2020-ban a CURIOSITAS – Kíváncsiság lett Magyarország Tortája, s a Szentivánéji Álom lett Magyarország Cukormentes Tortája


Füredi Krisztián tápiószecsői cukrászmester alkotása, a „CURIOSITAS – Kíváncsiság” fantázianevű torta viselheti idén a kitüntető címet. A pilisszentiváni JÓkenyér cukrászat Szentivánéji álom alkotása pedig a Magyarország Cukormentes Tortája versenyt nyerte.

A Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete idén tizennegyedik alkalommal hirdette meg a „Magyarország Tortája” versenyt az augusztus 20-i nemzeti ünnepünk, államalapító Szent István ünnepe, Magyarország szimbolikus születésnapja köszöntésére. A nyertes tortát évről-évre hatalmas érdeklődés kíséri.

Kedvelt magyar ízekkel, gyümölcsökkel készült recepteket várt az Ipartestület, olyan tortákat, melyek az ünneppel, vagy Magyarországgal összefüggésbe hozhatók, és szigorúan csak kiváló minőségű, természetes és egészséges alapanyagokat tartalmaznak. 

A szakmai zsűri háromfordulós értékelés után hirdeti ki a győztest. Az első körben a nevezett tortákból választott ki a zsűri anonim módon hat tortát, majd a második körben újrakóstolták a döntős tortákat és javaslatokat tettek azok tökéletesítésére. A döntőben a versenyzőknek a zsűri jelenlétében, élőben kellett elkészíteniük a tortákat, melyeket szakmai szempontok alapján pontoztak.

Így született meg a győztes, mely idén nem más, mint a „CURIOSITAS – Kíváncsiság”, Füredi Krisztián, a tápiószecsői Hisztéria Cukrászda cukrászmesterének alkotása. A tehetséges fiatal cukrász az elmúlt évek versenyeinek rendszeres résztvevője.

„CURIOSITAS” ‒ latinul kíváncsiságot és különlegességet is jelent. Mindkét jellemző igaz a nyertes tortára, hiszen izgalmas, újszerű íz kombinációt rejt, mely kíváncsivá tesz és kóstolásra ösztönöz. A birsalma szinte az egyetlen olyan magyar gyümölcs, ami nyers állapotban élvezhetetlen. Rafinéria, fantázia, kifinomult érzék és szakmai tudás kell ahhoz, hogy ennek a pompás gyümölcsnek a rejtett ízei előkerüljenek. Készítője olyan ízekkel kombinálta, mint a mandula, a mogyoró, a csokoládé és a legmodernebb technológiákat alkalmazva készítette el, így igazán méltó lett az elnevezéséhez.

Füredi Krisztián a gyakorlati éveit a Gundel étteremben töltötte, a fő összetevőket (mandula, mogyoró, csokoládé) a Gundel torta ihlette, közéjük csempészte be egyik kedvenc alapanyagát, a birsalmát. Mostanában méltatlanul mellőzött gyümölcsünk, pedig a magyar gasztronómiai kultúrában évszázadok óta jelen van. A birs zselét birs kompóttal egészítette ki és birs pálinkával tette teljessé, így sikerült a legszebb arcát kihoznia a gyümölcsnek. Mandulás piskóta, mogyoróolajos ropogós, bársonyos birszselé, narancsos mandula mousse és étcsokoládés tükörbevonó harmóniája teszi tökéletessé Magyarország idei ünnepi tortáját.
A második helyezett Marsa Éva Heléna „Fenséges fügés manna” tortája lett a nagykőrösi Vanília & Gelarto cukrászdából, a harmadik helyen a tavaly előtti győztes Sztaracsek Ádám „Tétényi áfonyás mandula” tortája végzett a komáromi Jánoska Cukrászdából. Idén először a zsűri Hagyományőrző különdíjat is odaítélt, melyet Nándori László (Nándori Cukrászda, Budapest) alkotása, a FORTISSIMI – Bátrak tortája nyert el, Kercaszomor, a Legbátrabb Falu tiszteletére.

Augusztus 19-től lehet megkóstolni a tortát, országszerte több száz cukrászdában. Az árusító cukrászdák listáját augusztus 14-től megtalálják a www.cukraszat.net oldalon, a lista várhatóan augusztus 18-ig napról napra bővülni fog. A torták minőségének védelme érdekében az idei évben is csak az év végétől lesznek nyilvánosak a receptek, addig csak az ipartestület tagjai készíthetik.

2020-ban A Szentivánéji Álom lett MAgbyarország Cukormentes Tortája

A pilisszentiváni JÓkenyér cukrászat hozzáadott cukor nélkül készült alkotása nyerte idén a Magyarország Cukormentes Tortája versenyt, amelyet az Egy Csepp Figyelem Alapítvány minden évben a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestületével együtt hirdet meg. A Szentivánéji Álom győzelmét Budapesten, az Országház Vadásztermében tartott sajtótájékoztatón jelentették be a Magyarország Tortájával és a Szent István napi kenyérrel együtt.

A Magyarország Cukormentes Tortája versenyre, melyet kilencedik alkalommal rendezett meg az Egy Csepp Figyelem Alapítvány és a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete, az ország bármely cukrászdája és vendéglátó egysége nevezhetett. A cukrászok elsősorban a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége által jóváhagyott alapanyaglistát használták fel tortáik elkészítéséhez. 

Az idei győztes a Szentivánéji Álom lett, melyet a pilisszentiváni JÓkenyér cukrászat csapata készített Dienes Andrea cukrászmester vezetésével. A sütemény nem tartalmaz hozzáadott cukrot, ízvilágát a kellemesen savanykás, fahéjas meggylekvár és a könnyű meggyes habkrém adja, melyet a tejszínes-zabpelyhes angolkrém teszi teljessé. A tortát cukormentes fehércsokoládé fedi, melyet koszorúszerűen borít a liofilizált meggy. Így a torta harmonikus ízvilágához elegáns küllem párosul.

A Szentivánéji Álom a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége számításai alapján szeletenként 13,3 g szénhidrátot és 252,5 kcal-t tartalmaz, ezért a cukorbetegek számára jó választás lehet. De mindazoknak ajánljuk, akik ügyelnek arra, milyen összetevőket tartalmaz, amit elfogyasztanak. 

A torta laboratóriumi vizsgálatait a Wessling Hungary Kft., független élelmiszervizsgáló laboratórium végezte.

A győztes torta készítője fődíjként egy Beurer Health Manager csomagot vehetett át a Beurer Medical Hungary Kft. jóvoltából. „A leginnovatívabb recept” különdíjat a 77 Elektronika Kft felajánlásával a monori Ami Süti érdemelte ki az Ami Pisztácia versenyművel. A Diabess Kft. a legjobb gyógyhatású alapanyaggal készült torta készítőjét különdíjban részesítette, melyet a szegedi Virág Cukrászda nyert a berkenyét tartalmazó Mogyorócskával.

Az Egy Csepp Figyelem Alapítvány célja a versennyel az, hogy felhívja a cukrászok figyelmét a kiegyensúlyozott étrendbe illeszthető, hozzáadott cukrot nem tartalmazó desszertek iránti növekvő igényre.