Szókimondó, szarkasztikus humorú lángelme és a magyar kávéházi kultúra híve Arisztotelész nyomdokain


Harsányi János Kutatóintézet és Archívum jön létre a Nobel-díjas tudós hagyatékának megőrzésére és bemutatására.

 

Hazánk jövője szempontjából az lenne a legfontosabb, hogy tehetségeket jól kiműveljék, mert ők segítik elő a tudományos előrehaladást, miként az irodalmi, filozófiai és egyéb fejlődést is. Nagy súlyt kell helyezni a nevelésre és a tanulásra. Magyarországon, különösen Budapesten erre volt nagy igény, tanulni, olvasni és tudományt művelni.

Sajnos hazánkban csak kevesen tudják, hogy ki volt Harsányi János, és miért is kapta meg 1994-ben a világ legnagyobb tudósainak kijáró Nobel-díjat közgazdaságtanból. Mondhatnánk persze, hogy ez irányú tudatlanságunkról nem mi tehetünk, hanem az a kegyetlen és igazságtalan kor, amely hosszú évtizedekig nem engedett minket gondolkodni, megtagadta tőlünk az információszerzés szabadságát. De ha ezzel a magyarázattal megelégednénk, akkor az értelmiség minden felelősségét elutasító magatartásával azonosulnánk, miközben lassan már három évtizede, hogy „ránk szakadt” a demokrácia.

Kevesen tudják, hogy ha élne, most lenne 98 éves Harsányi János, aki közgazdász, matematikus, filozófus, jogász, etikatudós, politológus, tudománytörténész és még a nemzetközi kapcsolatok szakembere is volt. Nyolcvan évet élt, de ebből csak harmincat szülőhazájában, ahol, akárhogy is próbálta, nem lehetett próféta, de még csak tudós sem. Huszonhét évesen megírta filozófiai doktori disszertációját, amelyben ritka nagy szellemi bátorsággal kimutatta Arisztotelész egyik tévedését. Csendben jegyezzük meg, hogy 1947-es doktorija csak most, a könyvhétre jelenik meg teljes terjedelmében. írja a nagyszerű magyar tudósról, Simon János a Harsányi János Tudásközpont igazgatója.

Anno 2000-ben, kaliforniai otthonában halt meg Harsányi János (John C. Harsanyi), Alzheimer-kórban szenvedett. Halálát szívroham okozta. Harsányi nevét a játékelmélet továbbfejlesztőjeként emlegetik, ám kevesen tudják, hogy az információ gazdaságtanának megalapozásához ugyancsak hozzájárult. Talán nem követünk el nagy tévedést akkor sem, ha megjegyezzük: az éppen most zajló, rekordbevételeket hozó, harmadik generációs német mobiltelefon-tender licitálásakor - közvetve legalábbis - az ő elméletét hasznosítja a szövetségi állam, amikor a költségvetési bevételek maximalizálását tűzte ki célul.

Egy hamisítatlan magyar tudós rendkívüli munkásságasokoldalú tudós a 

Az 1920-ban született tudós a Horthy-rendszerben még híresebbé vált Városligeti fasori Ágotha-rend hitvallású Evangélikus Főgimnáziumba járt, ahol olyan kiválóságok tanultak mint Neumann János (aki azt a játékelméletet alapozta meg, amelynek továbbfejlesztéséért Harsányi Nobel-díjat kapott) vagy Wigner Jenő (aki fizikusként nyerte el a legmagasabb tudományos kitüntetést). E nemzedékhez tartozott a magyarságát szintúgy mindvégig megtartó Teller Ede is.

Hosszú, de igen kanyargós út vezetett a budapesti patikától az ausztráliai egyetemen át a kaliforniai Berkeley-ig és a stockholmi Nobel-díjig. A magyarság bizony sok Nobel-díjassal büszkélkedhet, de ezen Nobel-díjasok közel fele nem tartja magát magyarnak, csak Magyarországon születettnek.

Harsányi János itthon szinte a poklokat is megjárta, hiszen először a náci németek üldözték őt, akik elől bujkálnia kellett az életéért, majd a rákosista kommunisták, akik miatt el kellett hagynia hazáját. Mégsem tagadta meg magyarságát, ahogy Nobel-díjas elődei és kortársai közül sokan tették. ­

Eltérően társadalomtudós kortársától, Polányi Károlytól, magát élete végéig vállaltan magyar származású tudósnak vallotta, hiszen tisztában volt azzal, hogy mit köszönhet szülőhazájának, tudta, hogy csak az itteni kultúrkör szocia­lizációjával lehetett azzá, akivé vált. Élete végéig büszkén vállalta gyökereit, anyanyelvét, magyaros szófordulatait, alma materét, megtartotta ironikus humorát, itteni barátait, egyszóval magyarságát. Nemhogy gyűlöletet nem érzett szülőhazája iránt, de szinte vágyott haza.

Az életről vallott ars poeticáját két levelében fogalmazta meg. Az egyikben személyes céljairól azt írta, hogy élete fő feladatának a családját és a munkáját tartja, őket szolgálni. A másikban tudományos hitvallását fogalmazta meg, egy 1957-ben Cseh-Szombathy László barátjának írott levelében: „De egészében véve az az érzésem, hogy az első teendő, a közgazdaságtan (és természettudományok) módszereihez hasonlóan, analitikai módszereket kidolgozni a politikai és egyéb társadalmi kérdések tanulmányozására. Ez lényegében azt jelenti, hogy minden elméleti hipotézist egy precízen leírható – modell – formájában fogalmazunk meg, ha lehetséges, akkor egy kvantitatív, matematikailag elemezhető modell formájában. Ezért van az, hogy ez idő szerint a matematikai módszerek társadalomtudományi alkalmazásával foglalkozom elsősorban.” Ennek szellemében tanított és kutatott.

Kutatásai közben mindennél jobban szerette és tisztelte a valóságot, és nagyobb hűséggel volt iránta, mint elődei kimunkált vagy annak látszó elméleteihez. A hétköznapi életben az emberek közötti sikeres kapcsolat mindig feltételez valamilyen kölcsönhatást, amelynek egy része előre könnyen kiszámítható, másik része azonban nehezebben vagy egyáltalán nem.

Ennek a ­stratégiai kölcsönhatásnak különösen kiemelkedő szerepe van azokban az országokban, ahol az intézmények gyorsan változnak, és nem lehet bennük tartósan megbízni, míg hozzájuk képest az emberek közötti kapcsolatok sokkal tartósabbak, így viszonylag kiszámíthatóbbak. Nem véletlen, hogy a játékelmélet nem egy nyugat-euró­pai gondolkodó szüleménye, hanem Magyarországon született tudósoké.

Egy olyan ország kultúrkörének terméke ez, ahol a sikerek elérésében a túlélési straté­giáknak, a túlélés művészetének kiemelkedő szerepük volt. Ő maga is egy nagy magyar túlélő volt, humorral és életerővel megáldva. Több más nagy ívű tudományos elmélethez hason­lóan (pl. a hálózatelmélet, a döntéselmélet) a játékelmélet is ­eredendően a saját köznapi élettapasztalataiból merített, előképei pedig mélyen a magyar kultúrában és tudományban gyökereztek.

A játékelmélet gyökerei

Maga a játék és a tudomány összekapcsolása már a 20-as évektől benne volt a magyar irodalomban. Rejtő Jenő népszerű könyvében A tizennégy karátos autó Gorcsev Ivánja kártyán, azaz játékával nyerte el a Nobel-díjat, így a maga módján máris összekapcsolta a játékot a magastudománnyal. Neumann János is kezdetben elsősorban a sakkjátékok, a dáma, a bridzs és a pókerjátékok kimenetelét elemezte. A sakkjáték matematikai elemzéséről már a 20-as évek elején hallott tanáraitól, Fejér Lipóttól, Haar Alfrédtól, Riesz Frigyestől, majd tanulmányokat olvasott a magyar matematika akkori folyóiratában, a Mathematikai és Physikai Lapokban – Kőnig Dénestől és Kalmár Lászlótól. Egyszerre párhuzamosan, de egymástól függetlenül két nagy magyar tudós, Neumann János és Harsányi János foglalkozott a játékelmélettel, sokáig anélkül tették, hogy egymással kapcsolatban álltak volna. Így is eljutottak fontos megoldások fölvázolásáig. Harsányi nagyságát mutatja, hogy mindig elismerte, soha nem vonta kétségbe Neumann elsőbbségét, munkájának úttörő jellegét.

Úgy is szokták mondani, hogy a játékelméletet Neumann alapította meg, Harsányi pedig rátette a koronát. Neumann János a 20-as évek végén abból indult ki, hogy a hagyományos matematika a természettudományok szükségleteihez van méretezve, és szinte teljességgel hiányoznak belőle a társadalom-, a közgazdaság-tudományok matematikai módszertani keretei és modelljei. Klasszikus alapmunkáját az osztrák származású közgazdásszal, Oskar Morgenstern princetoni professzorral közösen jelentette meg 1944-ben Játékelmélet és gazdasági viselkedés címmel.

Harsányi szerette a budapesti kávéházakat és általában a beszélgetéseknek teret adó kávéházi kultúra légkörét. Kedvenc írója is a kávéházak törzsvendége, Karinthy Ferenc volt, akinek sokra tartotta stílusát, élvezte játékos humorát. Magáról a játékelméletről, mint tudományról először Szalai Sándortól, az egyetem Szociológiai Intézetének megalapítójától hallott, Neumann munkássága alapján, 1946–47 táján.

Úgy emlékszik vissza rá, hogy: „A játékelmélet iránti érdeklődésemet Szalai keltette fel. Szalai egyike volt a legértelmesebb embereknek, akikkel valaha is találkoztam. Híres volt arról, hogy mindig olyan témákról beszélt, amelyek a tudományos könyvek első 20-30 oldalán szerepelnek. De olyan sok mindenről tudott – ha elég felületes módon is –, hogy előadásai és a vele való beszélgetések nagyon stimulálók voltak, és mindnyájan sokat tanultunk belőlük. A csoport minden tagja az intézetnek sokat tanult Szalaitól, a remek könyvtártól és a többi tagoktól.”

Bölcselettudomány, közgazdaságtan, szociológia, játékelmélet…

Kevesen tudják, hogy Harsányi valójában három egyetemi diplomát szerzett, és hozzá két doktori minősítést: filozófiából és közgazdaságtanból. 1941-ben beiratkozott a budapesti Magyar Királyi Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karára, és két év múltán, 1942. október 5-én megkapta a „gyógyszerészet mestere” oklevelet. Ezt követően az egyetemen maradt, hogy gyógyszerészetből is doktorátust szerezzen. Apja, Harsányi Károly ugyanis a patinás budapesti, zuglói Őrangyal gyógyszertár tulajdonosa volt, s az eredeti tervek szerint János fiának szánta patikáját. A háború azonban közbeszólt, tanulmányait kénytelen volt megszakítani. A folytatásra csak 1945 tavaszán kerülhetett sor, amikor ismét beiratkozott a Pázmány Péter Tudományegyetem Gyógyszerészeti Karára, és azt 1946 nyarán be is fejezte. 1946 őszén ismét beiratkozott a Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karára, ahol filozófiát tanult, mint főtárgyat, melléktárgyként pedig felvette a szociológiát és a lélektant. Tanulmányaiba – kérésére – beszámították gyógyszerészeti ­éveit, illetve társadalomtudományi ­vizsgáit is. Hivatalosan 1947. június 28-án doktorált a nagyhírű tudósnál, a piarista kultúrfilozófus Kornis Gyulánál. 1951 és 1953 között elvégezte a ­Sydney-i Egyetem közgazdasági szakát, ahol két év alatt mester szintű közgazdasági diplomát szerzett. Az 1956-ban elnyert kétéves Ro­ckefeller-ösztöndíjával az Egyesült Államokban beiratkozott a Stanford Egyetem közgazdaságtani és statisztikai doktori iskolájába, ahol sok mindent, így matematikát is tanult. Végül is 1958-ban Stanfordban filozófiai doktorátust szerzett, munkájában már a játékelmélet problémájával is foglalkozott. Az előszóban elsőként Kenneth Arrow-nak, a kor világhírű gazdaságelméleti kutatójának, a döntéselmélet és a határhaszon-elmélet kidolgozójának mondott köszönetet, aki nemcsak témavezetője, de szakmai támogatója is volt.

A nagy műveltségű és széles látókörű gondolkodó disszertációja Arisztotelészről

Harsányi 1947. június 28-án doktorált filozófiából a Pázmány Péter Egyetemen Kornis Gyulánál, summa cum laude minősítéssel. Disszertációjának címe: A filozófiai tévedések logikai alkata. De miért választotta ezt a témát a nagy műveltségű és széles látókörű gondolkodó? 1947 elején Szalai Sándor igazgató azt javasolta Harsányinak, hogy ne foglalkozzék kortárs témákkal, mert az mostanság politikailag nagyon veszélyes. A korabeli politikai és pártharcok egyre erősebben érintették az intézetet is, főleg Lukács György és Szalai Sándor erősödő személyes konfliktusai miatt is.

Harsányit is többen támadták, főleg mert magát Barankovics István Kereszténydemokrata Pártjához közel állónak vallotta. Ne felejtsük el, hogy maga is keresztény volt, zsidó származása ellenére ilyen szellemben nevelkedett, és a nyilaskeresztesek uralma idején is a jezsuiták mentették meg az életét. 1944–45 fordulóján egyik volt tanára, ­Raile Jakab atya (a budapesti pápai nunciatúra segítő bizottságának elnöke) és jezsuita hittársai hónapokon át bújtatták őt Pesten, a rendház Mária utcai templomának pincéjében.

Visszaemlékezései szerint a legnagyobb ellensége ekkor nem is annyira a félelem volt, hanem sokkal inkább az éhség, amely iszonyúan gyötörte. Még élete későbbi szakaszában is előjöttek rémálmaiban az éhezés akkori gyötrő emlékei.

Harsányi karakteréből következett szókimondása, szarkasztikus humora is, így nemegyszer nyilvános fórumokon is megengedett magának egy-egy politikailag pikáns tréfát. Olyat például, hogy miért volt nagy ember Marx. „Azért volt nagy ember, mert a közgazdászok azt hitték róla, hogy nagy szociológus, a szociológusok viszont, hogy nagy közgazdász.” Figyelmeztették, hogy vigyázzon a szájára, mert előbb-utóbb megüti a bokáját. Jellemző, hogy alig hagyta el Magyarországot, tanárát, Szalai Sándort letartóztatták, és évekig börtönben sínylődött.

Ilyen összefüggésben érthető tehát, hogy doktori disszertációjában miért fordult el a jelentől az ókori Arisztotelészhez. Visszaemlékezéseiben így magyarázza: „Én gyakornok koromban Aristoteles Politikájáról tartottam előadás-sorozatot. A választás azért esett Aristotelesre, mert azt gondoltuk, hogy az ő elméletei nem képeznek politikailag érzékeny problémakört.”

Maradt tehát számára a múlttal való vita, de nem akármilyen múltbéli gondolkodóval, hanem magával Arisztotelésszel. Róla szóló gondolatait régóta érlelte, így filozófiai doktori disszertációját is csak alig néhány hónap alatt írta meg. A rajta lévő dátum szerint 1947. április 3-án fejezte be. Disszertációjának címe: A filozófiai tévedések logikai alkata.

Az egyszerű nyelven megírt, így könnyen érthető tanulmány kristálytiszta logikai érvelésével és természettudományos ismeretanyagával valóban egyfajta kuriózumnak tekinthető. A munka legfontosabb kérdésföltevése az volt, hogy mi a filozófiai tévedések legfőbb oka, az analitikai és az induk­ciós tévedések és hibák általában hol rejtik a logikai hibákat, melyek a hibás indukciós eljárások, és melyek a helyesek.

A filozófiai indukció nehézségeit összehasonlította a matematikai és a természettudományos indukcióval. A dolgozat írójának végső konklúziója, hogy az ókor nagy géniusza tévedett, s ezért helyreigazította a helyes indukciós eljárás szellemében Arisztotelész téves indukcióelméletét. Micsoda szellemi bátorság ez egy huszonhét éves fiataltól!

Az 1947-ben megszerzett filozófiai doktorátus, szociológiai és pszichológiai tanulmányok iközben ismerkedett meg Klauber Annával, tanítványával és - utóbb - feleségével. Harsányi a szociológiai iuntézetben tanított, ám az új bolsevik-kommunista rendszer nem engedhette meg, hogy egy kimondottan antimarxista tudós taníthasson, ezért le kellett mondania állásáról. Klauber Anna tovább tanulhatott, ám őt csoporttársai folyamatosan azzal zaklatták, hogy szakítsa meg kapcsolatát Harsányival, annak politikai nézetei miatt. Anna azonban kitartott leendő férje mellett...

Időközben államosították a Harsányi-féle patikát (erről a tudós nem ejt szót visszaemlékezésében), arra viszont a későbbi Nobel-díjas utal, hogy Klauber Anna vette rá őt, hogy hagyják el az országot, amely egyre sztálinistább irányba halad. S most - immár szánt szándékkal - Ausztria felé keltek útra: egy mocsaras terepen keresztülvágva (nyilván a Hanság vidékére gondolt Harsányi) lépték át a határt, majd több hónapos várakozás után megkapták az ausztráliai (nem ausztriai!) vízumot. 1950. december 30-án léptek az ötödik kontinensre, és három nap múlva, 1951. január másodikán összeházasodtak Annával. Ausztriából Ausztráliába mentek, Harsányi előbb ott, majd az Egyesült Államokban lett egyetemi tanár, nemzetközileg ünnepelt tudós.

Az első időknen persze az 5. kontinensen sem értek véget a Harsányi família megpróbáltatásai: a férj nem beszélt rendesen angolul, magyarországi végzettségeit pedig Ausztráliában nem ismerték el. Első három évükben tehát gyári - fizikai - munkát kellett vállalnia. A gyár mellett esténként a Sydney Egyetem közgazdasági kurzusaira járt Harsányi. Azzal indokolta a váltást a szociológiáról, hogy a közgazdaságtan matematikai szépsége lenyűgözte őt. 1953-ban szerezte meg első angolszász tudományos fokozatát, az M.A.-t, vagyis a masteri címet.

1954-ben már óraadó a Queenslandi Egyetemen, Brisbane-ben. Két év múlva megkapja a Rockefeller-ösztöndíjat, és így két évet tölthet (feleségével együtt) az amerikai Stanford Egyetemen. Ott aztán ismét doktorátust szerez (közgazdaságtanból), s nem akárkivel ismerkedik meg Kaliforniában. Kenneth Arrow mellett ugyanis matematikai statisztikával kezdett foglalkozni. Ezután Canberrában (Ausztrália fővárosa) egyetemi tanár lett, 1961-ben pedig végleg Amerikába költözött (Arrow és Tobin professzorok segítségével). Előbb Detroitba került, majd a berkeley-i (Kalifornia) Business Schoolban tanított nyugdíjba vonulásáig. Már Berkeley-ben született meg fia, Tom.

Innentől kezdve egyszerűbb a krónikás dolga: a tudománytörténet jól feldolgozott eseményei közé tartozik ugyanis Harsányi János, vagyis immár John C. Harsanyi hatvanas évekbeli munkássága. 1966-ban, ,,A General Theory of Rational Behavior in Game Situations" című művében például Harsányi különbözteti meg először a ma ismert formában a kooperatív és a non-kooperatív játékokat. Egy játék szerinte ugyanis akkor kooperatív, ha az elkötelezettségek (megállapodások, ígéretek és fenyegetések) kikényszeríthetőek és teljes mértékben kötik a résztvevőket. Ha nem, akkor non-kooperatív játékok keletkeznek.

1967 és 1968 között fejtette legfontosabb gondolatait Harsányi. Elsősorban ezek miatt kapta meg későbbi Nobel-díját is. Három részletben közzétett tanulmányaiban, amelyek a ,,Games with Incomplete Information Played by 'Bayesian' Players, Parts I, II and III” címet viselik, a tökéletlen információkra alapozott játékok elméletét alkotta meg. Azóta ez a teória a nemzetközi leszerelési tárgyalásoktól kezdve, a szovjet-amerikai nukleáris elrettentésen át, az olajmezők licenszeinek állami árverésein keresztül a rádiós- és televíziós frekvenciák kiosztásáig megváltoztatták a közgazdaságtani és politikai gondolkodás alapjait.

Hagyományaink ápolása nemcsak tudományos kérdés, de nemzeti kötelességünk is. Ennek szellemében alakítottuk meg a Harsányi János Tudásközpontot, amelynek emlékkonferenciája e hét pénteken lesz, világhírű tudósok részvételével. A tudásközpont kutatóintézetként és archívumként egy­aránt szolgálja a magyar és a nemzetközi tudományos életet. Bízunk benne, hogy Magyarországon – akár a HJTK-ban is – az összes Nobel-díjas tudósunk hagyatéka otthonra talál.

Amikor 2018 elején a Harvardon meglátogattam Tom Harsányi professzort, a Nobel-díjas alkotó egyetlen fiát, örömmel fogadta, hogy megalakítjuk az apjáról elnevezett Harsányi János Tudásközpontot és Archívumot, a HJTK-t. Kezdeményezésünket teljes támogatásáról biztosította, amit később hivatalos levelében is megerősített.

Amikor érdeklődtünk a hagyatékban lévő dokumentumokról és fotókról, elmondta, hogy szülei oly hirtelen menekültek el Magyarországról, hogy életük ezen időszakáról lényegében semmilyen személyes emléket nem tudtak magukkal kivinni, a legkevésbé a doktori disszertációt. Ha mégis megvan valahol, akkor csak az egyetemi könyvtárban vagy annak dokumentumtárában található meg.