Ángyán József: a kormány dönti el, kié lehet a haszon


Volt itt negyven év, amikor a „szövetkezet” szóról valami egészen más jutott az eszünkbe. De azt se felejtsük, hogy volt az alulról szerveződő összefogásra jó hazai példa is: a Hangya Szövetkezet. Azt kellett volna egy modernebb formában újra feléleszteni. Nyugat-Európa attól versenyképes, hogy szövetkezik. Az egyébként önálló családi gazdaságok összeállnak egyes feladatokra, és a teljes vertikum hasznát visszaosztják a szövetkezetet létrehozó gazdacsaládoknak, akik így akár 50-100 hektár méretű gazdaságaik hasznából is igen jól megélnek

A családi gazdaságok helyett végképp néhány, a hatalomnak kedves agrároligarcha alá gyűrik be az agráriumot – mondja Ángyán József, korábbi parlamenti államtitkár. A pszeudoszervezet MAGOSZ-ra csak legyint a nepszava.hu kérdésére – elárulta a magyar gazdákat, „befeküdt” a hatalomnak.

- Amitől oly sokan tartottak vidéken, bekövetkezett: „integrált mezőgazdasági termelésszervezés” bevezetésére készül a kormány. De vajon miért várt eddig a kormány? Az elképzelés jó pár éve létezik, ön részben az integrátori tervek miatt mondott le a posztjáról.

- Magam is azt gondoltam, hogy már 2014-ben, a választások után keresztülverik a törvényt. Talán arra vártak, hogy egyéb politikai botrányokkal el tudják fedni ezt a fontos változást: sokan sajnos fel sem fogják, miről van szó, nem érzik a veszélyt. Az agrárnagytőkések évek óta toporognak sürgetően a kormány ajtajában, hiszen már 2010-ben elkészült egy tanulmány, amelyben arról értekeztek, hogy nagy élelmiszeripari cégek fognák össze a mezőgazdaságot, afféle alapanyag-termelő „hátsó udvarnak” tekintve a vidéket. Akkor én azt javasoltam Fazekas Sándor miniszternek, hogy adja vissza a tervezetet annak a nagytőkés csoportnak, amelytől az érkezett, és gratulálva üzleti tervükhöz mondja meg nekik: piaci alapon integráljanak, vállalva annak minden kockázatát, az államnak ebben nem látunk szerepet. Ehelyett most épp az állam jelöli majd ki azt az alig egy tucatnyi monopolhelyzetű integrátort, akikkel stratégiai partnerségi megállapodást köt, számukra különleges státust és kedvezményeket biztosít, és akik majd profitcentrumként lefölözik az integráció hasznát.

- Gondolkodjunk az „állam fejével”: kik lehetnek ezek az integrátorok?

- Az Alaptörvény harmadik, földügyi módosítása kapcsán, 2012 decemberében megszületett eredeti orbáni koncepció szerint a hét régiónak megfelelően osztanák fel ezt a piacot. A kedvezményezetteket illetően vannak tippjeim, amiket az eddigi földszerzések és terjeszkedések alapján vezetek le. Dél-Magyarországot minden bizonnyal a Csányi Sándorhoz köthető Bonafarm-csoport integrálhatja, melynek már minden egyes cége külön-külön is stratégiai partnere a kormánynak. Észak-, és Közép Dunántúlon vélhetően Mészáros Lőrinc cégei lehetnek a nyertesek. A Nyugat-Dunántúl már bizonytalan, hisz az jellemzően Simicska-érdekeltség, s nem úgy állnak a dolgok, hogy vele most vagy a jövőben bármiféle partnerség elképzelhető lenne. Sok földet vásárolt viszont ebben a régióban a Fidesz egyik alapító tagja, a 2008 óta Győrújbaráton élő, ma 2,1 milliárd forintos becsült vagyonnal rendelkező nagyvállalkozó, a Kisalföldi Mezőgazdasági Zrt. vezérigazgatója, Szajkó Lóránt. Hét régió van, meglátjuk, kik győznek, ám valószínűleg nem tévedek nagyot, ha többségük a 2001-ben, az első Orbán kormány idején „elprivatizált” tizenkét hajdani állami gazdaság, a „piszkos 12” tulajdonosi köréből kerül majd ki, és egyúttal kivételezett státuszú mintagazdaságként hozzák be a rendszerbe e volt cégeket is.

- Miért nem az Ön által is támogatott „jó integrációt”, a nyugati típusú szövetkezést ösztönzik nálunk?

- Mert abból nem lehet kivenni a pénzt. Nyugat-Európában a gazdák szövetkeznek, közösen szerzik be a gépeket, vetőmagokat, a kezükben van a feldolgozó ipar, egy hálózaton belül értékesítenek, a keletkező hasznot pedig vagy visszaosztják, vagy egy részét saját érdekükben, közös döntéssel befektetik. Nálunk viszont épp fordítva történik majd minden: nem alulról szerveződnek meg a gazdák, hanem felülről kényszerítik rájuk az integrátorhoz való csatlakozást, aki maga szabja meg az árakat, és profitcentrumként az viszi el a hasznot. Nem véletlen, hogy nálunk hét év alatt sem sikerült egy tisztességes szövetkezeti törvényt megalkotni.

- Talán az is egyfajta magyar átok, hogy nem tudunk alulról szerveződni. Mindenki maga kínlódik, ahelyett, hogy kooperálna a másikkal.

- Ez is igaz, de tegyük azonnal hozzá azt is, hogy volt itt negyven év, amikor a „szövetkezet” szóról valami egészen más jutott az eszünkbe. De azt se felejtsük, hogy volt az alulról szerveződő összefogásra jó hazai példa is: a Hangya Szövetkezet. Azt kellett volna egy modernebb formában újra feléleszteni. Nyugat-Európa attól versenyképes, hogy szövetkezik. Az egyébként önálló családi gazdaságok összeállnak egyes feladatokra, és a teljes vertikum hasznát visszaosztják a szövetkezetet létrehozó gazdacsaládoknak, akik így akár 50-100 hektár méretű gazdaságaik hasznából is igen jól megélnek.

- Egyre messzebb kerülünk attól a hajdani álmától is, miszerint a magyar vidéket a fiatal családok élesztik majd újjá: helyben maradnak, gyerekeket vállalnak és gazdálkodnak.

- Beszédes, hogy már a földtörvénynek is megváltoztatták a nevét, „földforgalmi” törvényre. Ez is a kalmárszellemet idézi. A 2011-ben vezetésemmel kidolgozott, és az FM honlapján még ma is szereplő Nemzeti Vidékstratégia egyik fontos alapprogramja, a „demográfiai földprogram” hamvába holt, noha az volt az elképzelés, hogy állami földet és indulótőkét kapnak a legalább két gyereket vállaló fiatal gazdálkodók. Ha pedig kolóniákat alkotnak – ergo szövetkeznek –, akkor egyfajta inkubátorház-jelleggel állami tanácsadással és piacra jutási támogatással is segítjük őket.

- A mostani huszonéves generáció tagjai egyes felmérések szerint inkább tévésztárok szeretnének lenni, semmint földművesek...

- Nekem mások a tapasztalataim. Amikor még tanítottam a gödöllői egyetemen, s beszéltem a demográfiai földprogramról, nagyon sok tanítványom várta, hogy ez be is induljon. Sajnos most azt kellene nekik mondanom: fiúk, a földet, amit erre szántunk, rég eladták a haveroknak.

- Az immár magántulajdonban lévő földeket pedig elég nehéz lenne visszavenni. Létezhet ilyen tekintetben új földosztás vagy visszaállamosítás?

- Máról holnapra biztosan nem. De okos törvényekkel el lehetne érni, hogy újból kialakuljon egy egészséges arány. Például olyan, mint amilyen Franciaországban van, ahol az egy gazdálkodóra eső birtokméret nem haladhatja meg a 250 hektárt.

- Elvileg nálunk is van egy ilyen határ, 300 hektár.

- Elvileg. Csakhogy nálunk családtagok vagy üzlettársak nevén meg lehet többszörözni ezt a birtokméretet, míg Nyugat-Európában nem. Vagyis ahhoz, hogy egy egészséges rendszerű földtulajdoni struktúra kialakuljon, először is törvényben kellene szabályozni a maximális üzemméretet, beleértve a családi és a céges kapcsolati hálót. Utána ösztönözni a szövetkezést, amely alulról indul, és nem felülről kikényszerített. Végül pedig újraszervezni az Agrárkamarát, mert ami most van, az nem a gazdák érdekeit képviseli, hanem a nagytőkésekét. A jelenlegi viszonyok leginkább arra jók, hogy a félelem eszközével mindenkit sakkban tartsanak, a sikerpropagandával pedig eltereljék a figyelmet a valódi problémákról.

- Van, aki szerint a magánosításnak még nincs vége, elvégre az erdők és a nemzeti parkok továbbra is állami tulajdonban vannak. S ezek szép, zsíros falatok.

- Látni néhány jelet, hogy ezek sincsenek biztonságban. Lázár János bizonyára nem véletlenül fakadt ki az erdőgazdaságok ellen, s mondta, hogy felelőtlenül gazdálkodnak az állami cégek vezetői. A nemzeti parkok elég zsíros falatok: egybefüggő, nagy területek, s jellegüknél fogva értékesek. Vagyis az itt termelt élelmiszert az ökológiai faktor miatt drágábban lehet eladni. Persze nem itthonra. Az értékes élelmiszer külföldre megy majd, nekünk meg itt marad az a tömegáru, hogy ne mondjam szemét, amit az integrátori rendszer nagytőkései töltenek műbelekbe számunkra.

- Régebben sokat járta az országot, mára visszahúzódott, nem tart fórumokat…

- Nem tudok mit mondani. Látom a kérdéseket az emberek szemében, de nincsenek jó válaszaim. A helyzetet valamennyien ismerjük, de a rablóbandák magánérdekeivel szemben a látható, nyilvánvalóan a közjót szolgáló megoldásokat egyelőre nem tudjuk kikényszeríteni.

- Ezek szerint az állami föld-bérbeadásokról és árverésekről szóló jelentéseit sem írja már?

- De igen, azokat még írom, mert szeretném, ha egy olyan dokumentációt hagyhatnék az utókorra, amiből világosan látszik majd ennek a kornak a lenyomata. Azt, hogy mit tettek a „fiúk”, hogyan rabolták le az országot, hogyan fosztották meg a vidéken élő fiatalokat attól, hogy helyben álmodjanak maguknak jövőt. Tudományos alapossággal, szisztematikusan igyekszem dolgozni, s a céghálókat is feltárom. Ebben nagy segítségemre vannak az elérhető adatbázisok.