Filmes közszereplők közpénzekből „itt a piros, hol a piros”-t játszanak?


A mai magyar féloldalas demokráciácskában a bizottsági meghallgatások gyakran arról szólnak, hogy a parlamenti képviselők és a meghívott illetékes kitartóan elbeszélnek egymás mellett. Ahogy az igazi kérdezők, tennivágyók és a döntéshozók, bennfentesek, csókosok, vagy bizonyos alkotások (stadionok, kisvasutak, kastélyok, közberuházások, rendezvények, filmek) és a Valóság nevű nagybátyánk!

No, de ne keressük Tótéknál a magas kultúrát, a büszke benső tartást, se az alázatos Őrnagy urat! Se suhogással működő igazságbotot, mert az még mindig filmvásznon van Lúdas Matyi/Soós Imre kezében, ahogy a karikás Buga Jakab kezében!

Immáron másfél éve várja a T. Országgyűlés kulturális bizottsága, hogy Andy Vajna filmügyi kormánybiztos végre megjelenjen az országgyűlési képviselők előtt, számoljon be a magyar filmgyártás helyzetéről, és válaszoljon a bizottságban ülő kormánypárti és ellenzéki képviselők kérdéseire. A hollywoodi filmvilágból érkezett biztos és kaszinómágnás elszámoltatása a féloldalas magyar demokratikus intézményrendszerben – nem kis képzavarral élve – úgy állna, mint tehénen a nadrág. Mno-s telitalálat! De egy parlamenti meghallgatás erejéig eltekintene az ember attól, hogy milyen vicces ellentétet képezne Klebelsberg Kunónak az ülésterem falán lógó, szelíd tekintetű portréja Andy Vajna hetykén fejtetőre tolt napszemüvegével.

Ámbátor elég ellentétes, tréfás, hogy magának egyetemi diplomát hazudó házelnökhelyettes, plágium-, ügynök- és/vagy mutyigyanús, mszmp-s múltú képviselőkkel hintette tele a parlamentet a közéletileg-politikailag vakságban tartott köznép, amely még csak nem is akarja kitakarítani ezt az Augiász-istállót…

Mr. Vajna végigpásztázhatná a magyar film történetét, mondjuk, az 1940-es évektől a 80-as évekig, ha értene filmhez, bizonyára rájönne, hogy 1940-88 között aranykorok követték egymást ezen időszakban! Sikeres közönségfilmek! Nemzet- és történelemtudat-formálást, jellemfejlődést, erkölcsiséget és magatartás- és életmódformálást szolgáló alkotások garmadája!

Persze miért csodálkozunk a magyar film leértékelésén, amikor a 60. évfordulóra „született” 56-os dal s annak 50 milliójának kámforrá válása sem váltott ki reakciókat a kulturált főkultúrnyikok, az 56-os veteránok vagy a magyar rockerek részéről?! Sőt, most is néma csönd honol annak hallatán, hogy a Puskás-stadionavatót a Rolling Stones „festi feketére”? Mindenhol máshol a nemzeti értékeket, a nemzeti kultúrát tolják előtérbe ilyenkor, csak nálunk nem? Nincs elég jó magyar zene, zenész, zenekar? Az Albert Flórián Fradi-pálya átkeresztelése óta miért is csodálkozunk? Úgy tűnik el a nemzeti kultúra, a hungarikum, mint Rejtő Jenő Láthatatlan légiója…

Ezzel szemben az „átkozott” Horthy-rendszer és Klebelsberg Kunó művelődési és oktatási miniszter soha nem látott magaslatokba emelte a hazai kultúrát és iskolaügyet! 10-12%-ot számítottak meg e két fontos nemzet- és személyiségmegtartó erőre a központi költségvetésből! S akkor még bőven voltak adományozók, adakozók is!

Igy aztán szinte természetes, hogy a mai bizottsági meghallgatások gyakran arról szólnak, hogy a parlamenti képviselők és a meghívott illetékes kitartóan elbeszélnek egymás mellett. Ezt előmozdítja az ülés szigorú rendje is. Nem lehet csak úgy közbekérdezni. Összegyűlik egy csokor kérdés, aztán jön egy csokor válasz – mire idáig eljutunk, a kérdések egyik fele feledésbe merül, vagy felületes válasz érkezik. De a meghallgatás már csak azért is hasznos, mert a nyilvánosságot szolgálja.

A kulturális bizottság időnként meghallgat kulturális intézményvezetőket vagy kultúráért felelős kormányzati tisztségviselőket. Lehetőséget ad az országgyűlési képviselőknek, hogy közvetlenül az illetékes személynek tegyenek észrevételt, tőle kérdezzenek. Ilyen meghallgatáson vesz részt időről időre például a Magyar Művészeti Akadémia elnöke és a kultúráért felelős miniszter is. Igaz, hogy az ő meghallgatásuk törvény szerint kötelező.

A Magyar Nemzeti Filmalap vezetésének és a filmügyi kormánybiztosnak viszont nem kötelező megjelennie. Vajh, miért?! Annak ellenére sem, hogy a filmalap jelentős közpénzből gazdálkodik: a hatoslottó játékadóját – nagyjából évi 5-6 milliárd forint – fordíthatja filmgyártásra. Andy Vajna eddig mindig elhárította a meghívást – hivatala részben elfoglaltságaira hivatkozott, részben arra, hogy jogszabályi kötelezettsége nincs a megjelenésre – adott tájékoztatást a bizottság elnöke, Dúró Dóra (Jobbik).

A mai bizottsági ülésre elfogadta viszont a meghívást a magyar filmgyártást finanszírozó Magyar Nemzeti Filmalap vezérigazgatója, Havas Ágnes, majd előző délután lemondta a részvételt. „A filmalap rendszeresen tájékoztatja a közvéleményt, tevékenysége átlátható, a magyar filmipar fejlesztésével kapcsolatos tervei nyilvánosak” – írta az ülésen felolvasott levélben. Majd megköszönte a meghívást, amivel „nem kívánnak élni.”

Éljen a közbizalommal és a közpénzzel való (vissza)élés megbonthatatlan barátságtalansága! Ilyet például soha nem tett volna Várkonyi Zoltán vagy Jankovics Marcell! Ja, persze ők alkotóművészekként és úriemberekként pakolták tele a Magyar Művészet Nagyasztalát! Áldott emlékű Szendrő Józsi bácsi vagy Hofi Géza bizonyára megkérdezné: kik ezek a taplók? Hiszen ezek már akkor senkik voltak, amikor még voltak valakik…

Szabó Szabolcs független képviselő szerint Havas Ágnes nem az ellenzéket veszi semmibe, hanem az Országgyűlést.

A kormánypárti képviselők nem kommentálták a hiányzást! 

Noha lett volna mit kérdeznie a képviselőknek a filmgyártásról. Nemrég fogadtak el egy törvényt, amely alapján a Magyar Nemzeti Filmalap bírálja el, hogy közterületen ki forgathat filmet. És a minisztérium helyett a filmalap dönt arról is, mi számít művészfilmnek. Fontos kérdés lenne, miért volt az elmúlt években látványosan alacsony a legtöbb magyar film nézőszáma. A közelmúltban pedig a gyermekvédelmi jogszabályok módosítását is kérte Vajna és Havas: úgy „módosíttatnák” a jogszabályt, hogy filmforgatáson 22 és reggel 6 óra között is foglalkoztathassanak kiskorút, és a szerepléshez ne legyen szükség mindkét szülő egyetértésére. Ez micsoda, ha nem a nemzeti és családi értékek, érdekek semmibe vétele, a felelős minisztériumok és kormán lenullázása, a globalizmus, genderizmus, sorosizmus és nihilizmus győzelme a nemzet és a család felett?! Filmjanicsárok vezetik hazánkat vagy felelős nemzeti politikusok?!

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának elnöke, Karas Monika egyébként megjelent a bizottság előtt, ő is a filmtámogatások ügyében. A Médiatanács finanszírozza pályázat útján azokat a filmeket, amelyeket a filmalap nem: többek között rövidfilmek, animációs rövidfilmek, dokumentumfilmek, tévéfilmek, kisjátékfilmek, online terjesztésű filmek gyártását. Mint kiderült, a támogatásokra tíz-hússzoros lehet a túljelentkezés.

Dúró Dóra egyébként arra volt kíváncsi, hogy miért nyerhetnek több pályázatot is egy évben olyan producerek, akik köztudottan jó kapcsolatokat ápolnak a kormánnyal. Szerinte ekkora túljelentkezés mellett ez az elsőfilmesek pályára lépését nehezítheti. Kollarik Tamás, a Média Mecenatúra Program vezetője válaszában csak arra tért ki, hogy az elsőfilmesek kapnak lehetőséget, hiszen a Saul fia rendezője első nagyjátékfilmjével, Deák Kristóf első rövidfilmjével nyert Oscar-díjat. Karas Monika szerint sikertörténet a filmtámogatási rendszer. A magyar alkotások külföldi sikereit az ellenzéki képviselők is elismerték.

Hoffmann Rózsa (KDNP), volt oktatási államtitkár réges-régi közóhajt fogalmazott meg, amit Várkonyinak, Huszáriknak s a régi, illetve közelmúltbéli klasszikusoknak mondani sem kellett, s ami a lengyel, a török vagy az orosz és az amerikai filmgyártásban evidencia ideje lenne a magyar kultúrtörténet jelentős alkotásait, például nagy regényeket újra megfilmesíteni, mert a régebbi feldolgozások már kevésbé tudják megszólítani a fiatalokat. Ezért lett visszhangtalan a jó drága Pozsonyi kifli, a Kincsem, viszont nem a Toldi-trilógiával köszöntötték az idei Arany János-bicentenáriumot.