Más délszaki gyümölcsök kedveltek a narancs helyett


Jóllehet, a magyar szőlő, a szabolcsi szilva és jonatánalma, a kunsági csengő barack, a csányi dinnye is igazi ínyencség! Amik mellett elfér a banán, a kókusz, a kiwi is. Ám a jelenben citromba harap az emberfia… A tagadott és színezett valósággal szemben a naponta tetten érhető visszásságok, visszaélések, ostobaságok, elferdültségek termései beérni látszanak: a magyar narancs lehullott a fáról, visszakerült halhatatlan barátom, Bacsó Béla A Tanú c. örökbecsű ópuszába.

De még a Kassáról kurucos hevületet hozó, máraisándoros polgárizmust, polgárpukkasztásos realizmust ápoló Bacsó Béla (összefogva Rejtő Jenővel és Moldova Györggyel) sem tudott volna annyi hazugságot, hülyeséget összehozni, mint amennyit képtelen korunk stadionnyira zsugorított országa, Abszurdisztán-Mutyisztán történelmileg kiemelt „elitje” és „kormánya” összehozott végtelen rátermettsége és elkötelezettsége nyomán. A haveri kapitalista mutyik, korrupciós jelenségek, az ún. nép, vagyis az alattvalók gőgös lekezelése, a sajtó semmibe vétele, a kultúra és az oktatás nem Klebelsberg Kuno-i rangon való fejlesztése, sőt a gügye gagyi, a celeb- és digitális kultusz, valamint a gőg, az önzés és ostobaság meg a másságok, szekták, függőségek túltolása meghozza gyümölcsét: a Fidesz a legellenszenvesebb párttá vált. Ez közvéleménykutatások szerint a választók 30 százalékos tömegében masszívan jelen van. S miután a fölmérés során csak egy pártot lehetett megjelölni, tehát az, hogy például a Fideszt a megkérdezettek 30 százaléka elutasítja, nem azt jelenti, hogy a fennmaradó 70 százalék elégedett a kormánypárttal. A kutatás kitért a bizonytalan szavazókra is, a relatív többség (42 százalék) a Fidesz–KDNP-t utasítja el első helyen.

A fideszes szavazók közül a legtöbben (29 százalék) a DK-t utasítják el leginkább, majd a sorban az MSZP (26 százalék) és a Jobbik (16 százalék) következik. A kormánypárt híveinek Jobbikkal szembeni „toleranciája” nem kölcsönös, a Jobbik szavazóinak 52 százaléka ugyanis a Fidesz–KDNP-t, 13-13 százaléka pedig az MSZP-t, illetve a DK-t nevezte meg legellenszenvesebb pártként. A szocialista szavazók 69 százaléka a kormánypártokat, 18 százaléka a Jobbikot utasítja el leginkább. derül ki az Iránytű Intézetnek a Magyar Nemzet részére készített felméréséből. A kutatás szerint a Fideszt az MSZP és a DK követi 14-14 százalékkal, a Jobbikot pedig 11 százaléknyian utasítják el.

A másodlagos pártpreferenciákat tekintve az LMP áll a legjobban, a legtöbben ugyanis (10 százalék) a zöldpártra voksolnának, ha kedvencükön kívül még egy pártra szavazhatnának. Az LMP-n kívül a Jobbik rendelkezik még nagyobb tartalékkal, Vona Gáborékat 9 százalék nevezte meg második helyen.

Meglepő módon a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) futott be a harmadik helyre, és a Momentum is felkerült a térképre 4 százalékkal. A legtöbb pártnak egyébként vannak tartalékai, de egyik sem emelkedik ki igazán a mezőnyből. Minden ötödik választónak kizárólagos a pártpreferenciája, azaz nem szavazna másodsorban senkire.

A Fidesz–KDNP szavazóinak 39 százaléka sem tudott megnevezni olyan pártot, amelyikre szívesen szavazna még, 22 százaléka a Jobbikra voksolna másodsorban, 12 százaléka az LMP-re, 8 százaléka a Magyar Kétfarkú Kutya Pártra, 11 százaléka pedig bizonytalan a másodlagos preferenciáját illetően. A Jobbik szavazóinak 30 százaléka nem szavazna másik pártra, 22 százaléka az LMP-t, 16 százaléka a kormánypártokat támogatná másodsorban, 11 százaléka pedig bizonytalan a másodlagos preferenciáját illetően. Az MSZP-szimpatizánsok 31 százaléka a Gyurcsány-pártot, 18 százaléka a Jobbikot, 14 százaléka az Együtt – A Korszakváltók Pártját, 12 százaléka az MKKP-t, 8 százaléka az LMP-t, 4 százaléka a Momentumot támogatná másodsorban.

A választók többsége (52 százaléka) szerint a Jobbiknak több szavazója lenne egy jövő vasárnapi választáson, mint egy baloldali pártokból álló összefogásnak. Jelentős (30 százalékos) viszont az ellentábor aránya is, azaz a baloldali pártok erő felmutatásával behozhatják lemaradásukat.