A tévé továbbra is totálgáz, kivéve a Macska-jajt


Karácsoyi kereszt vagy amit akartok? Avagy "Bunyó karácsonyig"? S egyéb válogatott konzumidiotizmusok. Erőlködik s verseng minden tévécsatorna, ám csupán kanálisok különböző változatokban. A néző bámul. Mint mindent. A politika is rossz lóra tesz vele, hiszen teljesen átalakul(t) a nyilvánosság-világ. de a stratégiai ágazatok köre is. Észrevette valaki?

Hogy érték-mérték-erkölcs-tudás-munka alap helyett a mutyimánia, mobilmánia, kivagyiság-hőzöngés-pöffeszkedés mánia és persze stadionmánia járványosodik maradék-Magyarországon? Ha valamiért, akkor ez ellen, s a bevezetőben szereplő stratégia- és nyilvánosságvilág érdekében érdemes volna 2017-et a „lázadás évévé” tenni. Különben meg egy bazi nagy baromság az egész, hiszen békességet, biztonságot óhajt túlnyomó többsége a hazai népességnek. Nemzetről nem beszélhetünk, noha nemzetpolitikusból is jobban teljesít Magyarország; „hazánk”-at azért nem írunk, mert e szót a nemzetpolitikusok nem használják. (?!)

Ja, és média! Jelenünkben lassan már a közép-korosztályok és az idősebb nemzedékek is átváltanak laptopra, Ipadra, okostelefonra, nemhogy a fiatalok! Szóval, újságot, rádiót, tévét alapítani-indítani (mint stadioncunamit gerjeszteni) csak a „hosszú XIX. szd-i” szemlélet szerint lehet, s ugyanúgy hatástalan-eredménytelen, mint a szintén 19. századi magyar oktatás és egészségügy. Ha e kettőhöz hozzávennénk a magyar mezőgazdaságot, feldolgozóipart, kutatást, tehetséggondozást, turizmust, akkor ordítóan kitűnik: Magyarhon vakvágányon téblábol, s nem a jövő felé száguld, mint mondjuk Szingapúr vagy Lengyelország. Viszont ha az említett honi stratégiai ágazatokat támogatnák-fejlesztenék teljes gőzzel, s nem lopnák el a közpénzt, sőt visszaszolgáltatással visszaállítanák valamelyest a régi közvagyon-kondíciót – garantáltan-szavatoltan élvonal felé vezető útra lépnénk. Csak ehhez nem szavakban, hanem tettekben volna szükség „bátor és kreatív” (!) politikára, ahogy ezt a két jelzőtől fényévekre messze álló fő külügyér mondotta volt egy ízben.

Na már most, vissza a tévétragédiára, azon elegánsan lépjünk túl, hogy vannak olyan szerencsések, akik karácsony és szilveszter között nem dolgoznak, ahogy azon is, hogyha tényleg jóléti államról beszélnénk, ez alanyi jogon járna mindenkinek. Mivel elég sokan bent szívnak a rabszolgabérért ketyerózó melóhelyen, nem javaslunk délelőtti-délutáni tévénézést, mert még csak az kéne, hogy miattunk legyen kirúgva valaki.

Karácsony time (délután 5-től) aztán bezzeg nekilódult a kontentparipa. A kertévékre rászoktatott nézőnek a két nagy semmi olyat nem kínál, amit eddig nem láthatott, a TV2 Madagaszkár című animációs filmje például 2005 óta látható, gondolom meg is volt sokaknak az Afrikába átkerülő állatkerti, beszélő állatok sztorija, fél liter biopálinka után nagyon vicces. Az RTL Klub még jobban beleragadt az időgépbe, és az 1991-es Huncutkát adják le James Belushi és Kelly Lynch főszereplésével, a rendezője pedig a gyerekfilmek abszolút királya, John Hughes, mert a két felnőtt mellett a film abszolút sztárja egy árva kislány, de nyugi, a végére minden jól alakult.

A Huncutka után az RTL elkezdi felvezetni a januárban érkező, már címében is képzeletszegény és dögunalmat sejtető piff-puff-csitt-csatt Halálos fegyver tévésorozatot a mozifilmekkel. Ez az a film, amiben Mel Gibson mainstreammé tette a teremfutballista-frizurát itthon is (lásd még "bátor és kreatív" footsall külügy…). S Riggs nyomozó nihilista világnézetét unva a Viasaton bambulhattuk azt a 88 perc című filmet, amiben Al Pacino először adta el a lelkét, de nagyon, hiszen egy olyan filmben vállalt főszerepet, aminek legnagyobb erénye, hogy egyszer vége van.

Isteni a Duna TV: ismét előkapta a Sissi - A magyarok királynéja című 1955-ös filmet (19:25), ami meglehetősen fals legenda, de karácsony környékén azóta vetítik, amióta az eszünket tudjuk. Nem is értjük, miért nem ez a film jelképezi a magyar tévés karácsonyt a Reszkessetek betörők!-saga helyett.

A köztévévé vedlő s változatlan alacsony rezgésszintű az M2 vetítette a nap legérdekesebb filmjét, de címéből (Éjjeli féreg) és a hivatalos leírásából ki nem találnánk, hogy a fogyasztói társadalom és a tömegmédia kritikája áll Dan Gilroy filmjének középpontjában: az amerikai álom elérhetetlen távolságba került Lou Bloom (Jake Gyllenhaal) generációja számára. A munkanélküliség, nagyratörő célok és az elkeseredett próbálkozás olyan útra sodorja a férfit, ami a mélybe vezet.

Dan Brown izé nem egy nagy truváj, az írásai sem azok, a Da Vinci-kód olvasása közben nagyon hamar rájövünk, hogy Dani ezt filmre írta, és amit regényként kiadott, az a forgatókönyv kicsit felturbózott, áttördelt változata, de ettől még akár jó is lehetett volna a titokzatos jelek után kutató Tom Hanks sztorija, de nem lett az. Csak a konteóhívők Bibliája.

No, az AMC se piskóta, ott a Torrente-franchise első része kerül képernyőre ugyanebben a sávban, benne olyan bölcsességekkel, mint ez: ártalmas, a drog, a drog ártalmas? Nézd csak meg. Leteszem ide. Csinál valamit? Megharap? Megüt? Megkarmol? Neked ugrik, aztán tökön rúg? Ugyan már! Nem árt ez senkinek! Kérsz egy kicsit?

Utána ráadásul A szakasz, ha már retró, és jó filmekről beszélünk. Benne Oliver Stone saját vietnami rémálmait írta-rendezte meg magát, Oscar-díjat érően. Azt már csak tényleg nagyon halkan jegyezzük meg, hogy a Macska-jaj ugyanitt – totál telitalálat, siker minden időben, mindenhol! Ezért érdemes két rudacska diós, magyarmákos bejglivel nekiülni az esti tévézésnek, és csak nagyon végső esetben felállni.

Mindez persze csak pusztába kiáltott borsó, hiszen a magyar populáció, mint lakosság (főképp ha erről kérdezik), kizárólag a Spektrumdiszkoverinatgeót sasolja a szobaderengő mágikus médiumban, és természetesen kívülről tudja a műsorát is. Másrészt meg úgyis egy értelmes műsor volt a tévében: a Liverpool-Stoke City Premier League-meccs a Spíler TV-n, akkó’ minek elterelni a közfigyelmet holmi közömbösséget nélkülöző, aktív hazafiságra ösztönző, érték-mérték-tudás-erkölcs alapú csacskaságokkal.