornok lett.

Röviddel azután, hogy Arz megérkezett a kolozsvári főhadiszállásra, 1916. augusztus 28-án bekövetkezett a román támadás. A Kárpátokon keresztül, mintegy 600 kilométer hosszú fronton a románok 440 ezer katonával támadtak. Világos hadi elképzelés híján támadásuk vontatottan haladt, noha a hágókon behatoló román csapatok csekély ellenállásba ütköztek. Arz elsősorban az Olt és Maros vonalának védelmére rendezkedett be. A román betörés jelentős menekülthullámot indított el, és az osztrák–magyar parancsnokság képtelen volt hatékonyan megszervezni a katonák frontra, valamint a civilek hátországba történő juttatását.

Szeptember elején a románok a Maroshévíz–Parajd–Székelyudvarhely–Fogaras–Nagyszeben–Petrozsény–Orsova vonalig jutottak, de ekkora már a központi hatalmak előkészítették az ellentámadást. Bulgária felől Mackensen tábornagy Dobrudzsában sikerrel szorította vissza a románokat, majd a nagyszebeni és brassói csatákban az Erdélybe betört regáti erőkre is döntő vereséget mértek. Október 13-ra egész Erdélyt megtisztították a román erőktől.

A románok visszaszorítását követően a háború a Regátban folyt tovább: december 6-án Mackensen bevonult Bukarestbe. Eközben Arz 1. hadserege (amely eddigre valóban hadsereg méretű egységgé duzzadt) a Keleti-Kárpátok vonalát védte, de már döntően orosz alakulatokkal szemben.

Arz pályájában döntő szerepet játszott, hogy 1916. október–november folyamán napi kapcsolatba került Károly trónörökös-főherceggel, mivel az 1. hadsereg a leendő uralkodó hadsereg-csoportjához került. Arz igen benyomást gyakorolt a trónörökösre, amelynek szinte egyenes következménye lett 1917. márciusi vezérkari főnöki kinevezése. E beosztásában sikerrel harcolt a keleti és délnyugati (olasz fronton), nevéhez is köthető a 12. isonzói csatában aratott teljes győzelem, vagyis a caporettói áttörés.

1918-ban azonban Arz szerencsecsillaga lehanyatlott. Miután belátta, hogy a háború folytatása 1918. október végén már értelmetlen, minden hatalmát latba vetve igyekezett megköttetni az azonnali fegyverszünetet.

A Monarchia szétbomlasztása után Arz Arthur román állampolgár lett, mivel szülővárosa, Nagyszeben, a Románia által bekebelezett Erdély területére esett. Arztól a román állam – nem függetlenül az 1916-os hadi sikerei miatt – 1923-ban megvonta a nyugdíjat. Szorult helyzetében a császári és királyi vezérkar volt tábornokai és tisztjei pénzalapot adtak össze, majd Horthy Miklós kormányzó személyes döntése után a magyar kormány 1925. november 1-től folyósított számára kegydíjat: ez a „normál” nyugdíj 80%-a volt, amely tisztes megélhetést biztosított Arz számára.

A tábornok két visszaemlékezést írt: 1924-ben „A Nagy Háború történetéhez”, míg 1935-ben A Birodalmak harca és bukása” címmel.

Arz élete és életműve például szolgál minden magyar katonának. Erről további részleteket is megtudhatunk A Monarchia utolsó vezérkari főnöke. Arthur Arz von Straussenburg élete és pályafutása című doktori értekezésből, amelyet Ligeti Dávid Ádám védett meg az ELTE Történelemtudományi Doktori Iskolájában az elmúlt évben.

LDÁ - OSZTT