Közösségi virágültetés környezettudatos családi-nap a Margitszigeten


A FŐKERT Nonprofit Zrt. megrendezi a „Közösségi virágültetés” elnevezésű környezettudatos családi napját 2019. május 25-én, szombaton, délelőtt 10 órától este 18 óráig, a Margitszigeten.

A rendezvény a minden évben június 5-én tartott környezetvédelmi világnaphoz csatlakozik. A környezetvédelmi világnap célja széles körben felhívni a figyelmet a környezetszennyezés következményeire és elősegíteni az együtt gondolkodást, a közös cselekvést - terjeszteni a fenntartható fejlődés eszméjét. Az idei nap különlegessége, hogy a Budapest 2019 Európa Sportfővárosa programsorozat keretén belül, Budapest Családi Sportnapjával együttműködve kerül megrendezésre.
A „Közösségi virágültetés” erősíti az „én városom” életérzést, valamint felhívja a figyelmet: a városi zöld tér mindenkié. Közösen használjuk, alakítjuk, élvezzük az általa nyújtott előnyöket és éppen ezért közösen is kell tennünk zöldfelületeink, tereink szépségéért, megóvásáért.
Színes programokkal várják az érdeklődőket, a környezettudatos gyerekfoglalkozások, és a cigaretta csikk-szedő verseny mellett a rendezvényen bemutatkoznak Budapest közművállalatai is, akik mind stratégiai céljuknak tűzték ki a fenntarthatóságot, a környezettudatos szemlélet terjesztését és az edukációt.
A látogatók érdekes, hasznos és szórakoztató programokon vehetnek részt a nyárköszöntő, ingyenes rendezvényen a Margitszigeten.
További információ és részletes programok: http://www.fokert.hu/tmm2019