Idei díszpolgárok: Körmendi János és Juhász Árpád. II. Kerületért Emlékérmet kapott Czigány György és Olescher Tamás


A II. Kerület Napja alkalmából immár 19. alkalommal adták át a kerületi kitüntetéseket június 21-én, csütörtökön. A díjkiosztó gálaestnek idén is a Marczibányi Téri Művelődési Központ adott otthont.

 

 

Az idei év díszpolgára címet dr. Juhász Árpád geológusnak, a posztomusz díszpolgári címet Körmendi János színművésznek adományozta a polgárok javaslata alapján az önkormányzat képviselő-testülete. A II. Kerületért Emlékérmet Czigány György költő, író, zenei rendező, valamint Olescher Tamás galériavezető, képzőművész vehette át.

Az ünnepélyes gálaműsor házigazdájaként Láng Zsolt polgármester köszöntötte a kitüntetetteket és a meghívott vendégeket. A II. kerületet képviselte továbbá Dankó Virág alpolgármester és Szalai Tibor jegyző. Láng Zsolt, aki a 19 ünnepi alkalomból immár tizenkétszer nyújtotta át az elismeréseket, ünnepi köszöntőjében aláhúzta, hogy városrészünk mindig kitüntetett figyelemmel kísérte azokat, akik itt élve, alkotva növelték a II. kerület jó hírnevét. Kiemelte, hogy az igazán bölcsek hivalkodás és sürgés nélkül ügyködnek… Idézte azt a bölcsességet is, miszerint ne sikeres próbálj lenni, hanem értékes!

Az ünnepi gálaesten megemlékeztek azon díszpolgárokról is, akik ebben az esztendőben hunytak el, így Szervátiusz Tiborról és dr. Ötvös Lászlóról.

„A bohóc, ha meghal is: azonnal föltámad. Elterül – és máris játszik tovább”

„A színház nemcsak otthonunk, templomunk is. Még annál is több: munkahelyünk!” (Körmendi János: Levelek az urológiáról)

A szomorú pillanatot azon nyomban tovaűzte Körmendi János nevének elhangzása, hiszen a pózmentes, szatirikus, szarkasztikus, szókimondó, mindig mosolygós mókamester, tréfaalkotó színművész alakja, jellegzetes orgánuma legott több mint hat évtizeden át aratott fergetegesen sikeres alakításait idézte föl. Kiváló komikus volt, művésze a rögtönzéseknek, mindig munkált benne a „kisördög”. Képes volt a produkción belül kidolgozni a saját magánszámait. Több évtizedes pályája során gyakran néhány mondatban kellett felhívnia magára a figyelmet, ami minden alkalommal sikerült neki: gond nélkül lejátszotta a színpadról még a főszereplőt is. Ha épp nem volt szövege, addig fészkelődött és grimaszolt, amíg sikerült nevetést kiváltania a publikumból. A közönség sokszor már akkor nevetett, amikor feltűnt a színpadon, saját bevallás szerint nem egyszer röhögésbe fullasztotta a drámákat is. Azonban nem bánta, hogy a nézők komikusként gondolnak rá. „Amikor egy színész fiatal, mást se tesz, más vágya sincs, minthogy megalkossa a skatulyáját. Aztán pedig jajgat, hogy be van skatulyázva. Én ezzel nem törődöm!” A művész véleménye szerint a színház feladata semmit nem változott élete során, ahogy a közönség elvárása sem, hiszen elsősorban szórakozni szeretnének az emberek. Őrá tökéletes ráillett, hogy bármit odaadott egy poénért.

A Kossuth-díjas, Jászai Mari-díjas magyar színművész, érdemes és kiváló Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjével és Köztársasági Elnök Érdeméremmel elismert művész, a II. világháború utáni első nagy színésznemzedék tagja, népi kollégista volt, főiskolai osztálytársa Sinkovits Imrének, Márkus Lászlónak, Gyurkovics Zsuzsának. 1951-ben végzősként lett a Madách Színház tagja, a körúti társulathoz harmincöt éven keresztül hűséges volt. Kevesebben tudják, nem csupán kitűnő színész volt, hanem íróként (Levelek az urológiáról /1974/, az Életrajz két felvonásban /1987/, Nyakig a színházban /1990/, kabarétréfák, tévébohózatok szerzőjeként is emlékezetes sikereket aratott. A legnevezetesebb közülük Csehov Három nővérének paródiája, amely a Magyar Televízió egyik szilveszteri műsorának fő attrakciója volt; az átirat ma is gyakran szerepel a kívánságműsorokban. Nerm egy eredeti Csehov-darabot levettek a műsorról a humorátirat miatt, mert attól tartottak, hogy nevetésbe fullad a darab... Az „Optikus” c. bohózat szintén óriási. Körmendi Jánost filmekben is láthattuk. Első filmszerepét az 1954-es Büdösvíz című filmben kapta, melyet követően csaknem ötven játékfilmben láthattuk őt. Legismertebb szerepei olyan produkciókhoz köthetőek, mint a Patyolat-akció, Krebsz, az Isten, Macskafogó, Te rongyos élet, Lila ákác, Egri csillagok, János vitéz, Pom Pom meséi… S ha épp nem játszott, nem írt? Akkor Örkény István és Mikszáth Kálmán műveit, valamint Arany fordításában Arisztophanészt lapozgatta szívesen.

A szegedi származású színművész az egyik legnagyobb magyar kabarészínész volt. Fél évszázadig élt a II. kerületben. Utóbbi éveiben már nem mozdult ki otthonról. Orvos felesége ápolta otthon. Férje nyolcvanadik születésnapjára finom csirkelevest és rakott krumplit főzött. János reggel afelett morfondírozott, hogy sok a gond vele, sok a kérése.  Élete párja azt válaszolta, hogy így is boldogok, mert együtt vannak. Ötvenöt éve élnek egymás mellett. „…boldog vagyok, hogy ennyi évet megéltem. Az életet azt nem sajnálom, csak a Mikroszkóp Színpadot.”

Tudománypárti, ismeretterjesztés-elkötelezett, természetvédő a Kóborló Farkas

A pécsi születésű, 80 esztendeje a II. kerületben lakó dr. Juhász Árpád geológus, világutazó páratlanul gazdag életműve a természettudományok, elsősorban a földtudományok népszerűsítése televízióban, rádióban, könyvekben, cikkekben, közéleti szerepvállalásban. A geológusságot a génjeiből hozta, dédapja felmenői bányászok voltak. A kövek és ásványok szeretetéhez a cserkész kirándulások hozzáadták az égbolt szeretetét is. Meghatározó élményei a budai hegyekhez és a Pilishez kötik. Kutatóként 109 országban járt, mintegy 30 tudományos cikket írt és eddig megjelent 25 könyvének jelentős része is a geológiával kapcsolatos. Közülük több - így például az Évmilliók emlékei - évtizedeken át tankönyv volt főiskolákon, egyetemeken. 2000-ben megkapta a geológus legnagyobb szakmai elismerését: a Magyarhoni Földtani Társulat tiszteleti tagja lett, 2011 júniusában a Magyar Földrajzi Társaság is tiszteletbeli tagjává választotta, a Magyar Tudományos Akadémia Ismeretterjesztési Bizottságának is tagja. Mindamellett Pro Natura-díjjal, Rockenbauer díjjal és Pethő Sándor-díjjal ismerték el szerteágazó munkásságát.Könyvei (A hegyek születése, A kék bolygó, A kőolaj nyomában, Harc a vízért és a víz ellen, Új geológiai ismeretek a földrajzoktatásban, A szén újrafelfedezése, A budai hegyvidék /magyar és német kiadás/, Katasztrófák évtizede, A kék bolygó vándora című album, valamint a Jövő energiái –megújuló energiák, Egzotikus Ázsia c album formátumú könyve stb. mellett több ezerre rúg folyóiratokban, napilapokban megjelent írásainak száma. Hosszú évek óta szerkesztőbizottsági tag, illetve tudományos tanácsadó. Az 1970-es években a Perpetuum mobile és az Utazz velünk gyermekműsorokon kívül részt vettem a magyar televíziózás történetének eddig legnagyobb oktatási vállalkozásában, a TV Egyetem létrehozásában.

 

„Tulajdonképpen véletlenül kerültem bele a dologba, Rockenbauer Pál keresett meg, hogy a Ki miben tudós? című vetélkedő akkori műsorvezetője megbetegedett, és be kéne ugrani a helyére – emlékezett Juhász. – A Szabadság téri épület 2-es stúdiójában volt az adás, ami épp az előző éjszaka égett le. Rettenetes körülmények között dolgoztunk, a műszakiak még a szénné égett kábeleket húzogatták a stúdióban. Rockenbauerrel aztán egy folyamatos barátság alakult ki, később jöttek az országjáró kirándulások gyerekekkel, és persze a Másfél millió lépés Magyarországon és a ... még egymillió lépés.”

Juhász Árpád minden Rockenbauer Pál által készített sorozatban közreműködött /A napsugár nyomában, Másfélmillió lépés Magyarországon, És még egymillió lépés stb./. Ugyancsak kivette részét a Megsebzett bolygó c. UNEP-produkció készítéséből. Éveken át szerkesztőként, időnként műsorvezetőként dolgozott a Gondolkodó és a TV Magiszter c. műsorokban. 1990-tól a MTV Delta produceri irodájának vezetőjeként számos új műsor pályázott meg, főleg olyanokat, amelyeket korai televíziós tevékenysége motivált. Sikerült a sírból visszahoznia a Ki miben tudós c. középiskolás vetélkedőt, több természettudományi műsort indított útjára. A felnőtteknek szánt ismeretterjesztés területén a közeljövő tudományos vízióját felvázoló, Útban kétezer felé c. sorozatot menedzselte.

Mint világjáró geológus, magánemberként, 100 ezer felvétellel rendelkezik a Föld 106 országáról és 50 órányi saját kamerával forgatott filmmel a Föld 40 országáról. Ebből a nyersanyagból mintegy 90 filmet készített: pl. A rabszolgák szigetén, A Homo sapiens szülőföldjén, A szamburuk otthonában, Esőerdő a sivatagban, Az imazászlók országában, A nagy hó öt kincse, Az aranyásók földjén, Az ördög golfpályája, Örökzöld matuzsálemek, Félig Európa, félig Amerika, Piramisok az esőerdőben, Az isten anyja folyónál, A termékeny félhold, Oázisvárosok a sivatagban, Toronyházak a sivatagban, Mégsem Atlantisz?

Juhász Árpád Kóborló Farkas néven indián is. Indiánsága a cserkészetből ered. 1941-ben a pasaréti ferencesek 46-os számú cserkészcsapatába, a „farkaskölykök” közé került. Amikor a cserkészetet betiltották, az őrsből indián törzset alapítottak, ahol Kóborló Farkasra kereszteltek át. Ezt a nevet 80 éves világjáróként is viseli.

Aki kérdez: KILÁTÓ Magazin és olvtársi közössége. Aki válaszol: Czigány György

Ki ne ismerné Czigány György Ki nyer ma, játék és muzsika tíz percben című népszerű rádiós zenei vetélkedőműsorát? Sokoldalú újságírói, szerkesztői tevékenysége mellett ez a szakmai védjegye. Végtére is négy évtizedet ért meg a műsor, a Ki nyer ma ikonikus vezetője volt. Irodalmi munkássága is kiemelkedő. Latin-történelem szakos tanár, író feleségének, Simon Erikának is, aki szintúgy az íráshoz kötődik. A Ki nyer ma… színpadi változata kerületünkben megtekinthető.

Az Erkel Ferenc-, Liszt Ferenc- és József Attila-díjas, Príma Primissima-díjas, Batthyány Strattman László-díjas, Pulitzer-életműdíjas, Stephanus-díjas magyar író, költő, újságíró, szerkesztő, zenei rendező, műsorvezető, érdemes művész a győri bencés gimnáziumból a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemre jelentkezett, ahol 1956-ban zongoraművész tanári diplomát szerzett Kadosa Pál tanítványaként. 1956-tól 20 évig a Magyar Rádió munkatársa illetve zenei főosztályvezetője volt. 1956-ban és azután is rendszeresen orgonált a krisztinavárosi templomban. 1976–1996 között a Magyar Televízió munkatársa, 1990. januárja és áprilisa között az elnökség tagja, 1990–992 között művészeti producere, 1993–1996 között a zenei műsorok stúdióvezetője volt. 1999-től az Írószövetség költői szakosztályának elnöke. Fél évszázadot töltött egyetlen mikrofon mögött, miközben végigjárta az irodalom és a zene szellemi magaslatait, megnyervén, beavatván mindebbe a „kedves hallgatót” is. „Nehéz, politikailag korántsem megnyugtató évtizedek voltak, a zenével és az irodalommal viszont meg lehetett lenni. Volt lehetőség ugyanakkor, hogy rögzítsük ezeknek a nagyszerű embereknek a zongorajátékát, az énekét, a költők pedig verseikkel voltak jelen a műsorokban” – fogalmazza meg szakmai ars poeticáját. Költőségéről pedig ezt vallja: „A vers, amiként valamennyi művészeti alkotás, voltaképpen élőlény: befejezése pillanatában függetlenné válik a költőtől, s ettől kezdve már az olvasón múlik, hogy mivé alakítja.”

Czigány Györgynek nemrég látott napvilágot 36. kötete, A nyár feltámadása, amelyben visszaemlékezések, rövid esszék, versek olvashatók. A szerző fölidézi többek között Nemes Nagy Ágnessel, Mándy Ivánnal, Ottlik Gézával, Koromzay Dénessel történt találkozásait, melyeken irodalomról, verslábakról, művészeti kérdésekről és a sportról beszélgettek, vitatkoztak. A kérdésre, jelen van-e a műveinkben Jézus, Czigány György Ottlik Gézát idézi, aki vallotta: „Ha nincs benne a művemben mindez, anyám, az égbolt, Jézus, akkor semmi sincs benne. Nem néven kell jelen lenniük…, hanem valóságosan. Ha Ő nem áradt bele a mégoly profán, világi jelentésmozzanatokból összerakott művembe – ha másként nem, hát mint szomjúság, halhatatlan vágy, a szarvas kívánkozása a szép hűvös patakra –, akkor nem is hoztunk létre semmit.” Czigány György ezzel kapcsolatban emlékeztet rá, hogy a katolikus költészet kimagasló képviselői – Rónay György, Pilinszky János, Tűz Tamás – nem tartották magukat „katolikus” alkotónak. Egyetemes értelemben voltak költők, akiknek művei maguk álltak helyt a kereszténység eszmevilágában, szakrális valóságában, esetleg teológiai töredékességgel, de költői teljességgel. Czigány György szerint az ún. „katolikus költő, író” művészetének egyik lehetséges veszélye, hogy a szerző „eleve birtokosa, megvallója annak az igazságnak, amit talán töredékesen, tükör által homályosan, de a mű erői által kellene fölfedeznie. Izzásban, érésben. Ellenpontok által válik az élmény ereje művészi tetté, verssé, regénnyé. A még mindig tartó teremtés részeként. Misztikus módon járhatják át a profán, akár pogánynak mondható, lázadónak látszó, a reménytelenséget is szertekiáltó szavak is a remekmű anyagát.” A műalkotás, talán szerzője szándéka ellenére is, „kivívhatja, kikényszerítheti (valamiféle mennyei hitel által) az anyag megszentelődésének kegyelmét”. A kötet egyik legszebb része, amikor Czigány György felidézi, hogy a II. világháborúban, Buda ostromakor, szorongattatásaik és szenvedéseik napjaiban egy szent életű katolikus pap tartotta bennük a lelket. Nagy Miklós volt az, a Mindszenty-per ötödrendű vádlottja. Csak az Úristen kegyelmének és Schirilla György ügyvéd védőbeszédeinek köszönhette, hogy a koncepciós perben nem ítélték halálra. „Boldog, akár boldoggá avatják, akár nem.” A könyv írója gyakran meglátogatta a börtönbüntetése után a Komárom megyei Úny faluba száműzött lelkipásztort, aki előfordult, hogy egyetlen hívőnek, egy idős asszonynak mutatott be szentmisét. Czigány György kötetében rávilágít, hogy a Szentírás mennyire meghatározza a modern kori alkotók témaválasztását is. – írja róla Bodnár Dániel a Magyar Kurírban. Nagyon sok a bibliai ihlet nyomán született remekmű, különösen a képzőművészetben, de az irodalomban és zenében is: Thomas Mann József és testvérei, Németh László Sámson – utóbbiból Szokolay Sándor írt operát –, Kodolányi János Én vagyok, Égő csipkebokor, Babits Mihály Jónás könyve, Honegger Dávid király oratóriuma, Schönberg Mózes és Áron (Kocsis Zoltán által kiegészített) operája, Kodály Zoltán énekkari freskója, a Jézus és a kufárok. A szakrális zene fontos darabja Sztravinszkij Zsoltárszimfóniája, amely Szent Márk evangéliuma, az Énekek éneke, János apostol levele és zsoltárok szövegrészeinek felhasználásával készült. Ez a mű egyidős Bartók Béla legszemélyesebb vallomásának tekinthető zenéjével, a Cantata profanával. Ezekkel azonos időben írta meg Tamási Áron Rendes feltámadás című gyönyörű elbeszélését. Mindkét mű az anyag szépsége és ereje által válik szakrálissá. Czigány György fölidézi személyes tragédiáját is, Zoltán nevű fia elvesztését. Az ő halálakor érzett mélységes fájdalmában a következő sorokkal fordult Krisztushoz: „Ha nem lelünk meg, Úrjézus, az egek fényességében, rád ismerünk létezésünk baleseteiből kimeredve a zuhanás pillanatában. Mert a pokol kapujában is csak a szüntelen imádság számít: csak a képtelen természetes, csak a mit sem remélő s mégis fölágaskodó könyörgés szava számít, hogy létezésünk halotti leplén megláthassuk árnyékodat.”

Czigány György egész életére, munkásságára jellemző volt, hogy belülről fakadó természetességgel élte meg Ég és Föld szerves kapcsolatát, a transzcendens mindenütt jelenvalóságát. Ez a szemlélet határozza meg az ebben a kötetében olvasható írásokat is.

Egyedi, természetelvű, látványközpontú jelképhátterű kép és harmónia

Idén a Magyar Művészeti Akadémia Képzőművészeti Tagozatának díját Olescher Tamásnak, a Vízivárosi Galéria vezetőjének ítélték oda. A kitüntetés Olescher Tamás képzőművészeti tevékenységének és egyben művészetszervezői munkásságának elismerését is jelenti. A minap pedig a II. Kerületért Emlékérmet kapott, ami fémjelzi: jelentékeny alkotóról beszélünk.

De ki is Olescher Tamás? Festő, díszlettervező, performer. A hetvenes években az alternatív művészetet szervezte. A nyolcvanas éveket Nyugat-Németországban élte meg. 1989–2003 Multi Média Színház vezetője, Budapest (több, mint 30 ősbemutató). 1986-tól több, mint 50 egyéni, több, mint száz csoportos kiállítás itthon és külföldön. 1991–93-ban elnyerte a Soros Alapítvány ösztöndíját. 1991-ben a Műcsarnokban, 1996-ban a Vigadó Galériában volt egyéni kiállítása, de rendszeresen kiállít itthon és Németországban. Díjak: az Eötvös József Alapítvány díja, az MTA Soros Alapítvány díja. Művei hazai közgyűjteményekben a Magyar Nemzeti Galériában, a Szombathelyi Képtárban és a székesfehérvári Szent István Király Múzeumban találhatók meg. Németországban is több közgyűjtemény őrzi munkáit. 1995 óta vezeti a II. Kerületi Önkormányzat képzőművészeti galériáját, a Vízivárosi Galériát, ahol hónapról hónapra szervez új kiállításokat. Eddig mintegy 1500 művész, több művészcsalád, illetve művészeti társaság mutatkozhatott be az intim hangulatú, színvonalas tárlatairól ismert galériában. A kortárs képzőművészeti ágak és irányzatok mellett külön sorozat foglalkozik a kerületünkben élő alkotókkal, és rendszeresen tiszteleghetünk a már eltávozott művészek életpályája előtt is.

Olescher Tamás rangos kitüntetéséhez gratulált Láng Zsolt polgármester is. A II. Kerületi Önkormányzat a kulturális élet minden területét támogatja. Nem csak a Vízivárosi Galéria magas színvonalú szakmai munkájához biztosít feltételeket: a Kapás utcai kiállítóhely, a Budai Táncklub és két művelődési központ működéséhez összesen évi mintegy négyszázmillió forinttal járul hozzá a kerület.

A galéria falai között már a 70-es évek végétől folyt klubélet. 1995-től irányítja a rangossá vált kiállítótermet Olescher Tamás és Gergely Mariann művészettörténész. A II. Kerületi Önkormányzat önerőből újíttatta fel a galériát, amelynek köszönhetően XXI. századi színvonalon, korszerű és esztétikus környezetben fogadhatja a látogatókat.

Egyik nevezetes kiállításának címe is van: Harmónia! „A szót sokszor alkalmazzuk, azonban a szó jelentése, tartalma nem jellemző környezetünkre, sem valóságos, sem szellemi, sem politikai értelemben. A harmónia szó maga már valamiféle idea iránti vágyakozást fejez ki, s annál többet is. A harmónia összhang - írja Feledy Balázs művészettörténész. Az általánosabb értelmű és tágasabban felfogott művészetben valamely műalkotás elemeinek szintén kiegyensúlyozott hatást keltő összhangja, arányossága. S persze a harmónia egyfajta etikai kategória is, amely a kölcsönös megértésre, az ellentét nélküli, jellemzően barátságos emberek közötti kapcsolatokra, viszonyokra utal, s végül, de egyáltalán nem utolsósorban a harmónia egyfajta kiegyensúlyozottság és belső béke. Nos, mindezek az értelmezések azonnal jelzik, hogy Tamás ezt a címet nem véletlenül választotta, ugyanis mind emberi, mind művészi habitusára ez a fajta viszonylatrendszer s magatartásmód alapvetően jellemző. Ideillő mottó a jeles német bencés szerzetestől, Anselm Grüntől: „Ha ráhagyatkozol Istenre, virágba borul az életed.”

Talán minden látási, érzékelési benyomásunkat megelőzi a képek formájának szinte precíz és nagyon határozott rendje. Ez feltűnő! Minden kép négyzet formájú (ez az alapforma fehér színű! ennek is jelentősége lehet!), minden négyzetforma egy kör alakú kompozíciót foglal magában, s (jellemzően ezeken belül) egy természeti ihletésű látvány érzékelhető. S minden körön belül látunk egy háromszög alakú rajzolatot, melyekben újabb konkrét természeti vagy/és szakrális vonatkozások bukkannak elénk. S ez a három forma, a négyzet, a kör és a háromszög nagyon erőteljesen kényszerít minket arra, hogy ezeket jeleknek, jelképeknek, szimbólumoknak fogjuk fel és értelmezzük. A négyzet a föld szimbóluma, szemben a kör jelképezte éggel. Mivel a négyzet minden földi lét jelképe, egyben a szellemivé vált ember megjelenési formája is. A négyzet a világmindenség négy sarka, ha a négyzetbe kereszt található, akkor a négyzet a négy evangélistára is utalhat. Platón szerint a négyzet a tökéletes szép, de a négyzet a földiségen át a testi jelzése is. A kör mivel önmagába visszatérő vonal, az egység, az abszolútum, a tökéletesség jelképe. A kör mindig az isteni, az égi, a spirituális tartalom, szemben a négyzettel, amely tehát az emberi, a földi és a testi jelképe. A kör lehet az örökkévalóság, így lehet a nap, a fény megjelenítője. A kör négyzettel együtt tehát a föld és ég összetartozására is utal. S ha négyzetben van elhelyezve a kör, az az anima mundi, a világ lelke szimbólumaként is előttünk állhat. S legbelül ott a háromszög, amely – említettük már a fogalmat – a harmónia, az egyensúly, a szintézis szimbóluma, s jelentősége lehet annak, hogy talpán áll-e vagy az egyik csúcsán. Ha csúcsával felfelé áll, akkor a Szentháromság jelképe is lehet, az Atyáé, a Fiúé és a Szentléleké.

Olescher Tamás e három formája tűnik fel előttünk tehát igen karakteresen, majd lassan kitárulkozik az egyes képek tartalmi, színbeli látványa, mélye, mélysége. Tamás munkái most is kötődnek a Bibliához. Alkotói alapállása része, hogy van, amikor idéz konkrét szöveget, máskor pusztán festőileg kötődik a szövegekhez, tartalmakhoz. S ahogy az adott újtestamentumi részek követik egymást, szinte úgy sorakoznak elénk Tamás képei is. A mű együttes lehetőséget ad egy-egy gondolat alaposabb kifejtéséhez, ugyanakkor egy-egy kép kiemelésére is. „A hegy”, „A tó”, „A templom”, a „Tükörkép” más-más színmezőre építi jellemzően természeti/spirituális motívumait, melyekben a virágoknak nagy jelentősége lesz, csak festői eszköztárt alkalmaz, írott hivatkozás nélkül. A szövegnek kiemelt jelentősége lesz azonban pl. a „Tekintsetek föl…” című képen, ahol azt idézi Lukácstól, amikor Krisztus a leselkedő, készülődő veszélyekről, félelmekről beszél vagy hasonlóan összetett a „Rend és káosz” című kép, ahol János gondolataira építkezve veti fel a világosság eljövetelének kérdését.

Olescher Tamás egész festészete biblikus kiindulású, hit, erudíció és intellektualitás egyaránt sugárzik képeiből, melyek művészi stílusa nagyon személyes, egyéni. Természetelvű, látványközpontú felfogást képvisel, de mindez nem nevezhető realizmusnak. Ami realistának látszik, érzékelődik, az is mindig jelképhátterű, allegorikus tartalmú. Tamás festészete komoly, de szinte sosem tragikus. Színei világosak, motívumvilágában a derűs kontempláció, az örömhír fontossága mindig előtérben van. Mert ebben a képi világban tehát valóban fontos a harmónia, azaz az összhang. Összhang földi és égi között, összhang a szimbólumok és formák között, összhang színek és természet között, s legfőképpen: harmónia, azaz összhang hit és művészet között, s mindez a korszellem jegyében. Olescher Tamás Anzelm Grün gondolatát idézte, melyben szintén összhangról van szó, Isten és a virágba borulás között. Az alábbi jelmondat itt Tamással összefüggésben fontos: „Omnia cum Deo, nihil sine eo”, „Mindent Istennel – nélküle semmit.”

*

A II. Kerület Díszpolgára címmel azokat a városrészünkben élő személyeket tüntetik ki, akik a művészeti, tudományos, sport- vagy közéletben kiemelkedő teljesítményt nyújtanak, és életművükkel kerületünk hírnevét öregbítik és szellemi értékeit gazdagítják. A II. Kerületért Emlékérmet azoknak a személyeknek, személyek csoportjának, társadalmi vagy gazdasági szervezeteknek adják, akik a kerület fejlesztésében, a társadalmi, szociális, kulturális és gazdasági élet bármely ágazatában hangsúlyozottan hasznos munkát végeznek, és maradandó eredményeket érnek el.