Kiskarácsony, Nagykarácsony - I. Ünnep, öröm fénylik föl, árad lelkünkbe


Karacsun ('fekete' vagy 'sötét sólyom', azaz kerecsensólyom = turul) a Téli Napforduló ünnepe – a keleti pusztai népeknél, így őseinknél is, a legkiemelkedőbb örömnap volt, Fényünnep!

A turáni népek hitvilágában ez a nap a megújulást az újjászületést is jelképezte. A kínai krónikák, már a hunok esetében is följegyezték a sötétség fordulójának megünneplését. A sötétség átfordulását a világosságba: kara csun (azaz karácsony ünnepe. Ez összefügg a mi karácsony ünnepünkkel! A karácsony a Kara-Csong szóból eredeztethető. Kara = ’fekete, sötét’, a Csong = ’sólyom’ Például ebből ered az or férfiképzővel a Csongor férfinév, Sólymot jelent. A karácsony fordítható akár fekete Sólyomnak is, de inkább sötét Napnak, hiszen a sólyom Napjelkép. A másik magyarázata a karácsonynak a kerecseny névből való levezetés, ami a magyarok sólymára, a kerecseny-sólyomra utal, és ugyanott vagyunk, ahol fentebb. A karacsun - karácsony, olyan erősen gyökeredzett a magyar hagyományban, hogy a magyarság körében jóval később meghonosodott keresztény ünnepre „karácsony” (itt már Jézus születése) is ezt szót vetítették át. A legtöbb európai nyelvben a karácsony ünnepet Jézus Krisztus nevéből származik Kivételt csak a magyar képez, illetve esetleg egy hasonló alakú besenyő illetve kun szó átvétele.

A másik – a téli napfordulóhoz köthető – mitikus állatunk a szarvas. A szarvas már sokkal földibb, mint a sólyom, és mint egy világfa köti össze a földet-vizet a Nappal.

A „nyilas odújából” nagy Égi erők szabadulnak fel, ezért is ez a nap nagy jelentőséggel bír.

A szkíta a „szarvasok népe” ...volt, regéink is tőlük származtatják a hunokat, magyarokat, a mi táltosősünk, mitológiai totemállatunk. Valamennyi turáni népnél szent állatnak számít a szarvas, mely agancsán hordozza a napot és a holdat, azt jelezve ezzel, hogy ő vezeti a népet a sötétségből a világosságba.

Tél, Szarvas, - szóval az északi népek Télapója a szarvasszánnal, aki a Tejúton közlekedik, nem is olyan idegen tőlünk, csak ne mossák össze a Mikulással. Világfa a Nappal, Holddal és a Csillagokkal – Megszületik a fény. Ezt az ősök a „fénylőfával” ünnepelték. Mi a fénylőfa? Mit jelent a luc? Fényt! Hát a fénylőfa a fenyőfát jelenti. A fenyő illóolajai jól égnek, ezt gyújtották meg a szent tűznél. (Szarvas - életfa - + csillagok-gyertyák - fénylőfa = karácsonyfa). Hamis tehát az állítás, miszerint Németországból ered a karácsonyfa szokása, és csak egy-kétszáz éves! A gyertyák a szarvasagancson fénylő csillagokat jelképezik. Csodaszarvas-szimbólum!

A fenyő már az emberiség őskorában is mágikus jelkép volt. Örökzöld ágai hirdették a téli napforduló ígérete: a meleg, a fény visszatértét a földre a fák kizöldülését, a rontó szellemek elváltozását, az élet újjászületését. Ezért az emberek már igen korán borókát , fagyöngyöt, fenyőágakat akasztottak fel otthoniakban a mestergerendákra. Hazánkban Brunszvik Teréz állított először karácsonyfát 1824-ben. De hasonló szokás más magyar tájon (Felvidék, Délvidék, Erdély) is volt, csak nem fenyőágat, hanem termő ágat használtak erre a célra. Az ünnepi este hangulatához hozzátartozik a szépen feldíszített fenyőfa. A díszítésnél ügyeljünk arra, hogy a díszek - ha már elhatároztuk, hogy „színben tartjuk” az ünnepi öltözetet - egymással harmonizáljanak. Hajdani szép szokás - aranyra festett diók a fán. Különféle üvegből készült gömböket, figurákat is elhelyezhetünk a fenyőfán. A karácsonyfa legszebb dísze a gyertyák fénye. A legtöbb családban szentestén, amikor a karácsonyfát körülállják, minden lámpát eloltanak, csak a karácsonyfa fényei világítanak.

Betlehemezés – a magyar karácsonyi ünnepkör egyik legkedvesebb szokása. Karácsony előtt jártak házról-házra és némi harapnivaló, koccintanivaló kíséretében mutatták be játékukat a betlehemes fiúk, legények.

A betlehemezés több szereplős, dramatikus játék, a karácsonyi ünnepkör egyik legnépszerűbb misztériumjátéka. A karácsonyi játékok legrégibb rétegét hazánkban is a latin nyelvű liturgikus jelenetek képviselik, amelyeket a XI. századtól kezdve a templomokban is előadtak. Középkori magyar nyelvű szöveg nem maradt ránk. A XVII. és a XVIII. században főként iskolások és laikusok vallási előadásairól szólnak a tudósítások, az első magyar szövegek is a XVII. századból származnak. A XIX-XX. századi betlehemes játékok részben az iskolák és a laikus vallási társaságok számára írt régebbi szövegek folklorizálódott változatai, részben pedig újabb keletű szövegek.

A betlehemezés fő kelléke a jászol vagy templom alakú Betlehem, melyben többnyire a Szent Család látható, valamint angyalok, állatfigurák. Általában kivilágítják és szent képekkel, színes papírral díszítik. Többnyire házilag, - néha asztalosok - készítik. 1. A dunántúli típus szereplői rendszerint csak a pásztorok, néha angyal(ok) is. A pásztorjáték szerkezete a következő: beköszöntő; tréfálkozás az öreg pásztorral; adománygyűjtés. A szereplők gyakran antikizáló neveket viselnek, például a Titeris, Muksus a két pásztor, a harmadik, az öreg neve Koredo. Rajtuk kívül még egy szereplője van a betlehemesnek, az angyal. Szerkezete: beköszöntő; tréfálkozás az öreg pásztorral; a pásztorok indulása Betlehembe; az ajándékátadás. Gyakori része a születéstörténet felolvasása vagy elmondása a Bibliából, valamint a pásztorok ajándékainak liturgikus módon történő felajánlása.

2. A felföldi típusban az angyalokon, a fiatal pásztorokon kívül az öreg (Gubó, Jakab, Kubó, Kecskés) szerepel.

3. Az alföldi, felső-tiszai típusban az angyalokon, pásztorokon kívül a betyár vagy huszár és Heródes is szerepelhet. Jellegzetes cselekményrészlete a perselyezés.

4. Az erdélyi típusú betlehemes hosszabb lélegzetű, misztériumszerű, liturgikus és epikus elemekkel átszőtt 12-20 szereplős játék. Rendszerint elő- és utójátéka is van, előadása különösen nagy előkészületet, betanulást igényelt. Legarchaikusabb jelenetei a 17., 18. századig vezethetők vissza. Az angyalokon, pásztorok kívül szerepelhet Szűz Mária, Szent József, futár, király. Jellegzetes jelenete a szálláskeresés. Érdekessége, hogy a pásztorok állatálarcot is viselhetnek. Általában felnőtt férfiak, legények játszották, akik a játékot kellő komolysággal, liturgikus szolgálat igényével adták elő. 

Regölés. István napja (december 26.): Szent Istvánt a keresztények első vértanújaként tartják számon. E naphoz kötődik a regölés szokása, amelyet a kutatók a legarchaikusabb szokásnak, a téli napfordulóra utaló varázsszövegnek tartanak.

Der wilder Jäger A történelmi Nagy-Magyarország némely, németajkú (felvidéki cipszerek, dél-erdélyi, budai, beregszászi, szatmári szászok, hajós-bajai és tolnai svábok) vidékén a karácsonyi ünnepet, heteken át minden este sűrű ostorpattogás, „Weihnochtseinklesch” előzte, előzi meg, melynek a fiúk, legények a házak mögött versenyezve adták hírül Krisztus születését. Ennek előzménye: a régi germánok a szellemeket télen a föld fölött fel és alá száguldozóknak képzelték. A vad sereg, a vad vadász, Wotannal mint vezérrel, azonban az embereknek árthatott is, úgy, hogy az ostorhoz nyúltak, hogy a gonosz szellemeket csattogással és ütéssel távol tartsák. Sajátságos és megemlítésre méltó, hogy a solymári németek képzeletében él a wilder Jäger alakja, de teljesen modernizálva, zöld vadászruhában, magas szárú csizmában és puskával a kezében, lobogó szakálla a térdéig ér és szemei mint tüzes golyók forognak üregeikben. Közeledtét erős szélroham és éles kürtszó jelzi, ha pedig közel jön az emberhez, rekedt hangon kiáltja: „Da Jächa kummt!” Villámgyorsan elsurran az ember mellett kísérőivel, két hatalmas kutyával és eltűnik, anélkül, hogy valaha bántana valakit. Rendesen éjjel és erdőben jelenik meg az embereknek. Valószínű, hogy e képzet nem ősi hagyományként tartotta magát a solymáriak között, hanem csak újabban került a nép közé, mert csak így kaphatott a vadász teljesen modern ruhát és felszerelést és változott át vad vadászból nyájas vadásszá, ki még az őt kísérő széltől is inti az embert.

Szilveszter ’erdőlakó’. E néven Az egyik legenda szerint volt az a pápa, aki meggyógyította I. Constantinust (Nagy Konstantint), midőn megkapta a kor egyik legborzalmasabb betegségét, a leprát. A bizánci császárt e különleges cselekedet győzte meg arról, hogy a kereszténységben nagy erő rejlik, és ezért keresztelkedett meg. Másik legenda: Konstantint az egyik fontos, itáliai csatája (a Milvius-hídi ütközet) előtt kapott látomása vezette el a keresztény hithez, 312-ben. Ekkor ugyanis menetelés közben egy kereszt jelent meg előtte a Nap fényében, ezzel a felirattal: „E jelben győzni fogsz!” (In hoc signo vinces). És mivel a csatát megnyerte – valóra vált a jóslat. A császár ekkortájt tényszerűen véget vetett a keresztények üldözésének, és a továbbiakban elősegítette az új vallás térhódítását és a római pápaság erősödését.

Újév napja – Feltételezhetjük, hogy a honvisszafoglaló magyaroknál az évkezdés őszre vagy tavaszra eshetett. Ennek a régi, tavaszi-őszi évfordulónak emléke az őszi és tavaszi pásztorünnepekben maradt fenn, ezek azonban egy évezred alatt más jelleget öltöttek, „európai” ünnepekké váltak. Az évkezdő újévi szokások főként abból a hitből nőttek ki, hogy a kezdő periódusokban végzett cselekmények analógiás úton maguk után vonják e cselekmények későbbi megismétlődését, ezért az emberek, hogy az egész évi jó szerencsét biztosítsák, igyekeztek csupa kellemes dolgot cselekedni. Közismert szokás az is, hogy az óévtől hatalmas lárma, zaj, kolompolás közepette búcsúznak el. E zajkeltés ősi oka sokféle lehetett: a gonosz hatalmak, az óév kiűzése, vagy csak az általános ünnepi féktelenség.

Vízkereszt napjának (január 6.) hiedelmei a templomban megszentelt vízhez kötődnek. A házigazda üvegben hazavitte a megszentelt vizet, a ház apraja-nagyja kortyolt belőle, hogy megóvja őket a torokfájástól. Megszentelték vele a házat, az ólakat. Öntöttek a kútba, hogy a víz meg ne romoljon. A szentelt víz születéstől halálig kísért: ebből hintettek a bölcsőre, a menyasszony koszorújára, a halott koporsójára. januártól januárig a vizet üvegben vagy nagy korsóban tartották, s ami megmarad a következő vízkeresztre, azt a kútba öntötték. A vízkeresztkor megszentelt vízhez hasonló szerepe volt a gyertyaszentelőkor (febr.2) megszentelt gyertyának.

Örömzóna: farsang, midőn a tél a tavasszal összeér

A rómaiak testi vágyaiknak átadva magukat, álarc mögött tivornyáztak. Úgy vélték, a maszkok mögött isteneik nem ismerik fel a bűnöst. Az öröm minden szempontból megengedett volt, beleértve a falánkságot, részegséget, paráznaságot. A farsangi mulatságok ősi jelentése ma már feledésbe merült, a tivornyázó, jelmezes, vagy jelmez nélküli népi és stadion-, kisvasút- ill. kastélyépítő, helikopteres, bankkáros úri szokás ma is nagyon népszerű. A keresztény hitvilággal abszolút összeegyeztethetetlen farsangi mulatságot nem volt könnyű adaptálni. A pogány színezetet nem lehetett az emberek emlékezetéből végleg kitörölni, ezért a keresztény hívek vízkereszttől hamvazó szerdáig kaptak egy olyan időszakot, amikor kitombolhatják magukat. A mulatság idejét azonban húsvétig, 40 napig tartó böjt követte/követi. Farsang idején előkerülnek a maszkok és jelmezek. A díszes maskara mögött rejtőzik az ember, aki elijeszti a telet és mulatsággal köszönti a tavasz eljövetelét. Ősi - keleti keresztény s nem pogány! - hitünk szerint az anyaföld tisztelete, annak gyümölcsei, vagyis a megújulás, az élet a Teremtő ajándéka. Őseink tánccal, szertartásokkal ünnepelték azt az időszakot, amikor a tél a tavasszal összeér.