Magyar karácsony


Őseinknél a Karácsony a Nap és Élet újjászületésének, a téli napfordulónak az ünnepe volt. Karácsony ősiségét bizonyítja, hogy volt Karácsonyunk már a keresztény századok előtt. Horváth Lajos Karácsony nevű személyek és települések című tanulmányát a Magyarságtudományi Értesítő 4. számában közöltük, most részletét hozzuk emlékeztetőnek, alátámasztásul.

„Személynévként írásban  legkorábban 1138/1329-ben Kracin szolga neveként, Durugfa faluban, 1198-ban curacun alakban fordul elő (MNYTESZ). Azután Bárd faluban 1202-1203-ban Carassun nevű jobbágyról értesülünk (Fehértói 1983:185-186). E név jelenleg is megtalálható Karasszon alakban. A továbbiakban nem sorolom az itteni bőséges adaatokat. Helységnévből is álló személynévben legkorábban I. Béla 1061-ben kelt oklevelében fedezhető fel „Vyda de Karachond”, ő tehát nemes ember és Karácsondon birtokos, valószínűleg Tolna megyében (Diplomata, 1992:166-167).” Már e részletből is kitűnik, hogy Karácsony szavunk az egész Kárpát-medence területén ismert volt. Megalapozottsága, nagy hatásköre ősiségének bizonyítéka.

Karácsony, az új élet, a naponta megújuló csodák ünnepe népünk életében. Az ég a földig hajol csillagaival e napon, s földben szunnyadó szemek új élet álmát hintik a rögökbe. Az új hó csendes, fehér áhítatába öltöztetett világában megszólalnak az állatok, a növények, s elmondják titkaikat a rájuk figyelő embernek. Fényléptekkel érkező Csodaszarvasunk az Élet dalát zengi, s kerecsenyszárnyon szállnak a karácsonyi imák az Ég felé. A jó Isten két kézzel szórja áldásait erre a világra. A lelkiismeret aranytükörébe nézve őrizte teste-lelke tisztaságát a magyar, a rábízott magyar élet csodáját. Istentisztelete egyenes derekú Isten elé állás a szeretet, az élet, a lélek, s az igazság jegyében.

Emlékeztessük önmagunkat magyar életünk csodájára, s lássuk hibátlan szépségében újjáéledni. Ajándékozzuk meg önmagunkat egységünk tudatával, amit embergyártotta határok nem tudnak megsemmisíteni. Valamennyien a magyar életfa gyümölcsei vagyunk: kisalföldiek, felvidékiek, kárpátaljaiak, erdélyiek, alföldiek, délvidékiek, őrvidékiek, dunántúliak, palócok, székelyek, csángók, moldovaiak, mezőségiek, bácskaiak, bánságiak, jászok, kiskunok, somogyországiak. Ünnepeljünk együtt, hálát adva magyar életünk áldásaiért. Küzdjünk a jelenbe rejtett jövő megújuló magyar életének csodájáért, s kövessük ünnepelő őseink lépteit.

Külön gonddal, „angyalfia”-ként tegyük drága anyaföldünk szent ajándékait, erősítésként adott kincseit életfánk alá.

Magyar életünk ajándékai

„Karácsony táján regősök járják a falut. Egy a vezér közöttük, aki az éneket irányítja” - kezdi beszámolóját Berze Nagy János a Baranyai néphagyományok című műve 66. oldalán. Azután elmondja, hogy a regősök hosszú botjaikkal verik az ütemet és regölésük jó messze elhallatszik. Az idézett szöveget Berze a dunántúli Vásárosdombón gyűjtötte 1933-ban. Az adatközlő Szeledi János földműves volt. Regőseink jókívánságai, mint földbe vetett magok, a jövő boldog élet letéteményesei voltak.

 

Dícsértessék a Jézus Krisztus!

Emidele közeledik egy szép pázsit,

Abban nevelődik csodafejű szarvas.

Csodafejű szarvasnak ezer ágaboga

Ezer ágabogának ezer misegyertya.

Adjon az Úristen ennek a gazdának

Jó egészséget, jó egészséget!

Adjon az Úristen ennek a gazdának,

Négy szép ökröt, egy kis bérest,

Arany ostort a kezébe, arany ekét a földjébe!

Hej! regő rajta! Hej! regő rajta!

Adjon az Úristen a gazdasszonynak,

Száz kepe csibölét, száz kepe zsibolát,

Száz koszos malacot!

Hej regő rajta! Hej regő rajta!

Itt izs vagyon egy legény, kinek Jancsi a neve,

Hej! regő rajta! Hej! regő rajta!

Amott izs van egy leány, kinek Maris a neve.

Hej! regő rajta! Hej! regő rajta!

Itt izs vagyon egy leány, kinek Julis a neve,

Hej! regő rajta! Hej! regő rajta!

Amott izs van egy legény, kinek Feri a neve.

Hej! regő rajta! Hej! regő rajta!

Belesodorodjon, belepödörödjön,

Mind a rokka farka.

Hej! regő rajta! Hej! regő rajta!