Szent János, Jovános, Iván éjjele: igazi varázslat, ha nem félünk, bízunk és „összeénekeljük” egymást!


A legbűvösebb éjszaka. Legendák, varázslatok, hiedelmek, népszokások jellemzik Szent Iván éjjelét: a június 23-áról 24-ére virradó éjszaka, a gonosz elűzésének ideje. Ön szedne gyógyfüvet meztelenül az erdőben? Pedig ilyenkor nagyon hatásos! + a korábbi Walpurgis-éj...

 

Szent Iván éjjelén már akkor máglyák lobogtak, amikor a névadó még meg sem született. Az év egykor legrövidebb, varázslatos éjszakáján a fényt segítették a lángok - szokás volt a házassági jóslás, szerelmi varázslás. a fény és a sötétség váltakozása mágikus eredettel bírt. A sötétség az elmúlást, a fény pedig a megújulást jelentette, ezért ezen a napon az emberek nagy tüzeket raktak, hogy elűzzék a sötétséget; ekkor kezdődik a csillagászati nyár is.

A napfordulók azoknál az ókori népeknél lettek ünnepnapokká, amelyek először tértek át a szoláris, azaz napév szerinti időszámításra, és ahol jelentős napkultusz alakult ki. A kereszténység kialakulásakor a Római Birodalom már a Julius Caesar-féle szoláris naptárt használta, a megszemélyesített napot különféle istenek alakjában tisztelték.  A kereszténység a IV. századtól kezdve a téli napfordulóra tette Krisztus születésnapját, jelképesen a „legyőzhetetlen nappal” azonosították. A napév szerinti időszámítással és a naptisztelettel függött össze a nyári napforduló ünneplése rítusokkal, tűzgyújtással: az V. századtól ez is keresztény ünnep lett, keresztelő Szent János ünnepe.

Ördögöket elűző tűz

A napfordulóhoz világszerte világi és egyházi ünnepek kapcsolódnak. Sok helyen máig fennmaradt a tűzugrás ősi pogány rítusa. A tűzkultusszal mindig is nagyon vigyázott a keresztény egyház. Már az Ószövetség is bálványozásnak minősítette a tűzgyújtást. Aztán az ókeresztények gondolatvilágában az ördögi Lucifer neve is összefüggött a „fényhozóval”. Sokan ezért a Prométheusz-mítosszal rokonítják e "bukott angyal" alakját, mintha az is a tüzet hozta volna el az emberiségnek, titkos tudást közvetítve. (Az ehhez kapcsolódó tanokat az az Origenész terjesztette a leginkább, akinek tanításait pár hete találták meg először teljes formájában Münchenben, így talán hamarosan többet is megtudhatunk a gondolatkör kialakulásáról.)

De a kígyókat elriasztó tűz - ami a pusztai népeknél egyszerűen mindennapi létszükséglet lehetett egykor - később összekeveredhetett a keresztény kultúrkörben a sátáni, ördögi kígyó (mint a gonosz jelképe) elűzésével is.

 

 Magyarországi hagyományok

Pilisszentivánon éjfélkor boszorkánybábut égetnek. Hazánkban alighanem bizánci hatásra Szent Ivánként rögzült ez az ünnepnap. Vannak azonban olyan magyarlakta térségek, például a legészakibb kárpát-medencei magyar nyelvi sziget, a felvidéki (1920, ill. 1991-től szlovákiai) Zoborvidék, ahol Virágos Szent Jánost ünnepelték ekkor.

Eredetét és fennmaradt szokásait tekintve talán az egyik legpogányabb ünnepünk a legkeresztényibb szent, Keresztelő Szent János egyházi napjával fonódik egybe június 24-én. Ez a nevezetes Szent Iván-nap, a nyári napforduló ünnepe a pogány hitvilág egyik kulcsfontosságú eleme lehetett, és csak nagy nehézséggel sikerült (némi) keresztény tartalommal megtölteni.

Így aztán jelentősége elmaradt a „sokkal jobban sikerült” ünnepötvözésektől: a modernizálódó Magyarországon például a húsvét és a pünkösd mögött fokozatosan elhalványult a Szent Iván-nap. Pedig az előző kettőhöz hasonlóan ez is összekapcsolódik pogány termékenységi és aratóünnepekkel, és még a június hónapot is sokáig Szent Iván havának nevezték a kalendárium szerint.

Az Iván elnevezés a régi magyar Jovános, Ivános alakból ered, illetve a János név szláv formájából, régen a június hónapot is Szent Iván havának nevezték. A hónap római elnevezéséből is látszik, hogy a június Júnó istennő hónapja, aki a házassággal megszentelt szerelem pártfogója. Egykor a házasságok jó részét is Szent Iván környékén, de legalábbis nyáron kötötték, így ebben az időszakban különösen sok gyermek fogant.

Az éjszakához kapcsolódó szokások is kapcsolódnak a termékenységhez, fényhez-sötétséghez, élethez-halálhoz. A rítusok egy része egyházi eredetű, más része attól független, és sokkal-sokkal régebbre nyúlik vissza.

Mint ismeretes és említettük, legismertebb eleme a szentiváni szokásnak a házasságjóslás, szerelmi varázslás; a legismertebb rítus a Szent Iván-napi tűzugrás. Amikor a szalmából, többféle fából megrakott tűz fölött a lányok átugráltak, a fiúk azt figyelték, ki mozog közülük a legtetszetősebben. Az ugrások magasságából és irányából sokféle jövendölést lehetett kiolvasni. Az utóbbi években egyre több helyen elevenítik fel a tűzugrás hagyományát, ugrálnak nők, férfiak vegyesen.

A máglya alapanyaga tűzrevaló zsúpszalma, rőzse, májusfa, gaz és szemét is lehetett. A tűzrevalót egyes helyeken a lányok gyűjtötték, másutt ez a fiúk feladata volt. Szent Iván estéjén kocsival mentek végig a falun Egyházgellén, minden házhoz bekiabáltak: „Rőzsét, rőzsét, adjanak rőzsét!/Ha nem adnak rőzsét, elvisszük a tőkét!”

Az ugrásra – a múlt század végi szegedi leírás szerint – tréfásan így biztatták a résztvevőket: „Ne félj, pajtás, ugord át, nem süti meg a pofád!” A tűz átugrása közben párosító, kiházasító dalokat énekeltek, ezek sokszor igen hosszúak voltak, mert a falu, környék összes fiatalját „összeénekelték” egymással. Ismert a mondás: „Hosszú, mint a szentiváni ének”.

Mihálygergén a búzavirágból font koszorút, amellyel a tüzet átugrották, a legközelebb álló fűzfára sorba felhajigálták. Úgy tartották, akié fennakad, az még azon az őszön férjhez fog menni. Volt, ahol a hajadonok körbetáncolták a máglyát, majd miután az utolsó parázs is kialudt, kenderföldre heveredtek le hazafelé. Aki után felegyenesedett a letiport kender, az még abban az évben férjet talált magának - ha kipróbálják, lehet, hogy magyarázkodniuk kell a kenderföld tulajdonosának!

A tűzbe egyébként illatos, gyógyító füveket is szórtak az asszonyok: a Szent Iván-napi tűznek egészségvarázsló szerepe is volt, közvetlenül a tűz átugrálása, valamint a felette füstölt különféle növények révén.

Meztelenül szedve hatékony a gyógyfű

Menyhén, Gímesen virágos bodzafaágat pároltak a tűzön, amit később daganatra tettek. Tardoskedden a tűzön megpörkölt vadbodzát az ágyba vitték a bolhák ellen. Vajkán vasfüvet, fodormentát, tisztesfüvet füstöltek, ebből főztek teát „mellfájás" ellen. A mezítelenül szedett gyógyfüveknek egyébként különösen erős hatásuk van, ha Szent Iván éjjelén szakajtjuk le azokat. Ez teljesen költséghatékony szórakozás, és nem kell hozzá kiöltözni - ha pedig van otthon tűzszínű gyertyájuk, hazatérve szerelmi varázst is űzhetnek.

Vegyenek elő egy sárga, narancssárga vagy piros - ez utóbbi a legjobb - gyertyát. Karcolják az aljába a kiválasztott nevét, majd gyújtsák meg. A gyertyát teljesen el kell égetni úgy, hogy egy kicsit éjfél után is égjen – tanácsolja szerkesztőségünk jósnője.

A legromantikusabb persze a szerelmi varázslás, de sok más indoka is lehetett a határban ilyenkor gyújtott tűznek. Sokszor az egymás melletti falvakban is különböző céllal, magyarázattal gyújtották a máglyát. A Nyitra megyei Pogrányban gazt égettek, azt tartották, hogy tiszta lesz a gabona és jobb lesz a termés. Nagyhinden úgy vélték, nem veri el a határt a jég, amerre a tűz füstje száll. Tardoskedden a dögtől és a ködtől akarták így megóvni a határt. Az Ipoly menti falvakban a kenderföldek mellett gyújtották a tüzet, és a tűz átugrálása előtt és után meghevertek a kenderföld szélén. Itt nem az emberi, hanem a kendertermékenység-varázslás volt a cél.

Az elhunytak is érzik az alma édes ízét

Az északi féltekén ekkor már nem hogy virágzik a növények egy része, de termést is hoz: a Szent Iván-éji tűzbe nagyon sok vidéken dobáltak gyümölcsöt. Szomorú magyarázatát adták a szokásnak a Magyar Néprajz szerint: akinek elhalt kisgyermeke van, így juttatja gyümölcshöz a túlvilágon. Más magyarázat szerint, aki a tűzbe aszalt körtét, almát vet, és ebből eszik, az nem betegszik meg.

Baranya megyében a sírokra is tettek a sült almából, míg Csongrád megyében azt tartották, hogy a tűzbe dobott alma édes ízét az elhunyt rokonok is megízlelhetik. Szeged környékén tűzbe dobott, majd onnan kipiszkált almát fogyasztottak a torok- és hasfájás elmúlasztására vagy megelőzésére.

Az Ormánságban élt az a hiedelem, hogy amelyik anyának meghalt kisgyermeke van, annak Szent Iván-nap előtt nem szabad almát ennie, mert megeszi a mennyországban lévő gyermeke aranyalmáját. Topolyán a tűz parazsába tették az almát, azt tartották, hogy aki abból eszik, nem fog fájni a torka. Akinek meghalt a kisgyereke, az nem ehetett belőle, mert elenné a halott kisgyereke elől.

Érdekes, hogy ezek a tilalmak, eltorzult formában, olyan vidékeken is éltek - mint például a Tápió menti falvak -, ahol emléke sem volt meg a Szent Iván-napi tűznek, tűzugrásnak. Errefelé úgy hitték, hogy aki Szent Iván-nap előtt gyümölcsöt eszik, annak kiskorában meghal a gyermeke. Azok az asszonyok, akiknek meghalt a kisgyermekük, nem ettek ilyenkor cseresznyét.

Ekkor érett az úgynevezett szentiváni alma is. Bálint Sándor  írt róla: a század elején még szokás volt, hogy Szeged egyes városrészeiben gyerekek járták az utcát, így kiabálva: „Hintsék kendtök almát, ha nem: pedig hajmát!" A háziak a kerítésen át az ünnepre érő szentiványi almát, más gyümölcsöt vagy aprópénzt szórtak. A szokás egyik magyarázata szerint a kiszórt almával a család elhunyt gyermekeit vendégelik meg.

És a boszorkányok?

Walpurgis-éj

Ha már boszik! Hazánkban kevéssé ismert, de Európa-szerte ismert hagyomány, kereszténység előtti időkből eredeztethető ünnep. Az április 30-áról május 1-ére virradó éjjel megünnepelt esemény neve Szent Walburgától, egy Dél-Németországban ténykedő benedekrendi apácáról kapra végeredményben a nevét.

A szent ünnepe május 1-ére esik, az ez előtti 9 napot Walpurgis-napokként ismeri a hagyomány. Ezen idő alatt harangozással védekezzenek a boszorkányok machinációi ellen. Mára keresztények és nem-keresztények együtt ünneplik a világ eme leghíresebb boszorkányszombatját.

A német hiedelemvilág szerint ekkor minden égtájról az ördögök, boszorkányok a Harz-hegység csúcsára, az 1142 m magas Brocken hegyre (Blockberg), vagy más magaslatra sereglenek, hogy varázslatos táncaikkal és ráolvasással elűzzék a tél szellemeit, egy utolsó télvégi mulatságon. A titkos, alvilági összejöveteleknek többek között egyik ismert (záró)motívuma az ördöggel való orgia, a házasság szentségének paródiájaként.

A Hidegkúti KILÁTÓ javaslata: tessék elmenni Wernigerode-ba egy kis Hasserödert inni, és boszorkánynak öltözött helyieket kukkolni!

Valószínűleg pusztán véletlen egybeesés, de több társával együtt Hitler 1945 március 30-a és április 1-e közötti éjjelen követett el öngyilkosságot. Persze ez nem akadályozza meg az okkultizmus híveit, hogy rettentő lényeges kapcsolatot véljenek felfedezni ezek között.

Az irodalomban is találunk eme ünnepre való hivatkozásokat, például Goethe Faustjának egyik jelenete a „Walpurgisnacht”, ahol az ördög a maga birodalmába vezeti Faustot, hogy megkóstoltatassa vele a Walpurgis-éj mámorát. Mendelson pedig az Első Walpurgis éj című kantátájával (1832) népszerűsítette ezt a népi babonát.

Természetesen ők sem maradhatnak ki: az év - akkor még - legrövidebb éjszakáját megelőző napon zöldellő faágakat tettek az ajtókra, ablakokra - még a tyúkólakra is -, hogy megelőzzék a rontást, elűzzék a boszorkányokat. Még nem késő szedni néhányat, tegyen a biztonságáért!

Bod Péter erdélyi református lelkész (1712–1769) a saját korában élő szokásokról ezt írja Szent Iván éjjeléről, vagyis Szent Iván (Keresztelő Szent János) napjának előestéjéről: „Ezen a napon ilyen dolgokat szoktak cselekedni: 1. a gyermekek szemetet, csontot egybeszednek, hogy azt megégessék és füstöt csináljanak, melynek azt az okát tartják, hogy a tájba a pogányok körül tüzet szoktanak volt tenni, hogy a kígyók ne szaporodjanak ott, minthogy ez Szent János napja tájban szokott lenni, a keresztények - a tudatlanság is segítvén - a tájban tüzeket tettek, azokat általszökdösték és azt kívánták, hogy minden szomorúságuk égjen el. 2. Égő üszköket szoktak kezekben hordozni és azokkal a határokat kerülni, azt gondolván, hogy így áldatik meg az ő földeiknek termése. 3. Némely helyeken ezen a napon kerekeket forgatnak, amelyek azt jelentik, hogy a nap már az égen felső pontjára hágott és minden dolgok változnak.”

Láthatjuk, hogy a tűzugrás szokását írja le Bod Péter, az egyik legősibb termékenységi rítust, amelyről, pontosabban Szent Iván tüzéről Bálint Sándor, a vallási néprajz legkiválóbb magyarországi képviselője pár évtizede így írt: „Virágos Szent János napján a Zobor vidéki Kolon (Kolicany) magyar népe, fiatalsága (...) úrnapi párlós füvekkel vegyített szalmarakásokat gyújtott meg, miközben daloltak, táncoltak. A fellobogó lángokat pedig egyenként valamennyien átugrálták. A tűzre vetett illatos füvekkel a gonoszt vélték elűzni, hogy a vetésben kárt ne tegyen, a kutakat, forrásokat meg ne rontsa." Bálint szerint "abból, hogy a leányok miképpen ugrották át Szent Iván tüzét, jósolni szoktak és férjhez menésre”.

Szűkebb, Trianon belüli hazánkban több hagyomány is kapcsolódik Szent Iván tüzéhez. Így a mátkálás, komázás Baranya, Tolna és Somogy területén a féktelenebb formákban Szent Iván tüzével ötvöződött. Husztót faluban a lányokat legények vitték át a Szent János tüzén, miközben mondták: „Mátka, mátka, mátkázunk. Még élünk, még halunk, mindég mátkák maradunk.” Kezükben volt a mátkafa is: hosszabb botra tűzött cseresznyeág.

Vázsnok hagyománya szerint a tűzugrás közben ezt mondogatták: „Mátka, mátka, mátkázzunk, még élünk, még halunk, mindég mátkák maradunk. Egymás apját, egymás anyját meg ne szidogassuk.” Lányok lánnyal, legények legénnyel mátkáztak. Ez úgy történt Bálint Sándor szerint, hogy kiálltak az utcára, „ha találtak, megcsókolták egymást. Ezentúl a legények komának, a lányok mátkának tisztelték egymást.”

A hazai német polgárság Pozsony városában is megülte Szent János ünnepét - Bálint szerint. „Sunabentfeuer”, azaz nyáresti tűz volt a tűz gyújtásával és átugrálásával kapcsolatos hagyomány neve. A városháza előtti térre gyűlt össze a város vezetősége és a szegényebb nép is. Diákok énekeltek, síposok és trombitások zenéltek, a nép pedig táncolt. Tűzijátékot is rendeztek.

Shakespeare örökzöld műve

Az angol alkotóóriás írta meg máig klasszikus változatát Midsummer Night's Dream címmel. Eszerint nyárközepi álom lenne a szó szerinti magyar fordítása a Szentivánéji álom-nak. A Shakespeare-mű is az ünnep pogány eredetére világít rá, a különböző bűbájokból, boszorkányságokból készített szinte már paródiát az angol drámaíró.

Tíz esztendeje a Vajdahunyad várának udvarán este tíz órától mutatta be előadásában Szakcsi-Lakatos Béla - Müller Péter Sziámi - KERO, alias Kerényi Miklós Gábor Szentivánéji álom című művét, a Budapesti Operettszínház új musicalszenzációját, a világ első worldmusicaljének legszebb dalait - sztárjaink közreműködésével. A mű zenéje egyedülálló, nemzetközi motívumokat vonultatott föl, elegyítvén az eltérő stílusokat a musicaltől a rapig, a poptól az autentikus cigányzenéig, a kortárs zenétől a népzenéig. Természetesen a worldmusical középpontjában is a jól ismert figurák álltak. A darab színhelye az álmok és szerelmek erdeje, s benne a tisztás: a földi emberek és a láthatatlan szellemvilág mágikus találkozóhelye, ahol mindenki a nagy esküvőre készülődött, Theseus, a dúsgazdag szállítmányozó, a „Nagy Taligás” lányának, Hermiának, s Demetrius-nak, a rendőrfőnök egyetlen fiának kellene egybekelnie másnap, Szent Iván bűvös éjjelén... Feltűntek a nép számára láthatatlan tündérek is, Oberon, a hatalmas tündérkirály, állandóan civódó felesége Titánia, a gyönyörű, félig emberi, félig tündéri ifjú, Puck, s a többiek... Közösen éneklik: „Szent Iván éjjelén együtt lesz minden, / Felforr a mámor most egyszeribe, / Megtelik vággyal és kéjjel az éjjel, és / Mindenki szerelmes valakibe!”

Szent Iván éjjelét egy hatalmas házibuliként fogta föl a Vígszínház…

… ahová mindannyian hivatalosak vagyunk. Azért jövünk el, hogy a vágyainknak engedelmeskedjünk. De mi történik, amikor ezen a bolondos estén, mikor a hold sem nyújt világosságot, minden érzésünk irányt téveszt? Mintha láthatatlan lények packáznának velünk. Féltékeny tündérek félrekézbesített bűbájai a legváratlanabb helyzetekhez vezetnek: aki eddig a szerelem elől menekült, most üldözi azt, aki vonakodott, most vonzódik. A vígjátéki félreértéseken keresztül, amiket Pukk, ez a rafinált játékmester kaján élvezettel és fáradhatatlanul működtet, saját esendőségünkön nevethetünk.

A Szentivánéji álom Shakespeare legforrongóbb komédiája, amelyben mindenki átalakul, leveti a bőrét, kivetkőzik önmagából vagy éppen önmagává vedlik át, hogy aztán másnap reggel, fátyolos szemmel megébredve elgondolkodhasson: tényleg énvelem történt mindez?