Az Irgalmas szamaritánussal szembekerült egy mai álpróféta


A keresztény vallás legfontosabb tanítása a szeretet, amely legerősebb bizonyítéka annak, hogy a Bibliában leírt tanítások szerint él a keresztény hívő ember. Jézus számtalan példabeszéde üzeni, ha nem szeretjük bajba jutott felebarátainkat, akkor nem szeretjük az Istent sem, tehát nem részesülünk az örök élet kegyelméből és kárhozatra kerülünk.

Az Újszövetségben található eset arról szól, hogy egy zsidó főpap meg szeretné tudni Jézustól, hogyan nyerheti el az örök életet. Egy törvénytudó felállt, hogy próbára tegye. „Mester – szólította meg –, mit tegyek, hogy eljussak az örök életre?” Megkérdezte tőle: „Mi van megírva a törvényben? Hogyan olvasod?” Így válaszolt: „Szeresd Uradat, Istenedet, teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes erődből és teljes elmédből, felebarátodat pedig, mint saját magadat.” „Helyesen feleltél. Tégy így, és élni fogsz!” – válaszolta neki. De az igazolni akarta magát, ezért megkérdezte Jézustól: „Kit tekintsek felebarátomnak?” Erre Jézus átvette a szót: „Egy ember Jeruzsálemből Jerikóba ment. Rablók kezébe került. Ezek kifosztották, véresre verték, és félholtan otthagyták. Történetesen egy pap tartott lefelé az úton. Észrevette, de elment mellette. Ugyanígy közeledett egy levita is. Látta, de továbbment. Végül egy szamariainak is arra vitt az útja. Amikor meglátta, megesett rajta a szíve. Odament hozzá, olajat és bort öntött a sebeire és bekötözte, magát az embert pedig felültette teherhordó állatára, elvitte egy fogadóba és ápolta. Másnap elővett két dénárt, odaadta a fogadósnak ezzel a kéréssel: Viseld gondját, és ha többet költenél, visszatérve megadom neked. Mit gondolsz, e három közül ki volt az igazi felebarátja annak, aki a rablók kezébe került?” „Aki irgalmas szívű volt iránta” – felelte. Jézus így folytatta: „Menj és tégy te is hasonlóképpen.” (Lukács 10, 25-37)

Értő Olvasóink tudják: a szamaritánus törzs és a zsidó törzs között ama történelmi korban kérlelhetetlen ellenségeskedés állt fent. Mégis, a példabeszédekben megidézett szamaritánus ember képes volt felülemelkedni a törzsek közötti gyűlölködésen és segített a bajba jutott embertársán.

Ez az a felebaráti szeretet, ami a kereszténység forradalmi gondolata, hiszen segítségével képesek lehetünk felülemelkedni régi előítéleteinken, ami nem is olyan könnyű folyamat. De ezen az egyetemessé vált alapelven terjedt el a keresztény vallás és vált később az európai kultúra egyik alapgondolatává.

A miniszteriális megmondó főember idézetét illetően két eset lehetséges: vagy cinikusan, ócska módon hazudik a a kereszténység szent könyvét blaszfemizálva, saját ferde képére és rejteni vágyott, ám meglehetősen átlátszó, primitív hatalmi céljaihoz törekszik alakítani azt, vagy teljesen meghibbant, és (nem először, hiszen már kijelentette, hogy isten kegyelméből kormányozzák Magyarhont!?) istenkirálynak gondolván önmagát már nem is értelmezi a Bibliát, hanem továbbírja, s eme újságot Mózesnek, egyfajta közvetítőnek gondolván, istenkirályi mivoltában kinyilatkoztatva újabb parancsolatokat tesz közzé.

Ugyanis Jézus szövege görögül így hangzik: „Ἀγαπήσεις τὸν πλησίον σου ὡς σεαυτόν.”Magyarul: „Szeresd embertársadat, mint önmagadat!” (Lukács 12,31) Jézus ezen a helyen a Leviticus (Mózes III. könyve) 19,18-at értelmezi: „Szeresd embertársadat, mint tenmagadat.”Jézussal ellentétben tehát semmilyen parancsolatot nem ad, amely az önszeretetre vonatkozna, ilyen parancsolat egyszerűen nincs! Nem az önszeretetre ad parancsot, hanem egy mindenki számára értelmezhető  mértéket ad meg: úgy szeresd embertársadat, mint magadat. Vagyis nem azt mondja, hogy szeresd embertársadat, továbbá szeresd magadat, hanem az embertárs szeretetének mértékét határozza meg: úgy szeresd, ahogy magadat.

Jézus mondata a Lukács-evangéliumban is elhangzik (10,27), s – aligha véletlenül – ennek a tételnek az igazolásául mondja el itt Jézus az irgalmas samaritánus történetét, mint az önzetlen embertársi szeretet legszebb és legvilágosabb példázatát. Az idézett szöveg előtt ugyanis ez áll: “Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erőddel.” (Lukács 12,30). Vagyis itt is a mértéket határozza meg Jézus: teljes szívből, teljes lelkedből, teljes elmédből, minden erőddel. Éppen így ad mértéket az embertársi szeretetre: mint tenmagad. Azaz az embertársi szeretetre és nem az önszeretetre.

Egyébként Jézus Mózes harmadik könyvének 19,18-as részét értelmezi, magyarázza. Ám milyen érdekes, hogy éppen ezt követően, a 19,33-ban (főmegmondó ember Bibliájából ez a rész kimaradhatott) ezt olvashatjuk: “Ha idegen lakik veletek földeteken, ne bántsátok. A veletek lakó idegen olyan legyen számotokra, mint a közületek való, és szeresd úgy, mint saját magadat, hiszen ti is idegenek voltatok Egyiptom földjén.” Itt sem kimondottan az önszeretetről van szó!

Más bizonyságul elegendő, ha a nyugati kereszténység legnagyobb szentjét, Szent Ágostont idézzük: „Tehát a két szeretet két várost hozott létre. Az Isten megvetéséig eljutó önszeretet a földit, az önmegvetésig eljutó istenszeretet pedig a mennyeit.” – De civitate Dei, XIV,28,1. (“Fecerunt itaque ciuitates duas amores duo, terrenam scilicet amor sui usque ad contemptum Dei, caelestem uero amor Dei usque ad contemptum sui.”)

Vagyis az evilági várost (főmegmondó ember városát) az Isten megvetéséhez vezető önszeretet (lopás, csalás, hazudozás, törvénytelenség, jogsértés stb.) jellemzi, míg Isten városát az önmegvetéshez vezető Isten iránti szeretet. Szent Ágostonnak igazat adhatunk.