Szent István Napi Várjátékok Hollókőn


Hagyományosan megadják a hollókőiek a módját az Államalapítás ünnepének. Ezúttal is időutazáson vehetünk részt és középkori hangulatba repülhetünk vissza, fegyveres harcok és csaták hiteles forgatagával, a gyönyörű táncosok és zászlóforgatók bemutatóival. 

Az élményt középkori muzsika, önkéntes katonákkal megerősített várostrom és vár előtti térre kiköltöző kézművesek vásári portékáikkal teszik teljessé. A 2017. augusztus 20-n ismét megelevenedő vár a középkori időkbe vezet vissza minket, amikor is a kenyérszenteléssel és kóstolóval megnyíló rendezvényen ágyúdurrogástól, kardcsapásoktól lesz hangos a vár előtti tér, amit a közelben ólálkodó ellenség jelenléte már előrejósolt.

Az egész délutánig elhúzódó egész napos programra várják a többszöri várostromban részt vevő önkéntes vitézeket és a szintén a programban részt venni kívánó párokat, házastársakat! A rendezvény minden korosztály számára különleges középkori kikapcsolódást nyújt.

 

Hollókői Vár Program:

11.00:              Ünnepélyes megnyitó a szereplők felvonulásával és bemutatásával

11.10:              Szent László Vitézei és a Pavane Történelmi Táncegyüttes bemutatója

12.30:              A Diósgyőri Aranysarkantyús Lovagok bemutatója

13.00:              A Debreceni Dósa Bandérium középkori fegyver- és harcászati bemutatója

13.40:              A Szelindek zenekar középkori muzsikája

14.00:              A Pavane Történelmi Táncegyüttes zászlóforgató bemutatója

14.30:              A Szent Sebestyén Számszeríjász Társaság bemutatója

15.00:              Ostromjáték az összes szereplő és a helyben toborzott állomány bevonásával

16.00:              Asszonyok köszönő ajándéka

 

Ófalu Program:

11.30:              A Debreceni Dósa Bandérium portyázása

12.30:              Szent László vitézei portyázása

13.30:              Pavane zászlóforgatók felvonulása az Ófalu főutcáján, egészen a vári

 

A várjáték belépődíja:

Kedvezményes: 1.000.-Ft (6-18 év között, illetve nyugdíjas)

Felnőtt: 1.500.- Ft

6 éves kor alatt a belépés ingyenes

A Falusétajegy ezen a napon tartalmazza a várjáték belépőjét is!


Rendező:
Hollókő Község Önkormányzata

3176 Hollókő, Kossuth út 74.

Tel.: +36 32 579 010

 

VÁR FUTÁS

Hollókő – Szécsény

2017. augusztus 26.

 

Hollókő-Szécsény Két Vár Futás ötletének története korábbra húzódik vissza, egészen 2005-ig. Az akkor országosan is ismert 38-szoros magyar bajnok, 60 éves szécsényi lakos, Jusztin Ferenc születésnapját ünnepelte és tiszteletére futóversenyt szerveztünk a Budapest Sportirodával karöltve. A BSI akkori –mai vezetője is megdicsérte a szervezést, és amikor rendszeresen találkoztunk az országos rendezvényeken mindig emlékeztetett rá, hogy folytatni kellene és elindítani a versenyt újra. Az idén újraindított, felfrissített rendezvény „nulladik” évnek szánjuk, mivel egy ilyen rendezvény szervezését legalább 1 évvel korábban meg kell kezdeni, gondolva itt a versenynaptárba való időben történő bekerülésre. Szerencsére a hátrányból, gyorsan előnyt kovácsoltunk, hiszen az évtizedes országos kapcsolatrendszerünket is használva gyorsan bekerült a verseny a vérkeringésbe. Itt külön köszönet jár Jusztin Ferenc továbbra is fáradhatatlan és önzetlen segítő munkájának.

A verseny folyamatosan fejlődik, igyekszünk minden tekintetben megfelelni az erős mezőnyben az elvárásoknak. Ennek érdekében online nevezést indítottunk a www.versenyzek.hu oldalon és ezen keresztül mindent megtudhatnak az érdeklődők a versenyről és nevezhetnek is. Elektronikus lesz továbbá az időmérés, kiemelten kezeljük a frissítést a várható melegben. Minden teljesítő befutóéremmel távozhat és még a 600m-es családi futásra is készítünk emléklapot, amelyre várjuk a családokat, szurkolókat egy kis kocogásra az Ófaluban. Reméljük egy jó és kellemes élménnyel a birtokukban, hogy jövőre még többen jönnek el hozzánk megismerve egyedi környezetünket és a kísérő programok is.

A kijelölt pálya nem könnyű, ami az itt élőknek nem újdonság, de gondolva a vendégekre, hogy ne érjen senkit meglepetés, szinttérképekkel is jelezzük ezt a résztvevőknek. A versenyre elfogadta meghívásunkat Kadlót Zoltán a félmaraton magyar csúcstartója, aki még mindig nagyon gyors.. de több jelenleg is az országos élmezőnyhöz tartozó atléta és a BSI  sportvezetői is jelezték már előzetesen részvételi szándékukat. Így a hobby és amatőr versenyzők számára is példaképként szolgáló elismert versenyzők részvételével elmondható , hogy sportszakmailag is elindulunk egy úton, amelynek mint ahogyan a bevezetőben jeleztem ez a „0.” km köve , és reméljük, hogy a lehetőségeinket minél hatékonyabban kihasználva egyre messzebb jutunk és sikerül egy országosan is elismert és jegyzett versenyt fölépítenünk, amely én azt gondolom, hogy a térségünknek is nagyon jó szolgálatot tesz majd.

A verseny útvonala elhalad a Hollókői Tájvédelmi Körzet mellett is, hogy több szempontból is megismerhetik térségünket az ide látogatók. Fontos, hogy jó alapokat rakjunk le, és ezzel megvessük a lábunkat a sikeres és színvonalas versenyek táborában, célunk egyértelműen egy hosszútávon is fenntartható komplex rendezvény kialakítása.

Szervezés közben számos új lehetőséget és ajánlatokat is kaptunk már, rajtunk áll, hogy ezekkel, hogyan élünk, most először bizonyítanunk kell!

 

Hollókői Világörökség-kezelő Nonprofit Kft.