Védirat barátainkért, az állatokért


Kutya-, akarom mondani/írni: rókavilág van manapság! Miért? Klattyintson a részletekre!

Azon már kevésbé lepődünk meg, mivé képes változni bolygónk főemlőse. Persze jobb szeretnénk emberfiáról, vagyis Isten teremtményéről írni. Mert e név és e státusz illeti meg, ha nem lesüllyed, hanem fölemelkedik – részint tudása, de leginkább embersége, nyitottsága, odafigyelése, jóakarata és alkotóképessége okán.

Voltaképpen az ember eddigi „eredményessége” vezetett el odáig, hogy hihetetlen módon elpusztultak egyes állatfajok, valamint hogy minő mértékben képesek háziasulni (domesztikálódni). Elég, ha a villanyvezetékek madaraira gondolunk. Meg sem lepődünk rajtuk. Miként a (budai, pilisi) erdőkben sem szaladnak, bújnak el tőlünk amúgy vadon élő barátaink. A mókus elfogadja ételadományainkat; minden bizonnyal tudja, hogy ezzel örömet szerez nekünk. Mi meg neki. Az egyik máriaremetei buszmegállónál már arra lettem figyelmes, hogy egy mókus a reggeli csúcs dacára is ott cikázik a kert fáin.

Az erdélyi Brassóban pedig kukáznak (!) a medvék. Aranyos így „málnázni” látni a macikat, de hát szegények nem jókedvükben teszik, hanem éhségükben. Ugyanis elfogyott a természetes életterük. Az erdejük. A málnájuk s egyéb csemegéjük. Hogy magyar, szász vagy román medvék ők, mindegy, miként az is mindegy, hogy román vagy más nemzetiségű ember „fogyasztotta el” azt, ami a maciknak (a farkasoknak meg a többieknek) jár. Ami a természetadta jussuk.

Az ún. fejlett nyugat már ebben is egy fokkal előbbre jár, tudniillik Angliában, az eredeti tőkefelhalmozásnak, nem kis részben embertelenséggel, vérrel, szenvedéssel sújtott fejlődésnek nevezett valami hazájában a rókák újabb civilizációs fokot értek el.

Róka rabolt ki egy jól megtermett férfit. A „struggle for life” megalázó helyzetébe kényszerített rőt ravaszdi az általam a legnagyobb szociológusok s pszichológusok egyikének számító Dickens világába illően, egy sikátorban sarokba szorította, ráugrált és addig nem tágított, meg az illető nem adta neki ennivalóját.

A kirabolt férfi 29 éves és 95 kilós, míg a rabló róka nem túl termetes, 10 kilónál biztos, hogy kisebb tömegű volt.

A vadóc egy nagyáruház közelében ücsörögve várta prédáját, a férfit jó ideig békésen követte, csak a szűk utcácskában támadt rá: megpróbálta elragadni a bevásárlószatyrát. A férfi hiába próbálta elkergetni, a róka nem hátrált meg, a megtámadott pedig végül inkább feláldozta fokhagymás kenyerét, amellyel a rabló elszaladt.

Vadszakértők szerint az ilyen eset rendkívül ritka, általában elég ráüvölteni egy rókára a megfutamításhoz, a legjobb fegyver ellene a vízipisztoly - adta hírül a The Daily Telegraph című brit lap.

Lám-lám, idáig süllyesztette az ember a világot – és benne a macit, ez esetünkben pedig a rókát. Rabló róka! Hát már a róka ravaszdiságára sem számíthatunk?! Rögvest rabolva támad? Hová lett ez a(z állat)barátunk, ez a kedves figura meg a klassz(ikus) mese vagy Saint-Exupery Kis hercegének rókája? S hová az állatbarát ember, egyáltalán a világ?

(osz-tam-bor)