Tavaszi tréfás örömünnep – „Április, bolond, aki járja is”


Emlékezetes sokunk első találkozása az április 1-jei Bolondok napjával: „Április bolondja / Felment a toronyba, / Megkérdezte: - Hány óra? / Fél tizenkettő; / Bolond ez a kettő.” (Április bolondja   magyar népköltés)

 

Április elseje hagyományosan a bolondok, pontosabban a bolondozások napja, amikor bárki a legképtelenebb tréfát űzheti embertársaival. Ezen a napon ajánlatos még a sajtó, a rádió, a televízió és a világháló híreit is fenntartással kezelni.

Komoly ember, nem bolondozik – mondják. Dehogynem! Éppenséggel a humorérzéke, anekdotikus képessége emeli magasabbra a szótlan, sótlan „komoly emberek” fölé! Kell-é ennél mélyebb, bölcsebb meglátás: Aki érti a tréfát – mindent tud, aki pedig nem érti a tréfát, az mindenre képes.

Április. Minden csínyre friss – mondja a költő. A faun-bokájú vad suhanc, ez a vidám, szeszélyes hónap ránk köszöntött, viduljunk vele! Április neve a latin aperire «megnyitni» szóból ered. Ovidius szerint a tavasz nyit meg mindent.

Reggel fél hatkor berreg a telefon. - Akkor vihetjük a szekrényt? - reccsen rám a rekedt, kezeslábasba öltözött férfihang. - Tessék? Milyen szekrényt? - próbálok felocsúdni. - Uram, ma még tizenkét fuvarom van, ne szórakozzon velem. Öt perc múlva odaérünk. Aláírja a papírt, kifizeti a maradék nyolcvanezret, és már ott sem vagyunk. - Megfeledkeztem volna valamiről? - rettenek meg. - Én nem rendeltem szekrényt... - magyarázom félálomban. - Ne vicceljen, most fordulunk be a sarkon - és mondja a címemet. - Mára beszéltük meg. Nézze csak meg a naptárát, milyen nap van ma? - kezd türelmetlenné válni. - Milyen nap... milyen is... - kotorászom a noteszem után - vasárnap, igen... ma kirándulni mennénk, arra emlékszem, de hogy szekrény... - Na? Látja már, hányadika van? - adja meg a kegyelemdöfést. - Hogy hányadika? - lapozok a megfelelő helyre. - Elseje. Április elseje...

- Na ugye - s a reszelős hang hirtelen ismerőssé válik. A vonal túlsó végén nevetés harsan: - Beugrottál, apafej! Készülj a kirándulásra; viszek magnót is, meghallgathatod magad... nagyot alakítottál! - s kattan a telefon. Kimerülten roskadok le. Április elseje... ó, én... szekrény nagyságú kőtömb gördül le a mellemről...

Mondják, hogy az április hónap csalfa, változó volta adja magyarázatát; mondják, hogy egy ősi kelta szokás maradványa, mikor is április kezdetén bohó, vidám tavaszi ünnepeket ültek; mondják, hogy IX. Károly egy rendeletéből ered, amely rendelkezés 1564-ben az új esztendőt április 1.-éről áttette január 1-ére. Akkor is szokásban voltak az újévi ajándékok, de a rendelet után az emberek januárban az áprilisi, áprilisban a januári ajándékokkal biztatgatták egymást. Szigligeti Edének van ilyen című vígjátéka.

A szokás mondást is ihletett — áprilist járat valakivel —, amelyről a XVII. századi források is szóltak már. Később a felnőttek is ugratták egymást: Gömör megyében például maskarába bújt férfiak ijesztgették a lányokat és asszonyokat.

A középkori „bolondünnepet” nem áprilisban, hanem december 28-án, az aprószentekkor vagy újév napján tartották meg. A vigasságok az évek folyamán mind szabadabb formát öltöttek, eldurvultak, egyre féktelenebbek lettek, úgyhogy az egyház egyre szigorúbb tiltó rendszabályokat foganatosított a népszokás ellen.

Az első hiteles áprilisi adat 1538 származik. Abban az évben az augsburgi országgyűlés április elsejére nagy valutarendezést tűzött ki. Ezen a napon kellett volna a nagyon megromlott pénzeket új, értékesebb érmékkel lecserélni. A spekulánsok óriási összegeket fektettek a kiválónak ígérkező üzletbe. Amikor a beígért pénzreform elmaradt, rettenetesen ráfizettek, óriási veszteségeik lettek. Közröhej tárgyává váltak. Azóta német nyelvterületen április elsejét az elbolondítás napjaként emlegetik.

Április 1-je Hugó napja, a téli napfordulótól számított századik nap, ezért népünk régente „száznapnak” is nevezte. Egyébként pedig „negyvenesnap” volt, e nap időjárásából a terméskilátásokra következtettek. Április 1-je az indás növények vetőnapja volt, minden más munka végzésére szerencsétlennek tartották, mert a nép úgy hitte, Júdás ezen a napon akasztotta fel magát. Az „áprilist járatás”, „április bolondja” az ókori tavaszkezdő tréfás örömünnepekre vezethető vissza. Hozzánk talán német közvetítéssel került. Erre vall, hogy elsősorban városi és gyermekmulatság, a felnőtt falusi nép körében sohasem gyökeresedett meg.

Az olasz «Calandrino»-nak, a német «Aprilsnarr»-nak, a  francia «poisson d'avril»-nak, az angol «Aprilfool»-nak hívja.

Miért pont ez a nap? Áprilisról mindenkinek a szeszélyes időjárás jut az eszébe, így ez a nap igazán bolond időket vezet be! Ezért kapcsolódik április első napjához, amolyan bevezetésként, rengeteg tréfa. A néphit szerint szintén ezen a napon április elsején akasztotta fel magát Júdás is. Az áruló, aki nem mond igazat, megbűnhődik ezen a napon. A tragikus felhangot, azonban a tréfa messzire űzi! A hazugság és tréfa közötti különbség igen jelentős, ezen a napon pontosan ezért inkább a tréfára erősít rá mindenki. Így alakult ki az a szokás, szerte a világon, hogy április elsején a bolondját járatni szokás másokkal. A hazugságok eltüntetése vagy tréfába csomagolása mellett, még az a népi hagyomány is ráerősít a nap komolytalanságára, hogy ez az időpont alkalmatlan a vetésre, mert nem lesz bőséges a termés. Így ezt a napot mindenképp jobb tréfával elütni, mint munkával.

Április 1-jei eredet történetek

A tavaszköszöntés egybeforrt az ókori Saturnália ünnepekkel, így vannak, akik azok természetes folytatásának tekintik április elsejét. Ezeken a féktelen vidámsággal rendezett ünnepeken ugyanis volt egy kijelölt nap, amikor az úr és szolga szerepet cserélt. Vannak olyanok, kik a tréfás nap mögött komolyabb irodalmi eseményeket látnak szintén az ókori Rómából eredeztetve. Romulus a monda szerint ugyanis az áprilisi Neptun ünnepre hívta meg a szabinokat, akiket annak rendje és módja szerint jól becsaptak. Konkrétan a hölgyhiányban szenvedő rómaiak elragadták a lányaikat és asszonyaikat.

Kutatók szerint lehet a már Plutarchos által is megírt antik hilaria-, illetve az indiai tavaszünnep vagy egy kelta ősi szokás maradványa.

Másik elmélet a húsvéti passiójátékok vidám jeleneteihez köti április elsejét. A naiv, népies misztérium játékokban Krisztust az elítélési pere során Kajafástól Pilátushoz, innen Heródeshez, majd megint Pilátushoz küldözgetik (ebből ered a szaladgál Ponciustól Pilátusig, magyaros (Erdély szomszédságához kötődve: Hencidától (Partium) Bonchidáig (Bihar vármegye) szólás is). Ebből később kialakult az a szokás, hogy a jóhiszemű embereket húsvétkor hamis ürügyekkel ide-oda küldözgetik a tréfacsinálók. E szokás Skóciában is nagyon sokáig élt, s külön készültek rá, hogy megfelelő „áldozatot” találjanak erre a napra. A tréfára kiszemelt embert, egy lepecsételt levéllel küldték el valamely távolabb lakó ismerőséhez, aki a levélben ezt olvashatta: „áprilisnak elseje, küldd a maflát másfele.” A címzett persze, - már, aki értette és benne volt a tréfában - visszazárta a borítékot, és újabb útra küldte a hiszékeny embert, amíg az jó pár kilométer megtétele után rá nem jött, hogy áprilisi tréfa áldozata lett. Ugyanilyen módon a tréfa gyermekibb formájának áldozatai voltak a gyanútlan kisfiúk és kislányok is, akiket a „komoly”  felnőttek tréfáltak meg, sokszor pénzt is adván nekik, és nagy komolyan a boltba küldték őket a gyerekeket galambtejért, reszelő- vagy szúnyogzsírért, kakasfogért, baltamagért, trombitahúrért, hegedűbillentyűért, pepita gépselyemért és más hasonló „igen fontos háztartási eszközért”.

A felnőttek egymást is igyekeztek beugratni: „Menjen át a szomszédba, segíteni kell a tehenet lefogni;” „hivatják a jegyzőségre” stb. A gyerekek ilyenféle tréfákkal kísérleteztek: „Eloldózott a cipőfűződ”,  „leetted magadat”,  „vár anyukád az iskola előtt”,  „hivat az igazgató úr” stb. Ha sikerült a beugratás, akkor az illetőt ezzel a mondókával csúfolták ki:

Április bolondja, május szamara,

fölnézett a toronyba,

megnézte, hogy hány óra.

féltizenkettő

bolond mind a kettő!

Hazánkban is természetesen elsősorban a diákok (Nagyszombattól Selmecbányán, Sárospatakon, Debrecenen át Kolozsvárig, a székely góbékig, az öreg szaki mókamesterek és a kezdők, a slapajok között dúlt a tréfás humorháború. Többek között cédulákat is küldözgettek egyik a másikhoz, aztán mondták, hogy nem nekem szól, s adtak egy másik címet, hogy vigye oda az illető. Mondóka is volt: „Csiribiri bakveréb, a bolondot küld elébb.” A szokás legújabb kori maradványa: az iskolai fordított nap. Ma pedig: van iskola, ahol a diákok tanárrá, a tanárok pedig diákká alakulnak; máshol elárasztják az utcákat a kifestett, rikító ruhába öltözött emberek.

A franciák leghíresebb humorhabarója Francois Villon. Rá is ment az élete. Vö.: Éltem s ebbe más is belehalt már (József Attila).

Bölcs uralkodók ötölhették ki az udvari bolond szerepkörét. Tudták: bolondozásba csomagolt szókimondás kevésbé fájó igazság. Persze, az udvari bolondok is tudták: az igazi humor nem bánt, de simogat. Híres furmányfigura nálunk a pünkösdi király.

Egy anekdota szerint a XVII. században a franciák által bebörtönzött lotaringiai herceg éppen április 1-jén tudott ily módon megszökni. A herceg, a börtönéből álruhában igyekezett elszökni, amikor összetalálkozott a mellé rendelt cselédlánnyal, aki az álruhában is rögtön felismerte. A cselédlány rohant jelenteni a szökést, ám mindenütt megnyugtatták az őrök, hogy ők is tudják, aznap van a bolondok napja. Mikor végül kiderült, hogy a cselédlány igazat mondott és a rab tényleg kereket oldott, már túl késő volt.

Emlékezetes sajtócsíny volt, amikor 1798-ban valamennyi újságban feltűnő hirdetés tudatta. „Április 1-jén soha nem látott menet vonul be a Westminster apátságba. Lesznek köztük agg férfiak és nők, mindkét nembeli özvegyek és gyermekek, nős és elvált férfiak, férjes és férjeiktől elválasztott nők, mindenféle rendűek és rangúak.” Az első átveréseket olvasók még elég naivak voltak ahhoz, hogy óriási tömeg gyűljön össze a Westminster apátság előtt. Senki nem vette észre, hogy bárkire ráillik a leírás. Az összegyűlt tömeg rendben várakozott a látványosságra, amikor valaki elkiáltotta magát: „április elseje!”, az embereknek ekkor esett le a penny és nevetve szétszéledtek.

Mára művelődéstörténeti ténnyé, szokássá emelkedett, hogy a Bolondok napján egymás beugratása Európa-szerte szokás.

Az átverések, poénok, bolondozások napján emlékezzünk meg a gyárilag hülyékről is, akiknek a legalapvetőbb tulajdonsága az, hogy bölcsebbnek, okosabbnak képzeli magát mindenki másnál, és ezt a tényt nem csak hirdeti, de tájékoztatja a többieket arról, hogy ők mennyire hülyék. Azt sajnos nem tudjuk, hogy a gyárilag hülyék mindenben hülyék-e, vagy specializálódtak, mert szerencsére nem rendszeres a találkozásunk velük.

De nézzük a hülyék fő típusait.

Internetes hülye

Nagybetűkkel ír, és mindent jobban tud mindenkinél. Ha valaki szóvá teszi mondjuk a netikettet, mindjárt ki is akad.

Itt mindjárt tetten érhető a gyári hülyék legfőbb ismertetőjegye, hogy a szabályokat szelektíven értelmezi, eldönti, hogy mi érvényes rá, és mi a többiekre. Ráadásul ő a legokosabb, jól látható az ellentmondás pl. a saját helyesírásáról alkotott véleménye és a tények között.

Autós hülye

Keresztben parkol három helyen, lehetőleg rokkantparkolóban. A családi parkoló természetesen az övé, mert az csak ajánlás, nem KRESZ szabály. Leszorít az útról, és fel van háborodva, mert a KRESZ-t úgy értelmezi, ahogy neki a legelőnyösebb.

Bringás hülye

Átmegy a piroson, esetenként visszafelé, át a zebrán, és fel van háborodva, ha szóvá teszik. A piros rá nem érvényes, mert - szerinte - úgyis ő szopja meg, ha benézi. Az autós meg nem térített káráról nem beszél, úgyis eltűnik a csattanás után, ha nem tört semmije.

Metrós-villamosos hülye

Az ajtóban áll, ha tele, ha üres a szerelvény. ha kedve van –  félreáll, ha nincs – kerülgesd. Belemerül a telefonjába, a fülében fülhallgató, kizárva a világot, amelyet éppen akadályoz a közlekedésben. Neki ott a helye, az ajtóban, a többiek meg le vannak tojva.

Kampányhülye

Szerencsére időszakos az előfordulása, de amikor előfordul, tömegesen és agresszívan adja a tudtára mindenkinek, hogy ha nem úgy gondolkodik a világról, ahogy ő, nyilvánvalóan ellenség, valakinek az ügynöke, valamint ezzel együtt gyilkos és fasiszta is. A tények nem érdeklik, vagy csak - a generálhülye genetikai kódjának megfelelően - szelektív módon csak az a része, ami az ő véleményét támasztja alá. A kampányhülye ténydefiniciója is sajátos, azt nevez ténynek, amit akar, azt nevez hazugságnak, amit akar, a dolgok igazságtartalma és logikája nem feltétele annak, hogy bármit ténynek vagy hazugságnak nevezzen.

Hivatalos hülye

Az a munkája, hogy szolgáltasson, kiszolgáljon embereket, ehelyett szívatja azokat, akiknek a pénzéből él.

Rengeteg alcsoportja van, a BKK-ellenőrtől a hivatalos ügyintézőn keresztül az eladóig.

Akkor érzi jól magát, ha sikeresen megszívatja az ügyfelet vagy vevőt, ha megakadályozza vagy jelentősen megnehezíti a dolgok intézését, és/vagy jelentős többletköltségeket okoz neki. Ami persze nem feltétlenül az ő bevétele, bár nem ez a fő szempont, hanem az, hogy a másiknak szar legyen.

Rengeteg féle egyéb hülye is futkos a világban, kommentben várom a felsorolást.

Jó lenne, ha legalább április elsején kibaszásból normálisan viselkednének, hátha meglepnek vele valakit.

Természetesen a tréfa és a vidámság elválaszthatatlan a tűzijátékoktól. A durranó borsók, vagy más egyéb hirtelen hanghatást és enyhe füstöt keltő pirotermékek mindig is kitűnően használhatók egy-egy tréfánál. Az ijedelem ilyenkor gyorsan elmúlik és csak a nevetés marad a tréfa után. Bár inkább csak a tréfa kieszelői, semmint átélői nevetnek jobban. Az igényesebb tűzijáték tréfák, inkább a látvánnyal, a színes és vicces formákkal igyekeznek jó kedvre hangolni a nézőt.