Egy régi rokonszenves „motoros” és a permanens politikai puffog(tat)ás


Túl sok(k) ez a felkapaszkodott, ötlettelen, retardált-buta, nyüzsgő, nyegle nyikhaj! Emígyen dohog egy régi, rokonszenves pol-motoros. S nincs egyedül. 

A választópolgár mindennél fontosabb (lenne), de most nézzünk egy olyan szereplőt, aki a politika színpadára állt, jószándékú többedmagával, azután valami elromlott. De nagyon… Így még inkább érthetetlen, értelmezhetetlen, hogy milyen annak, akit választanak. Nem érdektelen kérdés: miként lehet ép elmével, idegrendszerrel kibírni harminc évet a frontvonalban?

Pláne egy olyan országban, mint a miénk, ahol a lemutyizott, rendszerváltásnak becézett gengszter- és módszerváltás első pillanataitól kezdve kizárólag viharos időszakok váltják egymást. Kampány kampány hátán, szakadatlanul. – írja Gazda kolléga is, írjuk mi is, mondjuk mindnyájan. Marhaság az egész – ennyire nem lehet mámorító mákony a hatalom! Vagy mégis, mármint némely ballibbantnak és jobbnoknak… Egyesek eleve ácsingóznak a hatalomra, másokat belerángatnak, avagy épp belecsöppennek. Azután jő a személyiség fokozatos megromlása, végül tébolya más esetben személyiség-szétesés, meghasonlás, kiábrándulás és elfordulás vagy bezárkózás… Ilyenek azok, akik nem tudják távol tartani magukat eme udormányos sátáni vonzalomtól, förtelmes ördögi drogtól. A kiszolgáló, törleszkedő, haszonleső, nyerészkedő vagy épp közömbös „józanok” közötti részegek ettől megóvják magukat. Akit pedig elkap a hatalmi gépszíj, azt elkezdi pörgetni, aztán ő is pörgeti a dolgokat, végül már nem tudni, ki kit pörget, de ebből az ördögi mókuskerékből kevésszer van kiszállás. Ha csak ennek szükségére rá nem ébrednek a (meg)vezetettek.

Érdekes, hogy vannak, akik nem roppannak össze ebben. Sőt láthatóan élvezik. Bármit mondjanak róla, a miniszterelnök például ilyen. Karddal a kezében érzi valakinek magát…

Kövér László, az Országgyűlés elnöke más alkat. A régi harcostársnak a jelek szerint mindenből és mindenkiből elege van. Hogy a házelnök épp a mandiner.hu „Milyen hatással van önre a hatalom?” kérdés hallatán akad ki ennyire – az kifejezetten ironikus. Anélkül, hogy túlpszichologizálnánk a témát, rögzítsük: ez az arrogancia nem a hatalom arroganciája. Inkább a kétségbeesésé, a talajvesztettségé meg az értetlenségé – véli megtalálni a pszichoszomatikus megoldást Gazda kollégánk. Régen minden jobb volt. Főleg az idegek. Mellesleg: mindannyiunkéi.

A bírálat- és pofonmennyiség, amit ebben a kis magyar kontextusban rezzenéstelen arccal kellett elviselniük a fideszeseknek is, valójában elviselhetetlen. Tudom azt is, hogy Kövér László fénykorában sem csak intelligens és szigorú ember volt. Elhiszem, hogy sokan nem hiszik, de igaz: a zord bajusz mindig érzékeny lelket takart. Olyasvalakit, aki mindenképpen szerette volna, hogy szeressék. Ne feledjük, mekkora törést okozott benne a 2002-es kudarc, amelyből a hírhedt köteles beszéd brutális utójátéka miatt jóval nagyobb felelősséget próbált vállalni a szükségesnél és a valóságosnál.

Ám az utóbbi évek házelnöki ámokfutását mindezek ismeretében is hátborzongatónak vélem. A kitiltásokkal, a betiltásokkal, az eltiltásokkal, az értelmetlen szabályszigorításokkal nem az a baj, hogy rettentően korlátoznák a sajtószabadságot. Ugyan. Ezek csak praktikus nehézségeket jelentenek, nem elvieket. Ilyenformán korántsem arról szólnak, hogy Magyarország milyen hely lett. Hanem szinte kizárólag arról, hogy Kövér László nem érzi jól magát. Sem a bőrében, sem a székében. Haragszik erre az egész rohadt világra, és csak arra vágyik, egyre erősebben, hogy ne zavarja végre senki. Hogy hagyja békén ez a rengeteg nyüzsgő, nyegle nyikhaj. Akiket nagy valószínűséggel el fog sodorni, temetni a már említett kíméletlen politika és a temető történelem. Ennyi felkapaszkodott, ötlettelen, tehetetlen, feje- és szájanagy, szürke, szóval semmilyen államtitkár és –helyettes, kabinetfőnök és tanácsadó, szakértő, pol-Cerberus tömeget még nem hordott hátán a türelmes Föld.

A jó hír az, hogy az eltűnésnek is megvan a módja. Ahhoz, amit a Fidesz és a kormány még csinál, Kövér Lászlóra nem igazán van szükség. A parlament tekintélyének a megóvásához sem nagyon. Az egyik is olyan, amilyen, a másik is, ezen nem fognak változtatni az effajta régi motorosok. Javítaniuk legalábbis biztosan nem sikerülhet rajtuk, akkor sem, ha lenne ilyen szándékuk. A felelősségen morfondírozni pedig pozíció nélkül is lehet… Pilisen innen, Dunán túl, förtelmes sátáni hatalmi mániáktól mentesen.