Trianon, 1920: nyugatias, reményteljes egységből szegény, kiszolgáltatott, keleties katyvasz


Röpke negyedóra alatt feszítették keresztre („Krisztus-nemzet”), végezték ki tépték darabokra a több tízezer esztendős hun-szkíta-türk gyökerű magyar nép hazatérése, hon-visszafoglalása (amatőröknek „honfoglalás”) után alapított, a világ legtermészetesebb földrajzi egységét alkotó Kárpát-medencében példásan megszervezett, nyugatvédő, keresztény királyságát. Persze ezt ezt a 907. júliusi győztes pozsonyi csata óta tervezte a Nyugat.

 

Karinthy ezt írta a hazáról kisfiának „Trianon emléknapjára”: Édes kicsi fiam, te még nem tudsz olvasni, neked nyugodtan írhatok és szabadon és őszintén – hozzád beszélve és mégis magamhoz – valamiről, amiről soha nem beszéltem, amit magamnak sem vallottam be soha, aminek a nevét soha ki nem mondtam. […] És most már nem is tudom kimondani, csak ennyit: valami fáj, ami nincs. Valamikor hallani fogsz majd az életnek egy fájdalmas csodájáról – arról, hogy akinek levágták a kezét és a lábát, sokáig érzi még sajogni az ujjakat, amik nincsenek. Ha ezt hallod majd: Kolozsvár, és ezt: Erdély, és ezt: Kárpátok – meg fogod tudni, mire gondoltam.

Egy gazdag, reményes, nyugatias soknemzetiségű államból trancsíroztak több soknemzetiségű, kiszolgálatott, szegény államocskát 1920. június 4-én. Eme aláíratott, gyalázatos európai diktátumra persze a győztesek hosszú ideje készültek, számos jele volt, ám az akkor is béna magyar politikai elit, a külügy nem vette észre a végzetes veszélyt! Talán a háborúba lépést Európában egyedül ellenző államférfi, gróf Tisza Istvánt leszámítva súlyos vaksággal verve, hibás szemlélettel és tehetetlenségben nem készült föl a halálos támadásra! Semmilyen értelemben. Bár hadserege volt (ma már az sincs), a közmegyezésen (s nem politikai marakodáson) alapuló államrezon, a magyar életösztön és –erő, az életterünk éthosza megrendült (mivel az uralmon lévők ilyetén értelemben sem voltak egy hullámhosszon a teljes nemzettel!) Más népek, így a törökök viszont bátran szembeszálltak – s nyertek!

Trianon azóta is mindennapjainkra is érezhető hatást gyakorló égő seb, megoldatlan probléma, jelentős térségi robbanásos gócpont, hiszen sem a vesztesek, sem a győztesek nem jártak jól, nem igazán tudnak mit kezdeni a francia-angol-amerikai-olasz döntékényszerrel. (Bár a végső szerződést az USA nem írta alá, az akkori orosz-szovjet állapont eleve elutasította: „imperialista rablóbéke, egy újabb világégés magva”). Európa azóta sem volt képes tévedését korrrigálni, ahogy ma is képtelen sorsát megoldani!

Több (öt?) ún. történelmi kamu kutatóintézetecske (haveri kifizetőhely) helyett az (egyébként teljesen autentikus s a megfelelő bölcsészettudományi, történetkutatói-írói jogosultsággal fölkent, igaz, reformra szoruló) MTA (azonbelül az MTA BTK Lendület Trianon 100 Kutatócsoport csoportja) újabb, hamarosan napvilágot látó jelentős kötetet tesz asztalunkra. A Zeidler Miklós szerkesztette válogatás olyan kérdésekre is választ ad, hogy milyen stratégiával és taktikákkal igyekezett minél kedvezőbb békefeltételeket kicsikarni hazánknak a párizsi béketárgyalásokon részt vevő magyar küldöttség?

Negyedóra – a feljegyzések szerint ennyi ideig tartott, amíg Benárd Ágost, magyar királyi munkaügyi és népjóléti miniszter, valamint Drasche-Lázár Alfréd, rendkívüli követ és meghatalmazott miniszter aláírták a Nagy-Trianon palota Cotelle-termében Magyarország nevében az I. világháborút lezáró békeszerződést.

Az ehhez a – magyar békeküldöttség hivatalos naplóját vezető Wettstein János követségi tanácsos szavaival –„szomorú szertartás”-hoz vezető utat, pontosabban a delegáció 1920. január 5. és június 4. közötti tevékenységét mutatja be A magyar békeküldöttség naplója. Neuilly – Versailles – Budapest (1920) címet viselő, forrásokat és tanulmányt is közlő könyv – számolt be honlapján a Magyar Tudományos Akadémia. A közölt forrásanyag zömét a békedelegáció hivatalos naplója teszi ki. Mint az a szerkesztő, Zeidler Miklós által írt előszóból kiderül: „ennek egyik változata már régóta ismert volt – főként a történé­szek előtt –, hiszen 1939-ben megjelent a Papers and Documents Relating to the Foreign Relations of Hungary (Iratok és dokumentumok Magyarország külpolitikájához) című kiadványsorozat első kötetében. Ez az iratgyűjtemény elsősorban a külföld számára készült, s a második világháború idején a külvilág előtt kívánta forrásszerűen bemutatni – és igazolni – a magyar külpolitika 1918–1921 közötti lépéseit, a dokumen­tumokat értelemszerűen idegen nyelven közölte. Mivel alcíme szerint Csáky István gróf (Neuillyben Apponyi Albert személyi titkára, a kötet megjelenésekor már Magyarország külügyminisztere) feljegyzései alapján készült, olykor »Csáky-napló«-ként is hivatkoztak rá.” A közelmúltban azonban egy, a történetírás számára is újdonságot jelentő dokumentummal gazdagodott a trianoni békeszerződéssel kapcsolatos források köre.

Előkerült az angol fordítás alapját képező szöveg első – magyar nyelvű – változata, mégpedig annak a Wettstein Jánosnak a hagyatékából, aki a békedelegáció főtitkár-helyetteseként a feljegyzéseket készítette. A szerkesztő előszavából az is kiderül, hogy „mivel a Wettstein-napló afféle belső munkaanyag volt, és nem a nyilvánosság számára készült, meglehetős nyíltsággal szólt néhány bizalmas ügyről is. Így például azokról a propagandaakciókról, amelyeket a magyar kormány által politikailag és anyagilag is támogatott magyarbarát szlovák, ruszin és bánáti aktivis­ták hajtottak végre 1920 első felében azzal a céllal, hogy a Felvidék, Kárpátalja és a Bánság területét ne csa­tolják el Magyarországtól.”

E két dokumentum közlésének módja határozza meg a kötet szerkezetét. A Wettstein-napló eredetije és a Csáky-napló magyar fordítása az oldalpárok bal oldalán olvasható, míg a jobb oldalon a napi bejegyzésekhez dátum, illetve téma szerint kapcsolódó egyéb források kaptak helyet. A történelem iránt érdeklődő, de nem szakember olvasó számára talán ez utóbbiak a kötet legérdekesebb lapjai. Megelevenedő történelmi alakok, a háború utáni Párizs mindennapjai, a hírektől elzárt, tehetetlenségük miatt szélsőséges érzelmi ingadozások között élő delegátusok leginkább komor, néha tréfás pillanatai ismerhetők meg a minisztertanácsi jegyzőkönyvekből, magánnaplókból, magánlevelekből, visszaemlékezésekből, újságcikkekből karikatúrákból és fényképekből.

A nemzeti összetartozás napja alkalmából a Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Általános Iskolája és Gimnáziuma, valamint az Arany János Gyakorló Általános Iskolája tanulói egy összeállítással emlékeztek meg, melynek végén elénekelték az Ismerős Arcok: Nélküled című számát.

Hozzáfűzések

Magyarország jövője: az itt éneklő diákok.

A nagyhatalmak 1920. 06. 04-én ki akartak irtani minden magyart, akárcsak a 907-es százezres össz-európai ármádia, amit Árpád nagyfejedelem és két fia élete árán megállított és szétszórt, mint a pelyvát. Pedi a pápa is kiadta ediktumát: "...irtassék ki minden magyar!" 

De van mindennél hatalmasabb létfilozófiánk-életerőnk ma is: VOLTUNK, VAGYUNK, LESZÜNK!

A magyar jövendő utat tör magának és elsöpör minden akadályt, azaz ÉLNI akar!