Tolsztojizmusok Putyin látogatása kapcsán


Vologya és Viktor megint találkoztak, beszélgettek. Vajh, miről? (Geopolitikai válságok s átrendeződések közepette elegendő a politikai showműsor? Vagy valami más van a háttérben? Nyilván nem az, amit felolvastak a sajtótájékoztatón, hisz az – tudjuk – a plebsznek szánt üveggyöngy…  Üzeneteket váltottak s továbbítottak. Már "csak" ki kell okumlálnunk  őket.

2015 februárjában is idelátogatott "Minden oroszok elnöke" - igaz, késve érkezett Budapestre, s tárgyalt ugyan Orbánnal, de mintha fontosabb lett volna neki, hogy egy európai uniós országból üzenhessen a világnak... Most sem volt másképpen. Lásd 1812-es elődjét, Kutuzovot: majd mi megmutatjuk nektek!

A nagyvilág, nagy Oroszország s a meghagyott kis Magyarország sorsáról is esett szó, miközben a várható mozgások mibenlétét latolgatták? S miközben alaposan megrugdosták Brüsszelt és szorongatták egymás "baráti" pracliját.

A két ország, pontosabban egy örök állócsillagú megabirodalom és egy állócsillagát vesztett vagy azt kereső, 1918-ig páratlan, csodálatos egészet alkotó történelmi, királyi Magyarországnyi középbirodalomból maradékká szabdalt-osztott, ma is megosztott szereplő különböző területi nagysággal, országvezetéssel, felfogással folyamatosan kapcsolatba került már (s kerülni is fog!) És párszor hatottak egymásra, néhányszor befolyásolták egymást a szereplők. A kb. 5:1 arányú történelmi magyar-orosz mérkőzések közül szót ejtettek-é Báthory István erdélyi magyar fejedelemről s lengyel királyról, aki legyőzte őket.

 A többi győzelem a "nagy testvéré"... Azután kétszer odamentünk (két világháború, pár győzelmi villanással), s vert (sőt Werth) seregként kullogtunk haza. Az I. vh.-ban ők biztatták a románokat, akik ezen felbátorodva betörtek Erdélybe. Ám amikor az antant odalökte Erdélyt ennek a lassan száz éve ott tébláboló, magyarirtó csürhének, akkor Szovjet-Oroszország/Uljanov „imperialista rablóbékéknek” nevezte a Párizs környéki békediktátumokat. 1919-ben viszont a magyar internaci bolsevikok bátorodtak neki egy tanácsköztársaságnak a „kis októberi forradalom” hatására. A „nagy” a miénk volt 1956-ban, ám ekkor különös egyben véres közreműködést tanúsított a Szovjetunió. Persze ennek előzménye az 1944–45-ös „felszabadításunk” (szovjet történelmi s hadi hozzáállás szerint „megszállásunk” (lásd: okkupácija, s nem oszvobozsdényija!).

Ezután kölcsönös hazugságokban telt el bő négy évtized. Végül 1989-ben épp a mai magyar miniszterelnök mondta ki az 56-ból már ismert közóhajú verdiktet: ruszkik, haza! Erre tett rá egy lapáttal, vagyis plakáttal a totál amatőr MDF („Továrisi konyec!”) Akkor azt mondtam: nem kéne annyit ruszkizni és komcsizni, maradjunk a valóság talaján: mindig szomszédok voltunk, nem árt jóban lenni + piac, gazdaság + kultúra. Anno lehurrogtak. Hamar kitűnt: részint saját magunk szorítottuk ki magunkat a végtelen orosz piacról, ahol máig töretlenül emlegetik pl. az Abasári Olaszrizlinget vagy a kecskeméti Globus paradicsomot i tak dalse… Azóta kijózanodtunk valamelyest e téren, bár nem eléggé. A törikönyvekben – többek között – máig nem tanítjuk a magyar-orosz kapcsolatokból az őstörténeti részt, amelyben ők gyökeres fordulatot jelent(het)ő régészeti s más kutatási eredményeket értek el a magyarság szkíta-hun-türk származását illetően.

És: szó nem esik az 1920–40-es évekbeli gazdasági, kulturális közeledésről. Voltaképpen mit is tanítunk történelem címén? Mert napestig sorolhatnánk a hiányosságokat a fals szerkezettől a tévhitekig…

Aztán itt van a Tolsztoj köztéri elnevezés! Először is: már van (bal kép), azután szobor a Városligetben.

Én ezeket említettem volna. Majd bizonyára szóba hoztam volna, hogy a még ellentmondásosságában is íróóriás műveiben minden benne van; éppúgy egész világ, mint Homéroszé vagy Shakespeare-é. Művészi szempontból legfontosabb az eredetiség (mint másoknál). S megemlítettem volna, hogy a mi életünkben is iránymutató az, hogy Tolsztoj erkölcsi szemmel lát, elkeseredetten küzd hibáival, bukásait mélyen bánja. De a szociális hajlam is erősen él benne. Első gondolata: segíteni a paraszt műveletlenségén. alapvetően fontos a nyitott, szabad, de nívós iskola, no meg a kultúra! Amiben nekünk sincs szégyenkeznivalónk Szentpétervár tájékán.

Benyomtam volna egy időszerű javaslatot: Tolsztoj Dublickij (kvázi: ’Kettősnyik’) nevű figurájára vessük vigyázó szemünket a téli fortocskán át! A kataklizmatikus kétarcúságot dobjuk félre legyünk őszinték egymással, ami a nagy Lev egyik hittétele volt.

Mint mondta: „Akárhova megy az ember, beleütközik az emberiség javíthatatlan csőcselékébe (...), mely mindenütt nyüzsög, és mindent beszennyez, mint nyáron a legyek. Ugyanígy van a rossz könyvek elszaporodásával, mely hihetetlen mennyiségben termeli az irodalmi gazt, amely megfojtja a kifogástalan magot. Az ilyen könyvek elrabolják a nagyközönség idejét, pénzét és figyelmét, mely valójában a válogatott alkotások részére adatott.” Hasonlóak a hamis igék s hirdetőik. Az olvasók pénzének kicsalásáért elferdített, megvastagított talmi könyvekhez hasonlóan a hamis eszmék is a választók/szavazók hiszékenységére „utaznak”. Tehát ál-író s ál-politikus, ál-vezető egyaránt ártalmas.

Ők a Pygmalion-effektus tripla negatív, közösségellenes nem ismerői. Ebből hazánkban az egy főre eső szám: 2. Mondta a feledhetetlen Hofi Géza. Csakhogy időközben fejlődtünk… 3-4-re… Viszont működhet a „gázláng-effektus” (a híres film nyomán): amikor az illető bársonyszékes, kis- és nagyfőnök, nagykutya, vezérigazgató etc., tudatosan vagy tudattalanul, de újra meg újra előidéz közösség- és célbomlasztó, hisztériás ármánykodásokat, rohamokat, majd rámutat az épp aktuális megalázandó, megfúrandó, elhallgattatandó vagy kirúgandó beosztottra, mondván, ezzel lehetetlen dolgozni.

No és Lev apó írt azokról is, akik melldöngetve demonstrálják a nemzeti érzéseiket, miközben üresfejű és –szívű álnemzetiek, álnépiek, áldemokraták. S voltaképpen a magánéletükben csupán meztelenkirályok, fajankók, semmilyenzsoltok, falsfigurák, foltocskák.

Beszélgethetett volna Vologya és Viktor egy másik fontos tolsztoji tételről is: a föld és a mívelője, a paraszt végtelen tiszteletéről, szeretetéről! Csak a magunk nevében szólva úgy tartjuk: a családunknál, biztonságunknál kevés ilyen fontos léttényező van az életünkben. A föld az oroszoknál egy Földanyácskával, a szülőfölddel (Maty Rogyina), vagyis a hazával s a családdal. Mindezen létfontosságú, személyiségőrző a –gazdagító dolgaikat tűzön-vízen át, mindhalálig óvják-védik – és ha lehet, gyarapítják. Volna mit tanulnunk tőlük minden hányaveti, kótyavetye népségnek. Nekünk is. A szociális érzékenységhez először el kéne olvasnia minden embernek, magyarnak, felelős vezetőnek (ha van ilyen!) Tolsztoj egyik, Panov apó karácsonyi estéjéről szóló csodálatos történetét (is).

Azt megértve s követve talán már odaállhatnak a vezetők rendbe tenni a közterületet, amelyet elnevezhetnek Lev Tolsztojról. No és persze ellátogathattak volna Alexandra Pavlovna Romanova nagyhercegnő, József nádor fiatalon elhunyt felesége Ürömön egykoron emelt sírkápolnájához. Az empátiának része a kegyelet is…