Meghalt Yves de Daruvar, a francia ellenállás magyar származású hőse, jeles Trianon-elemző


97 évesen elhunyt Yves de Daruvar (Daruvári Kacskovics Imre), a második világháború alatt Charles de Gaulle tábornok által vezetett francia ellenállás egyik utolsó hőse. A nemzetközi hírű, 1971-ben Párizsban jelent meg Le Destin dramatique de la Hongrie: Trianon ou la Hongrie écartelée (Magyarország tragikus sorsa: Trianon avagy a feldarabolt Magyarország) című kötet szerzője.

„Trianon tehát történelmi tévedés, földrajzi szörnyszülött, gazdasági lehetetlenség, igazságtalan békeszerződés önmagában és tragikus következményeiben.” (Yves de Daruvár, 1971.)

  • De Londres à la Tunisie: Carnet de route de la France libre. (franciául) Préface du général Ingold. Paris: Charles-Lavauzelle et Cie. 1945. 230+165. o. (Hozzáférés: 2017. nov. 19.)]
  • Le Destin dramatique de la Hongrie: Trianon ou la Hongrie écartelée. (franciául) Paris: Albatros. 1971. 253. o. (2. kiadás: 1989, Paris, Sorlot, 3. kiadás: 2000)
  • The Tragic Fate of Hungary: A Country Carved-up Alive at Trianon. (angolul) Transl.: Victor Stankovich. München: Nemzetőr; American Hungarian Literary Guild. 1974. 235. o. 
  • Trianon: A feldarabolt Magyarország. (magyarul) Ford.: Ujvári Ferencné, Sz. Rátz Lívia, Ujváry Lajos. Luzern: Balogh József magánkiadás. 1976. 286. o.
  • Trianoni magyar sors. (magyarul) Budapest: Püski Kiadó. 1999. 141. o. (A luzerni magyar kiadás Dr. Kajdi-Avar Katalin által korrigált és kiegészített szövegével)
  • Yves de Daruvár: Válogatás. (magyarul) Szerk.: Fehér György. Lakitelek: MTA Központi Fizikai Kutató Intézete, Antológia Kiadó. 1992. 

A Francia Köztársaság Becsületrendjének Nagykeresztjével 2015-ben kitüntetett Yves de Daruvar az utolsó túlélője volt a Philippe Lecrerc tábornok vezette Szabad Franciaország 2. páncéloshadosztályának, amely 1944. augusztusban felszabadította Párizst. Halálával ötre csökkent a második világháborús francia ellenállás veteránjainak száma. A magyar származású veteránnak Emmanuel Macron francia államfő közleményben fejezte ki „a nemzet háláját a hősies cselekedeteiért”.

Yves de Daruval a nagy múltú nemesi Kacskovics családból származott, 1921. március 31-én Isztambulban született. Apja daruvári Kacskovics Tibor egykori tüzértiszt, anyja osztrák származású francia volt. Az 1920-as évek végén anyjával és húgával emigrált Franciaországba.

Párizsban érettségizett, majd a második világháború kitöréséig a gyarmati tisztviselői iskolába járt. 1940-ben katonai szolgálatra jelentkezett a helyi csendőrségen, de a túl fiatalnak talált önkéntest elküldték, titokban elhagyta Franciaországot, és a lengyel Batory gőzösön lengyel katonákkal együtt Angliába hajózott, hogy Londonban csatlakozzon a Szabad Francia Erőkhöz.

1941 júniusában elhagyta Angliát és Csádba ment, ahol beosztották a Philippe Leclerc de Hauteclocque ezredes csádi gépesített csoportjához (G.M.T.) tartozó Csádbeli szenegáli lövészezred harcfelderítő századába. 1942. március elején Daruvar járőralegysége kísérte Leclerc ezredest az ismét északra tartó hadoszlopban és küzdöttek az olaszok ellen a sivatagi harcban, részt vett mindkét Fezzanért folyó hadjáratban, a továbbiakban Tunéziában harcolt az olaszok és a németek ellen.

Többször is megsérült, ezért Egyiptomban kórházi kezelésre szorult, de azért hogy részt vehessen Franciaország felszabadításában, 1944 elején, nem várva meg teljes felépülését, visszatért a közben átszervezett, Marokkóban állomásozó alakulatához, a Csádi Menetezredhez, majd – mint az ezredparancsnok segédtisztje – Leclerc tábornok 2. páncélos hadosztályával ő is Angliába hajózott.

1944. augusztus elején a hadosztály törzskarával szállt partra Normandiában, ahol saját kérésére egy szakasz élén ismét a frontvonalban harcolhatott, 1944. augusztus 24-én Leclerc tábornokkal együtt vonult be Párizsba.

A háború után 1944 novemberében Yves de Daruvar megkapta a francia állampolgárságot, s befejezte tanulmányait a Tengerentúli Franciaország Nemzeti Iskolájában. 1947 és 1950 között Madagaszkárban, majd Mauritániában (1952-1954), Elefántcsontparton (1955-1956) és Kamerunban (1957-1958) dolgozott a francia közigazgatásban. Ezt követően másfél évig volt Francia Nyugat-Afrika Utazási Irodájának megbízott vezetője a szenegáli Dakarban, 1959-től 1962-ig pedig Francia Szomália főjegyzői tisztét töltötte be.

1962 júliusától 1963 januárjáig a Comore-szigeteki Köztársaság főbiztosa (gyarmati kormányzója) volt. 1963-ban visszatért az anyaországba és az Atomenergia-bizottság főtisztviselőjeként dolgozott 1981-ig.

Számos kitüntetéssel rendelkezett, a Becsületrend nagykeresztje mellett 1992-ben megkapta a Magyar Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetést. 1945-ben megírta visszaemlékezéseit Londontól Tunéziáig: a Szabad Franciaország útinalója címmel, származása révén pedig sokat foglalkozott a magyar történelemmel is, 1971-ben Párizsban jelent meg Le Destin dramatique de la Hongrie: Trianon ou la Hongrie écartelée (Magyarország tragikus sorsa: Trianon avagy a feldarabolt Magyarország) című kötete.