Magyar hal magyar esettel: minisztériumi túltenyészet és önünneplés


Herman Ottó forog a sírjában, és ha arra gondolunk, hogy ma már csak fejétől bűzlik a hal. Mert nincs önálló (minden más területtől, kolonctól, kontárságtól és génkezeléstől mentes) mezőgazdasági minisztérium, nincs kézzelfogható, igazi agár-érdekvédelem és nincs jelentőségéhez mérten kiemelt támogatás, akkor…

…szinte „természetes”, hogy uralkodó az a szemlélet, amely elviselhetetlen és kiirthatatlan a mezőgazdaság állami irányításából, nevezze magát a kormányzat liberálisnak vagy illiberálisnak.

E gondolkodás eredménye, hogy az agrárium végső célja nem a jó minőségű étel. Nem az a fontos, hogy ami kinő a földből, vagy amit nevelnek rajta, azt végül megesszük. A minőség és a gasztronómia elhanyagolható és fölösleges luxus számára. A mezőgazdaság végső célja, hogy fenntartsa a minisztériumot és az általa fölöslegesen létrehozott intézményeket (ilyen rengeteg van más minisztériumoknál is!), valamint az, hogy hatékony legyen az anyag- és munkaerő-gazdálkodás – érthetünk egyet D. Horváth Gábor kollégánkkal. S kesereghetünk együtt ama régi szép időkről, amikor még (mint képünkön) boldogan halászott és halat evett ősünk. Akkor volt hal s természetes gondolkodás! S amiről oly szépen írt pl. a felvidéki Breznóbányán, tehát nem is "halvidéken" született Herman Ottó, az utolsó magyar polihisztor, a magyar halak s madarak atyja, ill. Balatonlellén önálló magyar köztársaságot kikiáltó közéleti ikon. A dicső magyar hal s halászat, óh! Nyomotokba ér valaha is a magyar mezőgazdaság s annak eme (halászati) ága?!

Karácsony közeledvén különösen szívbe és folyó-, tómélybe mélyed a tény: ma már csak annyi a magyar hal szerepe, hogy fejétől bűzlik... Gondoljátok meg, polgárok: importált hekket árusítanak a Balaton partján! Hajdanában (ama csúfos "kisátkosban") még  atízforintos hátoldalán is tiszai halászjelenet volt látható!

A „halpaprikás halászosan" nevű ételt először Rézi néni szakácskönyve írta le 1871-ben: belerakjuk a bográcsba a halat és a hagymát, felöntjük annyi vízzel, amennyi ellepi, megfőzzük, közben paprikázzuk. Tehát szakasztott úgy, ahogy a dunai halászlé készül. Most azért levesszük a polcról Czifray István szakácsmester 1840-ben megjelent Magyar nemzeti szakácskönyvét („Magyar gazda aszszonyok szükségeihez alkalmaztatva"), és lám-lám, a 832. recepteje úgy szól, hogy Halász-Hal, vagy Kevert hal-étel.

Miért nincs ilyen jelmondat és egykoron volt, ma is követendő étkezési szokás, hogy magyar gyomorba magyar halat! tengeri halakkal ellentétben a hazai halak minősége könnyen ellenőrizhető, a magyar haltermelés természetbarát, ráadásul az édesvízi hal is egészséges. Kár, hogy nem esszük! S kár nem fejlesztjük!

Ha valaki nem értené, mindez mit eredményez, vegyen egyszer a kezébe egy, a mezőgazdaságról szóló lapot.Már a borítója láttán kibontakozhat előtte az állam által is indokolatlanul előnyben részesített tömegtermelés logikája. Az ilyen újságok címlapján nem jólétben és elégedettségben gyarapodott állatok szerepelnek, és nem is a természetességtől és a gondoskodástól csodálatosan megérett, ínycsiklandozó termények láthatók, hanem valamelyik multinacionális vállalat növényvédő szerét tartalmazó, csillogó-villogó vegyszeres hordók. Vagy hatalmas traktorok, kombájnok és a mezőgazdasági termelést szolgáló különböző vadonatúj automatizált rendszerek. Ez nem jelenti, hogy a termelés hatékonysága ne lenne fontos szempont, ám tudomásul kell venni, hogy ez csupán eszköz a cél eléréséhez: az ízletes ételek és italok elkészítéséhez. Arra pedig, hogyan szereti érdemtelenül ünnepelni magát az állami agrárium, jó példa a rendszeresen megrendezett Országos Mezőgazdasági és Élelmiszer-ipari Kiállítás, azaz az OMÉK. Ahol, míg a minisztériumoknak és a háttérintézményeiknek – beleértve a minőségi termeléshez nem hozzákötött hungarikumokat – fényárban úszó standokat állítanak föl, addig az ugyancsak kiállító kistermelők termékeit alig lehet megtalálni a szűk és sötét sikátorokban.

Az ostoba állami gondolkodás kelléktárához tartoznak a különböző állami védjegyek is. Ezek mindegyike mögé – a kaotikus, átláthatatlan és értelmetlen hungarikumrendszerhez hasonlóan – pazarló szervezeteket építenek, utolérhetetlen felelősökkel és sajtóosztályokkal együtt. Ezekből is bőségesen van más minisztériumokban!

Mindenképpen érdemes itt megemlíteni a „fagyasztott halászléalap” és más, hasonló ínyencségeket tartalmazó Kiváló Magyar Élelmiszer védjegyet kitalálóját s rendszerét, amely mintegy keretet ad az évtizedek óta tartó ízlésrombolásnak. „Néhány éve már alig van olyan ügy, rendelet, jogszabály, amihez ne kötődne valamilyen formában Gyaraky Zoltán neve” – olvasható róla egy interjúban. A minisztérium élelmiszer-feldolgozási főosztályának volt vezetője nyugdíjasként is egyszerre több, az állami akaratot képviselni hivatott szervezet vezető tisztviselője volt, vagy még ma is az (lásd Magyar Élelmiszerkönyv Bizottság, Hungarikum Bizottságé.) Alapítója egy vadonatúj védjegynek, az Áldomásnak, amely az ún. „fogyasztóbarát élelmiszereket” fogja össze. (Érdemes eltűnődni egy pillanatra azon, pontosan milyen lehet a nem fogyasztóbarát élelmiszer.) Ezek „olyan élelmiszerek, amelyek a szokásos tápértékjellemzők mellett a komplex értékszemlélet eredményeként, a teljes termelési, feldolgozási és értékesítési láncon átvonuló, a pozitív életminőség elérését támogató hozzáadott értékkel rendelkeznek”. Lehet ezt fokozni?! - kérdi az mno.

Mindenesetre itt egy újabb védjegy, amelyet a Magyar Időkben jelentettek be, s amelynek bevezetésével tenné népszerűbbé a halfogyasztást Magyarországon a szaktárca. A hal ugyanis egészséges, szól tovább az érvelés. Csupán ilyen alapon ebédelni azonban a gyógyszertárakban a legérdemesebb. Szóval ehelyett inkább jobbnál jobb éttermet ajánlok: mindjárt itt van a Paksi Halászcsárda. a hajdúszoboszlói gyógyfürdővel átellenben lévő Halászcsárda, Dél-Balaton partján a Kistücsök, Siklós határában a Tenkes, Érsekcsanádon a Révcsárda, avagy Nagykovácsiban a Levendula Étterem.