A szabadságharc kitörése előtti napokban...


Márciusi napokat élünk, többféle benyomás, hatás éri az embert a tavasz közeledtével, ezek egyike talán a legfelemelőbb: március 15! Akkori üzenetei máig érvényesek! S mennyi üzenet vár még ma is értő fülekre, tettrekész magyar honfitársakra!...

 

Ha visszamennénk az időben jó 170 évet, és netalán betérnénk abba a bizonyos Pilvax nevű kávéházba, nagy valószínűség szerint feltűnne az, hogy annál a „közvélemény asztalának” is mondott márványasztalnál mindig van valaki azok közül, akiket majd Márciusi Ifjakként tart számon az emlékezet (ha számon tart...).

Ők, Petőfi Sándorral az élen lettek az elindítói annak a folyamatnak, ami alapjaiban változtat meg sok mindent a magyar ember lelkületében és viszonyaiban.

Lesz, aki még erősebben fog kötődni a Habsburg házhoz, féltvén kiváltságait, nem ritkán ebül szerzett előjogait, és mindent, ami a császári hatalmi gépezet felé való elkötelezettséggel, no és persze nem kevés haszonnal járt...

És ott lesz egy másik része a magyarságnak, amelyik így vagy úgy, de mindent kockára tesz, ha kell, áldozatokat hoz, feláldoz karriert, és ha kell, fegyvert fog a zsarnokság és annak kiszolgálói ellen.

Pedig nem volt nehéz kisakkozni azt a lehetőséget sem, hogy az a harc, talán a legszentebb harcunk egyike akár el is bukhat...

És akkor, mint ahogy lenni szokott oly sokszor a történelemben bizony,... “vae victis...jaj a legyőzötteknek!”

De nagy valószínűség szerint ezzel a lehetőséggel akkor Petőfiék, az a nagyjából 30 ifjú ember nemigen számoltak!

Nem is számolhattak, mert abban a Nemzeti Dalnak is mondott Petőfi versben ott van egy rész, amit talán ma sem lenne értelmetlen dolog komolyan venni!

Az a rész pedig úgy hangzik, hogy „Sehonnai, bitang ember, aki ha kell, halni nem mer..!” bizony mágikus erejű szavak..! Hogy mégse ők, - akik meggyújtották azt a képletes forradalmi fáklyát - lettek az irányadó, hatalmi tényezők abban a függetlenedési mozgalomban, ami akkor, 1848. március. 15-én tevőlegesen is elkezdődött, egyelőre vértelenül, az már egy másik kérdésfelvetés lehetne...

Az akkori, úgymond magyar nagy politikában, - szakírók szerint is – már ‘48 elején lehetett érezni valamit azokból az újszerű szelekből, amelyek elkezdtek fújdogálni az akkori idők Európájában. Nagyjából már két hónapja ülésezett Pozsonyban az úgynevezett, utolsó rendi országgyűlés, az is igaz, hogy nem túl sok sikerrel. Egyik legvitatottabb és egyben talán a legfontosabb törvénytervezete, vagy vezérfonala éppen az ORSZÁG GYŰLÉSÉBE való bekerülési mód volt.

Az úgynevezett reform-ellenzék elképzelései szerint eljött annak az ideje, hogy a pozsonyi Diétába, Nemzetgyűlésbe, a főrendeken és a magas klérus képviselőin kívül vagy mellett helyet kapjanak a szerényebb származású és egzisztenciájú, de amúgy nemzetnek, erkölcsnek, közjónak elkötelezett, kiváló szellemiségű, tehetségű, mai kifejezéssel élve értelmiségiek is.

S, hát miért ne, a már akkor is az egyik legfontosabb, tehát minden módon támogatandó nemzeti termelőerőt, a korabeli, még csak fejben formálódó szabad parasztság, gazdálkodó réteg képviselői is. Amit persze, a mindenkori, konzervatív uralkodó osztály szentségtörésként értelmezett.

Ha akkor, akár a bécsi udvar élén V. Ferdinánd császár - királlyal, akár a magyar kancellária, akár a kiváltságait féltő, megcsontosodott uralkodó osztály megérti, hogy – egy néhány európai udvarhoz hasonlóan - bizonyos engedményeket kell tennie a korszellemnek, akkor talán… ismétlem... talán, sok mindent másként lehetett volna tenni az elkövetkező évek Magyarországán.

De ezt sem meg nem értették, sem meg nem lépték! Báró Wesselényi Miklós látnoki szavait többször is elmondta és leírta ebben a kérdésben, már jóval korábban is, de azok pusztába kiáltott szavak voltak, és süket fülekre találtak, aminek talán ma is isszuk a levét...

Pedig Európában elindult valamilyen erjedés a politikában is! Nyugatabbra fekvő részén egymást érik a nem is ritkán, akár forradalomnak is beillő tüntetések, zavargások. Kisebb-nagyobb uralkodók hatalmuk megőrzése érdekében adnak alkotmányt népüknek, megjelenik a sajtószabadság fogalma, persze akad olyan is, aki szeretett népébe lövet, de hát ilyen az Élet és a politika: ma cirkuszt, holnap meg ki tudja, mit kap az istenadta vagy istenverte nép…