Keresztény értelmiségiek és a NER-lovagok, akik szembe futottak Valóság nevű nagybátyánkkal


Közösen tiszteltük/tiszteljük Valóság nagybátyánkat örök-barátunkkal, Cseh Tamással, s ő ott, én itt örülünk (mint Vincent), hogy vannak követőink… Valszeg együtt tennék föl a kérdést: meddig vállalható a kormány egy-egy akciója?

 

Ugyanezen kérdésre „vetemednek” s szögezték föl a mai képzeletbeli würtembergi várkapura a mai lutheri pontok egyikét reformer-református követőink azon vitairatban, amelyet közösen készített három kormánypárti szervezet. A szöveg, amely Balog Zoltán leköszönő miniszter szerint hiánypótlóan valóságos kritikát fogalmaz meg a Fidesszel és személyen Orbán Viktorral szemben is, a NER-lovagok megmagyarázhatatlan vagyonosodásáról, a konszolidáció igényéről, az állandó harc mögötti bizonytalanságról, de még a közmédiában elhangzó lebutított üzenetekről is szól.

Manapság nincsenek szabadon elfoglalható földek, mint a római korban, azonban vannak uniós források. Azt tapasztaljuk, hogy az uniós pénzek egyesek számára úgy állnak rendelkezésre, mint a rómaiaknak a frissen hódított földek. Ez olyan mértékben vállalhatatlan része a mai magyar közéletnek, amit a keresztény értelmiség nem tud, és nem is akar tovább magyarázni.

Efféle kijelentések sorjáznak abban a vitairatban, amelyet a héten mutattak be Budapesten. Az Idők Jelei nevű kiadványsorozatnak az idei a harmadik kötete, azt keresztény értelmiségiek, egész pontosan a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége, a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület és a Professzorok Batthyány Köre készítette el. Orbánt ennyire még nem bírálták házon belül

Balog Zoltán leköszönő emberminiszter a bemutatón arról beszélt, hogy végre ez egy olyan kritika, amit nem „rosszindulatú” vagy „szolgalelkű” emberek jegyeznek. Elolvastuk a kötetet, és nyugodtan mondhatjuk, hogy rendszeren belül ilyen kemény bírálatot még nem kapott Orbán Viktor és az általa képviselt politika.

Meddig nem hajlandóak fölismerni, elismerni, hogy szükség volna valóságos, a kormányt teljesítménye, Magyarország helyzete és lehetőségei alapján megítélő diskurzusokra. Jó lenne túljutni azon, hogy aki szimpatizál a kormánnyal, minden tagját "félistennek" tartja, aki pedig nem, úgy gondolja, hogy kizárólag „hülyék és gazemberek” (Nagy Feró-i fordulattal: „árulók és gonosztevők”, „nyakkendős csirkefogók”) vannak hatalmon. Mondta az emberi erőforrások minisztere egy minapi esti könyvbemutatón. Balog Zoltánnak hiányzik a kormány konstruktív kritikája, amit korábban ő tiltott be…

Balog Zoltán - sokadmagával - elvarázsolt egy figura lehet, mert úgy tűnik, nincs tisztában a magyar közélet viszonyaival. Azt mondja, nemcsak a rosszindulatú szemétkedőktől nem lehet épeszűen diskurálni, hanem a fundamentalista nyalógépekből sem. Véleményünk s kérdéseink szerint persze kitűnik: e rendszer lényege a közéleti, közszolgálati szivárványos szemlélet, tényferdítés, kozmetikázás, csalás, lopás, korrupció mellett a feltétlen lojalitás. Ilyen tenyérbe mászó figurák az ún. sajtó- és kabinetfönöki cerberusok is. Hiába no, e típus kipusztíthatatlan: A személyi kultuszt sem csupán Rákosi, Gerő vagy Marosán csinálta – kellett ahhoz sok kicsi Rákosi is… A mindenkori dörgölöncök, nyaloncok, taposnokok, titkárnokok, háttér-döntnökök, akik beékelődnek a valóság és a főnök közé. Persze ehhez kell az ilyen hierarchiát kiépítő, elváró vezér is… Így épül egymásra a kincstári hurráoptimista miniszteriális (nemzetgazdasági, egészségügyi, oktatási, szociálpolitikai, sport etc.) vezetés, statisztika, történelemkápráztató história (lásd: RETÖRKI, Veritas Történelemkutató), a (valójában nem létező) nemzetpolitikát vizionáló Nemzetstratégiai Intézet és Magyarság Háza meg a többi megélhetési politikus, „tudós” és művész (Ákos, Keresztesi, Pataki stb.) Így épül a „velünk élő” posztkomcsilibero feudálfocializmus és a merő kitaláció, pontosabban autokráciatakaró illiberalizmus. Amelyek először rendkívüli helyzetet, majd elnöki (prezidenciális) rendszert, focialista stadion-kastély-kisvasút királyságot kiáltanak ki a minderről nemigen sejtő „nép nevében”.

Naivan azt képzeltük, hogy a miniszter is pontosan tudja, hogy olyan országot építettek, ahol nemcsak az elvetemült ellenzékieket bélyegzik hazaárulóknak, hanem azokat a konzervatív embereket is, akik ki merik nyitni a szájukat. Az a helyzet, hogy hazánkban az Isten által szabad akarattal megáldott keresztény polgári embereket is kiközösítik, ha nem követik a sorvezetőt. Nem csak olyan listája van a hatalomnak, amin a vélt ellenségeit gyűjti össze. Habony Árpád és Rogán Antal újságjaikban hatalmi helyzetből listázzák azokat is, akik nem tiltakoznak, egyszerűen csak önálló véleményük van a saját hazájuk ügyeiről. Akik nem a Soros-listára kerülnek fel, azok szerepelnek a konzervatív árulók listáján.

Sokan vélik úgy: a hónapról hónapra sokasodó kormányzati irányítás alá vont médiumok élére már rég nem lojális újságírókat neveznek ki, hanem olyan embereket, akik maguk tervezik és írják a kormány kommunikációját. Ebben az a praktikus, hogy Lánczi Tamást, Schmidt Máriát, Habony Árpádot, G. Fodor Gábort, tehát a főszerkesztővé vagy médiatulajdonossá vált kormányzati tanácsadókat, ideológusokat (vagy nyalonc „népszabis” Bayer Zsoltot, mozdonyos Gajdics Ottót) nem kell eligazítani, nem kell befolyásolni, nem kell tájékoztatni az aktuális kommünikéről, ők maguk írják a kommünikét. A médiumokat, ahol konstruktív kritikával lehetne illetni a kormányzatot, kizárólag kiadott sillabuszok alapján, pártfunkcionáriusok irányításával, szigorúan cenzúrázva írják. Azt gondolná az ember, hogy Balog miniszter látja, hogy olyan típusú nyilvánosságot építettek ki, ahol nincs helye érdemi vitának, dumcsinak, de jó szándékú pisszenésnek sem.

Ha a fentiekről nem is tud Balog Zoltán, arról biztosan hallott, hogy miután egy komáromi iskola tanára kritikusan nyilatkozott azzal kapcsolatban, hogy az intézmény faliújságra teszi ki az intőt kapott diákok nevét, a hivatal betiltott minden iskolai nyilatkozatot. A sulikat utasították, hogy sajtómegkeresés esetén rendeljenek el hírzárlatot, gyűjtsenek adatokat, a kérdésekre készítsenek választervezetet, küldjék el a hivatalnak, onnan pedig majd iránymutatást kapnak.

A miniszternek arról is tudnia kell, hogy az egészségügyben dolgozók sem nyilatkozhatnak, nem mondhatják el a véleményüket nyilvánosság előtt, hacsak a fenntartó, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ engedélyt nem ad rá, és bajba kerülnek, amennyiben beszélnek a sajtó képviselőivel. Ezek a hivatalok, amik bevezették a totális cenzúrát, Balog Zoltán irányítása alá tartoznak. Az ő vezetésével honunkban több tízezer orvost, ápolót, igazgatót és tanárt, egyáltalán értelmiségit, értelmes embert (pláne polgárt) hallgattatnak el. Őket maga a miniszter zárta el a kormányt és Magyarországot megítélő valóságos diskurzustól. Aki pedig épp nem - amúgy demokráciában kutyakötelességet jelentő – tájékoztatást, párbeszédet stb. zár el – az érdemi válasz helyett legfeljebb papírból felolvasva dadog s ragyog, vagy cinizmussal, fölényeskedéssel fedi el hozzá nem értését, demokráciaéretlenségét, avagy őrülten mobiltelefonál, letagad, elbújik (lásd 1300 milliárdos, malacos Kósa), elfut, kocsiba pattan gepárdsebességgel, mint a nyilatkozatlehetőségtől rémült arcú „lámpás” Tiborcz. Ideológiai képtelenséget tálaló rezsibiztos Mémeth Szilárd, áfaszakértő Tállai és agrárprof Fazekas…

A „Meddig…” kezdetű kérdésekre „vetemednek” s szögezték föl a mai képzeletbeli würtembergi várkapura jelenkorunk lutheri pontjainak egyikét reformer-református követők azon vitairatban, amelyet közösen készített három kormánypárti szervezet. A szöveg, amely Balog Zoltán leköszönő miniszter szerint hiánypótlóan valóságos kritikát fogalmaz meg a Fidesszel és személyen Orbán Viktorral szemben is, a NER-lovagok megmagyarázhatatlan vagyonosodásáról, a konszolidáció igényéről, az állandó harc mögötti bizonytalanságról, de még a közmédiában elhangzó lebutított üzenetekről is szól.

Mint ismeretes, manapság nincsenek szabadon elfoglalható földek, mint a római korban, azonban vannak uniós források. Azt tapasztaljuk, hogy az uniós pénzek egyesek számára úgy állnak rendelkezésre, mint a rómaiaknak a frissen hódított földek. Ez olyan mértékben vállalhatatlan része a mai magyar közéletnek, amit a keresztény értelmiség nem tud, és nem is akar tovább magyarázni.

Efféle kijelentések sorjáznak abban a vitairatban, amelyet a héten mutattak be Budapesten. Az Idők Jelei nevű kiadványsorozatnak az idei a harmadik kötete, azt keresztény értelmiségiek, egész pontosan a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége, a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület és a Professzorok Batthyány Köre készítette el. Orbánt ennyire még nem bírálták házon belül, noha éppenséggel alaposan ráfér a folyamatos valóságzuhany, a kézzelfogható érdemi kormányzás és annak közjóléti eredményessége!

Balog Zoltán leköszönő emberminiszter a bemutatón arról beszélt, hogy végre ez egy olyan - jogos, érdemi - kritika, amit nem „rosszindulatú” vagy „szolgalelkű” emberek jegyeznek. Elolvastuk a kötetet, és nyugodtan mondhatjuk, hogy rendszeren belül ilyen kemény bírálatot még nem kapott Orbán Viktor és az általa képviselt , valóságvesztett, magyartalan, látszat-kirakat, pszeudopolitikát, PR-kormányzást folytató politika.

Szóval, meddig vállalható a kormány egy-egy akciója? – teszik föl a kérdést abban a vitairatban, amelyet közösen készített három kormánypárti szervezet. A szöveg, amely Balog Zoltán leköszönő miniszter szerint hiánypótlóan valóságos kritikát fogalmaz meg a Fidesszel és személyen Orbán Viktorral szemben is, a NER-lovagok megmagyarázhatatlan vagyonosodásáról, a konszolidáció igényéről, az állandó harc mögötti bizonytalanságról, de még a közmédiában elhangzó lebutított üzenetekről is szól.

Manapság nincsenek szabadon elfoglalható földek, mint a római korban, azonban vannak uniós források. Azt tapasztaljuk, hogy az uniós pénzek egyesek számára úgy állnak rendelkezésre, mint a rómaiaknak a frissen hódított földek. Ez olyan mértékben vállalhatatlan része a mai magyar közéletnek, amit a keresztény értelmiség nem tud, és nem is akar tovább magyarázni.

A vitairatot a héten mutatták be Budapesten. Az Idők Jelei nevű kiadványsorozatnak az idei a harmadik kötete, azt keresztény értelmiségiek, egész pontosan a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége, a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület és a Professzorok Batthyány Köre készítette el. Ugyan a százoldalas iratban egyszer sem írják a miniszterelnök, a „mészároslőrincizmussal” is leírható kormányközeli oligarchák (Garancsitól Nyergesen át Sesztákig etc. vagy a Fidesz nevét, de a jelek szerint egyértelmű utalások és kijelentések segítenek eligazodni az olvasónak abban, hogy a szöveg a kormánypártoknak szól, nem az ellenzéknek. Ahogy Balog is fogalmazott a bemutatón, ezekből a bírálatokból érzik, hogy „érted haragszom, nem ellened”.

A kötet – amely az Újra nevén nevezzük címet kapta – négy sarkalatos erény, az igazságosság, a mértékletesség, az erősség és az okosság mentén mutatja be, hogy mit várnak a szerzők a közéleti szereplőktől, politikusoktól, értelmiségiektől. Ebben a cikkben nem az egész kötetet foglaljuk össze, hanem azokat a megállapításokat emeljük ki, amelyek nem igazán szoktak elhangozni a kormányoldalról. Ahol a hatalom túlzott centralizációja is az igazságosság, a mértékletesség, az erősség és az okosság hiányára utal, mert azt hisszük, csak mi tudjuk megoldani a dolgokat. – írják, mondják.

Megmagyarázhatatlan vagyonosodások

„A politikai közösségek építésének részét képezi a gazdasági háttér biztosítása. Rendkívüli a jelentősége annak, hogy amilyen körülmények között megy végbe. Magyarország huszadik századi története a legjobb példa, hogy az erkölcsileg vitathatóan szerzett gazdasági alapok még generációk után is megkérdőjelezhetők” – olvasható a kötetben, a kiemelés pedig nem tőlünk, hanem a szerkesztőktől származik. Nem nehéz kitalálni, hogy ki mindenkinek szólnak ezek a sorok.

Főleg, miután a következő bekezdésben még inkább egyértelművé teszik, miről van szó: „Az tapasztaljuk, hogy kevés kiválasztott ember aránytalanul nagymértékben részesedik a javakból, mint például egy törekvő, de „jó” kapcsolatokkal nem rendelkező polgár. Az efféle részesedés neve: sógorság-komaság, nepotizmus. Ez a jelenség olyan mértéket ölt, hogy amennyiben a fennálló jogrend, és annak érvényesítésére szolgáló intézményrendszer keretei között nem bizonyítható a törvényszegés, kiderül, hogy a jogrend és az intézményrendszer nem képes érvényt szerezni az erkölcsi elvárásoknak

A szerzők szerint ez a jelenség aláássa a közéleti szereplők hitelességét, és „a társadalom zavartalan működéséhez elengedhetetlenül szükséges közbizalmat”. Miről lehet szó? Talán arról az ellenzékiek által évek óta ismételt kritikáról, hogy hiába születtek tucatjával feljelentések fideszes korrupciós ügyekben, a volt Fidesz-tag Polt Péter által vezetett ügyészség valahogy egyszer sem gondolta úgy, hogy megalapozott lenne a gyanú.

A NER-lovagok felfoghatatlan vagyonosodása érezhetően komoly szálka a keresztény értelmiség szemében, a téma többször előkerül különböző aspektusokból:

Üstökösszerűen felívelő embereket látunk, mindennaposak a vagyon és az állami adminisztráció létráin mérhető gyors előmenetelek, valamint bukások. A kirakatemberek látványos és nehezen magyarázható gazdagodása nemcsak azért okoz kárt, mert közpénzt magánosít, hanem azért is, mert rossz, követhetetlen mintát ad.

A szerzők szerint ez azt a képet erősíti a társadalomban, hogy azok jutnak előre, hogy jól pozicionálják magukat, és nem azok, akik többet, jobban tanulnak. Megjegyzik, hogy egy fejlett országban a jó szakemberek kormányváltás esetén is a helyükön maradnak. „Az elsősorban szakmai tudáson alapuló rendszer kialakítása a hazai közéletnek is jót tenne” – írták. Ehelyett mi van? Illiberalizmusnak becézett, álságos pszeudodemokrácia, legújabbkori szultanátus (majdnak elnöki rendszer, végül kiskirályságokat egyesítő nagyhercegség, janicsárszellem és selyemzsinór az okvetlenkedőknek, engedetleneknek, rakoncátlanoknak…

A szerzők szóvá teszik, hogy a közéletben egyre kevésbé jellemző a mértékletesség, helyett „a presztízsfogyasztással villogás, a tündöklés, a hatalmi arrogancia, a 'mindent jobban tudok' és a 'mindent én akarok csinálni' attitűd dívik, ez pedig visszatetszést szül. Nem örülnek annak a jelenségnek, hogy egyes közéleti szereplők elcelebesedtek.

Jellemző tünet (s persze lényeg) a kizárólag lakájmédia és udvaronc klientúra által biztosított a pillanat uralása. Bármi áron. A politikusok celebbé válásának talán legfontosabb oka, hogy a mai magyar közélet nem programokról, nem a választóknak kínált megoldási javaslatokról szól, hanem a karakterekről és karaktergyilkosságokról, vagyis politikai marketingről.

Ez a meglátás alighanem főleg a módszert tökélyre fejlesztő Habony Árpádnak és Rogán Antalnak szól, valamint az ezt a típusú politizálást támogató és bátorító Orbán Viktornak. „A közélet kiemelkedő szereplőinek nagy önmérsékletet kell tanúsítaniuk. Ugyanez vonatkozik egy-egy párt ismeretségi körébe tartozó vállalkozókra is. Nem baj, ha a szolgálat gyümölcse észszerű gazdagodás, de az csak következmény lehet és nem cél. Nem szabad kérkedni a szerzett javakkal!” – mondják, és itt sem kell sokat gondolkodnia az olvasónak, hogy vajon kik gazdagodtak meg észszerűtlenül az országban, és kik szoktak kérkedni a vagyonukkal.

A kötet egyik legérdekesebb része, hogy a közmédia is megkapja a magáét: a jelenlegi közélet és közhangulat tele van kiskirályi, kontár és ügyeskedő-mutyizó aránytalansággal, mértéktelenséggel. A közéletben minden fekete-fehér, egyszerű és radikális: a szövegek, amiket a közmédiában hallhatunk, a jelszavak és változásaik, a megoldások keménysége. Mindez a mértéktelenség agresszív kampánya.

A szerzők javaslata: „mértéktelen módon kell a mértékletességet reklámozni és bevinni a köztudatba”, „meg kell alapozni a nyugalom és megállapodottság kultúráját”. Még szintén a mértékletesség fejezetnél a hatalomgyakorlás kritikája is előkerül. „Nagy baj, ha a hatalom mindent erőből csinál. A mai közélet nem a szabályozott közéleti játszmák terepe. Ez nem felel meg sem a józanság, sem a hosszú távú tartósság kritériumának. Történelmi tapasztalatok szerint a mértéktelenség magában hordozza büntetését”.