Régi korok karácsonya


Ősi szkíta-hun hitvilágunk „kerecseny – karacson” ünnepét nem tanítják, pedig mi honosítottuk meg a Kárpát-medencében! De az sem nagyon ismert, hogyan vált divattá a karácsony a karácsonyfa (ősi hitünk szerint életfa), mivel pótolták a huszadik század elején a fenyőt, és mióta majszolunk szaloncukrot? Ja, és miért volt szerelmi zálog? Ezekre a kérdésekre is választ ad a Szabadtéri Néprajzi Múzeum ünnepi kiállítása, amelyet január 6-ig lehet megtekinteni a Várkert Bazárban.

Az ajándékozási szokások kialakulását, a karácsonyfa történetét, valamint a népi hagyományok és az ünnep talán már feledésbe merült jelképrendszerét lehet megismerni az Angyal zenéje, gyertyafény – Régi korok karácsonya című tárlaton, a Várkert Bazárban. A Szabadtéri Néprajzi Múzeum által szervezett kiállításon megcsodálhatjuk a régi idők karácsonyfadíszeit, megtudhatjuk a szaloncukor-készítés titkát, és kiderül, hogy mi mindenből lehetett (a magyar ősi hitvilág szerint életfa) karácsonyfa a szegényebb családoknál.

A keresztény ünnep kapcsán kialakult szokások történetét bemutató tárlat idővonallal kezdődik, amelyen a karácsonyfa történetének legfontosabb állomásait jelenítették meg. A csaknem négyszáz évet felölelő ábra 1535-től indul, amikor is a legenda szerint Luther Márton fát állított gyermekeinek, és egészen 1925-ig, vagyis az első budapesti rádióadás elindulásáig tart, ami után már széles körben elterjedt a fadíszítés. Érdekességek persze voltak a két időpont között is, Európában például nem egy csapásra terjedt el a hagyomány: míg Strasbourgban 1604-ben állították az első fát, addig erre Bécsben csak 1814-ben, Budán pedig 1819-ben került sor, József nádor feleségének, Mária Dorottyának köszönhetően.

A XIX. század végére mindenesetre általánosan elterjedt volt a polgárság körében, de már a falvakban is itt-ott megjelent a karácsonyfa, főleg az értelmiségi családoknál. Izgalmas adalék, hogy a szokások kialakulásában volt némi szerepe az első világháborúnak is, a fronton ugyanis több nemzet is együtt karácsonyozott.

A tárlat első termében megtekinthető az 1910-es évek sükösdi enteriőrje: az alföldi tájegység tisztaszobájában még látható a karácsonyi asztal készítésének szokása: az ünnepi abroszra a hagyományok szerint dió, alma, búza, kukorica és rozs került, valamint helyet kapott egy lószerszám és egy kötél is. Míg az előbbiek a jó termésért feleltek, addig az utóbbiak az állatok egészségét biztosították. A karácsony ugyanis a népszokások mellett a bőség és a termékenység varázsát is jelentette. Az asztalon még egy Betlehem is helyet kapott, a bukovinai székelyek játékáról, a csobánolásról pedig egy 1948-as filmfelvételt is meg lehet nézni.

A kiállítás bemutatja, hogy a karácsony száz évvel ezelőtt egészen mást jelentett, mint most: akkoriban még maga a fa volt az ajándék, amelyről a gyerekek leeszegethették a díszeket. A tárlat központi terme a karácsonyfa-díszítés hagyományait jeleníti meg, rengeteg lenyűgöző ünnepi kellékkel. Mivel annak idején nem minden család tudott fenyőhöz jutni, más növényeket, valamint egyéb tárgyakat is felhasználtak helyette. A népi lelemény számos dokumentuma látható: a falun muskátlit, rozmaringot vagy borókát is feldíszítettek, ha nem volt más, de az is előfordult, hogy a Márton-napról maradt lúdtollakat festették zöldre, vagy a gyümölcsfák ágait vonták be krepp-papírral.

A fenyőt azonban ennél meglepőbb módon is tudták helyettesíteni: volt, ahol tövises ágakat kötöttek össze és díszítettek fel, máshol a nagymosást hanyagolták el, és a mángorlót lógatták fel a mestergerendára. Fenti felvételünk tanúsítja: nem vágj ki minden (fenyő)fát! Az erdőt védve, a hagyományt őrizve megtalálhatjuk a megfelelő modern karácsonyfát, anélkül, hogy pusztítanánk az életet (levegőt, ózont) biztosító erdőinket, életterünk e fontos forrását!

A kiállításon az is kiderül, hogy mennyiféle díszt használtak annak idején: a durrogtatott kukoricafüzértől a hagyományos üvegfúvással készült díszekig minden megtalálható a vitrinekben és az illusztrálásképp felállított fákon. Megtudhatjuk, hogy a gyertya például azért került a fákra eredetileg, mert fontos vallási jelképként Jézus születését szimbolizálja. A karácsonyfákra gyakran aggattak gyümölcsöket és süteményeket is: habcsókkal és mézeskaláccsal is díszítettek. A szaloncukor a nemesi és polgári világból érkezett, a Stühmer és a Gerbeaud cég összefogásának köszönhetően született meg az édesség, amely azóta az ünnep elengedhetetlen részévé vált. A paraszti családoknál viszont gyakran száraz kenyérrel vagy répával helyettesítették. A szaloncukor és az ostya készítésének folyamatáról filmfelvételek is láthatók, valamint az egyetlen olyan magyar üzembe is betekinthetünk, ahol még klasszikus módszerekkel készítik a gömb- és csúcsdíszeket. A harmadik terem már az ajándékozásról szól. Míg a kezdetekben maga a karácsonyfa jelentette az ajándékot, és a gazdagabb családoknál akár az összes gyerek is kaphatott egyet, addig a játékgyártás beindulása után új szokások jöttek létre. Jézus születésének ünnepét alig néhány év alatt alakította át az iparosodás, amely a napkeleti bölcsek ajándékaira egész üzletágat épített.

A tárlatot egy régi, elfeledett hagyomány megidézésével zárják: a karácsonyfa nemcsak az életet, a családot vagy Jézust szimbolizálta egykoron, hanem szerelmi zálog is volt. Száz évvel ezelőtt ha egy legény be akarta biztosítani magát választott hölgyénél, akkor feldíszített fával kedveskedett neki karácsonykor. Ha a menyecske elfogadta az ajándékot, keszkenőt vagy bokrétát adott cserébe, borítékolható volt a pár jövője. Kiváltképp, ha a családot szent köteléknek tartották: életre szóló szövetséggel, bőséges gyermekáldással, erkölcsös neveléssel!