November 9.: a korrupció elleni küzdelem napja


A régi szép (közmorálos) időkben a közjó, a közérdek elleni rákfenét jelentő rontásért (corruptio), megvesztegetésért súlyos büntetések, megtorlások jártak. A „fejlődés” következtében odáig jutottunk, hogy Ukrajnában (nem dicsőséges!) szobrot állítottak a korrupciónak, figyelmeztetvén e társadalmi „rákra”. S mi van nálunk? Következzék egy vázlat, egy válasz - hazai tükör: csupa kosz, korom...

 „A rendszerváltás óta soha nem látott mértékben központosított államhatalom nem egyszer a jogalkalmazás és a jogalkotás eszközeivel visszaélve hozza kedvező helyzetbe a hatalmon lévőkhöz közel álló üzleti köröket” – ezekkel a szavakkal nyitotta meg a hazánkban épp 10 éve működő Transparency International (TI) vezetője, Martin József Péter december 9-én, az évfordulóra szervezett kerekasztal-beszélgetést. Egyre nehezebben megismerhetőek a kormány és az állami szervek számára kellemetlen adatok - hangoztatták jogászok és újságírók a korrupció elleni nemzetközi szervezet konferenciáján.

„Aki a jogállamban bízik, az alapból hinnie kell, hogy a bíróság független és pártatlan. És a minősítő jelzők, azok pozitív-negatív irányba ezt kezdhetik ki. Úgyhogy én magam akkor sem örülök, hogyha dicsérik a bírósági ítéletet éppúgy, minthogyha szidják” – mondta Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal elnöke. Az Adatvédelmi Hatóság elnöke a közpénzek felhasználását az utolsó fillérig megismerhetővé tenné. „Az adatvédelmi hatóságnak az az álláspontja, hogy ki lehet kérni és ki is kell adni számlákat. Akár számla szintig dokumentumokat” – közölte Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke. A Transparency International-nek jelenleg is több adatkérési perben folytat jogi közreműködést.

"Az Orbán-kormány a rendszere alapjává tette a korrupciót. Miközben azt üzeni a népnek, hogy a külföld a hibás a sikertelenségünkért, sohasem mi magunk" - mondta Tölgyessy Péter a TI rendezvényén. E tételeken kívül még sok elhangzott, így hát nemigen csalódtak, akik kimondottan Tölgyessy Péter miatt mentek el az A38 hajón tartott TI-rendezvényre. Ui. a politikai elemző nagyívű elemzésben rajzolta föl a korrupció hazai történetét – I. Ferenc József magyar királytól a mai miniszterelnökig. Tölgyessy végkövetkeztetése: hosszú történelmi előzmények után Orbán Viktor államosította a korrupciót Magyarországon. Nem véletlen, hogy a versenyképességi rangsorokon hatalmasat zuhantunk lefelé.

A Transparency International magyarországi igazgatója bevezetőjében elmondta: ma van a korrupció elleni küzdelem világnapja, és ma tíz éves a Transparency International Magyarország. A kormány is sajátosan ünnepel: elhagyta a Nyílt Kormányzati Együttműködés nevű, az átláthatóságért küzdő nemzetközi szervezetet és tovább lazította a közbeszerzési szabályokat. Ez is jele annak, hogy Magyarországon a közhatalom nem szereti és sokszor nem is tűri a kritikát. Az elmúlt évtized eseményei az sugallják, hogy a kormányok hazánkban nem fékezik, hanem termelik a korrupciót. Ugyanakkor a második és a harmadik Orbán-kormány korrupció elleni teljesítményét kifejezetten harmatgyengének ítéli a civil szervezet. Nem véletlen, hogy a rendszerszintű visszaélések és a végrehajtó hatalmat ellenőrizni hivatott állami intézményrendszer szétzilálása – ahogy fogalmazott: a bennfentes államkapitalizmus – miatt hazánk versenyképessége minden eddiginél nagyobbat zuhant.

Tölgyessy Péter azzal kezdte előadását, hogy a magyar nép legalább 200 éve vágyik a nyugatos, polgári berendezkedésre. A kiszámítható közigazgatásra, a világos szabályokra, az egyéni boldogulás esélyére. Bár néha felcsillan a remény, de egy idő után, valahogy mindig félremegy a vágyunk, hogy nyugati életszínvonalon éljünk. Most is ez zajlik, Magyarország 2010 óta hihetetlen gyorsan távolodik a Nyugattól, mondta.

Hazánk Ferenc József (1830–1916) idején volt legközelebb a nyugatias értékekhez. Uralkodását jól működő, hatékony közigazgatás jellemezte. A klasszikus korrupció ekkor még idegen volt az állam működésében. Az is előfordult, hogy egy miniszterelnök – Lukács László, 1912-ben – belebukott az illegális pártfinanszírozás gyanújába.

Az első világháború után viszont valami félrement. Trianon traumáját mély igazságtalanságként élték át az emberek. A társadalom bűnösöket keresett, de mindig másban találta meg. Innentől divat lett felosztani önmagunkat „jókra” és „rosszakra”. Elkezdődött az a folyamat, hogy a sikertelenségünkért mindig a külföld a hibás, soha sem magunk. A társadalmi igazságtalanságot pedig úgy lehet helyreállítani, hogy elvesszük a „rosszak” vagyonát és odaadjuk a „jóknak”, bárkit is jelöljenek ezek a kategóriák. A közigazgatás azonban még tartotta magát. A Horthy-rendszerben nem volt szokás, hogy politikusok a tisztségük útján szerezzenek hatalmas vagyonokat.

Tölgyessy szerint (is) a Szovjetunióval egyszerűen pechünk volt. Beleestünk a szovjet zónába, és ez sajnos évtizedekre visszavetette az országot. A bolsi-komcsi-szoci közigazgatás nyíltan lemondott a szakszerűségről, helyette a pártos közigazgatást vezette be. Innentől kezdve a politika konkrét eredményeket várt el a hivatalnokoktól. Aki levágta a disznóját, menjen börtönbe. Aki üzemi balesetet okozott, az szabotőr, a nép ellensége, így akár ki is lehet végezni. Az ország viszont védekezni kezdett, a maga módján. Megkerülte a szabályokat, „ügyeskedni” kezdett, mert ez volt az egyetlen út a túlélésre.

De hiába robbant ki az 56-os forradalom és szabadságharc, a lázadáson túl továbbra is a korrupció, a szabálykerülés jelentette az egyetlen esélyt a megélhetésre. A Kádár-rendszer kiegyezett a társadalommal, és a társadalom elfogadta azt, mert nem volt más választása. A mindenkori kiskapuk országában Kádár János a rendszere lényegévé tette a korrupciót. A puha diktatúra kifejlett formájában azokat a vállalatvezetőket jutalmazta leginkább, akik sikeres „kijáróemberek” voltak a saját területükön. Miközben egyáltalán nem volt mérhető piaci teljesítmény, vagy az egyáltalán nem számított, mondta. Hozzátette: nagyon fontos, hogy a kisembernek is megengedték a próbálkozást. A hetvenes-nyolcvanas évek a fusik, a gmk-k, a másodállások korszaka volt, így a korrupció élhető részévé vált a gulyáskommunizmusnak. A kiskapuk rendszere tette élhetővé tette az országot. Természetesen ez így gazdaságilag fenntarthatatlan volt, így szükségszerűen bukott a rendszer.

A rendszerváltás lepacsizott, háttéralkukkal terhelt módszerváltás volt, kudarc lett, nem hozta el a megváltást sem, nemhogy a Kánaánt. Az emberek óriási csalódásként élték meg, hogy a gazdasági kulcspozíciókban ugyanazok az emberek ülnek, mint a rendszerváltás előtt. A társadalom egy része ezért ismét visszahúzódott és a kiskapukat kezdte keresni, mert azt látta, hogy csak így lehet boldogulnia. Ez a nem csekély réteg az ún. nem választó-szavazó hallgatag bő egyharmad; soha nem is lesz képes megszólítani őket egyik jelenlegi politikai formáció sem. Talán a Jobbik… Talán egy új társadalmi tömörülés… De a megszólítani nem képes politikusoknak ez mindenképpen kudarc, bukás, tök negatív bizonyítvány.

Bár az egyébként totál amatőr Antall-kormány törekedett az intakt közigazgatás felépítésére, és ennek próbálta is megteremteni az anyagi feltételeit, ez nagyon csekély eredménnyel járt. Az első Orbán-kormány idején (1998-2002) a demokrácia egyre rosszabbul kezdett működni. Az ország újra felvette a két világháború közötti arcát, a társadalom ismét élesen kettészakadt a „jókra” és a „rosszakra”. A korrupció ebben a harcban hősi tetté vált, a győzelem eszközévé. Már csak az számított, hogy le kell győzni a másik oldalt.

Tölgyessy idézett egy 2009-es felmérést, amely szerint a magyar társadalom óriásit csalódott a Nyugatban. Még az ukránoknál és az oroszoknál is nagyobb mértékben. Szerinte a 2010-ben hatalomra került Fidesz erre játszott rá, amikor új rendszerváltást hirdetett. Természetesen ezt nem mindig nyíltan tette, hiszen az EU részeként akkor sem, és most sem mehet szembe nyíltan az európai értékekkel (legfeljebb csak „házi használatra”, az országhatáron belül).

Orbán azt üzente a népnek, amúgy magyarosan, vagyis megint másra, külső okokra mutogatva, hogy nem mi vagyunk az okai a sikertelenségünknek, hanem a külföld, amely elnyom minket. És Magyarország akkor lesz sikeres, ha „mi” (mármint a Fidesz-KDNP) újraosztjuk a javakat. Ami totális hazugság és jelzi: a politikai vezetésnek nincs távlatos elképzelése, víziója hazánk hosszútávú fejlődéséről. Csakis az önérdek, illetve hatalmi csoportérdek működik. Meg az istenáldotta nép sanyarúsága, téblábolása, bárgyú reménykedése, illetve ügyeskedése a túlélésre. S ez minden, csak önállóság, nem cél-akarat-tett egysége, nem egyén-család-nemzet egysége - csak egy katyvasz, egy halmaz... 

Ezt az „újraosztást” látjuk azóta is, mondta Tölgyessy. Bár vannak olyan szektorok, amelyek nem lophatók a kormány által (autóipar, szolgáltatóközpontok), de amit lehet, azt „újraosztanak” (bankok, kereskedelem, energetika, turizmus). A hívek szerint végre elérkezett az igazság pillanata, a kritikusok szerint inkább a világvége. Ami ennél fontosabb, hogy a társadalomban tovább él a gyakorlat, hogy a szabálykerülés válik a normává.

Csak a lúzerek nem lopnak, csak a vesztesek nem kerülik meg a szabályokat. Ez ma az általános vélekedés a magyarok körében, mondta. Tölgyessy szerint, amíg a Kádár-rendszernek és az Orbán-rendszernek is része a korrupciós gyakorlat, előbbi nem tűrte a tőkefelhalmozást. Most viszont már 2-3 év alatt lehet hatalmas vagyonokat szerezni, illetve ugyanúgy elvehetik bárkinek a vagyonát. Bár neveket nem mondott, Mészáros Lőrincre, illetve Simicska Lajosra gondolt. Azt mondta, hogy: ami most zajlik, az államosított korrupció. Ebben már egybefolyik a közigazgatás és a hatalmi-politikai tényező. ’Együttműködnek’ – ahogy Orbán mondja.

Sajnos már a magyarok sem hisznek abban, hogy önerőből, tiszta viszonyok között lehet boldogulni. Hisznek viszont az állami rezsicsökkentésben. Hihihi… Mi a kiút? Tölgyessy szerint van kiút a korrupcióból. Ferenc József idején mindenben jobbak voltunk, mint Finnország. A finnek azonban az oktatással, a tudásalapú társadalom létrehozásával, lényegében korrupciómentes övezetté tették az országukat. Magyarországon is fenn kellene tartani a mítoszt, a vágyat, hogy a mi országunk is korrupciómentes lehet. Egy új, valódi és magyar polgári vízióra volna szükség! Talán egyszer nekünk is megadatik, hogy úgy éljünk, mint a finnek, de legalább úgy, mint a (mi zsírunkon 400 esztendeig hízott) osztrák „sógorok”...