2017 legjobb kulturális úti céljai


Idén először megosztott első díj született az új Kiváló Európai Desztinációk (European Destinations of Excellence, EDEN) projekt keretében, amelyen a Magyar Turisztikai Ügynökség Magyarország „legígéretesebb kulturális úti célját” kereste: Pécs-Siklós-Szigetvár közös pályázata és Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye Középkori templomok útja a Felső-Tisza-vidéken nyert.

 

A nemzeti marketingszervezet 50 százalékos uniós támogatást nyert el a pályázat lebonyolítására, 23 700 eurót - tájékoztatott Mártonné Máthé Kinga, az MTÜ aktív és kulturális turizmusért felelős igazgatója elmondta: Az Európai Bizottság idén 11. alkalommal írt ki pályázatot az EDEN-projekt keretében. Az idei verseny témája a kulturális turizmus, a projekt címe: Vidéki múzsa kerestetik, azaz „Műemlékek, úti célok, zseniális attrakciók”. Pécs már harmadszorra nyerte el az elismerést.

Idén 17 pályázat érkezett, 11 helyszínt teszteltek próbavásárlással is a bíráló bizottság tagjai, és öten jutottak be a döntőbe. A döntősök között volt Gyula, a történelmi fürdőváros - a BÉKÉS magyar vidék múzsája című pályázat, Pécs Kultúrkaland című projektje, Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye: Tündérmező öröksége - Középkori templomok útja a Felső-Tisza-vidéken, valamint Székesfehérvár: Időutazás évezredeken át - 3 egyedülálló helyszín, 3 meghatározó korszak, 1 komplex élmény – Gorsium, Pákozd, Székesfehérvár KÖZÉPPONTBAN; Veszprémi múzsák: az örök nő négy arcaMuz(s)eális kalandok a királynék városában és a Bakony-Balaton térségben című pályázat.

A döntőbe jutott pályázókat a bizottság 500 ezer forinttal jutalmazta. A győztesek díja 2-2 millió forint marketingtámogatás lesz. A nyertesek közül Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye pályázata részt vesz a 2018. évi Európai Turizmus Fórumon, ahol a többi európai tagállam díjazottjával együtt átveszi a Kiváló Európai Desztináció díjat. Eddig hét magyarországi térség nyerte el a címet, az Őrség, Hortobágy, Mecsek, Kaposvár és a Zselic vidéke, Tisza-tó, Írottkő Natúrpark és a Mecsek Zöld út.