Kezdje az Utazás kiállításon nyaralása tervezését!


Az Utazás kiállítás, hazánk legnagyobb turisztikai seregszemléje, egy valódi színes forgatag, mely 2019 február 21-24. között eseménydús, aktív hétvégével várja a látogatókat a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontban.

A rendezvényen közel 300 kiállító mutatja be 30 ország régióit, kultúráját, nevezetességeit vagy gasztronómiáját, végtelen inspirációt nyújtva az utazás megtervezéséhez, vagy akár lefoglalásához. A felmerülő kérdésekre, a helyszínen azonnal választ is kaphatnak az érdeklődők, hiszen az utazási irodák szakemberei vagy térségek képviselői mellett számos hazai utazó blogger ad tippeket és tanácsokat, hogy a látogatók a legtöbbet hozhassák ki utazásaikból.

A kiállítás minden évben díszvendéget invitálnak, hogy az érdeklődők újabb és újabb országokat és régiókat ismerhessenek meg részletesebben. Idén a külföldi díszvendég Algéria, mely rengeteg érdekességgel szolgál, hiszen UNESCO Világörökségi helyszínek, kanyargós utcák, lenyűgöző építészeti remekművek, mediterrán tengerpart, buja tájak és római kori romok várják az ide látogatókat.

Hazai díszvendég lesz Bács-Kiskun megye és Kecskemét. Az ő standjukra látogatók megismerhetik a hajósi pincesort, a végtelen bugaci pusztát, képzeletben egy sétát tehetnek a bajai Duna-parton, csobbanhatnak a félegyházi fürdőben és megcsodálhatják a kecskeméti Cifrapalotát is.

Kulturális díszvendégként a Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram szerepel mely modern installációval és korabeli enteriőrök között korhű ruhákba öltözött hölgyekkel hívja időutazásra az érdeklődőket, és számos egyéb izgalmas programmal is szolgál. Ez utóbbiban nem ő az egyetlen, ugyanis programokból nem lesz hiány az idei Utazás kiállításon sem. A látogatók többek között találkozhatnak a legismertebb hazai utazó bloggerekkel, meghallgathatják a Járatlan Utakon Fesztivál utazóinak beszámolóját, bekapcsolódhatnak a Momentán Társulat improvizációs előadásában, vagy akár virtuálisan bejárhatják az országot. A programok szinte megszámlálhatatlanok, érdemes ellátogatni a kiállítás honlapjára a részletes információkért: http://utazas.hungexpo.hu

És hogy a részvétel még izgalmasabb legyen, két nyereményjáték is várja az érdeklődőket a kiállításon, melyeken több, két személyre szóló utazás kerül kisorsolásra, így a szerencsések eljuthatnak Algériába, Tiszakécskére vagy az ozorai Pipo Várkastélyba. Ha pedig a rengeteg élmény feldolgozására kis szünetet tartana az érdeklődő, akkor az Expo Bistro-ban egyhelyben indulhat gasztronómiai utazásra, itt ugyanis Algéria, India, Kína, Közel-Kelet, Marokkó, Mexikó, Olaszország, Spanyolország és Thaiföld jellegzetes ételei kóstolhatók végig.

A kiállításra érdemes elővételben megváltani a belépőt az utazas.hungexpo.hu weboldalon a sorban állás elkerülése érdekében, illetve fontos információ, hogy a Hungexpo-n idén már csak érintéses vagy HelloPay kártyával lehet belépőjegyet és egyéb szolgáltatásokat vásárolni, mely természetesen nem vonatkozik a kiállítók termékeire és szolgáltatásaira.