Magyar Bormustra május végén


A szőlész-borász szakmának és a borkedvelőknek szeretne visszajelzést adni a Magyar Bormustra - XXXVII. Országos Borverseny, melyet idén nemzetközi szakértők bevonásával rendeznek meg május 24–25-én.

Fontos a fogyasztónak kapaszkodót adni, de remélhetőleg a termelők széles köre is kíváncsi lesz eredményre - mondta a mustra sajtótájékoztatóján Légli Ottó, a versenyt rendező Hegyközségek Nemzeti Tanácsának elnöke.

Másfelől az is elhangzott: a magyar szőlő- és borágazat csak akkor bővülhet, ha a minőség irányába fordul, ezért fontos az értékeket feltárni, többek között a Magyar Bormustra segítségével. Ezt a mondatot cca. három évtizede mantrázzák az épp aktuális vezetők…

Közismert: hazánk változatos termőhelyekkel rendelkezik, mindegyik borvidékünk tud olyan borstílust, amely a nemzetközi piacon is megállja a helyét. Ahhoz azonban, hogy ez az adottság nagyobb bevételt jelentsen a termelőknek, növelni kell a magyar borok presztízsét, hiszen azoknak nem a legolcsóbb kategóriában kell versenyképesek lenniük.

Koch Csaba, a verseny szervezőbizottságának elnöke közölte: a nevezés még nem zárult le; eddig 19 borvidékről csaknem 500 tétel érkezett. A mintákat hét, egyenként hétfős bizottság bírálja el, soraiban külföldi borászokkal, borszakértő borpincérekkel (sommelier-kkel), szakújságírókkal; egy csúcszsűri pedig a különdíjakról dönt majd.

A nevezett tételek 30 százaléka kaphat arany- vagy ezüstérmet, ezek közül 70 bort csúcsbort választanak ki. A kategóriagyőztes minták mellett különdíjjal jutalmazzák a legjobb furmintot, olaszrizlinget illatos magyar fehér fajtát és kékfrankost.