Az egyiknek Krétára telik, a másiknak krétára


A kis- és nagybetű jelzi az irdatlan különbséget - és a súlyos problémákat...

Idén konkrétan: év végi jutalmak - a tanároknak egy jegyzetfüzet, a minisztériumban 250 ezer, Rogánéknak 7 milliárd. Érdemes megnézni az utóbbi napok hírei alapján, mi a fontos a kormánynak. Nem a gyerekek, a közoktatás és a pedagógusok... Több cikk foglalkozott azzal, hogy a közoktatásban a tanárok milyen év végi jutalmakat kaptak. Az első hír szerint az egész tantestület mindössze egy verses üdvözlőlapot, egy kis köszönőplakátot és egy darab Mozart csokigolyót kapott.

Ezt a hírt a Klik igazította helyre, mint írták a csoki csak az igazgatónak járt, a tantestület ugyanis valójában semmiféle csokit nem kapott. A Klik azt írta, ők természetesen nem ezt kapták. Nekik „az iskolai munkakörülmények javítására, valamint az oktató munka fejlesztésére szolgáló forrást biztosított a fenntartó év végén”. Azaz iskolánként adtak átlagosan kétmillió forintot, és minden intézmény szabadon választhat, hogy mire költi. A közleményből az nem derült ki, hogy ezt év végi jutalomra is költhetik-e az iskolák, vagy például csak krétára. Később arról olvashattunk, hogy Eger környékén egy naptár és egy jegyzetfüzet volt az elismerése a tanárok egész éves munkájának. Egy tanár írt be a szerkesztőségbe, miszerint egy e-mailt kapott az igazgatótól, hogy mindenki vegye át az ajándékát, amelyet a Klik küldött.

„A titkárságon egy karton dobozban sorakoztak a jutalom zacskók („ízléses” Brown bag-ek) bennük egy naptár és egy semmitmondó jegyzet füzet, KLIK reklám felirattal, ami a táskán is rajta volt. Innen lehetett elvenni, az Igazgató ki se merte osztani.” - írta, majd hozzátette, hogy többük nem tartott rá igényt.

Az eset abból a szempontból is felháborító, mert korábban kiderült: az igazságügyi miniszter megjutalmazta magát 200 ezer forintnyi Erzsébet-utalvánnyal, illetve az is kiderült, hogy a Miniszterelnökség dolgozói is 100, illetve 250 ezer forintnyi Erzsébet-utalványt kaptak jutalmul.

A tanárok ilyen fokú megalázása különösen akkor mutatkozik meg, amikor kiderül, mennyi pénzt költ az évé végén propagandára az Orbán-kormány. Az állami szférában a propagandának jutott a legtöbb, ugyanis erre több mint 7 milliárd forintot költhet az adófizetők pénzéből a Nemzeti Kommunikációs Hivatal.

Ez már a hatodik etapja lesz az „állampolgárok életét kiemelten érintő kormányzati döntésekkel kapcsolatos feladatok ellátására” szóló – az országot ellepő plakátok alapján praktikusan menekültellenes és sorosozó – kampányfolyamnak. A sorozatra összesen csaknem 20 milliárd forintot költött már a Rogán Antalra bízott állami propagandagépezet tavaly november óta - tudta meg a 24.hu.

A legújabb, 7 milliárdos megrendelést jelentő közbeszerzést menetrendszerűen Bálásy Gyula cégei, a New Land Media Kft. és a Lounge Design Kft. nyerték. (Alvállalkozót is igénybe vesznek, legalábbis közreműködőként megjelölték a Kód Piac-, Vélemény- és Médiakutató Intézet Kft.-t, valamint p2m Consulting Szolgáltató és Tanácsadó Kft.-t. Balásy cégei a teljes nemzeti konzultációs  kampánysorozatot vitték eddig, kivéve az első, bő 1,1 milliárdos darabot, azt a Csetényi Csaba-féle Network 360 Kft. és az Affiliate Network Kft. húzta be.)

A kommunikációs hivatal még tavaly novemberben kötött keretmegállapodást mega-kommunikációs csomag lebonyolítására három formációval: a már említett Balásy és Csetényi cégek mellett a Kuna Tiborhoz köthető Trinity-Young and Partners, illetve a Sprint Nyomdaipari Kft. alkotta konzorciummal. Az első 1,1 milliárdos szerződést novemberben kötötték, két hónappal később 1,9 milliárdos, majd februárban 7,9 milliárdos, júniusban pedig újabb 5,7 milliárdos kontraktus következett. Legutóbb a múlt hónapban szerződtek a kormánykampányra, akkor 3,2 milliárdos forintról, és máris itt az újabb 7 milliárdos megrendelés - írta a 24.hu. A fenti számok meglehetősen direkten demonstrálják, hogy mit tart a Fidesz-kormány kiemelten fontosnak: a pedagógusokat és a gyerekeket vagy a propagandát.

 

Olvasói észrevételek

Tanárokról:

- akinek nem tetszik az alkalmazotti forma menjen el vállalkozónak

- jutalmat akkor és annak kell adni aki jobban teljesített mint az átlag

- ha mindenki ugyanannyit kap akkor azzal a jó tanárokat köpjük pofán

- mivel az oktatási rendszerben nyoma sincs a teljesítmény mérésének ezért ez az egész felvetés teljesen értelmetlen.

Tetézik vagy sem, a jutalom adható és nem kötelező, privátszférában már évek óta csak hallottunk olyanokról, amit a nem termelő szférában kaptak. Nem irígység, de ne várják el azoktól az együttérzést, akik 10-12 órában élesben melóznak, sem jutalom, sem prémium, sem pulykapénz, míg egy minisztériumi sofőr 3-400 ezret kap karácsonyra, de egy korházi segédmunkás is több mint 100 ezret éppen most. De mindez nem jelenti ez azt, hogy ami történt, az normális és nem nyitja a bicskát.

A pedagógusok egy igazi balek banda. Még talán a kukások is kaptak utalványt, de egy ilyen betoji, zsarolható banda nem fog semmit és ez a saját hibája.

A tanárok, diákok és főleg a képzett, értelmes polgárok tehertételt jelentenek a ner-rendszer számára. A tanárok és a képzett emberek nem hasznosak a jelenlegi rendszerben. Alatvalók kellenek és hívek.

Felemás eredményt értünk el az elmúlt években. Kicsit jobb, de a lengyelek, szlovákok, románok, balti államok még nálunk is jobban fejlődtek... A ballib kormány nem volt jobb, de ők egy világgazdasági válságban és egy sokkal magasabb nemzetközi kamatkörnyezetben gazdálkodtak: 2006–07-ben már beleállította a növekedést a földbe, a válság előtt. És az egész EU /mint fő piacunk/ gdp növekedése magasabb volt akkor, mint ma. Ezen kívül a hitelfelvétel is fütötte a gazdaságot /míg a törlesztés az ellenkezőjét okozza/, és még így is 1% alá ment 2007ben a gazdasági növekedés. Abban az évben Szlovákiában 9% volt a növekedés! A lengyeleknek, szlovákoknak, románoknak hozzánk képest fele az államadósságuk! Nálunk az államadósság 2010 óta az mnyp-pénzek 3.000 mrd-jának elherdálsása után is 6.000 mrd-vel emelkedett... 30%-kal.

Most van olcsó nemzetközi pénz, meg hazai is, fejlődő Nyugat-Európa, V4 országok, és sok strukturális alap.. Sokkal kedvezőbb a környezet.

Amit viszont nagyon elszúrtak Orbánék: 1. A korrupció elharapózása-Mészáros, Garancsi, Tombor és társai pofátlan gazdagodása, állami segítséggel

2. Elhibázott társadalompolitika: széles néprétegek nem részesülnek a gazdasági fejlődésből szinte semmit. Vannak, akiket kifejezetten átvertek, pl, az egészségügyi szakdolgozók.

Lesz itt hadd el hadd 2020 után; kíváncsian várom, mennyire fog megállni a magyar gazdaság a lábán. Főleg, hogy nagyjából akkor tájt kell majd kifizetni a 9-12% -os államkötvények kamatait is.

Nem baj, a kínaiak, oroszok hiteleiből még pár évig eldöcögünk. Egy az egyben azt csinálják, mint Kádárék. A végén egy ciklus után kiszállnak a buliból, fél ország az övék, s majd lehet mutogatni a következőkre, hogy nézzétek, hogy baszták szét, amit mi ilyen szépen felépítettünk.

Maga a nagyvezír ismerte el, hogy egy igencsak jó állapotban lévő gazdaságot vettek át a szociktól. Mert általában az van, hogy jön egy csapat, kihúzza a szarból az országot, ettől népszerűtlenek, s mire beérne a gyümölcs esélyt sem kapnak, hogy folytathassák. Ez már mintaszerű.

Ígértek mindent aranytrombitát, ezüstfütyülőt, kánaánt – mi lett belőle? Diktatúra, törvényesített, rendszerszintű, mindent beborító-elárasztó korrupció/NER,, gránitszilárdságú alaptörvénytákolmány. Amikből 8-9 millió ember marad ki, éhezés, fagyhalál, a kórházakba az emberek meghalni járnak. Történelmi lehetőség lett volna, még az ötleteik is jók, de a kivitelezés. Na innen látszik, hogy a koleszszobán túl életükben nem volt egy rendes munkahelyük.

Hitelből, nyugdíjpénztár-kifosztásból, bér- és szolgáltatás minimumon tartásából stb., meg amit az IMF -től vettünk fel. Csak mert az egy az egyben ki lett véve a fiókból és vissza lett adva, ugyanis ahhoz nem nyúltak Bajnaiék. A ballib kormány 2006–07-ben már beleállította a növekedést a földbe, a válság előtt. És az egész EU /mint fő piacunk/ gdp növekedése magasabb volt akkor, mint ma. Ezen kívül a hitelfelvétel is fütötte a gazdaságot /míg a törlesztés az ellenkezőjét okozza/, és még így is 1% alá ment 2007-ben a gazdasági növekedés. Abban az évben Szlovákiában 9% volt a növekedés!

A kormány költekezése

- tartanak tőle, hogy elvesztik a választást ezért tolják ezt a plakátos, Sorosos cuccot. hátha kevésbbé paráznak 2018-ban ha megnyerik a választást.

- az, hogy a 7 Mrd sok v. kevés azt mindenki döntse el maga

- ha ezt a pénzt szétterítik a tanárok közt akkor fejenként 42 500 Ft-ot (50 000 - 15% SZJA) kaptak volna. ezt is döntse el mindenki, hogy sok v. kevés.

- egyébként ha csak ilyen ajándékokat tudtak/akartak adni akkor inkább nem kellett volna semmit mert valszeg ez is elég sokba kerül.

Nagyjából ennyi, de lehetne még sorolni az elszámolási problémákat:

- felosztó-kiróvó nyugdíjrendszer finanszírozása

- külföldön dolgozók járulékbefizetései

- munkaerő képzése, nálunk sokkal gazdagabb országoknak, közpénzből

- közszféra finanszírozása vs. szolgáltatás minősége

Lesz itt hadd el hadd 2020 után kíváncsian várom, mennyire fog megállni a magyar gazdaság a lábán. Főleg, hogy nagyjából akkor tájt kell majd kifizetni a 9-12% -os államkötvények kamatait is.'

Széles néprétegek most sem részesülnek a gazdasági fejlődésből. Alamizsnát osztogatnak a nyugdíjasoknak, 10 e étkezési utalvány meg 15-20 ezres "nyugdíjprémium", amit kaptak... A kádári kisemberek leszármazottai, kb 600-700 ezer ember külföldön dolgozik, nyilván nem véletlenül.. Az alacsony keresetű emberek vesztesei lettek, az egykulcsos adórendszernek... .A rokkantnyugdíjakat és családi pótlékot sem emelték évek óta...

Nyilván a felső 10-20% sokkal jobban él a ner-kormány alatt, a többség viszont alig érzékel valamit a gazdasági fejlődésből. A szemfényvesztés viszont megy, minden szinten.

Egy szerencséje van a kormánynak: a migrációs válság kérdése , ami most tematizálja a politikát. Másrészt, az emberek jelentős része rezignált szavazni. A „győztesek” majd elmennek és eldöntik a szavazást, így nyer a Fidesz.. Valami biztos: az alsó középrétegnek nem lesz jobb az elkövetkezendő éveken sem, hiszen a politika fő kedvezményezettje a „nagypolgárság”, és a nemzeti burzsoázia. Akinek nem tetszik az, elmehet külföldre...

A tolvaj szja reform csak a felső 200 ezernek nettó haszon, a milliónyi ner-prolinak meg színtiszta ráfizetés. Amikor majd a te nagyanyánkat fogják 5 órán át a sürgősségin dekkoltani 120 másik akut esettel együtt, mert nem lesz egyetlen orvos se a környéken (a nagy munkahelyteremtési hazudozások dacára) és a nagymutter feldobja a tálat, akkor majd tudni fogjuk, hogy jó dolog-e az adóforintokat a felső 200 ezer zsebébe rakni az egészségügy helyett. Hogy az oktatási színvonalbeli mulasztásokról már ne is beszéljünk.

Amúgy nem akarom védeni a szocikat. volt baj ott is. völgyhíd, kilátó, alagút, miegymás, ez tény. de ilyen ipari méretekre, amit a mostaniak művelnek, gondolni sem mertek volna.

Most viszont van totál lenyúlás, föld-, erdő/vadászterület-, Balaton-, kastély-, szálloda- és céglopás, offshore és pénzes migráció legfelső szinten sok milliárdért; Ikarusz-eladás Perzsiának, kórház Vietnamnak, vasút kínaiaknak – méregdrágán magyar részvétel, haszon nélkül. Pályázati pénzek garmadája haveroknak. És értelmetlen bepresztízsberuházások: kisvasút, stadionok-boom, díszburkolat, üveghíd, űrközpont, 11 kilátó Tylokodon, bicikliút és strand a pusztkon stb.

És kóser, hogy nyugati árak (mit nyugati árak, németországban olcsóbban veszek sört, jégert) mellett keleteurópai fizetésünk van?

 az frankó, hogy nálunk a legmagasabb az áfa az egész EU-ban?

látta már a söralátétes adóbevallási ívet?

megvan az az 50+ új adófajta, amit az adócsökkentés nevében hoztak?

az nyerő, hogy az egykulcsos adón a gazdagabbak gazdagszanak?

az jó, hogy a rezsicsökkentésen az amúgy is tehetősek húzzák a legjobbat?

az rendben van, hogy bizonyos esetekben azért nem indul nyomozás, mert „nincs folyamatban lévő ügy”, amit maguk nem indítottak meg?

ha a fenti kérdésekre mind őszintén igennel tud válaszolni, sem a családban, sem az ismerősei közt nincs, aki órákon át matekozik a sárga csekkekkel, esküszöm, befizetem egy Bora Borára vagy Madeirára...