Disznók


Na, de miért és hogyan jut eszükbe e bizonyára derék magyar embereknek az aktuális parlamenti ciklus utolsó évének leggusztustalanabb szóvicce? Miért vélhetnek egy ilyen –úgynevezett – poént kifejezőnek és viccesnek? Majd végül: ki felel azért, hogy ez az egész így megtörténhetik?

Beköszöntött a téli - még megmaradt - disznóvágásos idény is, amely utoléri sorsuk a háznál tartott sertéseket. Egyik a másik után végzi be földi pályafutását, mikor melyikük a soros. És milyen jólesik hajnal- és reggeltájt a pálinka, a sült vér meg a nyelvi lelemény! Utóbbiak némelyike ráadásul – lám-lám – világhíressé emel embereket, holott aligha juthatott eszükbe vidámkodásuk közepette szegényeknek, hogy efféle babérokra törjenek.

Nézegetjük a Pócs János fideszes dinnyekirály-mameluk, a közösségi média algoritmusai és a globális média által roppant populárissá tett fotót – tudják: azt, amelyen egy holtában megperzselt-megtréfált disznó csodálható meg –, és az az érzésünk, hogy bár az elmúlt napokban sok mindenről szó esett vele kapcsolatban, egyvalami felett mintha elsiklottunk volna. A feldolgozásra váró tetem társaságában – ki félszegen, ki önfeledten – mosolygó magyar emberekre gondolok. Egy pillanatfelvétel ugyan nem sok mindenre elég, ennek ellenére meg merem kockáztatni: a megszólalásig olyanok ők, amilyenek mi magunk vagyunk. Vagy a vidéki – netán kárpátaljai, erdélyi, tök mindegy, mondja Gazda kortárs – rokonaink és barátaink. S úgy sejtem, tényleg annyira hiányzott nekik ez a felhajtás – amit saját borzasztó ötletükön túl a figyelemre méltó morális-intellektuális kihívásokkal küszködő Pócsnak köszönhetnek –, mint frissen szúrt haszonállatnak a feliratozás. (Volt e honban „mosolygó gyilkosnak” nevezettt 56-os vérbíró is...)

Na, de miért és hogyan jut eszükbe e bizonyára derék magyar embereknek az aktuális parlamenti ciklus utolsó évének leggusztustalanabb szóvicce? Miért vélhetnek egy ilyen –úgynevezett – poént kifejezőnek és viccesnek? Majd végül: ki felel azért, hogy ez az egész így megtörténhetik?

Szó sincs róla, hogy egy távol-vidéki disznóvágás alkalmából készült fénykép miatt haladéktalanul és visszakézből apokalipszist kellene kiáltanunk. A világ ettől sem dőlt össze, arra a lassan-komótosan közelgő pillanatra még várni kell valamennyit. A cseppben a tenger effektus viszont ezzel együtt stimmel. Amit magunk körül látunk az utóbbi időben – nemcsak ebben az esetben, hanem esetek sokaságában –, az mind ugyanabba az irányba tol bennünket. Annyiszor leírtam már, hogy majdhogynem unom: a háborús orbáni képletben az ellenfélből első lépésként ellenség lesz, aki óhatatlanul dehumanizálódik hamarjában. Muszáj ezt tennie – vagyis ezt tenni vele –, minthogy ha nem ember, akkor sokkal könnyebb keményen-kíméletlenül fellépni vele szemben. Így lesz ebből a fotóból a végkifejletük felé tartó – elképesztő, olykor továbbra is nehezen hihető-befogadható – folyamatok szimbóluma. Alkotói akaratától, szándékától függetlenül.

A történet pedig percenként újraíródik. A kormányzati propaganda első számú alapelvét látjuk ugyanis kirajzolódni – illetve átszűrődni a dolgos hétköznapokba. Bárki bármikor célkeresztbe vonható és dehumanizálható, és aki célkeresztbe vonatott, nem ember többé, ergo nem számíthat könyörületre. Addig kell ütni, amíg meleg, amíg mozdul. (Ajánlott irodalom: akármelyik „cikk” a habonyi–rogáni–ómolnári univerzumból. És az sem számít, ha az ellenség amúgy – mint ez idő tájt Havas Henrik – nem politikus.) A politika harc és versengés, ezt kétségbe vonni bugyutaság lenne. Ám korábban úgy hittük, helyénvaló betartani bizonyos szabályokat. Akár azért, hogy amennyiben fordulna a kocka, mi is számíthassunk e szabályok érvényesülésére. Hát ennek lett vége apránként.

Meglehet, rendeztek nálunk már disznó(vágásos "szépségversenyit" is - egészségesnek, normálisnak hitt magyar emberek. Az is jelezte a mai kulturális-morális színvonalat "magyar" módiban...

 

 

Kocsmai konfliktusokban kétféle ember van. Az egyikben az üsd, vágd, nem apád pillanatában is felsejlik, hogy következménye lehet annak, ha halántékra megy a teli borosüveggel. A másik nem törődik ilyesmivel. Amikor a Fidesz-rendszer természetéről elmélkedünk, ezzel az aprósággal sem árt tisztában lennünk. Állati, nemde?