Új időknek új szövetsége a Kárpátok alatt


Mi hiányzik az unióból? Mint a harangos viccben: ezeregy oka van annak, hogy nem harangoznak délben. Mondjon egyet? Nincs harang... Az unióból pedig eme harang az európai ember, emberség s annak minden csatolmánya, követelménye… A Brexit sok minden megvilágított… „Én vagyok a vak, aki látja, mi van…” Katt a cikkcímre, s megvilágosodik!

Ebben segítségünkre lehet olyan történész, mint pl. Hernádi Tibor vagy Stefano Bottoni, vagy olyan közösség, mint a hollandiai Mikes Kelemen Kör, avagy olyan kutatóintézet, mint a Molnár Tamás Intézet, a VERITAS Történetkutató Intézet. De ilyen műhellyé válhat a pesthidegkúti Klebelsberg Kultúrkúria mellett megújuló, remélhetőleg ősszel induló, mondjuk Klebelsberg Kuno Kastély, Múzeum és Összmagyar Továbbképzési, Módszertani Központ. Eme kutató-gondolkodó körökben érezhetővé válhat: hiányzik a legfőbb szó, ami minden embernél a legfőbb: a biztonság. Erkölcsi, humanitárius, kulturális, fölemelkedési, méltóságbeli, sőt kutatói, gondolkodói, alkotói biztonság. Azaz: a kiszámíthatóság, a stabilitás, és legfőképpen a kisebbségben lévő vélemények megértésének hajlama. Aminek a Párizs környéki ún. békeszerződések, világosan: rablóbékék (Saint Germain, Trianon, Sevres etc.) alapoztak meg máig hatóan. Ami ma is hiányzik, mint anno Keynes világhírű angol közgazdász idején. A közgazdász zseni hiányolta az általa „lidércnyomásos konferencia iszonyatos heteiből”: az emberséget, a lovagiasságot, a méltányosságot. Amelyek híján – figyelmezzünk Keynes jóslatos szavaira! –„cinikusan, bosszúállástól vezérelve rákényszerítettek a magatehetetlen vesztesekre egy karthágói békét, amelyet hazug, hamis adatokkal agyaltak ki – úgy, hogy felszítsa az ellenséges érzelmeket szétzilálja a gazdasági életet, és megsemmisítse a győztesek és a legyőzöttek közötti megbékélés minden reményét.” Erre olyan büszkék Párizsban, Londonban, Washingtonban s a volt () kisantant utódállamaiban? A francia típusú - humánumtól, erkölcsiségtől, méltányosságtól, demokráciától mentes - nemzetállamosításra? Sokan vélik úgy: a kitartó, masszív, rejtett és nyílt magyarpusztítás közepette folyó EU-önlengés helyett ildomosabb inkább egy alapos ön- és felülvizsgálat, nyilvános bocsánatkéréssel. Súlyos, nyomasztó hiány ez is! E hiány megszüntetése híján a mai diktálók sem különbek a Deákné vásznánál. Éppoly politika, kulturális és gazdasági, haszonlesők, mint 1919–20-as, majd 1947-es elődeik. A nyugati központok akkor is az egymás közötti megegyezést, felosztást tartották zsinórmértéknek, s nem az európai, közép-európai, Kárpát-medencei összérdeket. Saját érdekeik alapján önző, agresszív kitervelők, támogatók és szálláscsinálók voltak s azok ma is. Ma? Közszájon forog, hogy az EU központját politikus-elfekvőnek használják, ideküldik kiérdemesült politikusaikat. Mostanra érett be ez a bölcs előrelátás.

Európa térképén újfent új törésvonalak jelentek meg: a britek, az alapítók, a volt keleti blokk országai. A nagy ellenfél kiválása után a németek már csak a franciákat kell legyőzzék, a kicsikről, a gyengébbekről már eddig sem vettek tudomást. Valami olyan készül, hogy a kisebb országoknak azok közül is a volt keleti blokkbelieknek másodrangú szerep jut, ha egyáltalán. A német gazdaság erőfölénye miatt eddig is olyan önkiszolgáló helyként tekintett ránk, ha szükség volt vitték/hívták kiképzett szakembereinket, vagy gyártáselhelyezéssel egyenlítették ki a megnövekedett keresletből adódó igényeik kielégítését.

Mi meg néz(t)ünk mint Manci a moziban. Vegyük sorba: lengyelek, csehek, szlovákok, románok, bolgárok, horvátok, szlovének, meg mi. Jóindulatunk jeleként bevehetnénk a csapata az eddig kizártakat, a szerbeket. Közösen lennénk cirka százmilliós lélekszámban. Egyedül egyikünk se képes érdekeit érvényesíteni, ezt világosan mutatta a migráció kezelése. Vagy összefogunk, vagy körbeépítjük magunkat kerítésekkel, s így egymást is elszigeteljük.

Bármennyire is iszonyodnak trianoni barátaink, nincs más út, mint közösen egy kibővített kárpáti régiót összehozni. Legyen a neve mondjuk, Kárpátok Szövetség, vagy Duna-Kárpátiak Szövetsége, avagy Duna-Kárpát Államszövetség etc. Bár a tagországok nehezen mennének ebbe bele, de kellene egy olyan név, amire Nyugaton fölkapnák a fejüket… A Visegrádi Négyek elnevezésen is inkább röhögőgörcsöt kaptak, minthogy bármilyen történelmi(1351) eseményre gondoltak volna, és végigfutott volna a hátukon a hideg.

A ma józan közép-európai, „köztes-európai, közép–kelet-európai többség részéről hajlandók lennének megtanulni az új szövetség minden tagállamának nemzeti hősként tisztel költőjének egy-egy versét, pl. a Lucefarul-t. Emeljük ezt s a többit is a közkeletű „lengyel magyar két jó barát, együtt ránt kardot, emel kupát” jó időkben, rossz időkben mindig erőt nyújtó közös igéink körébe. Nem egymás legendáit, hőseit, jelképeit kéne ellopkodni, „átigazítani”, hanem – összeadni! Ugyen, kedves utódállami testvéreink? Ahogy mi olvassuk s értjük Octavian Goga, Lucian Boia, Presen, Krleza, Kucera józan gondolatvetéseit, úgy „át a völgyön, át a hídon, csak össze ne dőljön, csak meg ne nyíljon” elv alapján közeledni kéne végre! Nemde?

Ez nem azt jelentené, hogy hátat fordítunk az uniónak, hanem, hogy érdekeink érvényesítését így jobban tudnánk menedzselni. Brüsszel már rég megérett egy reformra. Így ki tudnánk közös erővel ezt erőszakolni. Ja, az osztrákok. Jobb, ha távol tartjuk magunkat tőlük. A történelem folyamán a fölsorolt országok nem igazán mondhatják el, hogy annyi mindent köszönhetnek az elnyomó habsburgi politikának, piti-mini-mentalitásnak. Ebbe a mini EU-ba nem illenek. A svájci rablólovag utódai több mint négyszáz gyarmatosító évet sóztak a nyakunkba. Mindenkinek a Visztulától a Száváig és Oltig. A habsburgi (ma USA–EU) divide et impera politikája, annak erőszakolása, elfogadása, kollaboránsainak oktrojálása megint járom köt mindannyiunkat. Még mindig igaz: Dunának (Visztulának, Vlatának, Drinának, Drávának, Szávának) Oltnak egy a hangja…

Fizikából ismert a hatás, ellenhatás. Ha nem mutatunk föl erőt, esélytelenek vagyunk. Szép lassan ez az erő átmenne gazdasági teljesítménybe is. Én bizakodó vagyok. A brüsszeli EU hibából tanulva egy élhető, szerethető hazát (ki-ki magának) és egy erős közösséget hozhatnánk össze. Nem olyan bonyolult ez, ész és akarat kell hozzá. Olvassa el szlovéniai szépségekről szóló útinaplónkat! Lásd még korábbi, felvidéki, martosi beszámolónkat is, ahol Farkas Ivántól (felvidéki MKP), a VERITAS Történetkutató Intézettől, jelesül Szakály Sándortól Eperjes Károly Szamóca Kossuth-díjas színművészig sokan megosztották velünk korszakos gondolataikat. Hm…

Csibi Tamás Lőrinc