Tágasabb és szebb ez a világ az Üveghegy tetején


Kábulás-bódulás az internet előtt vagy a parkban fűben cinkos cimborák között? Soha! Inkább a könyv, a mesemondás, illetve –hallgatás, még inkább az együttmesélés varázslata, az álmaink, vágyaink valóra váltása, a jó és rossz küzdelme a képzelet világában! Repítsen fantáziaszárnyán a mese! „Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kislány, aki megmászta az Üveghegyet és amikor felért a tetejére, szebb lett a világ”.

 

Kreatívabb, gazdagabb a szókincse és jobb a szövegértése annak a gyermeknek, akinek a pedagógus, a szülő rendszeresen mesét mond vagy olvas – vallja Bajzáth Mária mesepedagógus a nepszava.hu oldalán. „Hallgatásról ismerszik meg a bölcs, de aki hallgat, még nem bölcs” – ezzel a mondással kezdődik Bajzáth Máriának, a Népmesekincstár Mesepedagógiai Módszer kidolgozójának legújabb kötete. A rabbi és az oroszlán címet viselő zsidó mese és legendagyűjtemény fejezeteiben többször jelennek meg bölcs zsidók, okos rabbik, ravasz kereskedők. A kötetben felbukkan egy szenzációs figura, Dzsuha is, aki hol bölcs, hol bolond, és nem sokban különbözik a világ más népeinek történeteiben megrajzolt kétarcú, hol ostoba, hol agyafúrt csavargótól. A török mesekincsben Naszreddin Hodzsaként, a jávaiban Törpeszarvasként jelenik meg, s a különböző népek történeteiben a párhuzamok egy sor további hasonló motívumban érhetők tetten – magyarázza a Népmesekincstár Mesepedagógia Műhely vezetője. A világ színes, és fontos, hogy minél többféle történeten keresztül mutassuk meg a gyerekeknek – érvel Bajzáth Mária.

Sorozatának első kötetei öt korosztálynak gyűjtötték össze a világ népmese kincsét: 0–4 éves, 4–6 éves, 6–8 éves, 8–10 éves gyerekeknek és a 11 éven felülieknek. Később ezeket egészítette ki egy találós kérdéseket tartalmazó kötet, s a zsidó mesegyűjtemény után már készül a népköltészetet feldolgozó munkája is. A rabbi és az oroszlán összeállítására a Lauder iskola pedagógusai biztatták a szerzőt, mert szerettek volna egy friss, XXI. századi gyűjtemény alapján tanítani. Így született az elmúlt 120 év összes magyarul megjelent zsidó mesegyűjteményéből és nemzetközi mesemondóktól kapott szövegek fordításaiból a mostani összeállítás.

S hogy mi módszer lényege? A mesefilmek nézésével szemben, vagy az óvodai meséléshez kapcsolódó bábozás, drámafoglalkozás mellett itt a mesét elmondó, felolvasó óvónő, tanító, esténként a szülő „úgy nyitja ki a gyerek számára a mese kapuját, hogy kizárólag a mindig, mindenhol rendelkezésünkre álló varázslatos eszközt: a hangot, a hangszínét, a gesztusait és a személyiségét adja hozzá, úgy, hogy ez örömet és élményt jelentsen neki és a kicsiknek is. A gyerek belső képalkotó képességére, képzeletére, fantáziájára épít és összekapcsolja a mesét a találós kérdéssel, népi játékkal, mondókával, nyelvtörővel, népdallal, használja a népköltészeti alkotások minden elemét, mert ezek egy csodálatosan egységes, egylényegű világot alkotnak”. A látszólag egyszerű, letisztult módszer: a mesemondás, olvasás eredményességét igazolják például a kaposvári egyetem kutatásai, amelyek szerint aki naponta 10-15 perces „élő” mesét hallhat, az szókincs tekintetében másfél évvel jár az ebből kimaradó kortársai előtt, szövegértési, olvasási képességeit nézve pedig egy évvel – sorolja az eredményeket Bajzáth Mária.

Egyre több közösségi tér van, ahol népi mesemondók, nemzetközi mesemondók, storytellerek, mese- és énekmondók mondanak meséket. A pedagógusokat pedig Bajzáth Mária készíti fel a mesepedagógiai módszer használatára. Azt mondja, óvodapedagógusoknál egy 30 órás alapképzés elég a lényeg elsajátítására. Alsó tagozaton ennek a duplája szükséges, mert ott külön kell bontani az órai és a délutáni, szabadidős munkát.

Gyönyörű, hogy amikor egy alsós pedagógus beül egy ilyen tanfolyamra, azonnal felismeri a tudást, ami mindannyiónkban ott él, a mesélő, a sztorizó, a játszó, örömmel kérdező és felelő embert – hangzik a tapasztalatok alapján az értékelés. A baj az, hogy amikor visszamennek az iskolába, ott nagyon nehéz megtalálni a rengeteg tanítandó tananyag mellett a helyét a mesemondásnak, játéknak.

A szakember biztos benne, hogy a nemzetközi tanulási felmérésekben siralmasan teljesítő magyar diákok eredményeit azok húzzák le, akik kimaradtak a napi mesélésből. Megdöbbentő, de szintén fölmérések bizonyítják, hogy a 3-10 éves magyar gyerekek egyharmada egyáltalán nem hallgat mesét, másik harmaduk alkalmanként, és csak egyharmadnak mesélnek napi rendszerességgel. Aki kimarad, az viszi magával az iskolába is az ebből fakadó lemaradását.

Bajzáth Mária úgy látja, hogy az óvodák 90 százalékában még naponta többször mesélnek az óvónők, a baj az iskolákban és a családok egy részében van. Kutatások igazolják azt is, hogy egy átlagos magyar gyerekre 7 perc minőségi idő jut, amikor nem etetik, nem fürdetik, hanem csak vele foglalkoznak és ebbe már nem nagyon fér bele az esti mese. Az óriási váltás a mesepedagógus szerint a 6-7 éves kor, amikortól a mese az olvasókönyvben szerepel, a gyerek számára csak egy elolvasandó szöveg, később szövegértési feladat lesz, és abban a pillanatban elvész az íze.

– Ha bármit elmesélek és közben azt kérem, hogy mondd vissza, merre nézett a sárkány, amikor a királyfi levágta a fejét, s a királyfi milyen színű ruhát viselt, abban a percben ez neked már ijesztő, riasztó feladat lesz – érvel a mesepedagógus, aki más szakértőkkel együtt mondja, „ordítja” bele a világba, hogy a népmesék szövege a legritkább esetben alkalmas olvasástanulásra, annak korai - kezdő - szakaszában. Gondoljunk bele már csak a mesekezdésekbe – hangzik a figyelmeztetés: „Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer az Üveghegyen is túl, az Óperenciás tengeren is túl…” – ezek olyan hosszú szavak, amelyek egy kezdő olvasás-tanulási szakaszban lévő gyereknek gyakorlatilag megfejthetetlen feladványok. Miközben a mesék ezt a korosztályt is megszólítják, de nem olvasva, hanem élőszóban meghallgatva!

A mesék ereje

Volt egy tehetséges tanítványom tíz évvel ezelőtt - meséli Bajzáth Mária -, de egyszer csak az addig nagyon jól tanuló kislány teljesen megváltozott, agresszív lett, a deviancia minden formáját mutatta. Kiderült, hogy édesapja addig egyedül nevelte, de akkor megérkezett a családba „a mostoha” a saját gyerekével és minden megváltozott. Megkérdeztem, van-e kedve egy dolgozatot készíteni arról, hogy mi történik az egyszülős családokból jövő mesehősökkel.

Megnéztük Hófehérkét, Hamupipőkét és a többit, másfél évig dolgozott rajta és végül tízévesen harmadik lett a középiskolás korosztály versenyén a dolgozattal. De ennél is többet ért az, ahogyan zárta az írását: „Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kislány, aki megmászta az Üveghegyet és amikor felért a tetejére, szebb lett a világ”. Született egy kistestvére, minden jóra fordult a családban, de ehhez kellett a mesék tanító ereje is.