A tökéletes karácsonyfa - Boldog téli napfordulót!


A fenyőfa beszerzése összetett feladat; nagyon nem mindegy, hol, mire és mikor költünk el súlyos ezreket, és aztán hogy bánunk a családtaggá váló növénnyel. Karácsonyfát venni a férfiember dolga, mondják. De a lényeg: a karácsonyi misztérium!

A karácsony jóval könnyebb lenne, ha valóban a világnézet szerint változó omnipotens lény végezné a tennivalókat. Az ajándékvásárlás még egyszerűbb, az igazán szemfülesek azt vagy hónapokkal hamarabb, vagy az utolsó pillanatban, de legalább az interneten keresztül intézik el. A fenyőfa beszerzése azonban összetett feladat, ráadásul nagyon nem mindegy, hol, mire és mikor költünk el súlyos ezreket, és aztán hogy bánunk a következő hetekre családtaggá váló növénnyel.

Karácsonyfát venni a férfiember (sé/vagy hölgyember) dolga, aki általában az utolsó napokra halogatja, mert akkor biztosan frissebb az áru (pedig dehogy!) Aztán ott áll december 23-án délután a piacon, és nem tud választani az utolsó valamirevaló, de drága Nordmann-fenyő, a már csak közepes méretben kapható ezüst, és az olcsó, magas, de kicsit már csoffadt luc között. Az örökös halogatókon szeretnénk segíteni termék-összehasonlító tesztünkkel.

Vásároltunk néhány fát az index (nagyjából ugyanolyan magasságú, 125-150 centi közötti, egy időpontban kivágott példányokat), és figyeltük, mi történne velük szobahőmérsékleten a karácsonytól vízkeresztig tartó kéthetes időszakban. Mivel a tesztet a faárusok szokásos megjelenése előtt kezdtük, egy beszállítóig kellett mennünk.

„A mezőgazdasági intézkedések lassan minden területet lefednek, a búzával, kukoricával, gyümölcsökkel, zöldségekkel foglalkozó ágazatokra odafigyelnek az emberek” – osztotta meg véleméynét velünk a szakember. „Mi valahogy mindig kimaradunk, pedig ugyanolyan problémákkal küzdünk.” A szezonális jellegű betakarítás, a szárazság, az emelkedő költségek, a szűkülő piac és az import a karácsonyfa-termesztők és -kereskedők életét is megkeseríti, és az sem segít, hogy a legtöbbször feketén vagy szürkén dolgozó faneveldéket nem megfelelően ellenőrzik a hatóságok. „Mi számlát adunk, a dolgozókat bejelentjük, a munkával kapcsolatos összes költséget megfizetjük – nem csoda, ha kétszer annyiba kerül nálunk egy lucfenyő, mint azoknál, akik ilyesmivel, akár kényszerűségből is, de nem törődnek.”

A fenyőfatermesztés/nevelés nem könnyű kenyér

Egy-egy példány évekig nő, így fokozottan ki van téve az időjárás viszontagságainak. A csemetéket eleve elviheti egy nagyobb szárazság vagy fagy, de utána is még sokáig fennáll a veszély, hogy valami miatt nem éri meg azt a bizonyos karácsonyi favágást egy-egy facsoport.

A faárusokhoz kerülő példányokat legjobb esetben is december első hetében kezdik el kivágni a termelők. „Ha valakinek több ezer fát kell leszállítania, az nem várhat sokkal tovább” – mondja a fenyőszaki, aki szerint sokat számít, hogy milyen idő van ebben az időszakban, és az sem lehetetlen, hogy kiszúrjuk a már régóta eladásra váró példányokat. Szerinte a legbiztosabb módszer, ha a fát a középmagasan megfogva felemeljük, majd az alját egy határozott mozdulattal a földhöz ütjük. A leeső száraz tűlevelek hangjára kell odafigyelni. Ha csak picit hullik, azt nem hallani, de ha a fát már túl régen vágták ki, az pergő hanggal lezúduló, a fa alatt látványos kupacban összegyűlő leveleket eredményez. A faiskola dolgozói szerint érdemes az ujjainkat végighúzni az egyes ágakon, és azt a fát se vegyük meg, aminek az alsó ágain száraz tűleveleket látunk. Talán felesleges tanács, de fontos, hogy a kiválasztott fát ne csak becsomagolt állapotban nézzük meg, kérjük meg az eladót, hogy hálózza le a nekünk tetsző karácsonyfát.

Az árnyékos, hűvös hely erre is jó...

Ha a fát nem 24-én délután vesszük meg, mindenképpen hűvös vagy hideg, de széltől és naptól óvott helyen őrizzük a díszítésig. Akár az is megoldható, hogy a hálóban tartott fát olyan talpba állítjuk, amibe vizet is lehet tölteni, de figyeljünk oda, mert a téli mínuszokban megjelenő jég tönkreteheti a nem túl olcsó talpakat.

A faragással kapcsolatban nincs általános tanács. A karácsonyfákat életvitelszerűen termesztők szerint akkor járunk legjobban, ha veszünk egy nagy levegőt, és megvásároljuk a tízezer forintos, vizes talpakat. Ezekbe ugyanis az átlagos lakásokban elférő, két- és háromméteres fákat két mozdulat sziklaszilárdan beállítani, és mint az később kiderül, a folyamatos vízellátás sem hülyeség. Ha szeretnénk megúszni a fafaragást, két dolgot tehetünk. Az egyik, hogy olyan kis fát veszünk, ami belefér a talpba, a másik, hogy magunkkal visszük a talpat a fenyőfaárushoz, és reménykedünk, hogy egy kis felárért ő majd befaragja nekünk a fát. Az utóbbinál figyeljünk oda, hogy mielőtt elhozzuk a fát, ellenőrizzük, tényleg egyenesen és biztosan és egyenesen áll-e a talpban a fa.

A hulló tűlevelek elleni harc igazi csatái akkor jönnek, amikor felvirrad a díszítés napja, és behozzuk a fát a teraszról vagy a körfolyosóról. A legegyszerűbb, ha a hálót az utolsó pillanatig a fán tartjuk. A karácsonyfa felállításakor kerüljük a huzatos helyeket, és az sem baj, ha a fát sem a közvetlen napsütés, sem a radiátorok káros hatásainak nem tesszük ki. Padlófűtés esetén érdemes a fa környékén valamivel lefogni a feláramló hőt. Egy vastagabb szőnyeg, egy kisebb gumi sárfogó, esetleg egy polifoam matrac pont megteszi. Fontos, hogy még a legszilárdabban álló fát is kötözzük ki valamihez. A feldőlő fenyő nem a közelében állókra jeleni a legnagyobb veszélyt (feltéve, hogy nem négy-hatméteres óriásokról beszélünk), inkább a család féltve őrzött díszeire.

Nem árt tudnunk: mennyit számít, ha drága, vízzel feltölthető talpba állítjuk az fát, és hogy mennyire éri meg a másfélszer-kétszer drágább fákat vásárolni, ha az a cél, hogy minél később érjen térdig a tűlevél a szobában.

Az első kísérlethez két hagyományos lucfenyőt (Picea abies, ha fel akarunk vágni a piacon) vásároltunk, az egyiket a lehető leghagyományosabb kovácsoltvas, a másikat egy két szezonnal ezelőtt vásárolt, ultramodern rögzítőszerkezettel és víztálcával ellátott talpa állítottuk. Az eredmény már néhány nap után egyértelmű volt: a víz nagyban hozzájárul a fa állapotának megőrzéséhez.

A szárazon hagyott lucfenyő (lent) már a felállítást követő harmadik napon nekilátott eldobálni zöld részeit, egy hét után már inkább peregtek, mint hullottak a szárazság ellen tiltakozó levelek. Ezzel szemben a vizes példány (fent) két és fél hét után sem hajlandó nagy erőkkel vedleni. Túlzás lenne azt állítani, hogy egy darab tűlevél sem hullik le róla, de tudományos alapossággal kidolgozott stressztesztünk (rázás, óvatos rugdosás, egyéb kötekedések) látványosan kevesebb kárt okozott, mint a szárazon hagyott fa esetében.

A szárazság mérésére két módszert találtunk ki. Az elsőt, amikor a földre lehulló tűlevelek mennyisége alapján hasonlítottuk volna az egyes versenyzők minőségét, keresztülhúzta az a takarító, aki írásos kérésünk ellenére is összeseperte a leveleket. Így sokkal fontosabb szerepet kapott a markolásos módszer, vagyis egy ágrész csukott tenyeres tesztelése. Ez elég sokatmondó volt: a vizes lucfenyőről átlagosan 7 tűlevél szakadt le egy simításkor, a szárazon hagyottról pedig harminc és negyven között. A tanulság az, hogy megéri vizes talpat venni: lehet, hogy 6-10 ezer forint, de se faragni nem kell, se annyit porszívózni.

Hazai után leghitelesebb az erdélyi, majd a kárpátaljai

Ha ezek nincsenek, maradnak a lucok. A lucnál tartósabbnak és szebbnek tartott fajokat is teszteltünk. A három versenyző egy alacsony, pufi ezüstfenyő, egy vékony, magas, az átlagnál hosszabb levelű Nordmann-fenyő, illetve egy általunk korábban sosem ismert faj, a szerb luc volt. Ez utóbbi gyorsan növő, a betegségekkel szemben ellenálló, faggyal szemben érzéketlen, a szárazságot és a rossz talajt is jól bíró fajról van szó, ami ráadásul messziről nézve ezüstös hatású is. A fenyőfát alapvetően csak karácsonyi dísznövényként hasznosító embernek ez utóbbi tűnik fel igazán egyedül, ha az elterjedési területe nyomán elnevezett szerb lucot összehasonlítja a hagyományos luccal, ez utóbbinak ugyanis egyszínű zöld levelei vannak, az előbbi tűleveleinek fonákján viszont ezüstös csíkok futnak végig, vagyis az egyik oldala szürkés bevonatú.

A teszt bő két hete alatt kialakuló tapasztalataink között volt meglepő és kevésbé váratlan. Utóbbiak közé sorolható az ezüstfenyő jó állapota – még két hét után is komolyan meg kellett szorongatnunk a nálunk járt példányt, ha komolyabb tűlevélveszteséget akartunk elérni. A fa szinte semmit sem vesztett eredeti tűlevélmennyiségéből, az abajgatást jól tűri még most is, és két hét után is szép. Nemcsak a vízkeresztet, de február elejét is simán megérné, főleg ha vízbe állítva tartjuk.

A szerb luc igazolta a Wikipedián írt ellenállóképességét: a marokteszt során a vízbe állított lucnál ugyan rosszabb eredményt produkált, a szárazon hagyott lucot viszont körberöhögi. Az ezüstfenyővel nagyjából egy árkategóriába tartozó faj a kéthetes teszt végén még mindig sűrű levélzetű volt, színéből nem vesztett, a leveleit csak erősebb behatásra dobálta el.

A Nordmann-fenyő okozta a legnagyobb csalódást, több fronton is. Először is, kiderült, hogy igazából kaukázusi jegenyefenyőnek hívják, és se a normannokhoz, se Normandiához nincs köze, köznyelvi nevét Alexander von Nordmann finn zoológusról kapta, aki a karácsony szelleméhez egyáltalán nem méltó módon elsősorban arról híres, hogy felfedezte az emberi szemben élősködő parazita férgeket.

Sokkal fontosabb volt, hogy a lucnál majdnem háromszor drágább fa adta meg magát legelőször. A Nordmann-fenyővel kapcsolatban sokszor felmerül, hogy azért jó típus, mert az átlagnál kevésbé szúrósabb leveleit nem hullatja, azok inkább megkeményednek, rászáradnak az ágakra, így sokáig szép marad. Sajnos ez nálunk – talán a hétköznapi életet szimuláló teszt módszerei miatt – nem működött, már az első hét végén komoly száradást tapasztaltunk, a fa a módszeres piszkálás hatására egyre kopaszodott, ráadásul látszólag össze is szikkadt, a végére pedig inkább volt kopasztott Pteroclididae, mint potens Abies nordmanniana. Ráadásul a fára száradt levelek legkésőbb akkor biztosan lehullanak, amikor vízkereszt környékén kicibáljuk a növényt a szobából, és ekkor az is kiderül, hogy a tűlevelek nemcsak hosszabbak az átlagosnál, de sokkal szúrósabbak is.

A tapasztalatokat összegezve tehát kiderült, hogy akkor sincs semmi veszve, ha csak a legolcsóbbnak számító lucfenyőre (mi darabját 2800 forintért vettük a termelőtől) van pénze az embernek, és az sem feltétlenül jelent semmi biztosat, ha a legdrágábbat vesszük meg. Az ezüstfenyő jó választás (3175 forintot fizettünk érte, árban egy kategória volt a szerb luccal), a Nordmann (ami 5080 forintunkba került) viszont csak akkor, ha a felállítás után a fát nem éri nagyobb fizikai inzultus. Ami azonban a legfontosabb: ha az idei fára szánt keret rovására is, de mindenképp szerezzünk be egy olyan talpat, amibe vizet is lehet tölteni, mert sokkal jobb állapotban maradhat meg vízkeresztig a fenyő, ha nem hagyjuk, hogy teljesen kiszáradjon.

Faragás, tűlevélküzdelem

A fával nemcsak a vásárláskor, a tárolás során, a faragás és a díszítés közben, illetve a két hét alatt összegyűlő tűlevelek miatt kell megküzdeni, de sokaknak az sem teljesen tiszta, hogy is kell az egész végén megszabadulni a kopasz torzóvá vált szaloncukortartótól. A Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. szerint a fővárosban élőknek két választása van: vagy a kukák mellé teszi ki a kiszolgált fát, de úgy, hogy az se a járókelőket, se az autósokat ne zavarja túlságosan, vagy elviszi a 250 kijelölt gyűjtőhely egyikére, és otthagyja. Dr. Szűcs Panni, a Budapest Városüzemeltetési Központ kommunikációs igazgatója elmondta, nagy szükség van a szervezett gyűjtésre ahhoz, hogy az öt-hatszázezer tűlevelű ne okozzon gondot a város életében. Az igazi dömping vízkereszt környékén indul, és öt-hat hétig tart, ilyenkor úgynevezett fenyőfajáratok róják Budapest utcáit. Ezt megelőzően és ezután a kommunális hulladékot gyűjtő járatok szedik össze a fákat.

A fenyőfákat nem érdemes keverni az egyéb kerti zöldhulladékkal, ezért külön szállíttassuk el. A fővárosból kikerülő fákat felaprítják, majd ezt követően a rákospalotai Fővárosi Hulladékhasznosító Mű kazánjaiba kerülnek. A fenyő a magas gyantatartalom miatt kitűnő tüzelőanyag, melyből távhőt és villamosenergiát állítanak elő, és ezzel több tízezer budapesti háztartás számára biztosítanak fűtési gőzt és villamosáramot, vagyis meleget és világosságot jóval az után is, hogy az ünnepi hangulat már elmúlt.