Merre kellene lépnie a magyar gazdaságnak?


Évtizedek óta rossz döntésekből rossz döntésekbe lépünk, miközben már a rosszabb helyzetből induló régiós versenytársaink is alaposan megelőztek minket. Mi pedig azt sem tudjuk, mit csinálunk. 

A kérdés tehát nem egyszerű: Csath Magdolna közgazdászprofesszor, Vértesy László, a Civitas Intézet vezérigazgatója és Mellár Tamás egyetemi tanár mégis ezt próbálták megfejteni a hetedik Magyar Nemzet Szalonon. Az utóbbi napokban az Orbán-kormány lakájmédiája egymást túllicitálva jelentkezett biztosnak látszó tippekkel és cikkekkel azzal kapcsolatban, hogy mi történt a Magyar Nemzet Szalonján. Az alábbi cikkben olvashatják, hogy valójában miről szólt a rendezvény.

Vajon miért gyenge például itthon a munkavállalói érdekképviselet? Csath Magdolna felidézte az OECD friss jelentését, amelyből kiderült, hogy Magyarország alulról a negyedik-ötödik a szakszervezeti tagság elterjedtségében; illetve hogy a visegrádi országok közül csak itt lehet eltérni negatív irányban – tehát a munkások jogainak rovására – a munkajogi szabályozástól. Csath szerint fontos mutató, hogy a hozzáadott értékből milyen mértékben részesül a tőke és a munkavállalók – Nyugaton az utóbbiak jobban részesednek, a V4-országokban kevésbé, de nálunk a legrosszabb a mutató a visegrádiak közül.

Vértesy László külön felhívta a figyelmet arra, hogy a kutatások szerint a fiatalok több mint fele el akar menni az országból, és többségük az alacsony bérek miatt távozna. Ehhez hozzájárul, hogy a diákok – a leendő munkavállalók – is tisztában vannak vele: nem kapják meg a megfelelő képzést. Ezt mutatja, hogy a beszélgetéssel párhuzamosan éppen a diákok tüntettek a Parlament előtt a jobb oktatásért. Csath ehhez hozzáfűzte, hogy nemcsak az alacsony bérek miatt mennek el a fiatalok, hanem azért is, mert nincs sokféle munkahely, nem sokszínű a magyar gazdaság, a vállalkozásra pedig nem bátorítják a fiatalokat.

Mellár Tamás szerint nem kell meglepődni azon, hogy gyenge a munkavállalói érdekképviselet, hiszen általában a demokrácia gyenge lábakon áll az országban. Mellár úgy látja, Magyarország alapvetően olcsó munkaerővel próbált kilépni a piacra az elmúlt évtizedekben.

Nincs modernizációs stratégiánk, a nyugati tőke kiszolgálói lettünk, pedig ennek nincs valódi perspektívája. Csath Magdolna erre felidézte, hogy az Antall-kormány idején azt hallotta: „A magyar gazdaság problémáját majd az fogja megoldani, ha – így mondták – a szekerünket a külföldi tőkéhez kötjük. Pedig a tőkének az az érdeke, hogy profitot termeljen. Nem azért jön ide, hogy minket fejlesszen!”

A béremelés kérdésére visszatérve Csath Magdolna megjegyezte: 2007 és 2014 között alig volt béremelés Magyarországon, csak az utóbbi években indult meg, miközben a visegrádi országokban ugyanebben az időszakban folyamatos volt az emelés. Ezzel párhuzamos probléma, hogy Magyarország függ legjobban a külföldi tőkétől.

Szerinte amíg a gazdaság szerkezete nem változik, addig nem lesz valódi változás a bérekben: nem összeszerelésre, hanem nagyobb hozzáadottérték-termelésre lenne szükség. Ráadásul óriási pocsékolás is összeszerelésre kárhoztatni a munkaerőt.

Mellár szerint ha Németországhoz hasonlítjuk, akkor alacsonyak a magyar bérek, de azt is hozzá kell tenni, hogy a magyar GDP is alacsonyabb. A bérek viszont még ehhez képest is el vannak maradva, bár nem sokkal. Ehhez hozzájárul az is, hogy a magyar adók is kiemelkedően magasak – gondoljunk csak a 27 százalékos áfára. A kulcskérdés az, hogy Magyarország tud-e magas hozzáadottérték-tartalmú termelést produkálni. Ez hozhatná el ugyanis a valódi béremelést.

Csath Magdolna erre reagálva elmondta: szerinte nem a hagyományos értelemben vett termelékenységet kell növelni, hanem a gazdaság szerkezetét átalakítani: munkaalapú helyett tudásalapú gazdaságra lenne szükség. Hozzátette: Magyarországon a cégek terhei alacsonyak, adóparadicsomokban nem ilyen jó a helyzet; ugyanakkor a bérterhek továbbra is magasak. Vértesy László szerint a vállalatoknak meg kéne érteniük, hogy a tőke rovására kell növelni a béreket; illetve az EU-n belül támogatni kell az olyan kezdeményezéseket, mint a bérunió.

Csath Magdolna úgy véli: az állami bérek gyorsabb növelése, például az oktatásban vagy az egészségügyben, hatnának a piaci bérekre is. Az sem normális, hogy például a pénzügyi ágazatban háromszor annyi legyen a fizetés, mint a humán szférában (oktatás, egészségügy, szociális terület) – az északi országokban legfeljebb 1,2-szeres a különbség. Emellett nagyon nagy a távolság a legalacsonyabb és a legmagasabb bérek, illetve az egyes régiók között – akár ugyanazért a munkáért markánsan más fizetés jár Győr-Moson-Sopron megyében, mint Nógrádban.

A csapdát itt az jelenti, ahogy Mellár Tamás rámutatott, hogy a multinacionális cégek összeszerelő üzemei azért vannak itt, mert alacsonyak a bérek. Ha béremelésre kényszerítik őket, akkor elmennek innen. Erre szerinte az egyetlen megoldás a kis- és középvállalkozói (kkv-) szektor modernizálása úgy, hogy a középvállalkozások exportképesek legyenek. Jelenleg ugyanis az exportunk nagy részét ezek a multik adják: a nyolc év alatt felfuttatott hazai nagytőkések versenyképtelenek, exportképtelenek, és állami lélegeztetőgépen vannak.

„A multit lehet szidni, lehet szeretni, de egyiket sem kell: a külföldi tőke és a multinacionális vállalatok tükröt tartanak elénk. Azt mutatják meg, hogy mi mik vagyunk. A külföldi tőke bejött ide, és azt csinálja, amit mi engedünk neki. A lengyelek nem engednek nekik annyit. Mi miért?” – kérdezte Mellár. Csath erre reagálva elmondta: vannak a multikkal különféle szerződések, de ha nem tartják be őket, annak igazából nincs következménye. Az is gond, hogy a kkv-szektort arra ösztönözték a különböző kormányok, hogy a multik beszállítói legyenek, ez azonban nagyon káros, hiszen még egysíkúbbá, kiszolgáltatottabbá teszi a magyar gazdaságot. „Ez a legrosszabb ötlet a világon” – mondta Csath.

Szerinte viszont az egyáltalán nem igaz, hogy elmennének innen a multik, ha magasabb béreket kellene fizetniük, ugyanis a magyar munkavállaló megbízható, hozzáértő, lojális munkás. A fontosabb kérdés az, hogy miért támogatjuk ilyen sok állami pénzzel a multikat. A multik itthon valójában nem a vevőért versenyeznek, hanem állami kedvezményekért. A multi lényege, hogy maximális profitot termeljen. Ezért lenne fontos az állami szabályozás: tisztességes feltételek a multiknak, de úgy, hogy a pálya a hazai kkv-knak lejtsen. Jelenleg ugyanis a multiknak lejt.

De vajon képesek a kis- és középvállalkozások olyan minőségű terméket előállítani, mint a multik? Vértesy László szerint a magyar munkások munkájának minőségével nem lehet baj, hiszen jól megállják a helyüket az elvándorlók Nyugaton is. Csath Magdolna úgy látja, az élelmiszeriparunk például jó minőségű termékek előállítására képes, de hozzáadott értéke az ipar növekvő aránya miatt stagnál. A minőséghez egyébként igényes piacra és az ebből fakadó versenyre is szükség lenne. De meg tudja-e fizetni az igényes terméket az átlag magyar vásárló? Az emberek többsége az olcsót keresi.

Kisebb vita alakult ki a beszélgetők között arról, hogy van-e szüksége Magyarországnak kiemelt stratégiai ágazatokra.

„Ha valaki megkérdezné, hogy Magyarországnak mi a stratégiai ágazata, nem tudnánk megmondani. Német autóipar, svájci óra. Magyar pedig a karikás ostor és a pálinka?” – tette fel a kérdést Vértesy László.  Ezen stratégiai célok kijelölésének elmulasztását látja a rendszerváltás utáni rendszer egyik legnagyobb hibájának; ahogy azt is, hogy a nemzeti vagyonkataszter nem készült el, azt sem tudjuk, hogy mink van. Mennyi ásványkincsünk van? Hivatalosan nem tudjuk. Ráadásul az állam kiszámíthatatlansága, az átfogó iparpolitikai gondolkodás hiánya miatt például szinte lehetetlen külföldi befektetőknek megbízható tanácsot adni – bár a külföldi cégek könnyen akklimatizálódnak a hazai helyzethez. „Mondok egy viccet. Hogyan irtották ki Nyugaton a parlagfüvet? Az volt a belga szabály, hogy aki bevisz egy tő parlagfüvet, kap egy eurócentet. Meg is szűnt a parlagfűprobléma Belgiumban. Mi Magyarországon elkezdenénk termeszteni” – mondta Vértesy.

Mellár Tamás szerint viszont nincs szükség olyan stratégiai célok kijelölésére, mint ahogy a szocialista gazdaságban megszokott volt. A fejlesztő állam nem mondhatja meg a fő csapásirányt, hiszen fogalmunk sincs róla, hogy 15-20 év múlva mi lesz az – ebből csak hatalmas nagy „bukták” származnak. Ennek csak akkor van értelme, ha nagy technológiai lemaradásban van egy ország – ilyen volt a kínai és a japán csoda vagy akár a szocialista iparosítás, amely agrárországból iparit csinált. A rossz hír ebből a szempontból az, hogy Magyarország közepesen fejlett ország, ezért már nem lehet megmondani, hogy mibe érdemes egyértelműen nagy pénzeket tenni: találgatnunk kell, hogy mi bizonyul majd húzóágazatnak.

Például mindenki tudja, hogy a megújuló energiákba kéne fektetni, de azt nem tudja senki, hogy pontosan melyik technológiába. Az állam nem kötelezheti el magát egy mellett. Ezért például kockázatitőke-társaságokat, inkubátorházakat, tanácsadó cégeket kell létrehozni, és mindenféle dologba fektetni: ezek közül lesz, ami nagyon bejön, és sokkal több olyan, ami nem. A lényeg tehát az, hogy nem egy-egy ágazatot kell stratégiaivá emelni, hanem ahhoz kell az államnak infrastruktúrát adni, hogy a hazai vállalkozók minél több dologgal tudjanak kísérletezni az állam segítségével.

Csath Magdolna szerint viszont az olyan nagy technológiai változások közepette, mint amit a digitalizáció és robotizáció jelent, az államnak komoly szerepet kell vállalnia a modernizáció lehetővé tételében. Egyrészt olyan üzleti környezetet kell teremtenie, amely bátorítja a változást, az innovációt, a fejlődésbe való bekapcsolódást, másrészt oktatással, felnőttképzéssel fel kell készítenie a társadalmat is a változásokra.

Ezért például nem az a fontos, hogy mennyit költünk el kutatás-fejlesztésre, hanem az, hogy milyen hatékonyan költünk, vagyis mi lesz a befektetett összegek eredménye. Ez azt is jelenti, hogy nemcsak azt kellene ellenőrizni, hogy rendben vannak-e a számlák, hanem azt is, hogy a célok megvalósultak-e. Szerinte sem kell tehát az államnak egy-egy konkrét ágazatot kiválasztania, de azt érdemes megvizsgálnia, hogy melyek az erős pontjaink. Ilyen lehet a hagyományosan erős élelmiszeripar, azonban ennek további sikeréhez kreatív szervezési és piaci megoldásokra lenne szükség. Kulcskérdés továbbá a továbbfeldolgozás, a nagyobb hozzáadott érték előállítása is.

„A Gyurcsány-kormány történelmi bűne az volt, hogy egy konjunkturális időszakban eladósította az országot, ráadásul erre rájött egy nagy válság. Nyilván azért tette, mert bizonyos körök fogságában volt. Az Orbán-kormány történelmi bűne pedig az, hogy ilyen nagy felhatalmazással, kedvező nemzetközi helyzetben, EU-támogatásokkal együtt elmulasztotta a modernizációt, sőt egyre távolabb vitte az országot attól, hogy modern és korszerű legyen. Ez a bűnük!” – mondta Mellár Tamás. Úgy látja: nem a tudás hiányzik, egy hétvége alatt össze lehetne rakni egy jó gazdasági programot.

Vértesy szerint érdekes dichotómiák vannak a magyar gazdaságban: a nagy számok jók, de ha megkapargatjuk ezeket, akkor előjönnek a problémák. Az államadósság GDP-arányosan csökkent, de egyébként az összege 24-ről 26 ezer milliárdra nőtt. Kicsi a munkanélküliség, de sokan elvándoroltak, mások pedig közmunkásként dolgoznak. A Magyar Nemzeti Bank barométere szerint az emberek nem érzik jobban magukat. A kisemberek szintjén nem jött el a „jóléti boom”, az emberek nem akarnak megtakarítani, a hitelezés nem indult be, a béremelés nem érződik a gazdaságban.