A Szabadság térről Washingtonon át a Vatikánba – és vissza


„Magasztos erények példáját adta a katolikus világnak. Egy nagy lelkipásztor méltóságával hordozta a fejére helyezett töviskoronát” – írta Őszentsége Szent II. János Pál pápa Mindszenty József bíboros, érsek, esztergomi hercegprímásról. Végül is: Devictus Vincit, azaz Legyőztetve győz. Győzött. S ezért is fogott neki Mindszenty József bíboros, prímás, esztergomi érseknek az Apostoli Szentszékkel 1956–1971 között folytatott követségi levelezése összegyűjtéséhez Somorjai Ádám, egyháztörténész és a Mindszenty-emlékéremmel (is) elismert Zinner Tibor, a VERITAS Történetkutató Intézet a magyar történelem 1945 utáni időszakát kutató csoportjának vezetője.

A VERITAS Intézet és a Magyar Napló közös kiadásában napvilágot látott kötetet a minap mutatták be a Magyar Nemzeti Múzeum dísztermében, ahol a megjelenteket, köztük Boross Péter volt miniszterelnököt Szakály Sándor, a VERITAS Intézet főigazgatója köszöntötte.

Bevezetőjében kitért arra, hogy az intézet kezdettől fogva vállalt feladatai közé tartozik a könyvkiadás. A kötet Mindszenty Józsefnek, a XX. század egyik legjelentősebb egyházi személyiségének állít emléket, annak a főpásztornak, aki mindvégig ragaszkodott hitéhez, magyarságához, akit a kommunista hatalom nem tudott megtörni még akkor sem, amikor börtönbe zárták, majd házi őrizetben tartották. Szakály Sándor aláhúzta: a szerzők kiváló történészek, elkötelezett Mindszenty-kutatók, s ennek bizonyítéka most megjelent munkájuk könyv is – mutatott rá a VERITAS főigazgatója.

 

 

 

 

A kötet kapcsán elsőként Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek méltatta a művet. Visszautalt gyermek- és ifjúkorára, melynek folyamán egyre mélyülő tisztelettel tekintett Mindszenty József bíborosra.

Mint mondta, Mindszenty jelentőségét az is mutatja, hogy még a katonai politikai tiszt is őt nevezte meg elsőszámú közellenségként, mikor őket (mármint Bábelt és korosztályát) 1968-ban (prágai tavasz!) besorozták. „Azért kell katonának lennünk – mondta –, mert vannak külső és belső ellenségeink. A belső árulók közé tartozott szemükben az amerikai nagykövetségen tartózkodó Mindszenty. »Csak lépjen ki a gazember, újra fülön csípjük és becsukjuk«, fenyegetőzött a tiszt. Azok között a falusi parasztgyerekek közül, azt hiszem, én voltam egyedül, aki tudta, kiről van szó. De gondoljanak bele, akkoriban fontosnak tartották elmondani, hogy volt az országban egy olyan ember, akire nemcsak a BM-nek, de még a katonaságnak is vigyáznia kell!” – hangsúlyozta az érsek. Majd megállapította: „A gyűjtemény, amit most a kezünkben tarthatunk, egy hatalmas munka eredménye. Somorjai és Zinner már korábban is adtak ki hasonló munkákat, ezúttal azonban sajátságos szempont szerint gyűjtötték össze a Mindszentyvel kapcsolatos mondanivalójukat, méghozzá a bíborosnak az amerikai nagykövetségről a Vatikánba írott leveleit, a viszontleveleket, majd az egyéb szükséges dokumentumokat. Nem szándékoztak teljes monográfiát írni. A kötet szerzői egyértelműen elmondják, hogy ők abból a szemszögből szeretnék megnézni Mindszenty bíboros jellemét, életútját, ahogyan ő levelezett.”

Bábel Balázs két a teljességet gátló tényezőre hívta föl a figyelmet: sok levelet angolból fordítottak vissza; a bíboros nem tudta olyan árnyaltan közvetíteni gondolatait angolul, mint azt magyarul megtette volna. Már ez is nagy nehézség. Amúgy Kosztolányi óta tudjuk, hogy minden fordítás – ferdítés is. Még a prózában is. A másik: ha valakit csak a leveleiből akarunk megítélni, az olyan, mintha Mikes Törökországi leveleiből akarnánk a teljes Mikes Kelemen-képet fölrajzolni. Sok mindent elmondanak azok a levelek, de nem a teljességet – ez jellemzi a Mindszenty-leveleket tartalmazó kötetet is. Ez azonban nem hiányossága a könyvnek, hanem tulajdonsága. A kötetben nincsenek benne a vatikáni levéltárban őrzött források, sem a Mindszenty Alapítvány anyagai, csak az Apostoli Szentszékkel folytatott levélváltások, s amik még fellelhetők a diplomáciai irodalomban. „Ha kinyílik a vatikáni levéltár, a Mindszenty alapítvány, és még ki tudja, mik jönnek elő, akkor máris sok mindent másként fogunk látni – mondta az érsek. – Mindezzel a szerzők is tisztában vannak, így akarnak előrehaladni a Mindszenty-életút tökéletesebb megismerése felé.”

A Boross Péter által írt előszóról úgy vélekedett, hogy az remek felütésként rögtön rátapint a lényegre, valójában a Mindszenty-kérdésnek az egyik „forró pontjára”: Mindszenty közjogi szerepére. „Ahogy ő megítélte önmagát, és ahogy megítélte a Vatikán és a Szentszék és a körülöttük lévő külvilág” – tette hozzá magyarázatul. – Közjogi szerep? Ez politikai fölfogás. A békepapoknak is volt politikai fölfogásuk, közjogi szerepük... A Mindszentyé az volt, hogy meg kell őrizni a Szent István-i Magyarország egységét”. Ezt tartotta mindennél előbbre valónak, nem tört államfői jogkörre, elhárította a kormányfőséget is, noha annak jelölték a pártok 1956-ban.

Bábel Balázs szerint négy komponense van ennek a nagy drámának, mondhatni, tragédiának: benne van a hajlíthatatlan, intrazigens, vagy ahogy a békepapok mondták: makacs Mindszenty, benne van a kommunista állam, a Szentszék és az Egyesült Államok is. A katolikus egyházat megújító 1963–1965 közötti II. Vatikáni Zsinat fő tételeire építve az érsek a hit, az elvhűség, a lelkiismeret, a jó és a rossz közötti választás köré építkezve leszögezte: Mindszenty mindvégig hű maradt elveihez, hitéhez. Nagyon korán eljutott egy kiérlelt hit- és gondolatvilághoz, és abból nem engedett. Számára a legvégső belső irányítószerve az erkölcsiség alapfeltételét, az erkölcsi cselekvés konkrét szabályát jelentő lelkiismeret volt, amit a katolikus morál is elfogad. Többek között azt mondta: „Életemet adnám a pápáért, ha kell, de a lelkiismeretemre kell, hogy hallgassak.”

Élettörténeti és erkölcsi áttekintés dióhéjban

Mindszenty az ő hitének erejét már akkor bebizonyította, amikor újkori Kapisztránként hirdetve az Igét, jócskán hozzájárult a kisgazdák elsöprő sikeréhez az 1945-ös választásokon. Vagy amikor szembeszállt a náci megszállással, a nyilas hatalommal és háborúellenes emlékiratát börtönnel „jutalmazták”, és nem ijedt meg a szovjet megszállóktól és kollaboráns kiszolgálóiktól sem.

Nyíltan és élesen ellenezte a földosztást, bírálta a nemzeti bizottságok és a kommunisták vezette politikai rendőrség működését, a németek kitelepítését, szót emelt a katolikus sajtó korlátozása miatt.

A nép demokráciával szemben egyedüli megoldásnak a kereszténydemokráciát, a keresztény erkölcsi törvényeken alapuló társadalmat tartotta. Ám az internacionalista kommunista-szocialista morál (?) minden addigit felrúgott, semmibe vette az erkölcsöt, a jogot s a humanizmust. A bíborost 1948 karácsonyán – idős, beteg édesanyja szemeláttára – letartóztatták. Ennek híre a közvélemény nagy részét megdöbbentette. Boross Péter volt miniszterelnök így véli ma is: „Elképesztőnek tartottam, hogy egy főpapot letartóztattak. Vidéki gyerek voltam. Ha a püspök jött hozzánk bérmálásra, akkor az egész falu haptákba állt. Az én szememben a püspökhöz, pláne az érsekhez képest kutyafüle volt egy miniszter.”

A bíborost a vizsgálati fogságban folyton kínozták, emberi méltóságában a legmélyebben megalázták és akaratbénító szerekkel kezelték, hogy megtörjék. Ezt írja emlékirataiban: „Éjjel 11 óra. Megint kihallgatásra visznek, 72 órás nem alvás és az állandóan megismételt gumibotozások után. A vallatás tárgya egész éjjel az összeesküvés és kémkedés. Most már teljesen magamra maradtam, kimerülten és elcsigázottan. Egyedül kell érvelnem… Amíg az aláírást megtagadom Décsi alezredes éjjelenként 2-3 ízben is átad a kínzómnak, aki felugrik, visz a cellámba, levetkőztet, leteper és kéjes gyönyörűséggel záporozza rám az ütéseket. Fizikai megtörésemre szolgál egy másik kegyetlen módszer is, nem engednek aludni.”

1949. február 8-án, harminckilenc napi fizikai és lelki kínvallatás után bátran állt a Budapesti Népbíróság Olti Vilmos vezette különtanácsa elé, amely politikailag vezérelt testületként gondosan kitervelt koncepciós perben Timár István ÁVH-s ezredes által közvetített politikai döntés, Alapy Gyula népügyész vádindítványa alapján – többek között – hazaárulás és valutaüzérkedés (?) miatt életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélte. Ezt nemzetközi felháborodás és az eljárás résztvevőinek kiátkozása követte, ám sem a pápa fellépése, sem a világ nagyvárosaiban lezajlott tüntetéssorozat nem hozott változást Mindszenty ügyében. A főpap hosszú raboskodása a gyűjtőfogház rabkórházában kezdődött, amit kilenc hónapos magánzárka követett. 1954. májusában visszavitték a rabkórházba, és mivel egészségi állapota nem javult, börtönbüntetését 1955 júniusában egészségi okokból felfüggesztették.

Ezután Püspökszentlászlón, novembertől Felsőpetényben élt házi őrizetben. Innen szabadította ki egy páncélosalakulat 1956. október 30-án. Hamarosan újra menekülnie kellett, és az USA nagykövetségén talált menedéket, ahol tizenöt évet töltött.

Mindszenty József 1975. május 6-án hunyt el a bécsi Irgalmasok kórházában, és Mariazellben temették el. Halála előtt úgy rendelkezett, míg idegen csapatok állomásoznak szülőföldjén, ne temessék el Magyarországon. A rendszerváltás után, 1990 májusában semmissé nyilvánították a koholt vádakat és ítéleteket. A főpap Mariazellből hazahozott hamvait 1991. május 4-én helyezték végső nyugalomra az esztergomi bazilika prímási sírkápolnájában.

Hazánkban a „fehér vértanú” tiszteletére, emlékére Mindszenty Alapítvány, Mindszenty Társaság alakult, a bíboros emlékét, tanait erősítendő „egészséges Mindszenty-kultuszt” létrehozandó. A Csendes-óceán kis szigetén, az 1994 óta független Palaun Mindszenty József középiskola működik, hogy ott „jó állampolgárt, jó keresztényt és jó palauit” neveljenek.

Idén a magyar kormány 5,7 milliárd forint támogatást biztosít Zalaegerszeg számára egy új, Mindszenty Józsefnek emléket állító múzeum és zarándokközpont megvalósítására. Mindszenty József majd’ három évtizeden át (1917-1944) élt a zalai megyeszékhelyen, nevéhez számtalan jelentős fejlesztés kapcsolódik, tevékenysége nem csak a helyi katolikus közösség számára volt meghatározó. És a múzeum sem csupán a zalaegerszegieknek készül. A célok szerint egy olyan korszerű, XXI. századi, kissé a Terror Házára hasonlító interaktív múzeum épül, ami folyamatos országos, sőt határokon túlról érkező látogatottságot ösztönöz. Egy-egy évben 330 millió ember kel útra spirituális célból, és e szám várhatóan tovább növekszik. Az előkészítés alatt álló, Csíksomlyót Mariazellel összekötő Mária-út elnevezésű zarándokút egyik regionális központja Zalaegerszeg lesz, s a zarándokúton évi 100 ezer ember átkelése várható. A Katolikus Eucharisztikus Világkongresszus 2020-ban Magyarországon lesz, erre ugyancsak több tízezer vallásos vendég várható, akik látogatói lehetnek majd a zalaegerszegi Mindszenty múzeumnak is. Ergo a bíboros „élő hitet” táplál.

A kisebbik rossz ellenében a nagyobb jót

A jó igazságát követő konszciencia hitéből adódóan Mindszenty József „legmélyebb meggyőződése” volt, hogy amit képvisel, az jó – szögezte le Bábel Balázs, hozzátéve: „A kinyilatkoztatás alapján közelített a morális problémákhoz, és ez egész életútját meghatározta. A Szentszék mindig a lelkek üdvösségét, az egyház és a vallás szabadságát tartotta szem előtt… Ám itt olyan értékek ütköztek, hogy csak a kisebbik rosszat lehetett választani. Nem lehetett úgy cselekedni, hogy a lelkek ne károsodjanak. Mindszenty József viszont úgy találta, hogy a kisebbik rossz ellenében a nagyobb jót választja.”

Idevágó és időszerű a Veritatis splendor (lat. 'Az igazság ragyogása'), Őszentsége II. János Pál pápa 1993. VIII. 6: közzétett erkölcstani enciklikája, amely hangsúlyozza: „Ha az ember szándékosan megsérti az erkölcsi rendet, súlyosan vétkezik, még ha nem is fordul el teljesen Istentől, mert az emberi természettel, az ember isteni rendeltetésével ellenkező tettet hajt végre. De elvetendők az erkölcsiség lényeges elemeit leszűkítő elméletek is, pl. az, amely szerint csak a szándékot és a szituációt, ill. csak a cselekedet következményeit kell figyelembe venni az erkölcsi értékelésnél, azaz mindenekfölött az objektív erkölcsi normát kell figyelembe vennünk. János Pál kitér az igazság és a szabadság kapcsolatára is: az egyetemes és változatlan erkölcsi normák a személyt és a társadalmat szolgálják; a közélet tisztessége, az emberi jogok biztosítása, az emberi személy transzcendenciájának elismerése mind feltétele az állam jó működésének: „Az értékek nélküli demokrácia könnyen nyílt vagy kendőzött totalitarizmusba fordul át".

Mindszentyt azért sem győzhette le a kommunista-szocialista állam, mert a bíborosnak magas értékrendje és jó lelkiismerete volt, vagyis a helyes, biztos, éber és hűséges lelkivezetőt követte, amely a legjelentéktelenebb dolgokban utat mutatott a legjobb tudás és igyekezet szerinti megoldásra. Persze a lelkiismeret, mint egy cselekedet megítélése nem mentes a tévedés lehetőségétől. Olykor a lelkiismeret legyőzhetetlen tudatlanság (ignorantia invincibilis) miatt tévesen ítél, anélkül, hogy emiatt elveszítené méltóságát. Ez azonban csak akkor igaz, ha az ember törekszik a jó és az igazság megismerésére, és bűnös szokás miatt a lelkiismeret nem lesz fokozatosan vakká. A lelkiismeret nem tévedhetetlen bíró: tévedhet. Fakadhat olyan tudatlanságból, melynek a cselekvő nincs tudatában és egymaga nem tud tőle megszabadulni. Ilyen esetben a lelkiismeret nem bűnös, nem veszíti el méltóságát, mert jóllehet másképp irányít, mint az objektív erkölcsi rend, mégis annak nevében beszél az igazságról, melyet a cselekvő alanynak őszintén keresnie kell.

Mindszenty József tájékozottságáról, realitásérzékéről, szólva, Bábel Balázs úgy vélekedett, hogy az ember sok mindennel elveszíti az eleven kapcsolatot egy magánzárkában, egy szobában, beszűkül. Mondják ezt sokan a bíborosra is, ám Mindszenty az amerikai nagykövetségen töltött 14 év, 10 hónapot és 24 nap során „folyamatosan figyelemmel kísérte a világot a médián keresztül, ez és nagy tapasztalata megőrizte a valóság talaján. Merem mondani, hogy ő nem tévedett, amikor a magyar egyház helyzetét megítélte. Semmivel nem festett sötétebb képet a világról, az egyházáról, a békepapi mozgalomról, mint amilyenek azok valójában voltak”.

Az Amerikai Egyesült Államokról szólva Bábel kifejtette, hogy az USA olyan, mint bármelyik nagyhatalom: érdekei vannak. Amikor úgy kívánta érdeke, befogadta menekültként, majd amikor kezdett terhére válni, igyekezett megszabadulni tőle. (Vö. Thököly-, Rákóczi-, Kossuth-emigráció.) Tehát nem a tbc volt a probléma, hanem az, hogy az akkori politikusok szerint Mindszenty útjában állt az ún. enyhülési folyamatnak. „Ilyen konstellációt kell néznünk, amikor ezt a könyvet olvassuk” – jegyezte meg Bábel Balázs.

Az USA külügyi köreiben valójában attól tartottak, hogy a főpásztor politikai-ellenállási bázist alakít ki a nagykövetségen, gúzsba kötvén ezzel a diplomáciai semlegességet. Netán onnan ismétli meg a letartóztatása előtti háromévnyi csodákkal felérő közéleti aktivitását.

Bábel Balázs szólt arról, hogy Mindszenty bíboros a kommunista-szocialista állammal való kapcsolatában is tisztán látta, hogy az az államhatalom a megsemmisítésére törekszik, legföljebb – József Attilával szólva – finomodnak a kínok. Tudta, hogy képmutatásra, hazugságra épült világban él. És ezért nem bízott sokszor a Szentszéki diplomáciában, mert azt mondta, hogy ezeket félrevezették, elhitették a diplomatákkal, hogy itt minden rendben van, annyira nagymesterei voltak a kommunisták a hazudozásnak. Ezt mondatta vele a tapasztalat. Azt is tisztán látta a bíboros, hogy lehallgatása, megfigyelése az utolsókig tartott. Ahogy az enyém, a miénk is” – utalt vissza közelmúltra Bábel érsek.

Péteri kősziklaként megtartó erőnk a Teremtőbe vetett hitünk

Bábel Balázs rámutatott: Mindszenty Józsefnek az ősi alkotmányba, a Szent Koronába vetett megingathatatlan hite, hűsége és tapasztalatai mellett prófétai módon látott előre sok mindent, így a magyarság fogyását, a határon túlra szakítottak tragédiáját. Hiszen magyarnak született, magyar pap volt, tehát szerette, szolgálta nemzetét. De egyáltalán nem volt nacionalista, netán soviniszta. Bábel Balázs amellett is hitet tett, hogy Mindszenty József megannyi mérhetetlen szenvedést élt át, bekerült a „száraz” (más szóval a „fehér”) vértanúk sorába. Minden idegszálával hűséges volt hitéhez, egyházához és nemzetéhez, ez a három dolog nála elválaszthatatlan volt. Soha nem a saját, hanem az egyház és a nemzet érdekét nézte, amikor szólt, cselekedett vagy írt, például az érseki székétől megfosztása kapcsán pápának: „Nem magamért, hanem az egyházamért”.

Mindszenty életútja bebizonyította, hogy a nyilas és a kommunista-szocialista diktatúra természetéből adódóan ő és egyháza csak elvtelen, erkölcstelen és megalázó kompromisszumot tudott volna kötni, ennek pedig a bíboros sziklaszilárdan ellenállt. Erre mondta: „Minden egyénnek, minden nép minden egyes nemzedékének újra meg újra meg kell küzdenie a hitéért úgy, mint Jákobnak az Isten angyalával. Isten fiatal. Övé a jövő.”

A bíboros imént idézett kőszikla hite, kitartása a szentté avatásánál is nagy nehézséget okoz. Erre hivatkozott akkor is, midőn ragaszkodott a hercegprímási címhez, poszthoz. Ezért nem ment el az 1963. május-júniusi konklávéra, hiszen tudta: onnan nem térhet haza. Az Apostoli Szentszék az 1964-es részleges megegyezést Mindszenty (tudtán kívül) nélkül kötötték meg a magyar állammal. Jóllehet, e problémát előre látta a bíboros. E fő tételről olvashatunk a kötet 669-670. oldalán, és a kötet nagy fegyverténye ez a közlés, illetve megvilágítás.

Eleddig a recenzensek által ki nem emelt gondolat: a bíboros – a nagy elődökre hivatkozva – könyörögve kérte VI. Pált, hogy ne vegye vissza a hitet és a Rómához való hűséget, hiszen népe hű akar lenni hozzá, amint az apostoli király örököseként hű maradt Máriához, Magyarország Nagyasszonyához. Ez a gondolat alighanem teljesen új: Magyarország, Szent István révén, pápai adományként kapta a hitet és a keresztény életszabályokat, és most egy másik pápa az, aki, úgymond, átadja az országot a kommunistáknak, mintegy sorsára hagyva őt, visszavéve az ezer évvel ezelőtti kegyet.

Itt idézhették volna az új egyházképbe tartozó Gaudium et spes –t, mely szerint az Egyház osztozik a világ örömeiben és szenvedéseiben, ez utóbbi pedig erkölcsi-mentális alapja lett volna a Christus Dominus című dokumentumnak, amely kollegialitásra, azaz együttműködésre biztat az Egyházon belül is. S ha mindez egy irányba tartott volna, akkor a perbeszédet párbeszéd, pozitív cselekvés váltotta volna föl… Talán ezt is meglátta a bíboros, hogy visszautaljunk a fentebb említett bizalmatlanságára. Az éleslátásból, morális szilárdságból és hitből fakadó hűség, kitartás nem bigottság, nem hajlíthatatlanság, nem tárgyalóképtelenség. Kiváltképp nem az, ha csak egyik fél (Mindszenty) játszott nyílt lapokkal… Persze ha minden hájjal megkent, nyerésre, de legalább túlélésre játszó vagy csúszómászó, avagy pipogya politikus lett volna, akkor más morál irányította volna időhúzás, csűrés-csavarás, kivárás s egyéb taktikázások terén. Mindszenty ún. tárgyalóképtelensége, intrazigens volta König bíboros révén híresült, amit Casaroli bíboros továbbfejlesztett.

Még annyit: a pápai döntés ellenében egy jövőbeli Nemzetgyűléshez való fellebbezés kérdése már megosztotta a bíboros védelmezőit, mert nem találtak rá koherens magyarázatot. Ezért a levélnek ezt a mondatát a Mindszenty-kutatás Achilles-sarkának nevezik a szerkesztők. A bíboros által megfogalmazott hit és a kereszténység visszavételének kérdése Mindszenty József egyház- és nemzetszemléletére vet(ett) fényt, és további kérdéseket vet föl.

A bíboros eme nagy horderejű mondat azt közvetíti, hogy szerinte a kereszténység korszaka Magyarországon a pápai adománytól a pápai visszavonásig, II. Szilvesztertől VI. Pálig, Szent Istvántól Mindszenty Józsefig tartott. „Ha jól körülnézünk – írják a szerzők – talán igazat is adhatunk véleményének, hiszen a kommunizmus örökségeként egy erősen ateizált társadalmat találunk Magyarországon – legalábbis a hangadók szintjén –, de ezt erősítik meg a templomlátogatási statisztikák is. Ugyanakkor az újabb népszámlálási és a keresztelési statisztikák kb. ötven százalékban kereszténynek mutatják az országot… Ha Mindszenty bíborosnak e mondatát szó szerint értjük, akkor mind az egyház, mind az állam számára a keresztény hit és az államforma egysége a kedvező, sőt egyetlen lehetséges együttélési forma. Ez azonban a mai viszonyok között több mint problematikus.

Figyelemre méltó és továbbgondolandó Bábel Balázs zárógondolati okfejtése. „Én azt mondtam egyszer a püspöki karban, hogy mi összesen nem bírnánk ki azt a szenvedést, amit ő kibírt. Ezt mondtam 1999-ben is, mikor érsek lettem: történelmi lehetőséget halasztottunk el, de talán most sem késő, hogy a bíboros temetésekor, legalább egy imádságba bele kellett volna vennünk, hogy mi nem voltunk ilyen bátrak. És bocsánatot kérünk Istentől, embertől és újrakezdünk. Az idei Irgalmasság éve éppen arra int bennünket, hogy az ember tudja kimondani a bűneit. Akkor ezt nekünk meg kellett volna tenni a legmagasabb szinten, és ezt elhalasztottuk. És ezért is van egy nagy adósságunk. Amikor Pázmány Pétert méltatta Mindszenty bíboros, azt mondta, hogy az Egyház embere volt, Isten embere volt, a haza embere volt. Úgy gondolom, ez őrá is mindenképpen áll. Mert Isten embere volt minden idegszálával fiatalkorától kezdődően. Az egyházáért dolgozott és szenvedett, s mivel magyarnak született, nemzetszerető lelkipásztor volt. Ezt nem lehet szétválasztani benne, bennünk, egyszerre van jelen… És ez a találkozó is legyen főhajtás Mindszenty József bíboros előtt.”

Ez a könyv a hősiesség vallomással vegyített tényregénye

A következő laudációban az ELTE rektora, Mezey Barna

értékelte a kötetet, kijelentvén, hogy az továbbárnyalja a Mindszenty Józsefről kialakított képet. A levelekből egyszerre láthatjuk a sziklaszilárd hitű, de egy elszigeteltségben élő, és ebből szabadulni akaró, esendő, gyarló embert. A könyv részdokumentum, egy metszetét adja e rendkívüli személyiségnek. A kötetben vannak levéltöredékek, levélfordítások, komplett levélközlések, kommentárok, hivatalos szerveké, és természetesen a szerkesztőké is. A kötet a szerkesztők szándékai szerint forrásmunka; nem monográfia, nem diplomáciatörténet, még csak nem is kortörténet, hanem egy különleges ember sorsának a története. Egyértelmű a kötetből – mondta a rektor –, hogy Mindszentyt fizikai és szellemi szabadságában is erősen korlátozták (nyílt boríték, többszörös ellenőrzés, értékelés stb.).


Mezey Barna leszögezte: a könyv sokkal több, mint egy egyszerűen megszerkesztett anyag. Úgy olvasta ezeket a leveleket, mint egy vallomással vegyített regényt. Végezetül Mezey Barna idézett Boross Péter ajánlásából, amely tökéletesen kifejezi Mindszenty József személyiségét: „Az emberi nagyságnak nem mércéje a siker és a gyakorlatban cél lehet a küzdés maga is. Tisztelnünk kell emlékét, hódoljunk heroitása előtt és olvassuk tisztelgő alázattal.”

Somorjai Ádám szerző-szerkesztő elmondta: a jelen kötet még nem végső kritikai kiadás, ahhoz legalább ötfős csapat kellene, amelyik naponta bemegy a levéltárakba, tanulmányozza, rendszerezi a kéziratokat; el tudja olvasni Mindszenty bíboros kézírását; aztán kell, aki tud latinul és aki járatos az angol nyelvben etc. Somorjai Ádám kitért arra is, hogy nemrég vita indult Mindszenty József 1920-as évekbeli állítólagos antiszemitizmusáról. (Kire, mire nem fogják még rá?!) Ennek nyoma sem található a most kiadott kötetben több mint száztíz levélben sem. Végül Somorjai Ádám felolvasta a kötetből Sir D’Arcy Osborne vatikáni brit követ 1946. június 6-án kelt jelentését, amelyben így jellemzi Mindszenty Józsefet: „…Külsejét tekintve ő lehetne a nagy Inkvizítor hollywoodi megjelenítője komor arckifejezésével, horgas orrával, égő szemeivel. Nehéz elképzelni mosolyogva, de nincs is sok oka mosolyogni. Fanatikus haza- és egyházfi, magát a magyar nép bajnokának tekinti a kommunizmussal szemben. Bátor és megalkuvást nem ismerő, bármikor kész lenne a vértanúságra. Remélhetőleg túlzott politikai lelkesedését elfojtotta római látogatása alkalmával, amikor 1946 nyarán odalátogatott, hogy megkapja a bíborosi kalapot, de előbb-utóbb elkerülhetetlennek látszik egy nyílt összeütközés a jelenlegi magyar kormánnyal és annak orosz uraival. Kár, hogy kétségkívül pozitív jellemvonásai, mint az elszántság, a bátorság és az önfeláldozás nem párosul több tapintattal és jobb ítélőképességgel, mint amennyi a jelek szerint a cselekedeteit inspirálja.” Hihetetlenül pontos jellemzés és rendkívül bölcs előrelátás.

A könyv másik szerkesztője, Mindszenty-éremmel is elismert Zinner Tibor jelezte: Mindszenty leveleiből magát a kort érezzük át, csak nem rövid, hanem hosszú ó-val. A bíboros szörnyű körülmények között vetette papírra gondolatait. Egyfajta utolsó szabadságharcosként nem lehetett a tollat kiverni a kezéből. Levelei arról is tanúskodnak, hogy a kádári megtorlás nemcsak a 301-es parcellában, hanem egyéb területeken is tetten érhető volt. Ezeket a leveleket olvasni kell, a nemzeti emlékezet részévé tenni. A történész szerint Mindszenty gondolatai ma is időszerűek. Emlékét kötelességünk ápolni, megőrizni és továbbgondolni. Elvégre Mindszenty bíboros, érsek, hercegprímás Devictus Vincit, azaz Legyőztetve győz. Győzött. Kövessük a győzőt, a győzni vágyást, legalábbis win-win alapon. S a győztesnek nemcsak sírni, de bírni is szabad!

Kép, szöveg: Oszlánszki Tamás Tibor, Elitmédia – Megamédia Képtéka

Kép: Krasznai-Nehrebeczky Mária