GULÁG-GUPVI Emlékév: üldözések, meghurcoltatások, lágersorsok…


Újabb, megemlékezésekben bővelkedő állomásához érkezett a kormányzat által kezdeményezett GULÁG-GUPVI Emlékév.

„Meghosszabbított emlékévnek” nevezte Tirts Tamás, az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő (EMET) főigazgató-helyettese, miután az emlékezéssorozat 2017. február 25-ig tart. (Hetven esztendeje e napon hurcolták el szovjet NKVD-sek Kovács Bélát, a Független Kisgazda, Földműves és Polgári Párt (FKGP) főtitkárát, aki immár jelképes alakja a magyar és magyarországi elhurcoltatásoknak, a szovjet lágerélet áldozatainak – a Szerk.) Ugyanakkor az emlékév szervezésére, koordinálására Balog Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának minisztere vezetésével emlékbizottságot hívott életre, amelynek többek között a VERITAS Történetkutató Intézet is tagja.

E minőségében köszöntötte a résztvevők között Szakály Sándor történészprofesszort, a VERITAS Intézet főigazgatóját dr. Kovács Emőke, a Gulág Programiroda szakmai vezetője, aki Tirts Tamás megnyitóját követően adott tájékoztatást az emlékév idei rendezvényeiről. Mint elmondta, az idei megemlékezés-sorozat megnyitóját 2016. február 24-én 12.30-kor tartják a Nyugati pályaudvar Királyi várójában. Ünnepi beszédet Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára mond, s egyúttal ünnepélyes keretek között megnyitja a „Lágerjárat Utazó vagonkiállítás” első állomáshelyét, amely a pécsi székhelyű Magyarországi Németek Pécs-Baranyai Nemzetiségi Körének kezdeményezése az ártatlanul elhurcoltak emlékére.

Hasonlóan rendhagyó esemény lesz a Barakkba zárvaÉletre ítélve című záró rendezvény 24-én délután 3 órakor a Fővámház téren, ahol Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára tart megemlékező beszédet. A helyszínen egy megépített barakkban egykori gulág-rabok fotóival állítanak emléket a csaknem 800 ezer elhurcolt magyar állampolgárnak.

Február 25-én délelőtt 11 órakor Kovács Béla szobrát koszorúzzák meg a Duna-part V. kerületi szakaszán lévő Olimpia parkban.

Kovács Emőke kitért a megemlékezések kiemelt rendezvényére: a VERITAS Intézet február 25–26-án kiállítással egybekötött nemzetközi konferenciát rendez a HM Hadtörténeti Intézet márványtermében. Itt kül- és belhoni magyar történészek tekintik át az ún. GULÁG–GUPVI-korszak politikai, emberi történéseit és összefüggéseit. A kiállítás pedig M. Lovász Noémi kolozsvári képzőművész alkotásait mutatja be. Kovács Emőke szólt arról a négy pályázatról is, amelyeket az emlékév kapcsán hirdettek meg. A határon túli magyaroknak is szóló pályázatok az alábbi témakörökhöz kapcsolódnak: „Elhallgatott történelem” (az eddig elvégzett kutatások, illetve új kutatások eredményeinek megismertetése hazai és nemzetközi szinten), „KOR-dokumentumok” (kiállítások, vándorkiállítások, tanulmánykötetek, regionális és helytörténeti kutatások anyagának megjelenései), „A mi történetünk” (a Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások személyes történetének felkutatása és megjelentetése kisfilmek, dokumentumfilmek, egyéni visszaemlékezések kiadványai, oktatási anyagok stb.), „Emléktáblák kihelyezésének támogatása”. A pályázatok beadási határideje: március 22.

A Gulág Programiroda szakmai vezetője felhívta a figyelmet arra, hogy ez a tudás eljusson a fiatalokig, ennek nagyszerű példája a Nemzeti Emlékezet Bizottságának ceglédi hadifogolytábor és gyűjtőtábor három dimenziós applikációja. Emellett képregény és verssorozat is készül a rabok mindennapjainak bemutatására, emellett középiskolai tanulmányi verseny és vetélkedő is lesz a témában. Megfogalmazódott egy olyan elképzelés is, amely szerint létrehoznak egy digitalizált közös adatbázist az áldozatokról. Az emlékév méltó zárásaként pedig felállítanának egy közös emlékművet, amelyben testet öltene a sophokles-i dráma (Antigoné) katarzis-üzenete: a végtisztesség mindenkinek jár, adassék meg mindenkinek!

Ezzel kapcsolatban Tirts Tamás követendő példaként hozta fel a szolyvai (kárpátaljai) emlékparkot, valamint beszámolt arról, hogy újabb nemrégiben előkerült 44 új névvel bővült az áldozatok listája, s e 44 nevet is az emlékév jegyében teszik közismertté. Figyelemre méltó továbbá az is, hogy a helyiek, Dupka Györgyék jóvoltából Ungvárott is rendeznek egy emlékkiállítást – ez áldozatul esett kormánytagoknak, kormánytisztviselőknek állít emléket, akik szóba sem kerültek eleddig.

 

 

 

 

 

 

 

Végezetül Kovács Emőke arról is tájékoztatott, hogy mindez részletesebben olvasható, megismerhető a www. beszedesmult Végezetül a.hu oldalon és a Gulág Emlékbizottság facebook-oldalán is.

A Magyarországi Németek Pécs-Baranyai Nemzetiségi Körének elnöke, Matkovits Kretz Eleonóra emlékeztetett arra, hogy a Kárpát-medencei németség kiűzetésének 70. évfordulójára emlékezve az idén fennállásának 25. évfordulóját ünneplő Magyarországi Németek Pécs-Baranyai Nemzetiségi Köre az évforduló alkalmából megrendezte a „A Kárpát-medencei németség II. világháború utáni és mai érték- és hagyományőrzése” című két napos nemzetközi nagy-rendezvény Pécsett.

Az elnökasszony az emlékév, illetve az ennek kapcsán kiemelten fontosnak tartja, hogy az országot járva elsősorban a fiatalokat szembesítsék a sokáig tabuként kezelt múlttal, amely olyan mély nyomokat hagyott az azt átélt egykori kényszermunkásokban, hogy sokan egészen a legutóbbi időkig nem mertek beszélni a történtekről, utalván ezzel a felkutatott, megszólaltatott szemtanúk, túlélők anyagai összegyűjtésének, dokumentálásának nehézségeire. Évekkel ezelőtt csupán név nélküli vagy esetleg monogramos anyagokat rögzíthettek, és még ma is sokakat áthat a félelem. De hogyan kerüljön a köztudatba a GULÁG–GUPVI-korszak, ha nem tanítják az iskolákban? Miért nem megy el Jekatyerinburgba egy magyar levéltáros, történész, hogy az ott lévő hatalmas mennyiségű magyar, illetve magyar vonatkozású dokumentumot kutassa, fénymásolva vagy eredetiben hazahozza? S miért nem létesül végre egy kimondottan e korszakot kutató, feldolgozó intézet? Jóllehet, nélkülözhetetlen része (lenne) a nemzeti történelemnek és emlékezetnek!

A Századvég oktatási programja örvendetes, de annak elkészültéig is emlékeztetni kell, hiszen csak Baranyában legalább 200 települést érintett a málenkij robot, sokan már útközben elpusztultak, például a „komfortos” marhavagonokban, amelyekbe a gyűjtőpontokon negyvenesével zsúfolták őket. Összességében az elhurcoltak egyharmada sosem tért haza, erről pedig beszélni kell, és most, hogy az utolsó túlélők is 80-90 évesek, elérkezett az utolsó pillanat. Köztudatba kell hozni a politikai elítélteknek „otthont adó” Gulág mellett az azzal sokszor összekevert, a hadifoglyok, vagy málenkij robotra, „kis munkára” elhurcolt civilek számára 1939-ben létrehozott Gupvi-táborhálózat nevét is.

Matkovits-Kretz Eleonóra felhívta a figyelmet arra, hogy az orosz és posztszovjet levéltárakban rengeteg magyar anyag van, amelyeket muszáj lenne időben kikutatni, különben elvesznek. Ezért is lenne fontos egy önálló intézet a Szovjetunióba elhurcolt civilek sorsának felkutatására, hogy legyen gazdája a témának, és céltudatosan indulhassanak meg a munkák.

Ezután az elnökasszony a Lágerjárat elnevezésű kiállításról beszélt, elmondván, hogy az elsőként Budapesten, a Nyugati pályaudvaron lesz látható. A február 24-i déli megnyitót követően március 15-ig naponta 10 és 17 óra között lesz látogatható. A fővárosi bemutatást követően a Lágerjárat olyan magyarországi vasútállomásokon lesz látható, amelyekről – 1944 végén és 1945 elején – deportálások indultak a Szovjetunióba. Mint mondta, a Lágerjárat vagonja nem tartalmaz múzeumi tárgyakat vagy relikviákat. A berendezett, G-típusú, korhű tehervagon egy jelkép. Szimbóluma az emlékezésnek és szelíd eszköze az emlékeztetésnek. A tablókon a kor történelmi háttere jelenik meg, szöveg, hangos beszéd formájában, fényképekkel illusztrálva, effektusokkal kísérve. A művészet és a mai technika segítségével emlékeztet XX. századi történelmünk embertelenségeire.

A vagonban ismeretátadó, oktató programra is lehetőség nyílik, helyszíni tárlatvezetés és rendhagyó történelemóra keretében. A Lágerjárat kifejezetten sikeres kezdeményezés, az együttműködő iskolák és önkormányzatok részéről is rengeteg önkéntes jelentkezett alkalmi tárlatvezetőnek, segítőnek.

A kiállítás fontos részét képezik a folyamatosan futó filmek: Jurkovics János – Havasi János: Idegen ég alatt – Dokumentumfilm az Ural környéki kutatómunkáról; Pécsi Csaba – Pécsi Dániel: A mi Golgotánk – Emlékfilm; Havasi Dániel: PERM 36 – Az utolsó GULAG láger – dokumentumfilm; Bartók Csaba: Ártatlanul a Gulágon – Túlélők emlékezete.

Szakály Sándor a február 25 –26-i konferencia fontosságát hangsúlyozta, kitérve arra is, hogy a németek mellett a magyarság a határon túl hatványozott mértékben elszenvedője volt az elhurcolásoknak. A főigazgató mindemellett ismertette azt a VERITAS-javaslatot,

melynek alapján a Duna Televízió dokumentum-összeállítást sugároz a GULÁG–GUPVI-korszakról, levetíti az egykori Kisfogház történetét. A főigazgató emlékeztetett a kommunizmus áldozatainak egyik első személyére, Donáth Györgyre, akinek emléktábláját az Üllői út 55. sz. alatt (Páva u. sarok) avatják fel.

*** Donáth az első monstre koncepciós (kirakat)per, a „Magyar Testvéri Közösség” ellen indított hét, formailag önálló, de szervesen összetartozó büntetőper, az ún. összeesküvési processus fő vádlottja volt, s éppen október 23-án végezték ki 1947-ben.

Szakály Sándor szólt a márciusban kezdődő VERITAS Filmestekről is, amelyeket a Tabán Artmozival közösen szerveznek a Krisztina körúti Tabán moziban, ahol egy-egy történész bevezetésével, mintegy keretbe helyezve levetítenek a korszakkal kapcsolatos, elsősorban Sára Sándor alkotásokat, majd kötetlen beszélgetések formájában vitaest alakulhat ki egy-egy mű, illetve kérdés kapcsán. A filmesteket Hódmezővásárhelyen, Kaposvárott és Miskolcon is megrendezik.

Ezek az alkotások egyébként már 20-25 éve megjelent filmek - mondta a főigazgató - azonban a digitalizáltságuk hiánya miatt sokak számára hozzáférhetetlenek. Ezért a vetítések mellett 3000 DVD-n magyarországi, 2000 lemezen pedig határon túli magyar iskolák számára tervezik eljuttatni őket. Hiszen határoktól független, elválaszthatatlan az összmagyar sors.

A Külügyminisztériummal és a Balassi Intézettel együttműködésben a VERITAS Intézet javasolt egy magyar-angol-német nyelvű roll up vándorkiállítást is, amelynek összeállításában olyan neves történészek működtek közre, mint Bognár Zalán, Stark Tamás és Zinner Tibor.

Ismét szót kérvén, Matkovits Kretz Eleonóra ismertette: határon túli partnereikkel együtt terveznek két történelmi zarándokvonat-utat a lágerhelyszínekre: Erdélyen át Romániába (Foksány, Jászvásár (Iasi), valamint a Felvidéken át (Szepsi) Lengyelországba. Azokig a pontokig, ahol a nyugati, keskeny nyomtávú szabványt az orosz széles nyomtávúra állították át, ezzel egyértelművé téve a vagonok utasainak, hogy valójában hová is tartanak.

A „német kör” igyekszik minden olyan országgal fölvenni a kapcsolatot, amelyek érintettek a GULÁG–GUPVI-sorsban. Ez pedig Észtországtól Bulgáriáig terjed, azaz: összeurópai sorsról kell beszélnünk; ezért is égetően szükség volna egy kutatóintézetre! Végül összefüggésbe hozta a GULÁG–GUPVI-korszakot – jogosan – 1956-tal is, amelyhez Kovács Emőke is csatlakozott, hangsúlyozva, hogy e téren is rengeteg új adat, információ, dokumentum vár kutatásra, feldolgozásra és a közös emlékezetbe történő integrálásra.

Kép és szöveg: Oszlánszki Tamás Tibor

***

Mi a GULÁG és mi a GUPVI?

A kérdést a Matkovits Kretz Eleonóra vetette föl a sajtótájékoztatón.

 

 

 

 

 

Mindig az a legcélravezetőbb, ha a fogalmak tisztázásával kezdjük: A két fogalom között a legfontosabb különbség a lágerlakók odakerülése között volt. A GUPVI-lágerek lakóit tömegesen hurcolták el, lényegtelennek tartva azok személyes kilétét, s szinte csak egy dolgot szem előtt tartva, hogy a tervezett, ingyen munkaerőt biztosító létszám meglegyen, illetve az adott társadalmi csoportot úgymond „izolálják”, azaz lágerekbe zárják (hadifoglyok, kisebbségiek, civilek). A GULAG-lágerek lakói viszont politikai elhurcoltak-fogvatartottak voltak. Egyenként, személyre szóló, többnyire koholt politikai vádakra alapozott ítéletek alapján hurcolták el szigorú őrizet alatt a szovjetunióbeli büntetőlágerekbe. További lényeges különbségek voltak a lágerlakók ellátása és a lágereknek a Szovjetunión belüli elhelyezkedése között. Míg a GUPVI-lágerek túlnyomó többsége a sztálini szovjet birodalom európai részén helyezkedett el – ezen belül is az internáló táborok leginkább a dél-ukrajnai térségben, a Donyeck-medencében és a Krím-félszigeten lévő szén- és vasércbányákban, - addig a GULAG-lágereket túlnyomórészt az Urálon túli, az ázsiai területen helyezték el.