GULÁG-GUPVI Emlékév: legyenek erőforrásaink a Kárpát-medencei próbatételeink! I.


Kötelességünk tisztán, világosan, határozottan, és egyértelműen szólni, nem félni a különböző rágalmaktól, ki kell mondani az igazságot. Az igazság kimondása a nemzet lelki és újjáépülését szolgálja. Megmaradni mindenáron! – első királyunk szent intelme ma is kötelezettségünk, mert kóbor és ártó szellemek kísértenek bennünket. Erre is kell gondolnunk Kárpát-medencei tragédiáink, az emlékező gyász mellett és e mai konferencia kapcsán. Itt a magyar sorsról esik szó. A magyarság történelmi próbatételeire, a hősi talpra állásra kell emlékeznünk.

A Gulágokban Elpusztultak Emlékének Megörökítésére Alapítvány

Adója 1% és/vagy adománya sokat segít, hogy méltón ápoljuk emléküket!

Budapest Bank 10102086-05858702-00000003

 

 

 

Megmaradási hajlamunk és képességünk erőforrása kell, hogy legyen ez az összmagyar tanácskozás is. Sokkal többről van szó, mint egyszerű hadifogoly-ügyről, vagy, ahogy az elvtársak elintézték: „A vájná, az vájná” (A háború az háború)… A közép–kelet-európai térség tömény és sűrű konfliktustérképe máig figyelmeztető jel: egy csónakban evezünk, a sorsközösség felelősségre, összefogásra, együttműködésre int!

A szovjet fogság körüli fogalomzavar a politikai megfontolások mellett ismerethiányból is ered. A Hadtörténeti Intézet és Múzeum Központi Irattára 2001 júliusában tette közzé interneten a szovjet táborokban elhunyt „hadifoglyok” Oroszországból elküldött névjegyzékét, amelyből legott kiderül: az elhunytak honlapi listáján szereplők jelentékeny része nem is volt katona. A visszaemlékezések, dokumentumfilmek és tanulmányok ellenére a szovjet fogság története is jórészt még feldolgozatlan fejezete XX. századi történelmünknek. Hatalmas történelmi örökségről van szó. A levéltári dokumentumokból, valamint a visszaemlékezésekből ismeretlen összefüggések és drámai sorsok rajzolódnak ki. A táborvilágnak is megvoltak a maga mártírjai és hősei.

A Magyar Országgyűlés 2000. június 13-án kiadott rendeletében február 25-ét hivatalosan is a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapjává nyilvánította, ugyanis e napon (1947-ben) tartóztatták le, majd hurcolták a Szovjetunióba Kovács Bélát, a Független Kisgazda, Polgári és Földműves Párt (FKGP) főtitkárát. A döntés óta minden év február 25-én hazánk több emblematikus helyszínén tartanak megemlékezéseket, ahol a kommunista diktatúra áldozatai előtt tiszteleghetünk. A Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások emlékéve 2017 februárjáig tart.

Mindennek jegyében – többek között – 2014. november 23–25-én a szerencsi Rákóczi-vár lovagtermében tartottak Málenkij robot címmel nemzetközi tanácskozást a gulágkutatók, egyszersmind kiállítást rendeztek és emlékművet avattak a szerencsi vasútállomás előtt. A Gulágkutatók Nemzetközi Társasága pedig nyilvános emlékülést rendezett Rátkán.

A szovjet deportálások a Kárpát-medencében 1944-1945-ben címmel a Málenkij Robot emlékév keretében szervezett konferenciát Kolozsvárott 2014. október 17–18-án a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem kolozsvári kara.

2016. február 25–26-án a budavári Hadtörténeti Intézet és Múzeum Márvány-termében tartottak tudományos tanácskozást a VERITAS Történetkutató Intézet szervezésében.

A konferencián megjelenteket, köztük Boross Péter volt miniszterelnököt, Radnainé Fogarasi Katalint, a Nemzeti Örökség Intézetének (NÖRI) elnökét, Fodor Pált az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpontja Történeti Intézetének főigazgatóját, valamint Kovács Vilmos ezredest, a HM HIM parancsnokát, illetve külön köszöntéssel illette Duray Miklós szlovákiai (felvidéki) magyar politikust, írót, egyetemi tanárt Szakály Sándor a VERITAS Intézet főigazgatója köszöntötte. Sokan eljöttek, teltház volt végig. Ott láttuk az érdeklődők soraiban Haraszti György történészprofesszort és Kádár Béla közgazdászprofesszort, a VERITAS Intézet Tanácsadó Testületének tagjait, valamint Tirts Tamást, az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő főigazgató-helyettesét is.

Talpra állni, megmaradni, gyarapodni!

Bevezetőjében Boross Péter, a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság, valamint a VERITAS Intézet Tanácsadó Testülete elnöke osztotta meg gondolatait a résztvevőkkel. Mindenekelőtt köszönetét tolmácsolta a konferencia kezdeményezéséért, mert az a Kárpát-medencei sorstestvéreink tragédiáit tette tudományos vizsgálat tárgyává, kiemelvén, hogy a magyar sorsról esik szó, ismétlődő tragédiáinkról kapunk képet, amikor végighallgatjuk az előadásokat. „Ugyanakkor a számvetés során arra is gondolnunk kell – figyelmeztetett Boross Péter –, hogy mi a teendő a hétköznapokon a nemzettudat, az azzal járó lelki erő erősítése érdekében”. Első királyunk „szent intelmét” idézte, amely ma is kötelezettségünk: „megmaradni mindenáron!” Mert „kóbor és ártó szellemek” kísértenek bennünket, és szellemi életünkben jelentős szerepet kapnak, ezért van szükség arra, hogy ne csak az emlékező gyászra gondoljunk, hanem a tanulságokra is, amelyeket ebből levontunk”. Ezt követően Boross Péter utalt a teheráni egyezményre, ahol két nagyhatalom vezérei húztak egy vonalat Stettintől az Adriáig. Szégyenteljes, hogy akiknek az „uralmi rendszerébe” helyezték a magyarokat, abban a szellemben cselekedtek, amire – hírek szerint – Molotov adott utasítást, vagyis, „ahol a magyarkérdés kerül szóba, ott mindig a magyarok ellen kell szavazni”. Boross Péter kiemelte: „egy nagyhatalom kerülhet olyan helyzetbe, hogy szövetségest keres egy terrorrendszerrel egy még nagyobb és veszélyesebb terrorrendszer elpusztítására, ez még megmagyarázható, de az már nem, hogy ketten egy asztalnál döntsék el népek, nemzetek, milliók sorsát. A szabadságot és demokráciát hirdető nagyhatalom ezt nem engedhette volna meg magának.

De megengedte. Sőt!... A hatalmat, a pénzt s a velejáró háborút, háborúsdit imádó ún. három nagy közül Sir Churchill tragédiafokozó javallatában indítványozta: a Szovjetunió nyugati határai miatt nyugatabbra kell tolni a lengyel határt is a német rovására, így áttelepítésekre is sor kerülhet. Ezt a mérhetetlenül cinikus, önző hozzáállást tette magáévá a másik, grúzföldi bűnözőből lett nagyhatalmi hiéna, Koba, alias Joszif V. Dzsugasvili/Sztálin, nemkülönben 3. tettestársuk, a nemzetközi nagytőkéhez tartozó, az alkotmányos USA-val szemben a haszonelvű-profitközpontú Amerikát képviselő Roosevelt. Itt és így kezdődött…

Ezután volt kormányfő fölvetette: milyen történelmi tapasztalatok vonhatók le a múltunkból? Szavai szerint a magyar „históriás nép”, és sokszor volt nehéz helyzetben (ottománok, Habsburgok stb.). Felidézte: az oszmán hódoltság idején a magyarság létszámának fele odaveszett, a nemzet a mélypontról csak hihetetlen felemelkedési és talpra állási képességével tudott kikerülni.

Hősi túlélési, fölemelkedési képességek

Majd a habsburgista Kolonits Lipót érseket idézte, aki a magyarságot először koldussá, aztán szegénnyé, végül katolikussá akarta tenni. Ez az eltiprás sem sikerült. Boross Péter idézte a herderi jóslatot is, miszerint mivel a magyarság az oszmán hódoltság visszaszorításával teljesítette történelmi feladatát, immár eltűnik a történelem süllyesztőjében. Ez sem vált valóra. Épp ellenkezőleg: a tönkrezúzott országból megszületett a Rákóczi szabadságharcban megnyilvánuló életakarat, a XVIII. században, a nemzeti tudatvesztés időszakát Széchenyi István és nemzedéke, a reformkor és a talpra állás követte. „Ha következetesek akarunk lenni, akkor a hősi talpraállás próbatételeire kell emlékeznünk!” – szögezte le Boross Péter.

Széchenyit idézve, miszerint nyelvében él a nemzet, azt hangsúlyozta: „a Kárpát-medencében kell, hogy magyar szó hangozzék időtlen időkig!” A konferencia témáját tekintve, a keserűségből kiindulva is „a gyász és a tragédia erőforrás kell, hogy legyen, amely rámutat arra, óvni kell minden értékünket, így a magyar nyelvet is”.

A háború utáni esztendőkre emlékeztetvén, a volt miniszterelnök sorolta a kollektív bűnösség akkori jelzőit („utolsó csatlós, fasiszta, bűnös nép”), amiket cáfolni ma is aktuális. Boross úgy vélte, a február 24-én történtek jól mutatják, mennyire a mindennapokban él ez a szemléletmód a magyar valóságban, ezért „ez egy szellemi küzdelem”.

Konkrét példája: a kommunizmus áldozatainak emléknapja előtti napon avatták volna föl az a sztálinista mintájú magyarországi kommunista koncepciós perek első halálos áldozata, 1947. október 23-án ártatlanul felakasztott Donáth György korábbi országgyűlési képviselő mellszobrát Budapesten, egykori lakóhelye, az Üllői út 55. előtt. Ám a Szabadságharcosokért Közalapítvány és a Magyar Politikai Elítéltek Közössége tervezett ünnepélyes tiszteletadást ún. baloldali tüntetők megakadályozták. (Kegyelet, párbeszéd-képesség, európaiság?!) Boross Péter volt miniszterelnök és Gulyás Gergely, az Országgyűlés törvényalkotási bizottságának elnöke, akik beszédet mondtak volna az avatáson, a méltatlan körülmények miatt távoztak, a szervezők pedig lemondták az ünnepséget.

Donáth Györgyről tudnunk kell: a magyarságot védő, keresztény, Istenéhez és népéhez mindhalálig hűséges politikus volt, „fő bűne”, hogy vezető funkciót vállalt az 1944. március 19-i német megszállás előtti kormánypártban, továbbá a Magyar Közösség nevű titkos szervezetben.

Beszéde további részében Boross Péter rámutatott: 1944 és 1953 között születtek ítéletek és voltak olyan törekvések ellátni ellenségeinket rágalmakkal, hamis vádakkal. S hogy az egész magyar vezető réteget és azokat, akik a két világháború között talpra állították az országot, kiiktassák, elűzzék, tönkretegyék. Boross elmondta, hogy tanúja volt ezeknek az időknek, amikor (1946-ban) még lelki gyakorlatot tartottak az iskolában, de már készültek a kényszertáborok; emlékszik a „zavaros időkre”, hogy kik mit tettek, hogy valójában kiket akart vezetőinek a nemzet. Hangsúlyozta: nincs igazuk azoknak, akik azt állítják, hogy 1945-ben megteremtődtek a demokrácia feltételei és csak 1948-ban, miután „jöttek a gonosz bolsevisták”, következett be a fordulat. Szerinte, akik ezt állítják, „lakkozni akarják” azokat az éveket, amelyek emberirtó, nemzetirtó évek voltak, amikor nem az emberek, hanem a módszerek „vadultak meg”.

Boross Péter bevezetőjét követően való egyperces néma fölállással emlékeztek áldozatul esett honfitársainkra. Ezután kezdetét vette a bel- és külhoni történészek részvételével rendezett kétnapos konferencia a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeumban. Az új tényekkel teli, összefüggéseket, egyben tanulságokat megvilágító számvetésekről szóló tudósításunkat folytatjuk.

Oszlánszki Tamás Tibor

Kép: Krasznai-Nehrebeczky Mária