Tarlós Istvánnak tele a hócipője, pedig még nincs is tél


A főváros minden szükséges lépést idejében megtett, de „borzasztó időhúzás” folyik, Olybá tűnik, hogy a kormányközeli munkafolyamatok másképp nem képesek felgyorsulni. – hangsúlyozta Tarlós István a 3-as metróvonal infrastrukturális felújításáról egy minapi tévéműsorban. A 3-as metróvonal felújításának témája mellett egy rádióműsorban az árvízvédelmet is szóvá tette, mondván, hogy mindezekkel: „nem szabadna szórakozni, vacakolni!”

 

Tarlós e két jelentős probléma miatt a miniszterelnökhöz fordult, mert mint mondta a „borzasztó időhúzásnak nem egészen érti a lényegét”. Budapest főpolgármestere rámutatott: a felújítást addig nem lehet megkezdeni, amíg nem áll rendelkezésre a metrószerelvények pótlására százötven csuklós busz. Arról, hogy a magas ajánlattételi árak miatt lehet, nem újítják fel teljesen a metróvonal állomásait; azt is mondta, hogy a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium hivatalos levele szerint 137,5 milliárd forintnál nem lesz több metrófelújításra. „Ami ebbe nem fér bele, arra nem vállalhatunk kötelezettséget. Sokan az hiszik, hogy ezek a közbeszerzési eljárások a végtelen biztonságot adják, a tisztességes verseny letéteményesei, miközben nincs olyan komoly állami cég, amely ilyen közhasznú beruházások kivitelezési munkáit mérnökáron elvégezné. Emellett iszonyú károkat lehet okozni azzal az időhúzással, amelyet a jelenlegi közbeszerzési szabályok lehetővé tesznek. A túlzó mértékű árak akkor sem érvényesíthetők, ha „az állomások kiglancolása elmarad”. Ha az állomásokon kívül a többi megmaradó feladat árai nem alátámaszthatóan magasak, akkor a dolog éppúgy nincs rendben.”

Tarlós István szerint a metrófelújítás helyzete most már „egyenesen kissé kétségbeejtő”, hiszen 2012 óta vesződik a főváros azzal, hogy előkészítse 3-as metró felújítását. Ha jövő márciusban elkezdődnek a munkálatok, akkor még az sem kizárt, hogy 2019 végére befejeződik a felújítás.

A római-parti mobilgáttal kapcsolatban a városvezető elmondta, hogy még egy tanulmánytervet készíttetett a Nánási úti – Királyok útjai nyomvonalon megvalósuló védekezés lehetőségeiről, arról, hogy ez „mi minden miatt nem kezelhető változat”. Januárban a végleges tervet engedélyeztetik – közölte, hangsúlyozván: „az árvízvédelem a másik olyan projekt Budapesten, amellyel nem szabadna időt húzni, gáncsoskodni és aktuálpolitikai kérdéseket gyártani”.

Ez pedig még jó néhány témára igaz! Ugye, kedves Olvasónk, Ön is tudná sorjázni...?