Múltidéző: az utolsó nemzeti király, Hunyadi Mátyás dicsősége és öröksége


A történelem az élet tanítómestere (Historia est magistra vitae) kétségtelen, s jelenidőnkben is föl kell tennünk a kérdést: ma mire tanít a történelem, a történelmi esetek, emberek példái? Minden időben, de kiváltképp idén, születésének 575. és királlyá választásának 560. évfordulóján!

Amikor is 1458. január 12-én a korabeli Magyar Királyság legjelentősebb főúri családjai közmegegyezéssel idegen dinasztiából hívott új király helyett Hunyadi János fiát, Mátyást jelölték uralkodónak. Remélhetőleg a többi történelmi eseménytől, így a kiegyezéstől eltérően Mátyásnak több figyelmet szentelnek a honi hivatalosságok, ideértve a történészeket, a megélhetési szereplőket is. Beleértve ebbe a tévhitek oszlatását (a Hunyadiak kun-székely származásúak – vö. pl. Elekes Lajos tudományos megállapítása), Mátyás szülőházának méltó, közép-európai emlékhellyé alakítását etc. Szeged, Székesfehérvár, és szülővárosa, „Kincses Kolozsvár” magyarsága, ill. Prága, Bécs bizonyosan jelentőségének s igazságának megfelelő mementót szentel Mátyás királynak, akiben az igazság (iustitia), a kegyesség (pietas) és a könyörületesség (misericordia) egyesült.

Mátyás azt képviselte, ami az emberek zömének szemében mindig is állandó érték. Kemény volt, de kiszámítható, egyenes, erős. Visszaszorította az bárókat, az oligarchákat, megjutalmazza a szegényembert s megbünteti, máskor megdolgoztatja a haszonleső urakat, móresre tanítja a gyevi bírót s más pöffeteg, gazoskodó gazdagot. Ha nem is álruhában, de valóságismeret okán folyton fürkészte alattvalói viselt dolgait; s nemhogy elfutott volna az emberek, főleg a krónikások elől, hanem egyenesen kereste kapcsolatukat, kikkel kötetlenül, nemritkán dínomdánomosan diskurált. Diplomáciai hajlékonysága hazugságtalan volt és nemzetérdekű, tehetséggondozása mindenkire, elsősorban magyarokra kiterjedt, így emelkedhetett pápai reményű vezetővé a pór gyökerű Bakócz Tamás, hadvezérré Kinizsi Pál, a cigány származású Magyar Balázs. Ellenfeleivel keményen leszámolt, ám ürügyet nem kovácsolt ellenük. Nagybátyját, Szilágyi Mihályt több ízben lefogatta. De Drǎculeát, az oláh-vlach ’démon, ördög, sárkány’-t, III., azaz Karóbahúzó Vlad Țepeșt, a kezdeti szövetségest is hamar várfogságra vetette. Mátyás keményen adóztatott, ám érvényesítve: élni és élni hagyni. Az adó anno sem volt népszerű, de elkerülése nem válhatott össznépi sporttá (elsősorban a tehetősebb rétegek körében), és nemcsak az adóbevételt, de semmit nem lehetett büntetlenül ellopni, elherdálni. Sajátmaga és érdemek (!) által válogatott elit nemességének, értelmiségijének tehetsége, meritokrácia szempontú hozzáállása, fejlődést biztosító kiváltságai, királyságának megosztottság nélkülisége, hangsúlyozott tudomány- és kultúrapártolása eredményeként Mátyás rendkívül erős, saját humanista művelődést, nemzeti pénzt és hadsereget teremtett. Csupán a nemzeti egyház megteremtését nem koronázta siker. (Ahogy Rákóczinak, Kossuthnak sem sikerült, igaz, ők a nemzeti valután is elbuktak.) Bölcs belátással belső békét biztosított, így sok háborút indított (sajnos nem eleget az oszmán ellen), hódítóként valós ellenfél és tekintély, bölcsességével nemzete, birodalma büszkeségének, boldogulásának táplálója. Mátyás senkinek nem volt elnyomója, sem pincsije. Mindezért emelkedhetett Mátyás Magyar Királysága a kontinens s a kor vezető hatalmává. Mátyás történelmi nagysága, hogy azt is fölismerte: csak a magyarok egyedül nem képesek megállítani az oszmán terjeszkedést, ehhez közép-európai összefogásra van szükség. Ezt az egységet próbálta összekovácsolni a magyarok vezetésével. De akkor mi voltunk a vezetőerő! Valós, kikezdhetetlen tekintélye volt Mátyás és királyságának, ezért népszerűségnek örvendett a szomszédoknál is. Ami mindennél többet elmond: Mátyást olyan tekintély övezte, hogy halála után - írta Bonfini – emígyen fogadkoztak az alattvalók: ha hatszoros áron kiválthatnák a másvilágról Mátyást – megfizetnék érte!

Oszlánszki Tamás Tibor