Április 11.: a Magyar Költészet Napja

1964 óta minden évben. Idén Arany János-biennálét is ünneplünk. És egy Tompa Mihályra is emlékezünk, és József Attilára. A magyar vers apostolai ők. Időszerűsége – akárcsak minden magyar rímes mester esetében- örökérvényű. A vers szeretetének is annak kell(ene) lennie! 

Puzsérizmus: mára műfajjá nemesedett szókimondó valóságlátás

Vagyis a valódi – felelősséggel gondolkodó, látni és kérdezni merő, valódi tudást tisztelő értelmiségi agytekervényeket forgató, rekeszizmokat rengető módon jobbító szándékú világa. Egyelőre kevesen tartoznak ide, legalábbis kevesen vallják be. 

Szilveszter 2016

Ezt az esztendőt sem zárhatjuk tréfa, nevetés, vidámság nélkül! Na! Nem hagyjuk, hogy a bársonyszékektől a legkisebb munkahelyig, hivatalig mindenféle kótyonfitty savanyújóskák és savanyúmarcsák elorozzák a bennünk élő humort. Nana! Kezdjük egy időszerű párbeszéddel: Két politikus beszélget: - Tudod, hogy idén a Szilveszter péntekre esik? Erre a másik: - Remélem, nem tizenharmadikára.

Tavaszi virágzás hitünkben, tetteinkben

A tavaszi időszak igencsak meghatározó és egyre közeledő időpontja már érzékelhető mindőnk számára. Nagy falatként már lehet érezni a most készülőben lévő, érzésekkel telt, sokoldalú változások eredményét és lehetőségét, ami folyamatosan lát napvilágot és árasztja magából a jobbnál jobb és szebb energiaminőségek szikráit.

Nevessünk, tréfálkozzunk! – legalább egyetlen napon…

Sok minden megengedhető a bolondozás, bolondság, tréfálkozás napján, és az ötletes ugratásokon nem illik megsértődni. Az ízléses, jól irányzott poénok frissítően hatnak ránk. Legalább egy napot szánjunk a tréfának, a humornak, ami az élet sója! De vajon honnan származik az áprilisi tréfálkozás szokása? Klatty ide izibe’!

A legviccesebb nép

Az amerikaiak a legvidámabbak, a németek pedig a legkevésbé viccesek - ez derült ki egy közösségi portál nemzetközi közvélemény-kutatásából.

Hivatal

  • Jó napot kívánok. Okiratügyben jöttem.
  • Hogyne. Foglaljon helyet. Tehát kérnék...
  • Máris!
  • De hát még nem is mondtam, mit kérek.
  • Arról is van papírom, okmányom, három példányban, 3 dimenzióban, színesben.

Pasitanfolyam

Kedves jó Olvasónk, ha helyt kíván állni az életben, bizonyos elméleti, tapasztalatai tudásra kell szert tennie. Íme! Klatty.

Sok hóember kis helyen is elfér!

Mottó: ki érti a humort - mindent tud.  aki nem - az mindenre képes!

 

Az alapkérdés: MIÉRT?

Nehéz ebben a stresszes világban időt szakítanunk, hogy alapvető kérdéseket tehessünk fel.

Szilveszteri humor

Megszámláltattál, népem! Az ideális feleség mondatai.  A teszt ördöge.  A világ legrövidebb könyvei.

Nyelvleckemese Budáról: Hófehérke - Snow White

Mi very tanul itt, here over Buda english & hungarian nyelv. Double class nyelvmaster very hard melo every day after day. So. Most coming double klassz nyelvmaster one mese ohne mese!

Ideális beteg - orvossegítő

Mostanság sokat hallhatunk arról, hogy mily nehéz az orvosok helyzete. Nos, hogy elkerüljük a szlovák helyzetet, javalljuk, kövesse kiadónk tanácsait és segítse a magyar egészségügyet, az orvosok áldozatos munkáját – legyen ideális beteg! Mielőtt azonban bárki megbetegszik, jó, ha tudja, milyen is az…


Újabb közpénzek, de nem az egészségügyre és az oktatásra

A Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározattal a nemzetgazdasági minisztert összesen majd’ 4,5 milliárd forint egyszeri átcsoportosítására utasították. Ezek között található a 830 milliós tétel „az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékéve programjának támogatása”, 690 millió forint a keresztényüldözés témakörével összefüggő pályázatok és szakmai feladatok támogatására címszó alatt szerepel.

Világok között, árnyékok, szakadékok felett félelem nélkül

Aki a természet közelében él, előbb vagy utóbb rádöbben, hogy nincs halál. Ez persze pontatlan így, mert nincs olyan, hogy a természet közelében. Mindenhol természet van, még ott is, ahol nem gondolnánk. Egy kis igazság mégiscsak van ebben a közellétben, mert például egészen más a természet megtapasztalása egy erdőben, mint mondjuk egy belvárosi fénytelen, dísztelen, növénytelen utcában. 

Áldatlan advent, bunkó bejgli – mesteri Matolcsy

Kifordított világban élek, ahol minden megtörténhet... - így a Bikini-nóta, s jelzi azt, hová süllyedhet a magyar közbeszéd, a magyar közszereplő. A címbéli jelzők is erre irányulnak: egy nettó olyasvalakire, aki - tettestársaihoz hasonlóan - az elemi társadalmi, társasági szokásokat félresöpörve egóját emeli minden smindenki fölé. Azök fölé, akiknek az adóforintjaiból él, pontosabban dölyfös döbrögire pumpálja magát.

Létünk tavaszi teljessége - szabadság: szkíta-hun őseinktől mindennapjainkig

Az élet teljességének vállalása: a szabadság. Mi a szabadság? Jó és rossz hírünk egyben: a szabadság Te magad vagy! Az, hogy miképpen éled meg a napjaidat, a pillanataidat.

Humor és Magyar: év végi elegy-belegy

Mottó: aki érti a humort – mindent tud. Aki nem – mindenre képes… Mert a tréfa, móka életünk sava-sója!

Mosolymorzsák az évbúcsútálra

Kezdő ingatlanügynök kétségbeesetten nyit be a főnöke irodájába: - Uram, a vevő, aki már foglalót adott egy építési telekre, most reklamál, hogy az egész terület víz alatt van. Mit csináljak, visszaadjam az előleget? - Hát miféle üzletkötő maga? Gyorsan adjon el neki egy csónakot! További mosolyért klatty ide!

A tücsök és a hangya

A tücsök és a hangya tanmesének van egy klasszikus változata és egy mai, modern verziója. A főszereplők - a jelek szerint - nemigen változnak...

Eu-iskola és eu-vágy

Mottó: Mindőnk gyermekként kezdte, őszinte volt és olykor toporzékolt is talán...  Sose feledjük el gyermekkorunkat!

Nősülni tudni kell!

Életünk ellesett pillanatait olykor az ún. nagy emberek esetei tükrözik vissza. Persze a nagyok attól azok, hogy megmaradtak embernek! Akiben benne van a humor is. Legyen ezúttal is két legendás vezérünk: HUmor és Magyar!

Oktatásügyünk - másképpen

Hiúságból, miegymásból nem kéne szó-eszmepárbajokat vívni, mert a humor (tudják: aki érti - mindent tud, aki nem – mindenre képes!) sok mindenen átsegít.

Használati utasítások

Kedves Olvasóink, nem fogják elhinni, pedig igaz, hogy humorpárti magazinunk tréfatéka alkotása, gyűjtése közben olyan csemegékre garmadájára is rálel, amelyeket maga a színes, szélesvásznú, hétpróbás valóság produkál. Ilyenek példának okáért a használati utasítások. Bevezetőül íme rögvest kettő! A többihez kattintsanak a címre!

Hatalmas matrica, fűnyírón: "Vigyázat, ha a motor megy, a karok forognak!"

Figyelmeztetés hajsütővason: "Ne dugja semmilyen testnyílásba!"

Írva vigadás: Pénzügyi válság

Eléggé belebonyolódtunk ebbe a gerjesztett globális pénzügyi és egyéb válságba. Saccperkábé annyira, mint mások, bár ha arra gondolunk, hogy most Lettország és Románia az imf „bezzeg”-országa, miközben a román fizetéseket 25 %-kal nyírták le, és sokszorosára nőtt a munkanélküliség a többi európai országban, akkor azt mondhatjuk, hogy néhány viharon már túlvagyunk, s eredeti megoldásokkal próbálunk hajózni a nyílt tengeren. (Még találat is érte naszádunkat.) De nézzük a dolgokat derűsebben! Tanuljunk tréfatékából kivett könyvünkből!